Nemrégi posztomban röbb térkép segtségével mutattam be a lengyel államiság sorsát az újorban - most a különösen zivataros XX. századra térünk át.

Az I. világháborű vége azt a különös kegyelmi pillanatot hozta el a lengyelség számára, hogy valamilyen formában mindhárom nagyhatalom időlegesen visszaszorult, akik felosztották őket a XVIII. század végén.

Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918 őszén megszűnt létezni, Németország elvesztette a világháborút, a bolsevik vezetés alá került Oroszország pedig meggyengült és visszaszorult. 1918 novemberében így a hazafiak léterhozhatták a független Lengyel Köztársaságot.

Az újjászülető állam elnöke Pilsudski tábornok lett.

Az egyik legfőbb kérdést az újjászülető állam határainak meghúzása jelentette.

A nyugati szomszéd - Németország - határait az 1919 júniusi versailles-i béke húzta meg. A németség nagy sérelemként élte meg a "danzingi korridor" léterhozását vagyis azt, hogy Lengyelország keskeny tengerparti kijárathoz jutott, illetve az akkor zömmel németek által lakott Danzig (ma: Gdansk) városa egyik államhoz sem került, hanem népszövetségi igazgatás elá került.

 A lengyelek a megkapottnál nagyobb területeket igényeltek, de Kelet-Poroszországban (1920) és Felső-Sziléziában (1921) is az érintettk zöme Németországra voksolt - Katowice fontos ipervidéke így is a lengyeleké lett.

 Keleten még "zűrösebben" alakult a helyzet. A Népszövetség, lord Curzon vezette bizottság 1919-ben olyan határvonalat javasolt (A és B változtaban), mely nagyjából megfelelt az etnikai határnak.

1920-ban azonban - az oroszországi polgárháború részeként - a vörös csapatok Lengyelországra támadtak, hogy egész Európába elvigyék " világforradalom lángját". A lengyelek azonban visszaverték és legyőzték őket, az 1921-es békében meghűzott határ így Szovjet-Oroszország területveszteségével járt (az önálló ukrán államiságról egyik fél sem akart hallani...).

Az erejét érző fiatal lengyel állam másben sem volt "szvbajos": 1922-ben magukhoz csatolták a frissen újjászületett Litvánia keleti felé (belne Vilniussal!), ezért "csak" Kaunas lehetett a litván főváros.

Az etnikai térképen jól látható, hogy Németországgal majdnem igazságos határt sikerült meghúzni (pl. a "danzingi korridor" is így került Lengyelországhoz.

 Keleten viszont az 1921-es háborús győzelem folyományaként olyan nagy területek kerültek a lengyel államhoz ahol majdnem kizárólagosan fehéroroszok vagy ukránok éltek. (Viszont ezek az emberek ennek köszönhetőek kerülik majd al, hogy 1929 után rájuk is lesújtson a sztálini kollektivizálás és a tömeges éhhalál...).

 1939-ben újra bekövetkezett a lengyelség legnagyobb félelme: a két erős szomszéd általi felosztás.

Az augusztus 23-i Molotov-Ribbentrop paktum során "érdekszféra-határt" húztak - majd szeptemberben a nácik és a bolsevikok is rátámadtak Lengyelországra.

Szeptember végén - Varsó elestekor - az egy hónappal korábbi egyezményt enyhén módostották: Litvánia Sztáliné lehetett, cserébe a német zönát "kikerektették" a lengyel síkság közepén.

A nácik a legyőzött Lengyelorszéág nyugati földjeti egyszerúen Németországhoz csatolták, az ország közepét pedig egyszuerűen név nélüli "Fökormányzóságként" helyezték a "Nagynémet Birodalom" uralma alá.

Aztán a II. világháború végén újra "fordult a kocka". Sztálin javaslatára Lengyelországot "eltolták" nyugat felé több száz kilométerel.

Keleten a sztálini Szovjetunióhoz csatolták az 1939-ben már a Vörös Hadsereg által egyszer birtokba vett területeket (ez nagyjából megfelelt az 1919-es Curzon-vonslnak is).

Mivel Lengyelország gy jelentős területeken veszett az 1921-1939 közti határaihoz képest, így egyszerúen az "űj" Lengyelországohz csapták Kelet-Poroszország déli felét + egy igen szées zónát nyugaton, az Oderánál húzva meg a német-lengyel határt.

Mivel a frissen megkapott területeken szinte kizárólag németek éltek, így 1945-ben innen nagyon sok millió embert űztek el erőszakkal - ez pedig évtizedekre megterhelte a német-lengyel viszonyt.