Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

A nácik útja a hatalomba - német választási plakátok 1932-ből

A weimari demokrácia haldoklása

2023. március 24. - Szentgáli Zsolt

Németország 1919-1933 közti időszakát "weimari köztársságnak" hívjuk, mert 1919-ben ebben a kisvárosban fogadták el az alkotmányt.

Parlamentáris demokrácia volt, ahol a nép által választott "birodalmi elnök" erős hatalmi jogosítványokkal rendelkezett.

A rendszer stabilitását politikai értelemben alapvetően a mérséklet pártok (szociáldemokraták, Katolikus Centrum, liberálisok) együttműködése jelentette.

Az 1929-ben kezdődött gazdasági világválság alapjaiban rendítette meg a rendszert: a német népre munkanélküliség és nyomor zuhant rá - ami egyre többeket fordított a szélsőséges pártok irányába.

A modern tömegkommunikáció fontos elemét jelentette a színes, harsány plakátok felhasználása.

Mindig ezzel a plakáttal szoktam illusztrálni a diákjaimnak, miért nyerte meg a náci párt az 1932-es választásokat. Elkeseredett, depressziós arcok és a szöveg: "Utolsó reményünk Hitler". A náci vezér neve persze hatalmas betűkkel szerepel a plakáton.

 

Alkoholizmus és öngyilkosság - Kelet-Európa "élen jár"

alcohol-europe.jpg

Az emberiség évezredek óta fogyaszt alkoholt. A sumérok és az egyiptomiak is biztosan erjesztettek már - pl gabonaféléket. Az antik civilizációk (görögök, rómaiak) elsősorban bort ittak. Sokszor ügyelve a határokra (pl. vizezve a bort) - máskor pedig túllépve azt.

A töményebb italok fogyasztást elsősorban a koraújkor hozta el - hatalmas regionális különbségekkel

A fenti térképen ("tiszta alkohol" egyenértékre átszámítva) számtalan összefüggés jól kirajzolódik. A muzulmán Törökország erősen kilóg lefelé. Az iszlám alkohol-ellenessége (ami azért nem jelent teljes tilalmat - látható Bosznia-Hercegovinában és Albániában is.

 Jól látható, hogy az elsősorban borfogyasztó olaszok is kevesebb alkoholt juttatnak szervezetükbe.

A kelet-európaiak többet isznak a nyugatiaknál: a poszt-szovjet Moldova és Fehéroroszország vezet, de nem sokkal marad le tőlük Litvánia és Oroszország sem.

europe-spirits_2022.png

Ez a térkép még jobban megmagyarázza az első térkép adatait: itt ugyanis a tömény italok fogyasztását ábrázolja. A muzulmán népek és a borfogyasztó olaszok alig isznak tömény szeszeket.

Nagyjából az Oderától nyugatra mérséketek a számok - de azért nem szabad megfeledkeznünk a Brit-szigetek whisky-jéről...

A térkép szerint a balti országok - mindegyikükben rengeteg orosz lakossal, aki a szovjet időkben kerültek oda - valamint a fehéroroszok, a lengyelek és a szlovákok vezetnek. Illetve az EU legszegényebb állama: Bulgária. Az Oroszországra vonatkozó adat pontosságáról nem vagyok meggyőződve...

 tomeny_fogyasztasa.jpg

Ez a tömény-ivási térkép kicsit korábbi állapotokat tükröz (2019 --> 2011) - de lehet, hogy sokkal pontosabb. Az oroszok és az észtek meg a lettek (vagy inkább az Észtországban és Lettországban élő oroszok?) kiugróan vezetnek. "Zárkózik még" melléjük Szlovákia és Ukrajna...

Feltehető, hogy a magyar adatokból hiányzik az otthon főzött pálinka elfogyasztása...

ongyilkossag.jpg

A fenti térkép az öngyilkossági arányszámokat mutatja. Jól látszik Kelet-Európa szomorú - és jelentős - fölénye.

A litván, orosz, fehérorosz adatokkal csak egyetlen - pedig náluk kevesebbet ivó - nép tud "versenyezni": a magyarok. Az orvostudomány, a statisztika, a pszichológia is egyértelműen bizonyítja az alkoholizmus és az elkövetett öngyilkosságok közti összefüggéseket.

A déli népek (olaszok, spanyolok, görögök) sokkal kevésbé hajlamosak megtenni ezt a végzetes lépést - ezt talán összefügg vallásosságukkal is.

 orosz_alkoholfogyasztas.png

Ez a grafikon kivételesen nem térkép, hanem az orosz alkohol-fogyasztás és a közlekedési balesetek időbeni ábrázolása. Az 1985 -és 1988 közti évek Gorbacsov próbálkozását jelentik a tömeges alkoholizmus mérséklésére - erős tilalmakkal.

A Szovjetunió összeomlása, a piaci viszonyok - részleges - beköszöntése, az elszegényedés a '90-es években és az ezredforduló után a "csillagos egekbe" lökte fel az alkoholizmust. Jól látható, hogy az ittas vezetés mennyire okozója a baleseteknek....

Zárásként egy gondolat: pszichológus barátom mondta: amit közlekedési balesetnek írnak be, annak egy része is valójában öngyilkosság - csak éppen "kozmetikázzák" a statisztikákat...

Szovjet tankok a II. világháború után

A Szovjetunió részben tankjai hatalmas mennyiségével tudta legyőzni a Wehrmacht-ot a II. világháborúban. Sokféle típust használtak a négy év során a kétszemélyes könnyűharckocsiktól és JSZ 3-mas „nehézszörnyetegekig”. (Aki esetleg nem olvas még, annak szíves figyelmébe ajánlom korábbi postjiam e témában).

A hidegháború éveiben természetesen lelassultak a fejlesztési ciklusok, egy-egy típus évtizedekig maradt (és marad!) használatban. Az alapfilozófia változatlan maradt: „cizellált” műszaki remekművek helyett, egyszerűbb, viszonylag megbízható konstrukciók – egy sorozott tömeghadsereg számára, ahol kevéssé iskolázott munkás- és parasztfiúkat kell megtanítani a kezelésre. Természetesen az összes típust óriási mennyiségben gyártották.

 Míg nyugaton minden nagyobb nemzet (USA, franciák, nyugat-németek, britek, olaszok) önállóan igyekezett fejleszteni – ezzel is sokszínűséget és versenyt teremtve a NATO-ban – addig a szovjet hadiipar ellátta a kelet-európai csatlós államokat és több Európán kívüli nemzetet is (pl. arab államokat). A közel-keleti háborúkban a két oldal fegyverei éles helyzetben kerültek kipróbálásra.

Az 1945 utáni szovjet tankok feltűnően hasonlítanak egymásra: erősen törekedtek a méretcsökkentésre (azért, hogy minél kisebb célpontot nyújtsanak a harcmezőn). Viszonylag alacsonyak voltak – „gombakupola” alakú toronnyal.

t-10_tank.jpg

A II. világháború végefelé a T-34-esek tömegrohamát a náluk nehezebb JSZ tankok vezették. 1945 után a szovjet tervezés ugyanebben gondolkodott: ezen filozófia terméke lett a T-10 („Lenin” néven is ismeretes).

           A kor átlagos harckocsi-fegyverénél nagyobb űrméretű (122 mm-es!!!) löveggel látták el. A szűk hely miatt, speciális, osztott lőszerrel tüzelt (a hagyományos 122mm-es lőszer nem fért el benne…). Kapott még két nagy tűzerejű, 12,7-es géppuskát is. Felismerhető igen hosszú, messze a test elé kinyúló ágyújáról.

           Páncélzatát megnövelték (a homloknál 250 mm-re), ami azt jelentette, hogy tömege közel 50 tonna lett. 12 hengeres dízelmotorja 700 LE-t tudott leadni (azaz minden lőerőre több, mint 71 kg esett) – ezért országúton is alig érte el a 42 km/h-s tempót, azaz lassú volt. Több, mint 2 500 darabot építettek belőle, de egy idő után kivonták a forgalomból.

t-54_1.jpg

Az 1945 utáni esztendők szovjet alap-harckocsija a T-54-es lett (már a ’40-évek legvégén gyártani kezdték).

           Klasszikus szovjet tank: lapos „gombakupola” (az egész alig 2,4 m magas), 100 mm-es (még huzagolt) ágyú, párhuzamosított- és homlok-géppuska (7,62-ek). A beleépített motor csak 520 LE-t adott le, a T-10-nél kisebb védettség alig 36 t-s súlyt eredményezett (1 LE = 69 kg),ezzel elvileg elérhette országúton a 48 km/h-s sebességet is. Egészen elképesztő módon, 50 ezer darab készült belőle – 1945 után ezzel ő lett a szovjet tankgyártás „darabszám-rekordere”.

t-54_budapest.jpg

Az 1956-os forradalom leverésekor Budapesten is T-54-eseket vetettek be a szovjetek – miközben a korabeli Magyar Néphadsereg még csak II. világháborús T-34-eseket használhatott.

t-55.jpg

Az 1950-es években kicsit javítottak a típuson: ez a változat T-55 néven került be lajstromba. A némileg feljavított motor kicsit megnövelte a sebességet és a hatótávot (azaz az egy üzemanyag-feltöltéssel megtehető távolságot) 400-ról 500 km-re.

t-55_magyar.jpg

Ebben a típusból már kapott a szovjet birodalomnak alárendelt kádári Magyarország hadsereg is.

t-54_kilove_sivatag.jpg

Fontos megjegyezni, hogy a T-54/55-ösök a közel-keleti harcok évtizedeiben rendre alulmaradtak az izraeliek nyugati páncélosaival vívott harcokban – elsősorban gyengébb páncélvédettségük okán.

t-62.jpg

A szovjet vezetés is érzékelhette a T-54/55 hiányosságait – így gyártásával párhuzamosan új fejlesztést is indítottak. A némileg továbbfejlesztett új típus lett a T-62-es.

Nagyobb űrméretű ágyút (115 mm-es) kapott, meghagyták a párhuzamosított géppuskát, de már elhagyták a homlok-géppuskát. Továbbra is csekély méretekre törekedtek, így a magasság maradt 2,4 m.

A szovjet mérnökök próbáltak „okoskodni” az állandósult zsúfoltság miatt – így ebbe a tankba speciális „hüvelykivető rendszert” építettek, ami a lövés után a torony hátuljába épített csapóajtón távolítja el a feleslegessé vált töltényhüvelyt. Az ötletesnek tűnő megoldás csökkentette a tűzgyorsaságot – azaz szükségszerűen nagyobb idő telhetett csak el két lövés leadása között.

A páncélzat fejlesztésével igyekeztek növelni a védettséget, a súly így lényegében 40 tonna lett. Kicsit erősebb motorral (580 LE) látták el, a tömeg/motorerő arány így is 69 maradt, így végsebessége….

t-64_ii.jpg

Az előbbi típusoknál lényegesen kevésbé ismert a T-64-es. Bár legalább 8 000 példány épült belőle, de a Szovjetunión kívülre nem exportálták (ezzel is egyfajta elit-jelleget kölcsönözve neki).

Minden eddiginél laposabb lett (alig 2,2 m!!!) ezért a szokásos zsúfoltság csökkentésére radikálisan új ötlettel álltak elő.

A legénységet – most először – 4-ről 3-ra csökkentették: az ágyú töltését ezentúl nem egy katona látja el, hanem egy speciális automata rendszert építettek bele. Bár ez modern technikának tűnik (a NATO-tankok továbbra is 4 fősek), de a gyakorlatban azzal a problémával járt, hogy a lőszert túl közel tárolják a legénységhez, ami találat esetén könnyen ennek felrobbanását, a tank megsemmisülését és a legénység halálát okozhatja.

t-64.jpg

Maga az ágyú egyébként minden korábbinál erősebb: már 125 mm-es (ráadásul – most először – már nem huzagolt csövű). Maradt a szokásos két géppuska: 7,62-es párhuzamosított és 12,7-es légvédelmi.

Védelme erősítése céljából különleges páncélzattal látték el: a hagyományos acélba kerámiát illesztettek, ami elvben jobban véd a páncéltörő lövedékektől. A súly 42 tonnára növekedett – ennek mozgatására az általános elterjedt, 12 hengeres dízelmotor helyett 5 hengerest (!!!) alkalmaztak. Ez 750 lóerőt adott le, így a tömeg / motorerő arány 56-ra csökkent. Nyilván a futóművön is javítottak, mert közvetlen elődeihez képest sokat gyorsult: elvben elérhette a 75 km/h-s tempót is…

t-72_ii.jpg

Lehet, hogy – különösen maga idejében – a T-62-es volt a legjobb hidegháborús szovjet tank, de túl drága és bonyolult lett, ezért a ’70-es évek elejére kifejlesztették a T-72-est. A két típus között sok a hasonlóság.

A Szovjetunión kívüli használata miatt sokan ismerhetik: laikusok számára is viszonylag jobban megkülönböztethető a T-54/55-től: mégpedig elsősorban kifejezetten „szétterülő” lapos tornyáról. (Össz-magassága kb 2,2-2,3 m).

Fő fegyvere a T-64-nél említett, huzagolatlan 125 mm-es ágyú kicsit javított változata. Képes irányított rakéta kilövésére is. A kiegészítő fegyverzettel nem variáltak: 7,62-es párhuzamosított és 12,7-es légvédelmi géppuskák.

A T-72-es másik fő problémája ugyanaz maradt, mint a korábbi típusoké: gyengébb páncélozottsága. A fő hangsúlyt a mozgékonyságra helyezték, súlyát a gyártási évek során fokozatosan növelték 39-ről 45 tonnára.

Egyre erősebb (hathengeres) motorokat építettek bele. A kezdeti 840 LE-s dízel a csekélyebb súllyal párosítva (46-os tömeg / teljesítmény arányt ért el) ezáltal országúton 60 km/h-s tempóval tudott haladni.

t-72_magyar.jpg

Ezzel a típussal igyekeztek modernizálni a csatlósok haderejét, így kapott belőle a Magyar Néphadsereg is.

Syrian Republican Guard's T-72 tanks in Bekaa Valley, Lebanon War. Art- by  David Pentland. | Танк

Jutott belőlük a közel-keleti arab államoknak is. Itt, a csatamezőn jöttek lő az igazi problémák: 1982-ben, Libanonban tömegesen lőtték ki őket az izraeliek…

t-80_i.jpg

A hidegháborús évek utolsó fejlesztése az 1980-as években hadrendbe állított T-80-as. A koncepció nem sokat változott, így külsejében és tulajdonságaiban erősen a T-72-re emlékeztet.

Meglehetősen lapos (alig 2,4 m!!!) és ugyanazt a stablizált, huzagolatlan 125 mm-es löveget kapta fő fegyverzetként – de most már (akárcsak az amerikai Abrams) szegényített uránt tartalmazó lőszert is használhat, ami elvben növeli átütő-erejét. A személyzet maradt 3 fő.

A T-72-es gyenge védettségéből kiindulva erősítették páncélzatát: a konkrétumok persze titkosak, de bizonyosan erre utal, hogy az első változat 42 tonnája később 49-re „hízott”.

A szokásos dízelmotort most leváltottak: tejesen új technikát használva gázturbinát építettek be (ez az amerikai Abrams mintáját követi), ami elvben eléri az 1 000 LE-s teljesítményt. (A nagyobb teljesítményt viszont nagyobb fogyasztás révén éri el). Sebessége a T-64-t közelítette meg: 70 km/h.

A magyar Néphadsereg ebben a típusból már nem kapott….

t-72.jpg

t-80.jpg

Miután – elsősorban a közel-keleti harcokban – súlyos veszteségeket szenvedtek a T-sorozatot használó csapatok, így a szovjet hadsereg (és más felhasználók is) igyekeztek a páncélvédelmet megerősíteni – kiegészítő elemek felszerelésével.

Az itt bemutatott harcjárművek a világ számtalan hadseregében ma is szolgálnak - és részt vesznek harcokban is.

Összefüggések Afrikában - demográfia, oktatás, GDP

population-increase-in-africa-1950-2050.png

A fenti grafikonon is jól látszik, hogy a XX. század második felében és a XXI. század elején valóságos népességrobbanás zajlik Afrikában. A grafikon második fel természetesen becslésen alapul - inkább várható trendeket jelez elő.

Elsősorban a földrajzi értelemben Nyugat- és Kelet-Afrikában figyelhettük és figyelhetjük ezt meg.

afrika_regioi.png

Amint a fenti térképen látható a kékkel és zölddel jelölt zónákba esik az úgynevezett "szubszaharai Afrika", benne a Guineai-öböl partvidékének államaival és Etiópiával.

Ezek az országok 1960 környékén nyerték el függetlenségüket.

 gyermekhalandosag.png

A népességrobbanás egyik oka a csecsemőhalandóság örvendetes csökkenése - különösen az elmúlt pár évtizedben. Jól látható, hogy az a bizonyos "szubszaharai Afrika" még így is sokkal rosszabb helyzetben van, mint a világ összes többi tája - de így is egyre több megszületett kisgyermek marad életben.

afrika_fertilitas.png

A demográfiai egyik legizgalmasabb mérőszáma a fertilitás: azaz egy nő életében átlagosan hány gyermeknek ad életét. Jól láthatóak a hatalmas különbségek. A Szahara déli övezetében (Mali, Csád, Niger, Burkina Fasso) és az ásványkincsekben gazdag, trópusi Közép-Afrikában (pl. Kongóban) egy nő életében akár 6 gyermeknek is életet adhat. Majdnem ez a helyzet a hozzájuk kapcsolódó Guineai-öböl partvidékén (pl. Nigériában vagy Elefántcsontparton, valamint keleten is (pl. Tanzánia, Mozambik).

Feltűnően eltér ettől a mintától a kontinens két fele: az északi arab államok (Marokkótól Egyiptomig), valamint a jelentős európai eredetű lakossággal bíró Dél-Afrika és a sivatagos Namíbia és Botswana.

afrika_olvasottsag.png

Izgalmas párhuzamban szemlélni a két egymást követő térképünket: az alsón a női népesség írni-olvasni tudásának aránya szerepel, országonként.

Érdemes a sötétebb színnel jelölt területek "összecsengését" megfigyelni. A szubszaharai régióban a nőknek még fele sem jut el iskolába - ők így hamarabb férjhez mennek - és kihasználván ezáltal hosszabb termékenységi ciklusuk több gyermeknek adnak életet.

Ahol viszont a lányok zöme eljut iskolába (pl. Dél-Afrikában, Botswanában vagy éppen Gabonban) ott kevesebb gyermek születik. Az is feltételezhető, hogy az iskolázottabb nőknek több esélyük van munkát vállalni vagy beleszólni saját gyermekeik számába.

africa_national_gdp_per_capita_2002.png

Érdemes a két előző térkép mellé odatenni az országok egy főre eső GDP-jének adatbázisát. Megint azt látjuk, hogy Afrika északi és déli fele "jobban él" (természetesen óriási társadalmi különbségekkel és országokon belüli szegénységgel) - míg a "szubszaharai Afrika" és Kongó tágabb vidéke mély nyomorban vergődik.

Az összefüggések kölcsönösek. Egy kicsit jobban álló ország inkább költ az oktatásra - és ezáltal több állampolgárát juttatja el az iskolapadba  - másfelől pedig a képzettebb lakosság színvonalasabb munkahelyeken tud dolgozni és több működő tőkét vonz.

vilag_ifjusaga.jpg

Mindezek következtében Afrika a legfiatalabb kontinens: a már többször emlegetett régiókban akár a népesség fele is gyermekkorú (az ő oktatásukat kellene megoldani a helyi kormányoknak).

fertilitas_a_foldon.png

Zárásként - és összehasonlításként - pedig egy térképet hoztam az egyes kontinensek fertilitásáról. A kulcsszám 2,1: ahol a nők átlagosan legalább ennyi gyermeket szülnek, ott stagnál a népesség.

Jól látható, hogy Ázsia és Amerika nagyjából itt tart (elképesztő országonkénti különbségekkel pl az erősen fogyatkozó Dél-Koreától és a gyermekekben igen gazdag Afganisztánig).

A két szélső érték: a fentiekben alaposan tárgyalt afrikai népességrobbanás - és Európa (különösen Dél-Európa) fogyása.

A Star Wars-univerzum értelmezései - történelem és film

Az I-VI. epizódok alapján

A fiatal rendező, George Lucas is legfeljebb csak remélhette majd’ három évtizeddel ezelőtt, hogy 1977-ben bemutatott filmje, melyet mi Csillagok háborúja néven ismerünk, megértésre talán a nézőknél és sikeres lesz. Ennél sokkal több történt: megcselekedte azt, melyről a filmesek zöme talán álmodni sem mer: önálló univerzumot teremtett; filmjét pedig ma már lényegében a történelem részének tekintjük.

1977.jpg

A mélyebb gondolatok előtt hadd tegyek az elején pár pontosítást. A Star Wars elnevezés a teljes sorozat (és az általa megteremtett fantázia-világ) elnevezése, az 1977-es film (később megalkotott) címe: A New Hope (Új remény). A következőkben először elsősorban ezen alkotás kapcsán vázolom fel mondandómat, de ki fogok térni a klasszikus- és az előzmény-trilógia többi filmjére is..

          A Csillagok háborúja „első ránézésre” tudományos-fantasztikus film. Mi lenne más, tehetnénk fel a kérdést, hisz hősei űrhajón utaznak, lézerfegyverekkel lövöldöznek egymásra, robotjaik pedig fejlett mesterséges intelligenciával rendelkeznek. Jelen sorok írója nem is óhajt kételkedni: az értelmezés egyik síkján a film valóban sci-fi, abszolút helyénvaló tehát oda (is) besorolni. Népszerűségének számtalan titka közül ez az egyik: ki ne álmodott volna űrutazásról és ki ne szeretné, ha olyan világot láthat a mozivásznon, mely valójában nem létezik és a néző kedvéért alkották. Maga a műfaj régi irodalmi gyökerekre tekinthet vissza, és nem sokkal filmművészet megszületése után megjelent a mozikban is. Amerikában a II. világháború előtt és után a legkülönfélébb formákban (emeljük ki külön a képregényeket) és színvonalon (a komolyan elgondolkodtatótól a horrorisztikus akciókig) jutott el széles tömegekhez, nem csekély rajongói tábort teremtve magának.

          El kell gondolkodnunk rajta, hogy Lucas filmje bizony alaposan kilóg a műfaj (amúgy meglehetősen tág) keretei közül, különösen, ami a „tudományos” jelzőt illeti. Hadd illusztráljam rövid példákkal. Az űrkutatásban (és így a sci-fik zömében) komolyan oda kell figyelni a gravitáció problémájára: ennek mértéke minden bolygón eltérő, a világűrben viszont zéró. A filmekben így az asztronauták lebegnek (mint a valóságban), vagy pedig bekapcsolják a „mesterséges gravitációt”. A Star Wars-univerzumban viszont ilyen probléma fel sem vetődik. A szereplők minden egyes bolygón egyforma könnyedséggel járnak (amúgy persze a levegő is tökéletesen lélegezhető) – akárcsak az űrhajók fedélzetén. Itt-ott hallunk elejtett utalásokat valamilyen okból lakhatatlan bolygókról, de csak végtelenül periférikusan. Csakhogy – és ebben rejtőzhet a lényeg – az egész kérdéskör (és sok más ilyen, mint pl. a „hiperűrutazás” és az idő problémája) abszolút nem is hiányzik a nézőknek. Mert amit látunk, nem más, mint mese (sőt: MESE).

A Long Time Ago in a Galaxy Far, Far Away… | Level Up | by Chris White |  Medium

A mesemondás az emberiség legősibb hagyományai közé tartozik – és ha egyszer el találna tűnni, akkor nyugodtan „becsukhatjuk a boltot”. Már a nyitó képsorok is jelzik a figyelmes mozilátogatónak, hogy ne „sima” sci-fire számítson. Ott ugyanis a cselekményt az emberiség – közelebbi, vagy távolabbi – jövőjébe helyezik (gyakran valamilyen évszámmal – pl. 2234 – jelezve is ezt); a ’70-es évek végi nézők viszont világszerte a következő felirattal találták szembe magukat: „Réges-rég egy messzi-messzi Galaxisban”. Gyakorlatilag ez pontos megfelelője annak, amit a mi népmeséink úgy fejeztek ki: „Hol volt, hol nem volt”. Lucas nem árult zsákbamacskát: az emberiség közös kulturkincséből merítve mesélt az embereknek – és tette mindezt hihetetlenül látványosan, a technika bűvöletében élő kor elvárásai szerint.

vadr_es_leia.jpg

Jelen van itt szinte mindenki, akiket Grimméktől, vagy épp a mi népmeséinkből (mondjuk Illyés Gyulától) megismertünk. A gonosz természetesen tetőtől talpig fekete, emberi, de eltorzult lény, hűvős-acél maszkban. Félelmetes várkastélyban lakik (ez a Halálcsillag), melynek belsejébe, mély labirintusába (a börtönblokkba) hurcolta a szépséges (és természetesen végig hófehér leplet viselő)  királykisasszonyt. Lucas egészen felvállalta a mesemondást, hisz a női főszereplő – űrhajós filmtől amúgy egészen elképesztően – ténylegesen a hercegnői rangot viseli.

 Mark Hamill Explains A Behind-The-Scenes Photo From #StarWars: A New Hope | Star  wars luke, Star wars luke skywalker, Mark hamill

Testőreit (a hős felkelőket) megölték, őt nem szabadíthatja ki, csak a „legkisebb fiú” (Luke Skywalker). A név – akárcsak Dosztojevszkijnél és mennyi nagyságnál – beszélő: „égen járót” jelent. (A gonosznak meg nem csak a ruhája fekete, hanem a neve is Darth, ami egyértelműen a sötétségre (dark) utal.) Luke ráadásul farmergyerek (hisz a sárkányt is parasztfiú győzi le), és sokáig fehér ruhát visel.

A képnek teljesnek kell lennie: felbukkan a múltból a bölcs tanító (Obi-van Kenobi), aki – megint váratlan fordulat egy sci-fitől – kardpárbajra (és nem célba lőni) okítja ifjú tanoncát.

Star Wars' Ewoks Should Have Met a Terrible Fate, Scientists Say

Az emberiség hatalmas kultúrkincsének más részeihez is bátran nyúlt Lucas. Láthatunk vérbeli görög drámákra és mítoszokra utaló deus ex machinát, amikor kétségbeejtő helyzetben, teljesen váratlanul a Milleneum Falcon felbukkanása és pár jól célzott lövése fordítja meg a csata menetét. (Ugyanezt a motívumot ismétlik meg majd A klónok támadásában a Jedi-lovagok megmentésekor a cirkuszi arénában).

               Az alkotók más téren is átlépték a hagyományos sci-fi kereteit, ami szintén erőteljesen a film javára vált. Az Erő fogalmának bevezetésével a technika által uralt világban megjelent a misztikum, a kézzelfogható valóság határainak átlépése, a transzcendencia.

han_solo_depicted_in_promotional_image_for_star_wars_1977.jpg

Lucas zsenialitását dicséri Han Solo figurájának megalkotása. Megkockáztatható, hogy nélküle egészen más hatást ért volna el az eposz. A nyegle, cinikus, de alapvetően jószívű (bizony, még jellemfejlődést is láthatunk) csempész, majd szabadságharcos fanyar humora, egész lénye bizony rettentően hiányzik az előzmény-trilógiából. Mindig jót tesz egy filmnek, ha nem veszi magát véresen, 100%-osan komolyan. Ráadásul így (igaz inkább a következő két epizódban) be tudták vonni a szerelmi szálat – vagyis az emberi kapcsolatok igen fontos elemét –; de azt is megmutatták, hogy még a XX. század utolsó évtizedeiben is lehet sikert elérni a mozivásznon szex nélkül, pár ártatlan csókkal. (Sőt a Csillagok háborújában igazából csak pár puszit láthattunk).

          Azt is el kell mondanunk, hogy ez a film „jókor jött”. A ’70-es évek az óceán túlsó partján a „rossz közérzet” éveit hozták (nálunk meg a brzsenyevi „pangást”). Vereséggel felérő kivonulás Vietnamból (előtte értelmetlen háború, majd’ 60 ezer amerikai halottal); gazdasági válság (az olajárrobbanás és a csillagászati mértékű katonai kiadások miatt megrendült még a „szent” dollár is); ráadásul még a kormányzatról is kiderült, hogy tulajdonképpen bűnözők alkotják (Watergate-botrány). A kor filmjei (hadd utaljak itt csak a lelkes, majd a belső korrupciót miatt kiábránduló fiatal zsarura (Serpico) és a titkosszolgálatok rejtélyes hálójában vergődő civilre (A keselyű hat napja)) is hasonló életérzést tükröznek. Az elkeserítő valóságot a fantázia segítségével – ha csak rövid időre is – elfelejteni általános emberi vágy; az amerikai néző pedig talán a nagy gazdasági világválság óta nem vágyott ennyire rá, hogy meséljenek neki (és a moziban végre ne azzal találkozzon, ami az újságokból és a mindennapokból árad).

star wars - Why were all the basic imperial uniforms starting in The Empire  Strikes Back gray? - Science Fiction & Fantasy Stack Exchange

Érdemes kicsit elgondolkodnunk azon, hogy a gonoszt – vagy, ahogy a film maga mondja, a Sötét Oldalt – a „birodalmiak” képviselik. Amerikában e szó – hadd utaljak eredendőek csak a gyarmatbirodalmakra – mindig is rossz csengéssel bírt. A XX. században három államra is gondolhatunk, melyet e kifejezéssel illettek, és melyekkel szemben Amerika fiai hősiesen védelmezték a szabadságot. Az egyik a náci Németország (nem hiszem, hogy véletlenül viselnének a klasszikus trilógiában éppen szürke egyenruhát a birodalmi tábornokok); másikuk az egykori japán birodalom (a Sötét Oldal vezetőjét vélhetően egy klasszikus sci-fi képregény figurája nyomán hívják császárnak, de más áthallás sem elképzelhetetlen); a harmadik pedig a Szovjetunió. Az első kettőt a ’70-es évekre már rég legyőzte Amerika (igaz Japán épp ekkora vált komoly gazdasági vetélytárssá) – a Szovjetunió viszont egyre komolyabb kihívást jelentett. Ez épp a két folytatás bemutatásakor, a ’80-as évek első felében lett egyre nyomasztóbb – és azt is érdemes megfigyelnünk, hogy 1983-ban (amikor a nézők a Jedi visszatért, a befejező (?) részt láthatták), jelentette be Reagen elnök az SDI-t, „csillagháborúsnak” nevezett tervét, illetve ugyanekkor nevezte a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának”.

A ’70-es, ’80-as évek fordulóján tehát felettébb egyszerű volt a világ képlete – és a néző (különösen az amerikai) könnyen tudott azonosulni a filmbéli felkelőkkel (a „jó fiúkkal”) –: mi vagyunk a szabadság bajnokai, akik fényt viszünk az elnyomás sötét éjszakájába, és időleges kudarcaink ellenére végül győzni fogunk.

Kiderült: szívroham vitte el a Csubakkát alakító színészt - Blikk

A II. világháború utáni Egyesült Államokban bevezették a „pozitív diszkriminációt”, azaz a fekete kisebbség sok segítséget kapott, hogy az élet számtalan területén. (Persze korántsem állíthatjuk, hogy a problémát mára megoldották volna). Ebbe a folyamatba illeszkedik Hollywood azzal, hogy szinte minden filmben szerepeltetnek – méghozzá majdnem kötelezően pozitív figuraként – egy vagy több „kötelező feketét”. A klasszikus trilógiából azonban szinte teljesen hiányoznak az „afroamerikai” színészek: a Csillagok háborújában egyikükkel sem találkozunk, és a másik két részben sem jutott túl sok feladat a Lando Calrissiant játszó Billy Dee Williams-nek. Vélhetően azért történt ez így, mert ott vannak „helyettük” más kisebbségek, a különféle idegen lények. Ki kell emelnünk közülük a jószívű óriás szőrmókot, mindenki kedvenc karakterét Csubakkát, aki egy személyben magasan kvalifikált űrhajó-pilóta, jószívű barát és egy darab hús láttán önmagáról megfeledkező őserdei vadász

.A birodalmi rohamosztagosok [30.] - Star Wars

A felkelők hős pilótái között találunk ázsiai vonásokkal rendelkezőket, de a birodalmi hadseregben mindenki – akinek arcát épp nem takarja sisak – europid fehérember. Ha főtisztjeik szürke egyenruhájában a Wehrmachtra történt utalást fedeztünk fel, akkor ez a „faji egyöntetűség” ugyanezt erősítheti meg. A fehér műanyag páncélt viselő, mindenkin keresztülgázoló, hidegen profi és fegyelmezett gyilkos rohamosztagosok akár az SS megfelelői is lehetnek.

Aligha kétséges, hogy négy évtizeddel ezelőtt a nézőket – különösen a gyerekeket és a fiatal férfiakat – elsősorban a látványvilág varázsolta el. Már a Csillagok háborújában is több száz filmtrükk szerepelt, a két folytatásban ezt a számot pedig még fokozni is tudták. Mi sem mutatja jobban az utóbbi idők változásait, hogy az ezredforduló fiatalsága nem nagyon érti, miért tudtak (és tudnak) rajongani némileg idősebb társaik olyan jelenetekért, amelyeken ma sokan mosolyognak. Pedig annak idején a lézerkard-párbajok, vagy az első Halálcsillag felszíne fölött vívott szívszorítóan egyenlőtlen – és mégis a jók győzelmét hozó – „légi” csata hihetetlenül látványosnak számított.

 repel_pilot.jpg

Az Egyesült Államokban a repülés, a légiközlekedés mindig is sokkal többet jelentett, mint nekünk európaiaknak (Magyarországra ez fokozottan áll). A repülés és a szabadság odaát magától értetődően összekapcsolt fogalmak – a pilóta pedig (amint ezt számtalan film is tanúsítja) valósággal mítikus alak. A főszereplők ezen képességét a Star Wars minden egyes része alaposan hangsúlyozza, az első Halácsillag megsemmisítéséhez vezető űrcsatát pedig joggal tekinthetjük tisztelgésnek minden idők (talán elsősorban a II. világháború) amerikai pilóta-hősei előtt.

A klasszikus trilógia jelenetei – a viszonylag egyszerűbben megoldható űrbéli összecsapásokon kívül – zömmel a természetben, illetve zárt terekben játszódnak (épületekben, vagy űrjárművek fedélzetén). Dicséretre méltó sokszínűséggel, járunk sivatagban, végtelen hómezőkön, mocsárban és többféle erdőségben – ugyanakkor feltűnően ritkák a városok, a kívülről mutatott épületek. Az ok egyszerű: a forgatás idején ezt még csak monumentális díszletekkel tudták volna megoldani, ami rettentő költséges lett volna. Az előzmény-trilógia idejére viszont az informatika olyan ugrásszerű fejlődésen ment keresztül, hogy számítógépes grafikával csodás épületeket lehetett a szereplők mögé rajzolni. (Meg aztán a George Lucas rendelkezésére álló anyagi eszközök is jelentős mértékben gyarapodtak…). Szóval az új trilógia lényegesen látványosabb – az emberben mégis ott motoszkál némi kétely. Amíg maketteket használtak (lásd pl. a nagy klasszikus, az ókort felidéző kosztümös filmeket), addig a néző abban a tudatban élvezhette a látványt, hogy amit lát az ténylegesen létezik, gyakorlatilag ott van. A virtuális valóság lehet sokkal látványosabb, kétségkívül elvarázsol bennünket – de mégsem tudunk megszabadulni a valóság („jelenlévőség”) hiánya által okozott kínzó érzéstől.

          A Csillagok háborúja tulajdonképpen a sorozat egyetlen olyan része, mely önállóan is megállja a helyét (kerek történet kezdettel, kibontakozó konfliktussal, „királylány-szabadítással” és diadalmas befejezéssel), de Lucas több ponton is jelezte, hogy lenne még mesélnivalója. A szereplők többször utalnak az előzményekre; a végén pedig a felkelők megsemmisítik ugyan a Halálcsillagot, de Darth Vader vadászgépe még előtte kisodródik a világűrbe – a Gonosz tehát nem pusztul el (nem is beszélve a császárról).

          George Lucas álmodhatott hat- (kilenc?) részes monumentális eposzról, de fiatal rendezőként örülhetett, hogy egyáltalán egy filmre elegendő pénzt tudott szerezni (azt is csak szerzői jogairól történt részleges lemondás árán), így mindenképpen önmagában kerek egészet adó alkotást kellett forgatnia. A takarékosság fontos szerepet játszhatott abban, hogy lényegében ismeretlen fiatal színészeket szerződtetett – de felfedezhetünk benne tudatosságot is. Így a nézők szemében ők szinte azonossá váltak karakterükkel. Hármuk közül csak Harrison Ford vált a későbbiekben nagy hollywoodi sztárrá (igaz az Oscar eddig őt is elkerülte). Mark Hamill több tucat filmben játszott még – az akció-műfaj B-kategóriáján belül; Carrie Fisher pedig mellékszerepeket kapott (itt-ott akár Tom Hanks partnereként is), de sikereket inkább forgatókönyvíróként aratott. (A befejezés-triológia hozta meg számukra a nagy visszatérést).

kenobi_1.jpeg

A nagy trilógia középső része az 1980-ban bemutatott Birodalom visszavág. Hollywoodban gyakran készítik el egy-egy sikeres alkotás folytatását, itt azonban közel sem erről van szó. Ez a film önmagában lényegében nem áll meg – ami persze semmit sem von le értékéből –, a nézőktől mintegy „elvárja” az előzmények (és a szereplők) ismeretét, a vége pedig teljesen lezáratlan, megköveteli a folytatást.

          Sokan tekintik a teljes széria legjobb alkotásának ezt a filmet, hiszen alapvető konvenciókat szegett meg: hőseinket csupa kudarcok érik. elmarad a happy end.

vater.jpg

 

Ráadásul sikerült beleírni a filmbe a teljes mozi-univerzum vélhetően leginkább mellbevágó csavarját, amikor kiderül, hogy a Sötét Oldal vezér egyúttal a pozitív főhős apja… Azóta máshogy cseng a mondat: „Én vagyok az apád”.

          Lucas kedveskedett a rajongóknak, akik csupa új (ráadásul másfajta!) helyszínt láthattak: a sivatagos Tatooine, az erdős Yavin-4 és az elpusztult Halálcsillag helyett a harc a havas-jeges Hoth-on és Bespin felhővárosában folyt tovább, az ifjú Luke eljutott a mocsaras Dagobára, az űrcsaták során pedig megtudhattuk, hogy milyen is lehet egy aszteroidamezőben repülni.

yoda.jpg

Az új szereplők közül messze a legfontosabb a több száz éves Jedi-mester – a kis zöld manó – Yoda. Komoly filmes univerzum – melynek megteremtésére Lucas nyilván törekedett – nem létezhet saját filozófia nélkül. Egyes elemei feltűntek már az előző epizódban is – Obi-van Kenobi beszélt az Erőről –, de kibontakozását Yodának köszönhetjük. Lucas és alkotótársai ismét az emberiség kultúrkincséhez nyúltak és annak több elemét ötvözték. Általában azt szokták mondani, hogy – a ’70-es évek divatjának megfelelően – elsősorban a keleti filozófiákból merítettek, így Yoda szelíd bölcsessége és erőszakmentessége elsősorban a zen-buddhizmusból származik. (Az Erő, mint a transzcendensnek egyfajta személytelen megragadása, valamint a Jó és Sötét oldalak némiképp jing/jang-szerű értelmezése is távol-keleti vonás).

          Ugyanakkor az idős Jedi-mester mondanivalójának nem egy eleme a keresztény tanítással is rokonítható. Arra figyelmeztet, hogy a Sötét Oldal könnyű sikerre csábít – de a pusztulásba visz, a jót választani pedig nehéz és áldozatokkal jár. Ez igen pontosan megfelel Jézus azon példázatának, melyet a széles és a keskeny útról mondott. Luke egyik panaszára (amikor nem tudja gépét kiemelni a mocsárból) az idős tanító lakonikusan felel: „Ne próbáld – tedd meg!” Jézus úgy tanított: ha valamit meggyőződéses hittel, kételkedés nélkül kértek, az megvalósul. Az erőszak kerüléséről, ártalmasságáról és hiábavalóságáról elmondottak; valamint az, hogy az ellenségek iránt érzett harag és gyűlölet egyenes a Sötét Oldalra vezet szintén igen keresztényiek. A Jó Oldal nem azzal győzi le pusztán a másikat, hogy ügyesebben vív – hanem azzal is, erkölcsileg nem ereszkedik le annak szintjére. (Hadd utaljak itt még Semprun híres regényének a Nagy utazásnak egyik kulcs-jelenetére is, amikor az író nem engedi, hogy a fiatal partizánok kivégezzék az elfogott SS-eket). Megismerkedésükkor Luke ezt mondta: „Egy nagy harcost keresek”. Yoda – aki ekkor még nem árulta el kilétét – így felelt: „A harc még senkit nem tett naggyá”. Jézus pedig így tanított: kard által vész, ki kardot ragad. A párhuzam nem lehet véletlen… (Biblikus mozzanatokat felfedezhetünk Yoda mondandóján kívül is. A szupererős, hatalmas és „elpusztíthatatlan” Halálcsillagot nem az ő kategóriájába tartozó nagy űrhajók támadják meg és robbantják fel, hanem egy maroknyi hős – kicsi, együléses vadászgépekben. Dávid és Góliát harca elevenedik meg – és újra a „kicsi” győz. Akárcsak a népmesékben…)

          A jó címválasztás sokat lendíthet egy film „karrierjén”. A ’70-es évek végére az enyhülés lassan, de biztosan kezdett kimúlni (a szovjet hadsereg épp 1979 decemberének végén szállta meg Afganisztánt) és az átlagpolgár valóban azt érezhette: a „birodalom visszavág”. Ez a cím persze ezért is kellett, hogy felkeltse, illetve fenntartsa az érdeklődést – hisz szívében minden néző érezte, hogy a végső győzelem csak a jóké lehet, vagyis kell még (legalább egy) epizódnak következnie.

Revealed In Time: Star Wars: The Prequel Trilogy (Episodes I, II, III)

A Jedi visszatér 1983-mas bemutatása óta milliók várták az első három epizód forgatását, hogy megismerhessük az előzményeket (a jó Köztársaság átalakulását gonosz Birodalommá, Anakin Skywalkerét Darth Vaderré). George Lucas és csapata azonban sokáig másfelé fordította figyelmét – a világ pedig közben igencsak megváltozott. Aztán, jó másfél évized után újra munkához láttak, 1999-re megszületett a saga I. epizódja (a Baljós árnyak), három évvel később a második rész (A klónok támadása), aztán pedig mindenről fellebbent a fátyol és A Sith-ek bosszújá-val.

A Baljós árnyakat hatalmas profizmussal, költségeket sem kímélve készítették, hihetetlenül látványos lett – sokakban mégis csalódást keltett. A Csillagok háborúja óta több, mint két évtized telt el és beléptünk az otthoni számítógépek (nem utolsó sorban pedig az Internet) korába. A ’70-es évek végén a szórakoztató elektronikát – még Amerikában is – pénzbedobással működő játék-automaták jelentették, ahol TV-képernyőn apró, alaktalan fények villogtak. Csak e mögött a háttér mögött érthetjük meg a klasszikus trilógia űrhajóinak, kardpárbajainak és kézifegyveres lövöldözéseinek hihetetlen sikerét. Hiába láthatunk tehát az előzmény-trilógiában számítógép kreálta pompázatos metropoliszokat, óceánok mélyét, hatalmas csarnokokat – ez már az ezredfordulón sem adott akkora többlet-élményt. Mos Eisley lehetett porfészek a maga alacsony épületeivel, koszos kocsmáival – de kézzelfogható valóság volt. A virtuális valóság becsaphatja a szemünket, elvarázsolhat, de mégis marad bennünk valami hiányérzet.

          Persze van valami, amit nem tudunk ilyen racionálisan körülírni, de ettől még éppoly valós lehet. A Csillagok háborúját (és valamennyire az egész klasszikus trilógiát) felfoghatjuk bizonyos értelemben kamaszos remeklésnek, amikor egy fiatalember és hasonló elhivatottságú csapata a világ elé tárja gyermekkori álmait. Pontosabban – és nem kizárt, hogy ez a siker legnagyobb titka – mindnyájunk gyermekkori álmát. Fejlődhet utána az alkotó szakmailag nem is keveset, sokszorozódhatnak anyagi lehetőségei – de a varázs megismételhetetlen. A korai ösztönös zsenialitást nem pótolja a felnőttes szakértelem és az – üzletibe is átcsapó – profizmus. Hadd utaljak e helyen – a nagyszerű Szerb Antal nyomán – a Schiller-párhuzamra: ő is kamaszos zsenijéből írta meg a Haramiákat, amely (későbbi szakmai fejlődése dacára) életműve utolérhetetlen csúcsa maradt, minden kamasz közös életérzésének papírra vetése. A Baljós árnyak tehát a legkevésbé sem rossz film, csak éppen olyan elvárásoknak kellett volna megfelelnie, amit „fizikai képtelenség” volt megcselekedni. A Csillagok háborúja (sajnos? szerencsére?) utolérhetetlen: egyszeri és megismételhetetlen. (Végső soron nem tudjuk pontosan megmondani, hogy egy film mitől lesz sikeres. Hollywood persze kidolgozott erre számtalan receptet – melyek igen gyakran nem működnek. Vannak olyan tényezők, melyek egyszerűen nem racionálisak…) Azt is megkockáztathatjuk, hogy bizonyos filmek csak adott korokban működnek: az elmúlt évek Harry Potter-láza ellenére elképzelhető, hogy mintha már kevésbé vágynánk a mesére.

          Érdemes felfigyelni a megváltozott szemléletre (hivatalosan ugye előzményekről van szó). A klasszikus trilógiában a felkelők (más kifejezésekkel: lázadók, forradalmárok) a jók, és a birodalom a gonosz – az új részekben viszont a nagy egység (a Köztársaság) jelenti a biztonságot és a szeparatista lázadók a rosszak. „Idekint”, a valós világban közben véget ért a hidegháború – a „gonosz birodalma” puskalövés nélkül megadta magát és már nem fenyegeti az szabad világot. Az USA a „magányos jó”, akinek egész világunk biztonságát és „szabadságát” védelmeznie kell.

          A II. epizód (A klónok támadása), az amely különösen nagy zűrzavarról tanúskodik, teljesen kuszák a frontvonalak (mindkét oldalon keverednek tiszta és zavaros szándékok, még a Jedi-mesterek sem értik, hogy mi is folyik valójában, hová kellene állniuk). Nehéz ebben nem észrevenni az ezredforduló – nem kis mértékben a globalizáció kiteljesedésével együtt járó – totális eszmei, gondolati zűrzavarát.

          A 2000-es évek elejének iraki háborúját (melyet a jobboldali kormányzat indított el) támogatta a jobboldali spanyol és a baloldali brit vezetés – ellenezte viszont a jobboldali francia és a baloldali német kormány. A kor „terror elleni háborújában” az ellenség már „belopózott” soraink közé, néha meglepő szövetségeseink támadnak, a frontvonalak nem tiszták – akárcsak a Star Wars előzmény-epizódjaiban (különösen a II-ban)…

          Mennyivel tisztább és egyértelműbb a klasszikus trilógia: mindig tudni kik a jók és a rosszak, nincs zűrzavar és félreértés. Igen, 1980 világa egyszerűbb volt. Egyik oldalon a demokrácia és szabadság erői, a másikon pedig az elnyomók.

 yoda_ii.jpg

Nagyon tanulságos milyen változáson ment keresztül Yoda mester. Az bölcs öreg tanítótól az előzmény-trilógiában leginkább csak pár fejcsóválás telik, utalások, mely szerint valami nagyon nincsen rendben és mindent homály borít. Ennél is mélyebben megdöbbentette a rajongókat, amikor a szelídséget hirdető kis zöld „manó” a II. (majd a III.) epizódban kardot ragadott és dühös arccal, szúrós szemekkel kaszabolni kezdte az ellenséget. Ez volt az ezredforduló valósága: a terroristákra kíméletlenül le kell csapni, nincs helye holmi „érzelgősségnek”. (Persze a Star Wars-univerzumon belül is megmagyarázható a változás: ezek szerint épp a Sötét Oldal hatalomátvétele és klónháborúk értelmetlen mészárlása ébresztette volna rá Yodát az erőszak hiábavalóságára…).

fogatverseny.jpg

Az amerikai filmesek egyik szimpatikus szokása, hogy tisztelettel adóznak korábbi híres alkotásoknak, tágabb értelemben pedig az amerikai nemzeti mitológia elemeinek. A Baljós árnyak fogatversenye pl. teljesen egyértelmű és bevallott tisztelgés a Ben-Hur legendás kocsiversenye – a filmtörténelem egyik leglegendásabb jelenetsora előtt. Talán tovább is mehetünk. Az amerikai közgondolkodás egyik meghatározója a Vadnyugat korszaka – olyannyira, hogy a mítosz ápolására külön műfaj született: a western. Nem nehéz észrevenni a klasszikus trilógiában a western-elemeket, pl. amikor Han Solo „csípőből tüzelve” lövi le egy kocsmában (azaz egy vadnyugati „saloon”-t felidéző létesítményben) a zöld bőrű fejvadászt. Magát a Harrison Ford által megfordult karaktert sem nagyon érthetjük meg másként, mint a tipikus pisztolyhős űrhajós változatát: vagány, nagyszájú, a fegyverére esküszik, kívül áll a törvényen (némileg cinikus a humora) – de előbb-utóbb (szívét követve) a jó oldalra áll, és övé lesz a Nő.

han_es_leia.jpg

Mindkét trilógiában van szerelmi szál – de mennyire eltérőek. A klasszikus trilógia e téren egy jól bevált sémára épít: az élet – meglehetősen kalandos körülmények között – egymás mellé sodor két felnőtt embert, akik szinte mindenben különböznek (pl. egyikük csak magának él, másikuk pedig kizárólag a közéletnek), így civódásuk (távoli áthallásokkal a Makrancos Kata-történetre) roppant szórakoztató a nézők számára. (A nézők szerintem a mai napig töprengenek Han Solo-val együtt, hogy dicséretnek vagy kritikának véljék-e Leia szavait, melyeket az Ezeréves Sólyom első megpillantásakor mondott: „Ezzel a ronccsal jöttek idáig? Maga bátrabb, mint hittem.”) Szerelmük több szakaszon át fejlődik, így kapcsolatuk mindhárom epizódban más-más arcát mutatja: az első kölcsönös fricskáktól a közösen megélt végső győzelemig. Leia hercegnő filmenként ritkán öltözik át (a Csillagok háborújában pedig majdnem végig klasszikus vonalú fehér ruháját viseli), az V. és VI. részekben pedig sokszor látjuk nadrágban. A IV. részben viselt egyedi frizurája örökre karakterének ismertető jelévé vált.

amidala.jpg

A Baljós árnyakban – lévén az ifjú Anakin még kisfiú – a szerelmi vonal pár utalásra szorítkozik, A klónok támadásában viszont már ez az egyik fő szál (a teljes saga-n belül itt a legerősebben). Két fiatal egymás iránti vonzalmának olyan története ez, mely sokkal kevésbé érdekes, mint a vagány csempész és a felkelő-parancsnoknő csipkelődő románca – ráadásul szinte teljesen nélkülözi a humort. A szépséges és intelligens Amidala királynő (később pedig szenátornő – ismét egy párhuzam a klasszikus trilógiával), akit Natalie Portman alakít (a legfantasztikusabb és változatosabb ruha- és hajkölteményekben) számára sajnos nem írtak olyan férfi-partnert, mint két évtizeddel korábban Leia herceg- és szenátornőnek. A Sith-ek bosszújának egyik jelenete – melyre talán kevesen figyeltek fel – mélyen elgondolkodtatott. A fiatal Jedi-lovag, Anakin Skywalker (Hayden Christensen) rémálmaitól gyötörve felkel az ágyból fiatal és áldott állapotban lévő felesége mellől. A félhomályos szobában a fény először jó ideig tökéletes formájú, izmos mellkasát világítja meg, majd pedig távoztában „véletlenül” kivillan tökéletes kigyúrt „kockahasa”. A férfieszmény végzetesen megváltozott. 1980 táján az ideális férfi persze jóképű volt, de elsősorban szellemi sziporkázásával hatott a másik nemre. Nehezen tudom elképzelni, hogy a rajongók élénk tiltakozás nélkül vették volna tudomásul, amint mondjuk a Birodalom visszavágban Han Solo a hasizmaival villog. Persze akkortájt ilyesmi aligha jutott volna George Lucas eszébe. Ráadásul a vagány csempész szimpátiát váltott ki mindkét nem soraiban – szemben korunk kockahasú „álomférfijaival”, akik válthatnak ki rajongást a nőkből, de a férfiak sokkal kevésbé tudnak (és akarnak) azonosulni velük. Korunk médiatizált világában szinte kizárólag az adja meg valaki „értékét”, hogyan néz ki (pontosabban mennyire hasonlít az elénk vetített sablonokra). A test mindenhatóvá vált a szellem felett…

jedi-council.jpg

              

 

Az előzmény-trilógiában teljes fényükben tűnhetnek fel a saga olyan elemei, melyekre 20 évvel korábban csak utaltak. Ilyen pl. a Jedi-rend. Az ő megformálásukhoz a mintát megint csak az emberiség kultúrkincséből meríthették: itt elsősorban a keresztes háborúkban létrejött lovagrendekre (a templomosak körülvevő misztikum mindig is vonzotta a regényírói – és filmes – fantáziát), valamint Arthur király Kerekasztalának társaságára gondolhatunk.

          A filmesek persze nem csak egymás alkotásaira utalhatnak, hanem saját korábbi műveikre is. A klasszikus trilógiát betetőző Jedi visszatér végső, mindent eldöntő összecsapása három párhuzamos helyszínen zajlik: űrcsata a világűrben, a felkelők (és az őket segítő ewokok) gyalogsági jellegű összecsapása a rohamosztagosokkal, illetve az immár sötét ruhát viselő, megkomolyodott, éretté vált Luke kard- és szellemi párbaja apjával és a császárral. A dranaturgia hagyományos: a felkelők meglepetésre készülnek, de kiderül, hogy csapdába kerültek és a horizont egy időre elhomályosul – aztán a hősiesség és a lelemény végül meghozza a végső győzelmet.

          A Baljós árnyak természetesen túlszárnyalva kívánta megőrizni ezt a hagyományt: a végső összecsapás itt már négy síkon zajlik. Újra látunk űrcsatát (sárga naboo-i gépek a droidvezérlő hajó ellen), felszíni ütközetet (gungen-ek kontra droidok), kardpárbajt (a két Jedi Darth Maul, a gonosz Sith-tanítvány ellen), végül pedig Amidala királynő lövöldözős-cseles akcióját saját tróntermének visszaszerzésére. Megint minden összefügg mindennel, újra akadnak nehéz pillanatok (pl. Qui-gon Jinn halála), de mintha most hajszálnyit kevésbé lenne kidolgozott a dramaturgia. Persze kisebb a tét is, most (még) nem az egész Galaxis forog kockán.

darth_maul.jpg

A rajongók által olyannyira szeretett kardpárbajok is változnak – és megint ugyanilyen irányban. A klasszikus trilógiában mindig csak ketten vívtak (egyikük Dath Vader) és kizárólag hagyományosnak mondható fegyvert használtak. A Baljós árnyak végén már hárman küzdenek, Darth Maul (kinek vörös-fekete, kisebb szarvacskákkal „ékes” koponyája egyértelműen a klasszikus Sátán-ábrázolásokat idézi fel) pedig olyan fegyverrel vív, melynek két „pengéje” is van. A lézerkard összességében sokkal gyakrabban kerül elő az új trilógiában, mint két évtizeddel korábban (egyfajta legyőzhetetlen „ultima ratioként”), a III. epizódban pedig még azt is láthatjuk, hogy a gonoszok egyik vezetője (egy különös droid-tábornok) egyszerre négy kardot forgat. (Azért a végső párbajt hagyományos keretek közt vívják – igaz szemkápráztató helyszínen).

          Minden kritikai megjegyzésünk mellett is észre kell vennünk, hogy az előzmény-trilógia forgatása közben azért Lucas és társai valamelyest kezdtek újra ráérezni, hogy is kell jó Star Wars filmet készíteni. Önmagában a mesterségbeli tudás nem elég: azzal lehet tűrhető, sőt talán sikeres filmet is készíteni – de itt kultikus szériáról van szó. (Meg aztán 6-7 év alatt a világ is változik annyit, hogy befolyásolja alkotóit). Az egyes epizódok egyre jobbak és a harmadikban már egészen figyelemreméltó gondolati meglátásokkal is találkozhatunk.     

          Yoda kezdi megközelíteni Birodalom visszavágos önmagát: újra tanít, megint keresztényin. A kétfelé vágyakozó Anakint ráébreszti, hogy az embernek el kell szakadnia attól, ami nem fontos, hogy igazán szabaddá váljon. (Hadd utaljak a Szentírás szavaira: „Aki kezét az eke szarvára téve hátranéz, nem méltó Isten országára”, valamint: „Add el, amid van és kincsed lesz a mennyben”).

          Lucasnak meg kellett magyaráznia, hogyan alakult át a „kiválasztott”, a jó oldal reménysége a gonoszok egyik vezetőjévé. A válasz meglehetősen rímel Yoda fent kifejtett tanítására: a bűnt az ember rendetlen vágyai, ragaszkodásai okozzák. Anakin Jedi-lovagként nem nősülhetne meg, de titokban ezt mégis megteszi. A benne meglévő, eleve veszélyes késztetéseket (bosszú- és hatalomvágyát) ez a felvállalhatatlan szerelem fordítja át végzetessé. Ember létére ebben a világban a halhatatlanságot akarja megszerezni – megint a Bibliát, Ádám és Éva bűnbeesésének történetét állíthatjuk párhuzamul. Figyelmes nézők további szentírási áthallások is felfedezhetnek – ilyen pl. a Jedi-lovagok meggyilkolására, a klón-katonáknak kiadott 66-os parancs.

          Felfedezhetünk egészen történelmi-politikai jellegű utalásokat is. Az eredetileg jó Köztársaság a háborúban (ami talán nem is igazságos?) belülről átalakulhat gonosszá: az ezredforduló republikánus kormányzata a terrorizmusra hivatkozva korlátozta a szabadságjogokat. A központi hatalom akár veszélyesen megerősödhet. Hitler is belülről számolta fel a demokráciát, a németek őt tulajdonképpen megválasztották – elválaszthatatlanul a politikusok háttérben zajló praktikáitól. A filmben a Gonosz úgy robbantja ki a háborút, hogy a Sith-ek sötét erői vezetik a szeparatistákat éppúgy, mint (persze titokban) a Köztársaságot. (Akit a távolabbi irodalmi utalások érdekelnek, lapozza fel Chesterton regényét: Az ember, aki csütörtök volt).

robotok.jpg

Talán maga George Lucas nyilatkozta, hogy az egész Star Wars univerzumot a robotok szemével kellene néznünk. Igazából tényleg csak két olyan szereplője van az I-VI. epizódoknak, akik végig szerepelnek – változatlan külsővel: Szi Thripio (hivatalos nevén: C-3PO) és Artu Detu (R2-D2). A klasszikus trilógia egyik fontos humorforrása – Han Solo bemondásai mellett (melyek amúgy néha pont az aranyszínű robotnak szólnak) – Thripio viselkedése. A teljesen emberformájú, fényes fémlemezekkel borított gép lényegében végigaggodalmaskodja a három filmet. Tolmácsrobotnak készült, de minduntalan olyan helyzetekbe kerül, ahol nem épp a protokoll játsza a főszerepet. A beleprogramozott magas intelligencia ellenére sem érti az embereket, ugyanakkor igaz és hűséges barát, akkor sokszor önmagát korholja. Teljesen más karakter az alacsony, hengeres Artu, aki beszéd helyett csipog és fütyül. Igazi „furcsa párként” (ez meg épp elsősorban zsarufilmes elem) állandóan veszekednek; haragos kitörései és örökös korholása ellenére Thripio féltő szeretettel viszonyul társához. A néző nem is gépként tekint rájuk: a jók csapatának teljes jogú tagjai ők.

          Han Solo-tól eltérően Thripio természetesen jelen van az előzmény-trilógiában is, de jelentősen háttérbe szorul (a III. epizódban talán ha két mellékes mondat jut neki). (Artu pedig műszaki segítőből valóságos harcossá lép elő – ami megintcsak mutatja az ezredforduló megváltozott valóságát). Az aranyszívű csempész és az aranyszínű droid teljes vagy részleges hiánya erőteljesen hozzájárul az I-III. epizód humortalanságához. Persze lehet azt mondani, hogy ez a történet szomorú irányba (a Köztársaság bukásához és a Sötét Oldal hatalomátvételéhez) halad; de mindez jól mutatja a világ elkomorulását is, ahonnan a humor kezd kiveszni (illetve az igaz szellemesség helyét – ideig-óráig – a durva kacaj veszi át).

          Lucas is érezhette az űrt, ezért próbálkozott Jar Jar Binks figurájával – a rajongók nagy felháborodására. Jelen sorok írójának ugyan közel sem volt ennyire antipatikus a nagyfülű mocsárlakó, de az kétségtelen, hogy egy lény butasága és zavaros beszéde mégsem olyan szintű humorforrás, mint egy intelligens pilóta élcelődése és többször szellemi viadala barátaival. A rendező a beérkezett rajongói panaszok hatására a II. epizódban már csak pár mellékes megjelenésre kárhoztatta Jar-Jart, A sith-ek bosszújából pedig teljesen kihagyta őt.

          A Disney-csapatának (!!!) végül sikerült az elmúlt években leforgatnia a még hiányzó VII-IX. epizódokat is. Ezeken minden korábbinál érződik a Star Wars-saga iránti rajongás – és a (becsületes újító szándékok ellenére) a nézői beleszólás (káros hatása). Egy későbbi posztban talán azokra is kitérek majd…

Kelet-európai autók "csodái" - az NDK-ipar leleménye a Barkas

Újabb válogatás magyar férfiak keserű tapasztalataiból

A korábbi posztokban személyautókról szóló "népítéletekből" válogattam - de a kommunista időszak bővelkedett a tervezési / kivitelezési hibáktól hemzsegő haszonjárművekben is: kisbuszok, áruszállítók stb.

A szocialista ipar egy rákfenéjeként a '60-as években még tűrhető színvonalúnak számító járműveket évtizedekig nem fejlesztették - ezért menthetetlenül elavultak.

A Kelet-Németországban gyártott Barkas legismertebb típusa, a B 1000-es 1962-ben, mutatkozott be először. A gépekbe egészen 1989-ig kétütemű, háromhengeres Wartburg motor került. Az alapváltozat 1 000 köbcentije 45 lóerőt tudott magából „kipréselni”. Tipikusan abszurd, kelet-európai ötlet egy személykocsiba is gyenge motort építeni egy "teherautóba / kisbuszba."

 fr_museum_barkas_chassis.jpg

 Magyarországon léteztek különleges, nem kelet-európai motorokkal átépített példányok is.

Mikrobuszként, zárt áruszállítóként és kétüléses kisteherautó változatban is gyártották.

A többség már elporladt - Barkas B1000 (1974) veterán teszt

"A rohadék!

egy rüheteg autó! soha többet!
céges auto volt én meg soför voltam igy ez jutott...


kettő darab akumlátorral rendelkezett a mi kis Barkasunk mert

 az volt a gondja hogy hidegben nem indult könnyen.....hideg egyenlő nyáron reggel 20 fok!
szivató padlógáz inditás. 1 perc -2perc semmi


aksi nulla sarut át a másikar egy két motorfordulat és indult is...bemelegdett aksi sarut át a másikra akkor a maradék energiával elindult és fel is volt töltve mindkét akku igy reggel is elindult...

barkas_gyari_huto_516902205142560.jpg

a víz az folyamatosan forrt

kolléga mindig levette a tartályt ha bugyogott és kilogatta az ablakon. ez meg is lett igy oldva...

a kipufogoja olyan volt akár a szita.

a kuplung folymatosan beszart. hol meg a bowden szakadt le.


fűtés egyszerüen nagyszerüen volt megoldva a hűtő mögött a lábtérnél ki volt vágva a lemez flex-el igy télen fütött nyáron meg leégette az ember lábát.

barkas-skoda-wartburg-gyari-radio-elado-27708307.jpg
volt valami kis elektronikai problémája ami ugy mutatkozott hogy ha be volt kapcsolva a világitás nem szolt a rádio...és forditva...

igy nappal rádioztunk este világitottunk.

barkas_toloajto.jpg

az oldalsó toloajtok folymatosan leszakadtak kisebb erőfeszitésre..amire szükség volt a sinek ugymond zsirmérgezése miatt.
szigetelése nulla volt ez nyáron és télen egyaránt szar.....

viszont a fékkel volt némi probléma mert lasulást csak akkor produkált ha 3-szor lenyomtuk egymás után tövig a fékpedált..de utánna satuzott rendesen.
szóval élménydus utakon vettem részt vele......"

 Roncsok: NDK-s járművek egy autószerelőnél - Szellemvárosok Magyarországon

"Átkozott egy élmény..

Hát, hol is kezdjem.. Életem legkalandosabb, legszórakoztatóbb és egyben legborzalmasabb rémálma vált valóra ebben az autónak nem nevezhető keletnémet borzadályban.


Villanyszerelő brigádként működve nyúztuk az autót, és habár hosszabb távra nemigen használtuk, alig telt el olyan hét, amikor ne jött volna elő egy megszokott hiba, netán egy-egy újabb meglepetés, mely sosem volt véges.

Ezekből adok egy kis ízelítőt mindenki számára, melyek ennyi idő elteltével már mókásnak tűnhetnek, de higgyék el, akkoriban közel sem volt mindig az..


Nyaranta, jó időben a következő problémákat produkálta az autó kínzó rendszerességgel.
A hűtőviz folyamatosan felforrt nagy melegben, mely mindig a vacak hengerfejtömítésre volt vissazvezethető.

Nagyobb emelkedők csak erősítették ezt a helyzetet.

barkas_kormany.jpg

Emiatt a tágulási tartály a műszerfal elé lett helyezve, mondanom sem kell, azért, mert így könnyebb volt az elszökött hűtővizet pótolni - menet közben.

Bizony volt olyan kb. 10 km-es utunk, mikor is teli üdítős flakonokkal felfegyverkezve, csaknem 12 liter vizet kellett utántölteni...(!)

Ez a probléma, hengerfejtömítés cseréjével kis időre elhárítható volt.


Az "átok" fűtése állandó jelleggel működött, ezért a nyári meleg időszakokban a sofőrről patakokban folyt a víz.

A legjobban lábnál működött ez a fűtés, tehát a cipőben volt a legelviselhetetlenebb. Emlékszem olyan esetre, amikor a második űléssorból egy méteres vízmértékkel nyomtam a gázpedált, miközben a sofőr kollégám az űlésre felhúzott mezítelen lábát szellőztetve kormányzott.


Tél beköszöntével, olyan érzésünk támadt, mintha ez a fűtés egyik pillanatról a másikra elillant volna.

Rettenetes hideg uralkodott a szigeteletlen, kisebb-nagyobb résekkel tarkított belsőben,mely csak akkor vált valamivel elviselhetőbbé, amikor egy teljes napon át szigeteltük az autó lemezeit-természetesen belülről.

barkas_es_trabant.jpg


Évszaktól függetlenül robbant le az autó, olyan gyakorisággal, hogy már-már meg is szokhattuk volna, ha nem mindig munkából hazafele menet tette volna ezt. Ez a tette olyan szavakat csalt elő az emberből, amilyeneket egy futball edző is megirigyelhetne a vesztésre álló csapata bajnoki mérkőzésén.

Történt olyan is, amikor egyszerre

nem volt alapjárati fordulatszám,

 rossz volt a kézifék,

és kihagyott egy henger.

barkas_belul.jpg

Ilyen esetben különleges vezetési stílust kívánt a helyzet emelkedőkön araszolgatáskor a forgalomban, mely abból állt, hogy a

 jobb lábam sarkával a fékpedált kezeltem, miközben ugyanezen lábfejem végével gázfröccsöket kellett adagolnom, nehogy leáljon a motor.

Bal lábammal csupán kuplungoltam.

Ilyen esetekben a motor fogyasztása az egekbe szökött, láthatóan esett az üzemanyagkészlet mutatója. Hozzávetőleg 18-22 literes fogyasztásról van szó.
lyuggatták szanaszét a hűtőt..

Hibalista

- Kézifék: Általában függőleges állásban fogott egy picit.
- Hengerfej: Minden ötszázadik kilométernél újra kellett hengerfejezni.
- Fényszórók: Egy zseblámpával is többet lehetne látni éjjel..
- Oldalajtó: A tolóajtó gyakori rendszerességgel leesett, vagy nem záródott..

barkas_b1000_romos.jpg
- Hátsó ajtó: Soha nem záródott, be kellett drótozni.
- Hűtőventillátor: Hardy tárcsa (tengelykapcsoló) időközönként ( nagyobb gázadásnál!) megadta magát, ilyenkor a ventillátor tengelye kalimpált egy pillanatig, majd a ventillátor darabokra robbanva több helyen kilyukasztotta a hűtőt.

- ...Ezeken kívűl: Fékek nem fogtak, 1-2 henger nem működött, fogyasztása pedig az egekben volt."

A Fidesz-plakátok 30 éve

Választási plakátok 2018-ig

A Fiatal Demokraták Szövetsége 1988 tavaszán alakult.

1990 óta minden országgyűlési választáson elindulnak (természetesen az önkormányzatiakon és az európai parlamentieken is).

Most egy kronologikus válogatást hoztam a narancsos párt első 30 évéből.

1990

tessek_valasztani_1990.jpg

 Ezt valószínűleg az is ismeri, aki nem is élt még 1990-ben: humor, életkori jelleg: a fiatalos életérzés szembeállítása a megkövült, elaggott kommunizmussal...

orban_1990.jpg

Már 1990-ben is szerepelt a plakátokon az a férfi, aki - 1989-es beszéde miatt - a párt egyik legismertebb arca volt. Megfigyelhető, hogy milyen sokat fejlődött a nyomdatechnika az évtizedek alatt.

 

A humor itt is feltűnik: a három egymás mellé tett profil a kommunista korszak Marx-Engels-Lenin "szentháromságán" ironizál. Azért a főcím már kiemel valakit a "csapatból". Egy jó bulihoz jó zenekarok is kellettek...

Fodor Gábor több pártot is végigjárt - és mág ma is feltűnik néha a TV-ben...

onkormanyzati_1990.jpg

Ez a plakát már az önkormányzati választásra készült, ősszel. Lendületes, buzdító.

noi_jelolt_1990.jpg

Egy másik 1990 őszi plakát: a hölgy később pártot váltott.

1994

fidesz_hallgass_a_sz_vedre_1994.jpg

A párt abban az évben egy Roxette-slágert (svéd pop-zenekar volt) választott kampánydalként (egyébként pedig a "Liberális Szövetség" tagjaként indultak az SZDSZ-szel együtt).

A nyomdatechnika még régies. A "más" szó nyilván a kormánnyal szembeni ellenzékiségre utal.

1998

 fidesz_1998.jpg

Furcsa mód erről a plakátról hiányzik a narancs szín, a kék pedig erőtelejsen dominál. Az üzenet egyértelmű: "válaszd a jövőt!" A plkaáton női politikus nem szerepel - viszont az öt férfiú mindegyik ma is aktív és mai is ugyanabban a csapatban játszanak.

fidesz_gyurk_1998.jpg

 Itt már feltűnik a narancs - de azért még a kék dominál. 1998-ban Több helyen közös jelölteket indítottak - már az első fordulóan is - az akkori ellenzéki pártok.

2002

fidesz_2002_1.jpg

A színek továbbra is: kék-narancssárga. A hívószó: jövő. A mondatok szelídek, kérők. A miniszterelnökség folytatásához kérik a voksokat. 

fidesz_2002_2.jpg

Miután a 2002-es első forduló meglepetést hozott, így a kormánypárt igen erős kampányt folytatott a két forduló között. A plakát képe erre utal - a szöveg pedig mindössze egyetlen szóból áll.

 fidesz_3_2002.jpg

Ez a plakát is a második fordulóra készült. Kormányon lévőtől szokatlanul egyfajta "ellenzék-elleni" érveléssel él. Egyfajta "utolsó próbálkozás" a szavazókat visszatartani a kormányváltástól.

2006

fidesz_2006.jpg

A 2006-os kampányüzenet egyértelmű: kormányváltás. A V betű utal Churchill híres mozdulatára (Victory = győzelem). A kézen látható narancsos karkötőt sok példányban szétosztották. A kék szín eltűnt.

fidesz_2_2006.jpg

Egy újabb egyszerű plakát - egyetlen színben. A jelszót később használták az önkormányzati választásokon is: pl. "Neki csak Eger / Miskolc Í/ Szeged stb. számít".

fidesz_3_2006.jpg

Ez a plakát végre konkrét ígéreteket tartalmaz - szinte pár programot. A mondatok elsősorban szociális jellegű témákkal foglalkoznak. A narancs mellett szinte eltörpül a piros-fehér-zöld "szalagocska".

fidesz_4_2006.jpg

Ellenzéki pártként azért előkerült kormánybíráló plakát is. Az MSZP-re utalva ennek színe erősen piros. A szegénynek ábrázolt gyermek fotója kívánja megtámogatni a szlogenné vált fő üzenetet.

2010

 fidesz_1_fordulo_2010.jpg

A szórólapon a mosoly nem véletlenül magabiztos: ez volt az a választás, ahol borítékolni lehetett előre a győztes személyét. Itt már sokkal kevesebb a narancs és sokkal több a piros-fehér-zöld. Megint új lett a szlogen.

Azért egy apró ellentmondást felfedezhetünk: a szöveg szerint "csak a Fidesz", de a másik oldalon mégis két párt logója szerepel (Fidesz + KDNP).

fidesz_2_fordulo_2010.jpg

Most nem kellett új fotót és új üzenetet készíteni a 2. fordulóra. Ilyen a magabiztos győzelem.

fidesz_3_2010.jpg

A pártelnök fotója felkerült az egyes egyéni jelöltek szórólapjaira is. Miután a többséget a párt már az első fordulóban megszerezte, így a "végre erős kormány" kitétel a 2/3-os többség megszerzésének céljára utal.

A kék szín teljesen eltűnt: csak narancs és piros-fehér-zöld.

2014

fidesz_rogan_2014.jpg

Négy év kormányzás után kérték a voksokat a folytatáshoz. Klasszikus plakát: mosolygó jelölt, narancs szín (a kék is visszatért), a két párt logója. A szlogen ("ő már bizonyított) a váltás ellen érvel.

Az új idők jelölte: a Facebook használata!

 fidesz_monika_2014.jpg

A sok férfi mellett, kisebb számban hölgyeket is indított a narancsos párt. Fontos: mindenki mosolyog, mindenki a jelöltet nézi - tudatosan az összes generáció jelen van (gyermekek - aktívak - idősek)

A plakát közli is, mi az ok a mosolyra: "Magyarország jobban teljesít".

 fidesz_anti-mszp_2_1.jpg

Kormányzó párttól szokatlanul nagyon erős ellenzék-ellenes kampányt folytatott a Fidesz 2014-ben. A piros-fekete színhasználat is teljesen tudatos.

fidesz_anti-simon_2014.jpg

A 2014-es kampány fontos eleme a Simon Gábor szocialista politikus számláján talált néhány százmillió forint, mely tisztázatlan forrásokból került oda. A Fidesz igyekezett ezt az elemet "csúcsra járatni".

fidesz_anti-mszp_2014.jpg

Az ilyesfajta, kifejezetten kigúnyoló, nevetségessé tevő képi világgal 2014 előtt nem találkoztunk a kampányban.

fidesz_anti-gyurcsany_2014.jpg

Ez az egyszerűbb kivitelű szórólap is az ellenzékre való voksolástól igyekszik óvni a lakosságot. A 2004-2009 közötti miniszterelnök ekkor tűnik fel alapvető negatív mozgósító elemként.

fidesz_anti-kuncze_gyurcsany_2014.jpg

Ez a szórólap számtalan helyi változatban készült - egyfajta "politikai démonizálás" szándékával. Mindenhol a helyi ellenzéki jelölt ellen igyekeztek mozgósítani.

2014valasztasiplakat.jpg

Kifejezetten gúnyolódó plakát: mindenkiről a legrosszabb pillanatában készült portré, a beállítás a rendőrségi fotókat idézi - és persze középen a bohóc. Nevetségessé tett jelöltekre nem szívesen voksol az állampolgár.

2018

 

A plakát üzenete egyértelmű: csak nemzeti színek (narancs sehol): a képen egy nyugodt, megfontolt, éppenhogy csak mosolygó miniszterelnök - a jelszó pedig korábbról már ismerős.

 hollik_2018.png

Az egyéni jelölteknél visszatért a narancs-kék színhasználat. A szlogen sokrétűen értelmezendő: az ellenzék és a "migránsok" jelentik a veszélyt, de mi vagyunk a "nyugodt erő". Egyre erősebb a Facebook szerepe a kampányban.

 

Visszatért a négy évvel korábbi "ellenzéktől elriasztó" plakát is.

Hasonló fotótechnikával: "málészájú" politikusok, újra kiemelt szerepet kap Gyurcsány Ferenc - de sikerült még nála is riasztóbb "főgonoszt" találni az Amerikában élő milliárdos személyében. A tematika most nem "rabosítós", hanem "kerítésbontós".

Leopard 1 és 2 - a tömeges orosz támadás elhárítására létrehozott fegyverek

Modern német harckocsik

Nyugat-Németország 1955-ben vették fel a NATO-ba. Az ekkor megszülető Bundeswhr-t elsősorban amerikai fegyverekkel szerelték fel.

The Tank Museum - The French AMX-30 Main Battle Tank was... | Facebook

Rövidesen felmerült azonban, egy közös francia-nyugat-német harckocsi típus kifejlesztésének ötlete. Ez meghiúsult (a franciak önálló útra érve az AMX-30-at (a fenti képen látható) készítették el), így a németek is saját páncélost alkottak: ez lett a Leopard 1-es (a lenti képen)

LEOPARD 1 A5 - KMW

A mozgékonyság érdekében súlyát 40 tonnán tartották - a hidegháború ezen szakaszában készültek súlyosabb "nehézharckocsik is). 

A beépített, kiváltó 10 hengeres dízelmotor 830 LE leadására képes. Ez annyit jelent, hogy elméleti / matematikai síkon "minden egyes lóerőnak" 48 kg-ot kell mozgatnia. Ez jó arány, hiszen így országúton 65 km/h-s sebességgel tud haladni.

Fő fegyverzetként 105 mm-es, huzagolt löveget építettek bele (akkortájt ez volt a legelterjedtebb kaliber), melyet két 7,62 mm-es géppuska egészített ki (az egyik légvédelmi célokat szolgál). Az ágyút giroszkóp stabilizálja, hogy menet közben is pontosan lehessen lőni vele.

A klasszikus NATO-logika szerint négy katona harcol a tankban (parancsnok, vezető, tüzér, töltő-kezelő), akiket kb. 70 mm-es páncélzat véd.

A Kreuss-Maffei cég a '60-as évek közepe és 1979 között több, mint 6000 darabot készített: 2000-nép többet a Bundeswehr állított szolgálatba (a várt tömeges szovjet támadás elhárítására), a többit pedig más országoknak adták el.

Itt a végső bólintás: mehetnek Németország Leopard 2-es harckocsijai a  háborúba - Infostart.hu

A '70-es években a nyugat-németek az amerikaiakkal együtt kíséreltek meg új típust kifejleszteni. Útjaik szétváltak, da nagyon aprólékos, németes precizitású tervezés eredményeként 1979-re megszületett a világ talán akkori legjobb tankja, a Leopard 2-es. (a fenti képen)

A védelem növelése érdekében speciális páncélzattal látták el, így az önsúly 59 tonnára nőtt. A modern, 12 hengeres "mindenevő" dízelmotor elképesztő 1 500 LE-s teljesítményt ad le (!!!), így egy "lovacskára" már csak 39 kg jut! Országúton így már 72 km/h-s tempóval tud száguldani - gyorsasága még terepen is jelentős (ez bármely TV-felvételen is feltűnő).

Fő fegyverzete a Rheinmetall cég "tankgyilkos", immár huzagolatlan 120 mm-es ágyúja. Kiegészítésnek maradt a két 7,62-es géppuska.

A Leopard 2-es most is gyártják és folyamatosan modernizálják. A Bundeswehr-en kívül számtalan hadsereg használja, a NATO-n kívül pl. a svájciak is.

Magyar színekben az első Leopard 2-es harckocsik

A magyar honvédség nemrég az az A4-es alváltozatból kapott, de nemsokára eljutnak hozzánk a még modernebb A7-esek is. (A fenti képen jól látható a torony bal oldalán a magyar felségjelzés).

A Leopard 2-es korunk egyik legjobb, legerőteljesebb harckocsija.

Lövege képes nagy távolagból - stabailizáltsága okán, akár nagy távclságból is - képes eltalálni az ellenséges célpontokat. A modern NATO-lőszerek hatalmas átütő-erővel rendelkeznek.

A Leopard 2-es többrétegű - elemeit, vastagságát tekintve titkosított - páncélzata védelmet nyújt számtalan tankelhárító fegyverrel szemben.

Több száz kilométeres hatótávolsága alkalmassá teszi hosszabb ideig tartó hadműveletek megvívására is.

Rácz Andrást, hazánk talán legjobb stratégiai kutatóját idézve: "Ezeket a tankokat arra fejlesztették ki, hogy megállítsák a tömeges szovjet / orosz harckocsi rohamokat. Most pontosan erre fogják használni őket.

 

Apróhirdetések az '50-es évek első feléből

Nehéz évek krónikája

Az 1948/49 és 1953 közé eső időszak a XX. százai magyar történelem emberpróbáló korszaki közé tartozik. Szovjet megszállás, Moszkvának engedelmeskedő magyar kommunista vezetők diktatúrája: a teljes lakosság megfélemlítése (koncepciós perek, kitelepítés, vagyonelkobzás stb.) – mindehhez pedig a lakosság zömét sújtó mély nyomor. Személyi kultusz és az ország villámgyorsan zajló „oroszosítása”.

Ebből a korszakból válogattam pár tanulságos apróhirdetést.

 benzinjegy_2.jpg

 

„Benzinjegy megszűnt! Vegyen Mogürt bizományosnál: Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt.” (Magyar Nemzet, 1949. április 10.)

 A világháború folyománya volt, hogy a hiánygazdálkodás keretei között bizonyos cikkeket csak korlátozott mennyiségben lehetett vásárolni. Épp ebben az időszakban történt, hogy a magán-gépkocsibirtoklás sinte megszűnt hazánkban: néhány speciális foglalkozástól eltekintve (pl. vidéki körzeti orvosok) szinte csak az állam birtokolt gépjárműveket…

 zongora_1949.jpg

„Cigányosan, kotta nélkül tanuljon zongorázni zongoratanárnőtől.” (Hírlap, 1949. április 10.)

 Ezt így valószínűleg nem lehetne ma leközölni. Ilyen lehetett a régi, polgári értelmiség találkozása az új, „proletár” valósággal. Talán munkanélkülivé vált művész próbált így megélni…

 Rajk László: Vádirat Rajk László és társai elleni bűnügyben  (Miniszterelnökség Sajtóosztálya) - antikvarium.hu

rajk_per.jpg

 „Megjelent füzet formájában: Vádirat Rajk László és társai elleni bűnügyben. Pártunk minden tagjának, minden öntudatos dolgozónak ismernie kell a hazaáruló trockista kémcsoport elleni vádiratot, amely lerántja az álarcot dolgozó népünk legveszedelmesebb, legalantasabb ellenségeiről. Olvassuk! Ismertessük! Terjesszük! 24 oldal ára 20 fillér.” (Szabad Nép, 1949. szeptember 1.)

 Bizony a legtöbb ember sajnos elhitte – köztük az értelmiség zöme – hogy Rajk László valóban „amerikai kém”. Aki pedig nem is hitte el, az is hallgatott – nehogy ő is a terrorgépezet hálójába kerüljön… A propaganda igyekezett mindenkit elérni.

Rajk László kommunista belügyminiszter volt 1946-49 között. A diktatúra kiépítésének "fáradhatatlan élharcosa" volt - aztán végül saját elvtársai juttatták a bitóra, koncepciós perben.

 elso_orosz_konyvunk.jpg

„Oroszt tanít legelsőrendűen nő tanerő.” (Magyar Nemzet, 1950. augusztus 20.)

 Tanévkezdéskor vélhetően sok igazgatónak „főtt a feje”, hogy ki tartsa meg a kötelező oroszórákat? Hirtelen „kellett” ezt megoldani – sokan „képződtek át” akkortájt (köztük a gulágot megjárt hadifoglyok is…)

 tatra_mozi.jpg

„Szembesítés. Hogyan leplezi le a szovjet államvédelem az imperialisták ügynökeinek kártevéseit? Magyarul beszélő szovjet film. Mától: Munkás, Dózsa, Táncsics, Tátra.” (Magyar Nemzet, 1950. április 14.)

 Hát igen. Akkortájt nem a Marvel Comics-univerzum jelentette a mozilátogatást… Mondjuk nem hiszem, hogy a „szovjet államvédelem” kifejezés túl sok emberben ébresztett volna pozitív érzelmeket… Azért a mozinevek is tanulságosak (egyik sem Cinama City…).

 majus-1.jpg

„Május 1-i díszítésre plakátok, képek, feliratok, képes levelezőlapok kaphatok a HORIZONT üzletben. Lenin körút 64.” (Magyar Nemzet, 1951. április 15.)

 Az ünnepnap nem jelenthetett a proletár számára holmi „lazsálást” – kötelező felvonulás, szigorúan transzparansekkel. Előkerültek bizony a „munkásosztály élharcosainak” jól-rosszul sikerült arcképei is…

 tricikli.jpg

„Triciklistát felveszünk. Tricikli van. Szövetkezet” (Magyar Nemzet, 1951. december 2.)

 A tehergépkocsik száma korlátozott volt – a nem állami cégeknek más lehetőség után kellett nézniük….

 becsulet_es_dicsoseg.jpg

„Becsület és dicsőség. Magyar film egy munkásházaspárról, akit a sztálini műszak új emberré formált. Uránia, Duna, Szabadság, Royal.” (Magyar Nemzet, 1952. április 17.)

 Aki erre a plakátra sem rohant be a moziba, azt tényleg csak a „rothadó nyugat” filmjei érdekelték – ha épp nézhetők lettek volna… Azért izgalmas csavar a történelemben, amikor a „Royal” nevű moziban formál „új emberré” egy szerelmespárt a „sztálini műszak”

15 érv amellett, hogy a világnak ukrán győzelemre van szüksége - az orosz agresszió ellen vívott harcukban

Timothy Snyder világhírű amerikai történész gondolatmenet

  1. Az embertelenséget meg kell állítani. Amit az oroszok művelnek a megszállt területeken, az népirtással ér fel, így e területek felszabadításával az ukránok életeket is mentenek. ez önmagában is elegendő ok, hogy ukrán győzelemre van szükség,

Tagadják az oroszok a bucsai népirtást, de a valóság mást mutat | Alfahír

 

2. A nemzetközi jognak megfelelő rend helyreállítása. Ennek alapja, hogy egy ország nem támadhat meg egy másikat, és nem foglalhatja el a területét.

What is International Law all about - iPleaders

3. Véget kell vetni a birodalmak korának, ez lehet az utolsó háború, amit a gyarmatosító logika alapján indítottak, és ami szerint egy másik ország nem létezik

The Russian Empire - Summary on a map - YouTube

4. Az EU békeprojektjének megvédése. Oroszország háborúja nemcsak Ukrajna, hanem az európai országok békés kooperációja ellen is irányul.

The EU was started to create peace | EU ROPE

5. A jelenlegi orosz vezetés háborús veresége esélyt adna arra is, hogy a jövőben jogállam legyen Oroszországból.

Russia's Alexei Navalny faces extra 15 years in jail over 'extremism'  claims | Alexei Navalny | The Guardian

6. Az orosz vereség a zsarnokok presztízsének gyengülését is jelentené.

A XXI. században eddig az autoriter rendszerek kialakulása volt a trend, Ha vereséget szenvednek egy demokratikus országtól, ez megfordíthatja a trendet. A fasizmus az erőről szól, és a vereség az, ami diszkreditálja.

Putyin = Hitler: az orosz elnök a mémgyárosok célkeresztjében | 24.hu

7. Arra is emlékeztetné a világot, hogy a demokrácia a jobb rendszer. Egy olyan ország győzelme lenne, ami megválaszthatja a saját vezetőit egy olyannal szemben, amelyik nem.

A Unique Database Charts Latin America's Deepening Democracy - Ideas Matter

8. Az orosz vereség egy nagy európai háború esélyét is csökkentené. Ha vereséget szenvednek, kevésbé valószínű, hogy újabb támadást indítanának európai országok ellen.

 9. Az ukrán győzelem Kínának is azt üzenné, hogy egy Tajvan elleni esetleges hadjárat nagyon kockázatos, és bukás lehet a vége.

What's the dispute between China and Taiwan about? Does Australia recognise  Taiwan? Your basic questions answered - ABC News

10. Az ukrán győzelem az atomfegyverek terjedését is akadályozná. Ukrajna lemondott a saját atomfegyvereiről. Ha viszont vereséget szenved, az más országoknak azt üzenheti: nekik szükségük lesz atomfegyverre, hogy megvédjék magukat.

Nuclear weapons: Which countries have them and how many are there? - BBC  News

11. Azzal, hogy csökken az orosz–nyugati és kínai–tajvani háborúk esélye (előző két pont) és az atomfegyverek terjedésének esélye is (előző pont), összességében az orosz vereséggel az atomháború kockázata is csökkenne.

12. A Wagner-csoport nyersanyagokhoz is hozzá akar jutni, például a sóbányákhoz Bahmut környékén, hogy ezzel további háborúkat finanszírozzanak. Ha nem sikerül hozzájutniuk, további jövőbeni háborúk esélyét is csökkentené.

Ukrán vezérkar: több száz Wagner-zsoldos került kórházba Luhanszk megyében  | Mandiner

13. A háború kimenetele a világ élelmiszer-ellátására is hatással lehet. Ukrajna jelentős élelmiszer-exportőr, Oroszország pedig azzal fenyeget, hogy fegyverként használja az élelmiszert. Ezt kell megakadályozni.

Aláírták a megállapodást az ukrán gabonaexportról - Portfolio.hu

14. Az orosz vereség szerinte felgyorsíthatja a fosszilis tüzelőanyagokról való átállást is. milyen veszélyeket jelent, ha egy rendszer az ilyen típusú nyersanyagaival tud zsarolni Ez folytatódik, ha Oroszország veszít a háborúban.

 Elégetik a gázt az oroszok, miközben Európában energiaválság van | Euronews

15 Az utolsó érv szerinte: az ukrán győzelem megerősítené a szabadság értékeit. Ami nemcsak az orosz megszállással szembeni ellenállásról szól (bár most elsősorban arról), hanem a jogról, hogy egy nép eldönthesse, milyen jövőt akar magának.

Az életben egyszer van ilyen lehetőség, amit nem lehet elszalasztani.

Az ukránok megadták a lehetőséget, hogy megfordítsuk ennek az évszázadnak a történetét.

süti beállítások módosítása