A Kárpátok ölelésében fekvő, jól védhet, ásványkincsekben gazdag Erdély sok népnek adott adott a történelem viharaiban.
Most egy rövid "villantást" hoztam: kik laktak itt a XIII. században, amikor e szép táj a középkori Magyar Királyság része volt.
A magyarság különleges csoportját alkotó, határőrködő székelyek részben a Kárpát-medence más tájairól érkeztek. A XII. században elsősorban Dél-Erdélyben éltek.
II. Géza uralkodása (1141-1162) idején azonban jelentős változás kezdődött: a túlnépesedő, földszűkében szenvedő Németországból telepesek érkeztek. Őket - kiinduló hercegségük alapján - szászoknak nevezzük.
Székelyföldi táj
Amint a térkép piros nyilai jól mutatják ők a székelyek által korábban lakott területekre érkeznek (ezt jelzi pl. Szászkézd település neve is Dél-Erdélyben) - ezért a székelyek (mint határőrök!) keletre költöznek. Azokra a - korábban lakatlan - vidékekre, ahol a mai Székelyföld van. A XIII. századra már létrejöttek az első központok (pl. Sepsistentgyörgy, Csíkszereda).
Barcaföldvár
A XIII. század első felében (1211-1225 között) DK-Erdélyben (Barcaság) tevékenykedett a Német Lovagrend. Rövid itt-tartózkodásuk szinte urbanizációs robbanást okozott a szászoknál. Bár II. András 1225-ben elűzte a lovagokat, de előző évi oklevele (a híres Andreanum) már számtalan, városiasodó szász települést tudott említeni. Az összefüggő területet innentől nevezik Királyföldnek. A szászok egészen a XIX. századig önkormányzattal rendelkeztek itt.
A XII. század legvégén kezdenek a ritka oklevelek említeni vlach havasi pásztorokat, akik a Balkán felől keltek át a Kárpátokon nyájaikkal. Elsősorban a magasabb hegyekben lehetett őket fellelni - és kevéssé érintkeztek a több itt élő néppel. Vallásilag is elkülönültek tőlük, ortodoxok lévén.
Doboka vára
Elsősorban Erdély nyugati határán létezhettek már a század végén olyan várak, melyek a tatárok újabb támadása ellen épülhettek - immár kőből (pl. Hunyad, Küküllő).
