Azt nagyon sokan tudják, hogy 1541-ben – harc nélkül – Szulejmán szultán birtokba vette Budát, ezzel pedig Magyarország három részre szakadt.
De mi történt a következő években?
1541-ben egyelőre még csak hazánk csekély részre került oszmán uralom alá: a nem teljes Duna-Tisza-köze, azaz a Budához vezető útvonal.
Habsburg Ferdinánd seregei 1542-ben ismét megkísérelték Buda elfoglalását. Ami az előző két évben nem sikerült a Szapolyai-párti hadakkal szemben, arra még kevesebb esélyük volt az oszmán haderő ellenében.
Szulejmán szerette volna a frissen megszerzett magyar fővárost szilárdan birtokolni – ez pedig a hódoltság „kibővítésére”, újabb területek, várak, városok elfoglalására ösztönözte.
Éppen ezért 1543-ban személyesen vezette seregét hazánkba, újabb hadjáratra.
Az oszmán had június közepén kelt át a Száván. Először a Drávától délre lévő kisszámú, még magyar kézen lévő várak egyikét, Valpót ostromolták meg.
A mai Horvátországban található erősség június végén (esetleg július legelején) esett el.
Az immár a Dráván átkelő törökök következő célpontja Siklós volt.
A szép, gótikus kápolnával is rendelkező várat több, mint tíz napi harc után foglalták el.
A hírre Pécs őrsége – Váraljai Szaniszló püspökkel együtt –elfutott.
A neves város, ahol Janus Pannonius is püspökösködött, így harc nélkül lett hosszú időre „török várossá”.
Pécsváradot – melynek bencés kolostor még Szent István király alapította, de ekkor már várként használták – kapitánya felrobbantotta és elhagyta.
A török sereg innentől ellenállás nélkül vonult észak felé. A július végi budai haditanácson Esztergom megtámadása mellett döntöttek.
Géza fejedelem, Szent István, III. Béla, majd az érsekek székhelyének védelme nem tartott sokáig. Salamanca nevű spanyol parancsnoka már augusztus 10-én átadta a várat.
Az esztergomi érsekek innentől fogva (1820-ig!) Nagyszombatból irányították a magyar katolikus egyházat. A hatalmas esztergomi székesegyház is a XIX. században épült.
Esztergom eleste egy másik várunk sorsát is megpecsételte: a hírre a Tasso nevezetű olasz zsoldosvezért feladta Tatát, Zsigmond király kedvenc időtöltési helyét.
A légifelvéetelen jól láthatók a kerek ("spanyol") és a szögletes ("olasz) bástyák.
Az év tragédiái még ezzel sem értek véget. Nyár végén az oszmán sereg középkori koronázóvárosunk és számtalan királyunk temetkezési helye, Székesfehérvár ellen indult.
A fenyegetett vár kapitányává Ferdinánd király Varkocs Györgyöt nevezte ki.
A hős kapitány a hatalmas túlerővel szemben a külvárosokat is megpróbálta megvédeni – más források szerint kitörést hajtott végre. Amikor katonáival igyekezett visszajutni a belvárosba / belső várba, akkor a polgárok bezárták előttük a kapukat (!!!). A kapitány és vitézei hősi halált haltak.
Szeptember elején a bíró vezetésével a polgárság átadta a várat / várost a törököknek.
A magyar királyokat innentől fogva – a XIX. századig – Pozsonyban koronázták. (Az utolsó fehérvár koronázás Ferdinándé volt, még 1527-ben, utoljára pedig – 1540-ben – Szapolyai Jánost temették itt el királyaink közül).
A megszállt várakba / városokba nagy létszámú török őrség került. Ezek a csapatok már a szultáni főerők támadása nélkül is tudtak újabb és újabb várakat elfoglalni – ezzel is tovább növelve a hódoltság területet.
Szulejmán már csak egyszer vezette seregeit személyesen hazánkba – 1566-ban…
