AS 1889 nyarán összeült II. Internacionálé döntött úgy, hogy május 1-je legyen a munkásosztály ünnepe. Természetesen az államhatalmak csak lassan, fokozatosan tették ezt állami munkaszüneti nappá - így számtalan országban a munkások aznap egyszerűen sztrájkoltak, hogy ünnepelni tudjanak.

A magyar munkások is ünnepeltek ezen a napon - természetesen rendszerenként eltérő lehetőségek között - és változó szellemben és hangulatban. A május 1-jei fotókból hoztam most bőséges válogatást.

Az első kép kivétel - hiszen mg nem fénykép, hanem grafika. A budapesti munkások már a legelső alkalommal, 1890-ben magukévá tették az Internacionálé felhívását. Aznap a Városligetbe mentek ki ünnepleni - a leírások szerint 60 ezren! A helyszín később hagyománnyá vált.

1919 különleges évnek bizonyult, mert március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság. A kommunista irányú Forradalmi Kormányzótanács  - először a magyar történelemben - munkaszüneti nappá nyilvánította május 1-jét. Mivel csak heteik voltak az előkészületekre, így ideiglenes dekorációkat tudtak készíteni: a Keleti pályaudvar előtt pl. gyorsan bedeszkázták Baross Gábor szobrát és fel is tettek rá egy vörös csillagot...

"Feudális" múlt helyett munkásjövő gondolhatták -így vörös drapériával burkolták be a magyar uralkodók szobrait a Hősök terén (erre utal majd Horthy Miklós november 16-i bevonulási beszédében). A középső szoborcsoport főalakja Marx...

Természetesen felvonulást is tartottak aznap. A transzparensen Kun Bélák nagy reménye szerepelt - amire a rendszer egész létét alapozták: "Világforradalom".

A két világháború között ismét sztrájkoltak a munkások május 1-jén, de 1945-ben az Ideiglenes Kormány - nyilván kommunista befolyásra - újfent munkaszüneti nappá nyilvánította ezt a napot. A jelszónak az ad értelmet, hogy formálisan még tartotta a Ii. világháború (Hitler épp előző nap lett öngyilkos...).

1946-tól aztán sokkal szervezettebbé vált ez a nap. Ekkor erősen politizáló jelleget öltött - hiszen két hónappal hamarabb. márciusban alakult meg a Baloldali Blokk (a kommunisták, a szociáldemokraták és a Nemzeti Parasztpárt) "harci szövetsége". Itt még több a piros-fehér-zöld zászló, mint a vörös...

Régi szokás volt május 1-jén szakmánként felvonulni. A szín nem lehet más, mint vörös, az autó ütött-kopott, a jelszó pedig velősen: "Termelj!

1947-től egy újabb tipikus elem jelent meg: autókra szerelt, nagyméretű, időnként látványos installációk - így-egy gyár vagy szakma képviseletében.

1952-ben ért hatalma zenitjére Rákosi Mátyás (60. születésnap, miniszterelnöki tisztség átvétele). Jól látható a személyi kultusz: a "dolgozók" kötelesek voltak hatalmas arcképeket cipelni.

1954-ben a Kossuth Lajos utcát is a vörös szín uralta - "minden mennyiségben"... A részvétel a legkevésbé sem volt önkéntes...

Ezen a szintén 1954-es fotón láthatjuk, ami a kommunista diktatúrákban május 1-je legalapvetőbb sajátossága volt: dolgozók tömegeinek (százezreinek!) kivezénylése, hosszú tömött sorokban - a vezetők pedig tribünről "gyönyörködnek" bennük...

1955-ben még állt Sztálin szobra: a felvonulás monumentalitást, teljes rendezettséget sugall - a spontaneitás legcsekélyebb jelei nélkül...

 A XX. században talán 1957-ben volt a legnagyobb fontossága ennek a napnak. A novemberben, a forradalom eltiprásával, az ország élére került kádári vezetés demonstrálni akarta, hogy "a nép a kormány mögött áll". Valóban sokan mentek ki aznap a Hősök terére: gyáranként terelték oda az embereket, sokan bizonyosan félelemből mentek el...

Ekkor zajlott le a magyar történelem első élő TV-közvetítése - bár a lakosság többsége ekkor még nem rendelkezett ilyen készülékkel...

1959-ben ismét a hagyományos "koreográfiát" láthatjuk: felvonulók tömegei a Dózsa György úton - temérdek vörös zászlóval. Akit a gyára nem vezényelt ki, az - kihasználva a munkaszüneti napot - bámészkodhatott...

Egy időben szokás volt, hogy a vezetők "spontán" elvegyültek a dolgozók soraiban: 1961-ben éppen a kádári megtorlás egyik kifejezetten bosszúálló, agresszív alakja vonul: Marosán György.

A gyerekek számára május 1-je azon napok egyike volt, amikor lufit kaphattak a Városligetben: 1965-ben is ennek örülnek gyerekek és felnőttek egyaránt.

1970-re visszatértek az egyre látványosabb installációk: az Inotai Hőerőmű dolgozói még azt is megoldották, hogy a szimbolikus kémények füstöljenek is....

1978-ban eső mosta a várost: a felvonulás azért így sem maradhatott el...

A Kádár-korszak talpkövét jelentette az "életszínvonal-politika" - ennek egyeik elemeként egyre több család rendelkezett saját tulajdonú személyautóval.

Igen ám, de a "szocialista" típusok némelyike hajlamos volt a meghibásodásra - a képen a Magyar Autóklub "sárga angyalait" látjuk, aki épp az 1978-as felvonulásra gurulnak.

A lakosságot vélhetően a szórakozás vonzotta leginkább a Városligetbe - itt (1980-ban) a kor színészei olvasnak fel szórakoztató jelenetet.

A kommunista vezetők a rendszer utolsó pillanatáig ragaszkodtak a lakosság tömeges felvonultatásához - Budapesten ennek 1983-ban is a Dózsa György út volt a legfőbb helyszíne.

A felirat elárulja, hogy ez a kép 1985-ben, a "felszabadulás" 40. évfordulóján készült. Sejthetjük, hogy a ligeti járókelőket egyre kevésbé érdekelte a politika - és egyre kevésbé hitt bárki is a "munkásosztály megbonthatatlan egységében"...

A II. világháború után Németországból - keleten - hatalmas területeket "vágtak" le, a fennmaradó részeket pedig 4 megszállási zónára osztották.

Több évig tartó folyamat eredményeként 1949-re két német állam alakult meg: az amerikai védelem alatt álló, demokratikus NSZK (Nyugat-Németország) és az egykori szovjet zónából alakított csatlós-állam, az NDK.

A "Német Demokratikus Köztársaság" hivatalosan 1949. október 7-én alakult meg és 1990. október 3-án szűnt meg, amikor a területét alkotó tartományok egyesültek a nyugati tartományokkal - ezzel helyreállt Németország egysége.

Bár az egyesülét óta már több, mint három évtized telt el - és újabb generációk léptek felnőtt korba - mégis az elmúlt évek számtalan statisztikai adatfelvétele azt mutatja, hogy komoly különbségek osztják meg továbbra is ezt a nagy országot.

Ezen a 2018-as térképen (28 évvel az egyesülés után!) jól látszik, hogy az egykori NDK területén alakult tartományokban az egy főre eső GDP többnyire 30 ezer euró alatt marad - miközben az egykori NSZK délitartományaiban 40 ezer eurónál is mgasabb!!

A következő térkép még frissebb - és még részletesebb. 2021-es (három évtizeddel járunk az egyesülés után!) és az egyes körzetekre lebontva mutatja az egy főre eső vásárlóerőt.

Nos: a volt NDK területén ez a legtöbb helyen még az országos átlag 80-át sem éri el! Akad ugyan néhány kevésbé prosperáló körzet nyugaton is - de keleten legfeljebb Berlin környéke veheti fel a versenyt az egykori NSZK-val...

 Ha valahol nem prosperál olyan jól a gazdaság - akkor ott munkát is nehezebb találni...

2015-ben a keleti tartományokban az ifjúsági munkanélküliség elérte a 7-9%-ot, miközben DNY-on ez többfelé 3% alatt maradt...

Egy egészen friss térkép mutatja, hogy mennyire eltérő a gyermekvállalási kedv az egyes körzetekben: a 3 év alatti (tehát 2021 óta született) egyermekek aránya keleten zömmel az országos átlag 80%-a alatt marad - miközben az egykori NSZK-ban sok helyen ez az országos átlag 120%-nál is magasabb...

Joggal merül fel a kérdés: ezek a tartósan továbbélő regionális különbségek vajon kihatnak-e a lakosság politikai irányultságára? Nos: úgy tűnik, igen.

2017-ben (több, mint negyed századdal az egyesülés után!), az AfD nevű párt újfent "rárajzolta" a térképra az egykori NDK-t: a keleti tartományban 20-30% körül végzett - miközben sok olyan nyugati körzet maradt, ahol még a 9%-ot sem tudták megközelíteni...

A végére pedig megérkezünk a jelenbe: a 2025-ös választásokon (35 évvel az egyesülé után!!!) ugyanazt a térképet láthatjuk, mint 1949-ban, mintha továbbra is két Németország létezne: az egykori NDK-ban szinte mindenhol az AfD nyerte a pártok versenyét - az egykori NDK-ban pedig a CDU/CSU.

Hunyadi Mátyást, 1458 februárjában jelentős részben azért választotta meg az országgyűlés - Szilágyi Mihály és Garai László hathatós "előkészítése" nyomán - királlyá, mert a nagy törökverő hús, Hunyadi János fia volt, így joggal várhatták tőle apja politikájának, sikereinek a folytatását.

Noha 1456-ban II. (Hódító) Mohamed szultán jelentős vereséget szenvedett Nándorfehérvár ostrománál, de az oszmán támadások hamar újrakezdődtek.

A szultán 1459-ben elfoglalta Szendrőt - ezzel végleg felszámolta Szerbia maradékát is.

1463-ban Bosznia következett: a szultáni fősereg rövid idő alatt, mintegy 70 (!!!) kisebb-nagyobb erősséget foglalt el.

Tomasevics István bosnyák király Jajcát várát próbálta megvédeni - de sajnos kudarcot vallott. A török elfogllata a várat, a királyt kivégeztette - ezért a bosnyák államiság évszázadokra meg is szűnt.

Újabb "ütközőállam" esett ki a magyar védelmi rendszerből.

Mátyás - édesapja korábbi stratégiáját követve - az év őszén lendült támadásba seregével.

Kitartó ostrom után, Karácsonykor foglalta el Jajcát - amely hosszú időre a magyar védelem egyik kulcsává lett.

1464-ban Mátyás elérkezett életet csúcspontjára: a Szent Koronával, Székesfehérvárott, az esztergomi érsek érvényesen magyar királlyá koronázta.

Az év őszén Szapolyai Imre indult seregével Boszniába -és sikerült is elfoglalni Szrebernik várát, tovább erősítve védelmünket.

A Luxemburgi Zsigmond által megkezdett politikát folytatva ekkor már kettős végvárrendszer védte hazánkat - részben "előretolva", eredetileg bosnyák területen.

A következőkben Mátyás inkább nyugat felé fordította tekintetét és a cseh tartományok meghódításáért indított háborút.

1474-ben azonban egy török "portyának" sikerült az ország szívébe hatolnia és Váradot is kifosztania. Ez megtépázta az uralkodó népszerűségét - valamit tennie kellett.

Két évvel később, 1476-ban a király megint a telet választotta a hadműveletek időpontjául. Célpontja a Száva déli partján épült Szabács volt.

Februárban sikerült is elfoglalnia a palánkból épült várat. Az esemény irodalmi jelentőséggel is bír, ugyanis a vár viadalát beszéli el a legrégebbi eredetiben fennmaradt magyar nyelvű históriás ének.

1477 körül Mátyás megtalálta azt a férfiút, aki temesi ispánként, sok déli vármegye erőforrásait mozgósítva alkalmasnak bizonyult a déli végek védelmére: ő volt Kinizsi Pál.

Ő ekkor már - a király adományaként - Nagyvázsony birtokosa volt.

Hamarosan nagy szükség lett rá és csapataira, mert 1479-ben újabb, erős fosztogató portya indult Erdélybe. Báthory István erdélyi vajda csapatai túlerővel néztek szembe Kenyérmezőnél (a Maros mentén). Aztán megérkezett Kinizsi a hadával - és a magyar hadak nagy diadalt arattak.

 1481-ben, három évtizedes uralkodás után meghalt Hódító Mohamed. Utóda, II. Bajezid békésebb természetű volt. 

Ekkortájt történt, hogy Mátyás és a török megbízottak titkos alkut kötöttek: a török csapatok vállalták, hogy Ausztria fosztogatására indulván nem fosztogatnak magyar (horvát) területen átvonulván. Persze ezt nem mindig tartották be - így adódott is néha diplomáciai perpatvar az 1480-as években a két fél között.

Mindazonáltal Mátyásnak 1476 után már nem kellett személyesen hadat vezetnie délre - így tudott komoly hadi sikereket elérni ekkor - és így foglalhatta el Bécset 1485-ben.

A XIX. század végére már kialakult az események fényképes rögzítésének gyakorlata. A XX. századi Franciaországban pedig bőven akadt mit fotózni...

Az I. világháború kitörésekor a hadvezérek még a XIX. századi gyakorlatot próbálták meg folytatni. A képen a marne-i csatában, 1914 szeptemberében, nyílt mezőn, tömegben (sisak nélkül!) rohamozó francia gyalogosokat látunk. 

Ekkor még úgy tűnhetett, hogy gyors győzelmet aratnak a visszavonuló németek felett. Aztán kiderült, hogy a lövészárokból tüzelő géppuska lesz egy időre a csatatér ura...

Ugyanannak a háborúnak egy másik arca: a bombatölcsérek szaggatta talajon próbálnak meg (fejüket már sisakkal védve!), szórt alakzatban előretörni francia gyalogosok 1916-ban a Verdun környéki pokolban.

Amikor Franciaország a világpolitika meghatározó szereplője volt: a Négy Nagy az 1919-es párizsi békekonferencián. Jobbról a második Clemenceau francia miniszterelnök: aki házigazdaként és nyelvtudása révén (tudott angolul!) kézben tartotta az ügyeket, fontosabb döntéseket.

20 évvel a verduni "vérszivattyú" után a francia Népfront nyerte a választásokat. A képen kommunista munkások, harcos ökölszorításukkal egyszerre fejezik ki örömüket  a baloldali győzelem miatt- és egyúttal elégedetlenségüket is,kevesellve az intézkedéseket.

Ami a németeknek az I. világháborúban négy év alatt sem sikerült, az összejött a II. vh-ban hat hét alatt: 1940 júniusában a Wehrmacht ostrom nélkül vehette birtokba Párizst, melyet a francia csapatok meg sem próbáltak védeni...

Aztán fordult a történelem menete: az amerikai csapatok közeledtének hírére a francia ellenállás elővette történelmi hagyományait és 1944 augusztusában újra barikádok emelkedtek Párizs utcáin.

Megint nem került sor Párizs ostromára: a németek kivonultak és a megérkező De Gaulle tábornok vezetésével a francia politikusok és egyszerű állampolgárok augusztus végén felvonulást tartottak (kicsit mintegy pótolva a meg nem tarthatott július 14-i parádét). Némely tetőablakból még leadott pár lövést néhány német mesterlövész - de ez De Gaulle-t nem tántorította el...

1968 a nagy diáklázadások éve volt: ezen az érzelemdús fotón egyetemisták néznek farkasszemet gumibotos, sisakos rohamrendőrökkel.

Minden népnek vannak történelmi hagyományai: úgy tűnik a franciák esetében ezek közül az egyik az utcai torlaszok emelése. A '68-as diákok is felelevenítették ezt. Ám ezek a "barikádok" már nem igazi harcra készültek - és nem is ostromolta meg őket semmilyen hadsereg...

Aztán - mintegy a viharos tavasz lezárásaként - május végén milliós felvonulást tartottak - de nem a tüntető diákok, hanem a "rend" hívei, azaz az elnök, De Gaulle támogatói...

A modernkori francia történelem egyik alapvető hagyománya az 1789-es forradalom - ezért július 14-én mindig színpompás katonai parádét tartanak. Ez a fotó a 200. évfordulón, 1989-ben készült.

Mindenki hallott már a nagy európai pestisjárványról - de vajon honnan érkezett és milyen útvonalon terjedt el olyan gyorsan?

A tudomány állítása szerint a XIV. század első felében már felbukkant a kór Belső-Ázsiában.

A villámgyors lovaikon vágtató mongol harcosok "hozták el" a járványt a Fekete-tenger partvidékére.

 Manapság kevéssé köztudott, hogy a levantei kereskedelemben érdekelt olasz városok (Velence és Genova) szinte "gyarmatokat" (kereskedelmi telepeket) tartott fenn a Földközi- és a Fekete-tenger medencéjében. Ezek egyike volt a Krím-félszigeten található Kaffa városa.

1347-ben  egy kipcsak mongol sereg ostromolta a várost. Amikor egyre több harcos halt bele a seregben terjedő járványba, akkor - egyfajta korai "biológiai fegyverként" - katapultokkal bedobálták a fertőzött holttesteket a városfalon belülre. A megfertőződött genovai hajósok / kereskedők először Konstantinápolyba vitték el a kórt - 1347 őszén.

Ugyanezekben a hetekben a kór eljutott Szicíliába (Messinába), majd - még az év végén - már Genovába (és Marseille-be) is.

Az 1348-as év hozta el a járvány igazi európai "berobbanását" - főleg a kereskedelmi útvonalak mentén!

Ez a fajta pestis fertőzött rágcsálókon, elsősorban a patkányokon élősködő bolhák csípése révén terjedt. Olyan baktériumokat juttattak az emberi szervezetbe, amelyek elsőként a nyaki, lágyéki és hónalji nyirokcsomók megnagyobbodását okozták, majd a véráramba kerülve vérmérgezéshez, végül pedig halálhoz vezettek.

A tünetek közé tartozott az oxigénhiány következtében sötétre színeződött bőr, ezért kezdték fekete halálnak nevezni. 

Mivel a kereskedelem egyaránt zajlott szárazföldön (szekerekkel) és tengeren, így a patkányok / bolhák eljutottak Észak-Afrikába, augusztusban pedig már "partra szálltak" Angliában is.

A középkori városok eleve zsúfoltak voltak - hiszen kis alapterületen, "be kellett férni" a védelmező falak közé. Bármilyen fertőzés eleve itt terjedt a legjobban (a szenny - lefolyók hiányában - az utcán ömlött) + a kereskedelmi útvonalak is itt futottak össze. A tömeges elhalálozások okán valóságos világvége hangulat uralkodott több városban is.

Az 1349-es esztendő tovább vitte a kórt: hajóval eljutott Norvégiába, elérte Magyarországot, Franciaország nyugati részét és Portugáliát is. A zarándokok / kereskedők elvitték Mekkába is.

 1350-ben érte el a pestis Németország zömét, Dániát, Svédországot és a Balti-tenger partján fekvő lengyel területek is.

Látható, hogy a legsúlyosabb veszteség a kereskedelmi központokat érte: a gazdag észak-olasz városokat (Velence, Genova, Firenze, Pisa, Siena), a Hanzából pedig Brémát és Lübecket.

Az '50.es évek első felében a pestis még a ritkán lakott, kereskedelem által kevésbé érintett orosz területekre is eljutott.

Ezt a térképet figyelmesen megnézve arra figyelhetünk fel, hogy az adatok nem egyértelműek - bizonyos történészek arra jutottak írott források alapján, hogy Magyarországot vélhetően sokkal kevésbé sújtotta a pestis - ritkán lakott ország révén, ahová alig jártak külföldi kereskedők...

A középkorból nem igazán ismerünk pontos demográfiai adatokat, a feljegyzések hangneme pedig időnként annyira "borús", mintha kihalt volna a kontinens.

A történészek kb. a lakosság 1/3-ának  - rövid idő alatt - bekövetkezett halálával számolnak - ám óriási területi eltérésekkel.

Ahogy fentebb már esett róla szó, bizonyos városokban (az említetteken kívül pl. Párizsban vagy a gazdag Flandriában) meghalhatott akár a lakosság fele is! Megérthetjük, miért éltek ezt meg a kortársak szinte "világvégének".

Az össz-népességet tekintve vélhetően Itália, Franciaország és Anglia szenvedték el a legsúlyosabb csapást (Közép-Európában pedig Bécs). Angliában komoly munkaerő-hiány alakult ki.

A szegényebb, kifejezetten agrár-jellegű Kelet-Közép- és Kelet-Európában sokkal kevesebben haltak meg.

Végül meg kell jegyeznünk, hogy 1351/52 körül csak az első nagyeurópai hullám ért véget. A kórokozó még évszázadokig velünk maradt - a későbbi járványok pedig sokszor a történelem valós alakítói lettek (pl. 1456: Hunyadi János halála, 1708: a Rákóczi-szabadságharc hanyatlása).

A frankokról mindenki tanult a középiskolában.

A korai középkor talán legnagyobb létszámú germán népe voltak, jelentős hódítók, akik nagy birodalmat hoztak létre. Részben a mai német (és kicsit a francia) nép ősei lettek.

Törzseik a korai századokban a Rajna alsó folyása mentén éltek. A történészek két nagy csoportra osztják őket - száli és ripuári frankokra.

Az V. század második fele nagy változásokat hozott: Klodvig (a Meroving-dinasztia alapítója) "királyként" egyesítette őket (482 körül) - bár az igazat megvallva ő mégiscsak inkább barbár törzsfő maradt, aki egész életében szívesen használta csatabárdját az "ellenvéleményt" kifejtő előkelőkkel szemben...

Az egykori Galliában megszűnt a római fennhatóság: északon egy darabig egy Syagrius nevű késő-római "dux" (kb. "hadvezér") gyakorolta a hatalmat, délen pedig a nyugati gótok, korábban érkezett germán törzse.

 Syagrius "országát" 486-ban, a nyugati gótokék pedig 507-ben foglalták el (ez utóbbiak országa, Hispániában a 711-es arab hódításig fennmaradt). Közben Klodvig - már keresztény felesége hatására - 496/497-ben megkeresztelkedett, de a hit nem vált belső meggyőződéssé nála.

A térképen is látható, hogy ez a kevéssé ismert barbár törzsfő a történelem jelentős hódítóinak egyike, hiszen arra is maradt a népnek energiája, hogy mindeközben (még 502 körül) az "őshazától" dél-kelet felé is terjeszkedjenek és leigázzák a náluk gyengébbnek bizonyult (szintén germán) alemannokat.

(Róluk kapna nevét az egész németség a mai francia nyelvben, lásd: "Allemagne")

 Klodvig ("Clovis") 511-ben halt meg: a birodalmat pedig az uralkodócsaládon belüli véres viszályok sújtották évszázadokon át és többször részekre hullott. Az "őshazát" nevezték Austrasiának, a Syagriustól elragadott részeket Neustriának, Gallia középső és dél-nyugati részét pedig Aquitániának.

A VI. század folyamán még a belharcok közepette is tudták tovább terjeszkedni: 533-ban uralmuk alá hajtották az addig önálló Burgundiát (a mai Kelet-Franciaország és Svájc dombos-hegyes vidékeit). 

Az egykori gyalogos harcosok a VIII. században tanulhatták el nomád népektől (talán az avaroktól) a kengyel használatát, mellyel sikeres lovashadsereget tudtak felépíteni.

A birodalom újraegyesítése és arab harcosok visszaverése (732: Poitiers), majd pedig dinasztia-váltás (751: Merovingok --> Karolingok) után 768-ban lépett trónra történelmük leghíresebb alakja Nagy Károly.

Ez a férfiú, aki majdnem egész életét lóháton, hadjáratról hadjáratra vonulva töltötte jelentős birodalmat örökölt apjától Kis Pippintől - és újabb hódításokkal gyarapította azt. 

Látható, hogy minden égtáj felé megnövelte uralmi területét: törekedett ezen területeknek birodalmába történő teljes beolvasztására (ez a frank közigazgatási - grófsági - rendszer kitejesztését jelentette) - az ezen túli területektől pedig valamiféle függést várt el.

A germán longobárdok királyságát 774-ban semmisítette meg - ezzel a pápaságot is megszabadította veszedelmes szomszédjától.

A szászok sokáig ragaszkodtak a germán mitológiából ismert "isteneikhez", itt a térítés és a hódítás együtt jártak - de ez legalább két évtizedig tartott.

A veszedelmes déli szomszéddal, az arabokkal szemben is vezetett hadat és 778-ban a Pireneusok déli oldalán létrehozta a "Spanyol Őrgrófságot", melynek központja Barcelona lett.

A bajorok és a karantánok - két későbbi "dél-német" törzs már korábban keresztény hitre tértek, így a 780-as év végén őket sikerült békés úton birodalmához csatolnia.

A mi történelmünk szempontjából különösen fontos, hogy 796-ban - vélhetően a kagán aranycskincsei után is sóvárogva - seregei megsemmisítették a Kárpát-medencében létező Avar Birodalmat és a Dunántúlra (leginkább annak nyugati felére) is kiterjesztették a frank fennhatóságot (itt is őgrófságot szerveztek).

Élete csúcspontját az jelentette, amikor 800 Karácsonyán Rómában a pápa császárrá koronázta.

814-es halála után személyes szinte "mítikus" magasságokba emelkedett: a 800-as koronázást "másolja" majd le I. (Nagy) Ottó német király 962-ben (onnantól számoljuk majd a Német-Római Császárság létét), nagy Károly aacheni palotája lesz pedig a majd a késői középkortól a német-római császárok trónra lépésének helyszíne.

Hatalmas birodalmát koraközépkori viszonyok között természetesen nem lehetett egyben tartani.

843-ban, Verdun-ben unokái már szerződést írtak alá a felosztásról.

A legidősebb testvér -Lothar -kapta a császári rangot és a birodalom közepét (Lotharingia, Burgundia, Lombardia), "Kopasz" Károly a nyugati tartományokat, "Német" Lajos pedig a keletieket.

A Karoling-családtagok viszályai tovább folytatódtak, 880-ban, Ribemont-ban aláírt egyezménnyel pedig már szinte a mai Európa előzményeit látjuk körvonalazódni:

a Nyugat Frank Királyságból született meg a későbbi Franciaország,

a Keleti Frank Királyságból (mely egyre inkább "törzsi" hercegségekre tagolódott) pedig a későbbi Németország.

Amint kedves olvasóim tudják ez a történelmi blog - és annak szerzője - nagy tisztelője a TÉNYEKNEK.

Ezért vettem örömmel, amikor Douglas Murray brit konzervatív publiciszta 10 rövid, egyszerű ténymondatban foglalta össze a lényeget Oroszország Ukrajna ellen feolyó háborújáról.

Az írás a New York Postban jelet meg - változatlanul közlöm.

1. A háborút Vlagyimis Putyin kezdte - és nem Ukrajna.

2. Oroszország területet akar szerzeni.

3. Ukrajna a függetlenségéért harcol.

4. Az ukránok nem oroszok. Két különböző népről van szó.

5. Vlagyimir Putyin diktátor.

6. Volodimir Zelenszkij nem diktátor.

7. Oroszország soha nem lesz Amerika barátja.

8. Ukrajna Amerikai bartája.

9. Putyinban nem lehet megbízni.

10. Az Ukrajnának nyújtot amerikai segélyek nem vesznek kárba.

A mondatok annyira nemesen egyszerűek, hogy őket olvasva az embernek az Evangélium igéi jutnak eszébe:

"Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való." (Mt 5,37)

A Nílus völgyében évezredeken át virágzott az egyiptomi civilizáció. Bár utólag "mozdulatlannak" tűnhet, de ez koránt sincs így, ezért a történészekre szakaszokra osztották. A hagyományos beosztás dinasztiákat is említ: ezek valójában nem mindig konkrét uralkodócsaládok voltak, hanem néha csak egy-egy rövidebb időszak elnevezését jelentik.

Ezt a rettentő érdekes világot szeretném most röviden bemutatni. Az évszámok - különösen a korai időkben - inkább csak tájékoztató jellegűek.

A Predinasztikus kort (Kr.e. 3 200 - 3 000) a tudósok néha nevezik 0. dinasztiának is. Ekkortájt történhetett - Abüdoszból kiindulva - Felső- és Alsó-Egyiptom egyesítése. Ennek híres tárgyi emléke a Narmer-paletta, amely a felső-egyiptomi uralkodó harci sikereit volt hivatott bemutatni.

A régebbi történetírás az Archaikus korral (Kr.e. 3 000 - 2 675) szokta indítani az egyesített állam bemutatását

.

Az 1-2. dinasztia korában a fáraók még masztabák alá temetkeztek.

.Az első igazán klasszikus, jobban ismert korszak az Óbirodalom: (Kr.e. 2675 – 2170) volt: a: 3-6. dinasztiák tartoznak ide.

Valószínűleg a 3. dinasztia hozta el az áttörést, az uralkodó hatalmának despotikussá válását. Ennek legfőbb tárgyi bizonyítéka, hogy Dzsószer már nem elégedett meg a masztabával (olyan sírja előkelőknek is volt): ő az első fáraó, akinek piramist (a híres lépcsős piramist) építettek. Ennek tervezője ("főmérnöke") a híres Imhotep főpap volt, aki lényegében masztabákat pakolt egymásra.

A 4. dinsztia érkezett el a hatalom csúcspontjára: ők építették a gizai fennsíkra a három leghíresebb, immár gúla alakú piramist: Kheopsz, Kheprén és Mükerinosz.

Az 5. dinasztia a hatalom kicsit másfajta felfogását hozhatta el, mert ekkor nem piramisok, hanem naptemplomok épültek.

Az Óbirodalom korában Memphisz volt Egyiptom fővárosa, amely nagyon jó helyen, Alsó- és Felső-Egyiptom találkozásánál feküdt.

A 6. dinasztiával zárul az Óbirodalom: ekkor uralkodott az egyiptomi - és feltehetőleg a világtörténelem rekordere: II. Pepi 6 évesen lépett trónra és 100 éves korában hunyt el...

Ami ezután történt azt a történészek Első átmeneti kornak (Kr.e.  2170 – 1980) hívják és elvben a 7-11. dinasztiákat sorolják ide.

A 7-8. dinaszták még elvben Memphiszben - az óbirodalmi fővárosban - uralkodtak -  de igen rövid ideig.

A 9-10. dinasztiák idején (itt a "dinasztia" szó nem pontosan értelmezendő uralkodócsaládként) az ország darabokra hullott - különféle arisztokrata családok uralma alatt.

A 11. dinasztia viszont már megkezdte az ország újraegyesítését - velük kezdődik a Középbirodalom (Kr.e. 1980 - 1785) (11-12. dinasztia).

Az Egyiptomba látogató turista találhat néhány - meglehetősen alaktalanra omlott, az óbirodalmiaknál gyengébb kivitelezésű piramist (Szenuszert és Amenemhat nevű fáraóké). Nos: ebben a kevésbé despotikus (hatalmi szempontból kiegyensúlyozottabb) korban, "erre tellett" az uralkodóknak...

Aztán 1785 körül valami megint megváltozott a hatalmi viszonyokban: jött a hosszú Második Átmeneti Kor (Kr.e. 1785 - 1552): 13-17. dinasztiák

A 13. dinasztia még egyértelműen egyiptomi volt, de 1650körül jelentős változás történt: Évszázadokon át vándoroltak be sémi félnomádok Egyiptomba (gondoljunk a bibliai József-történetre!), akik az említett időpont környékén átvették a hatalmat Egyiptom bizonyosrészei felett. Őket hívták húkszoszoknak.

Noha nem egyetlen hatalmas hullámmal hódították meg Egyiptomot, de a kibontakozó harcokban mégis segítette őket, hogy ismerték a lovat és a harci szekeret.

A különböző húkszosz uralkodókat sorolja a történelmi emlékezet a 14-15. dinasztiákba. Fővárosuk a Nílus-Delta keleti felében fekvő Avarisz volt.

Egy idő után - ismét Théba központtal - ellenállás bontakozott ki velük szemben: ezeket az uralkodókat soroljuk a 16-17. dinasztiába.

Heves harcokban sikerült az ország felszabadítása: beköszöntött az utolsó virágkor az Újbirodalom (1552 – 1070): 18-20. dinasztia.

A húkszoszoktól eltanult lótenyésztés és harci szekeres hadviselés segítségével, a 18. dinasztia korában Egyiptom hódító nagyhatalommá vált: elsősorban III. Thotmesz korában a Közel-Kelet jelentős részét uralmuk alá hajtották.

Piramisokkal ekkor már nem "foglalkoztak" - a Thébától nyugatra fekvő Királyok Völgyében vájtak sírkamrákat az uralkodóknak.

A 18. dinasztia vége felé uralkodott a híres Ehnaton (felségével Nofretitivel), aki jelentős vallási reformmal kísérletezett, amikor a fénylő Napkorongot, Aton néven kíván Egyiptom főistenévé tenni.

A kísérlet elbukott - erre emlékeztet a leghíresebb (mert az ókorban ki nem fosztott, mintegy 100 éve megtalált) királysír: Tutanhamon (eredetileg: Tutanhaton!), a "gyermek-fáraó" kincseskamrája.

A 19. dinasztia még egyszer helyreállította Egyiptom nagyhatalmi státuszát: II. Ramszesz megmérkőzött, majd békét kötött a hettitákkal.

A 20. dinasztia korában ilyesmire már nem került sor - majd Kr.e. 1070 körül, mintegy öt évszázad után az Újbirodalom végleg lehanyatlott.

A Későkorban Egyiptom többször került idegen hódítók (pl. líbiaiak, asszírok, perzsák) uralma alá - de ez már egy másik történet...

Adolf Hitler náci pártja az 1920-as években sokáig periférfikus politikai erő volt: 1928-ban még  a voksok 3%-át sem tudták begyűjteni.

Az 1929-es gazdasági válság azonban alaposan megváltoztatta a szavazók hozzáállását: 1930-ban áttörést értek el (18% fölé kerültek!), majd - a munkanélküliség és az elkeseredés növekedésével 1932-ben már meg is nyerték a választásokat!

A kérdés a következő: vajon a nagy területű országban mindenhol azonos népszerűséget értek el az egyes pártok, voltak-e regionális különbségek - és ha igen, akkor ezek mely tényezőkkel függhettek össze?

1928-ban a gazdasági fellendülést hozó időszakban a szociáldemokraták kapták a legtöbb szavazatot.

Kiemelkedő eredményt értek el Braunschweigben (45,6%), Magdeburgban (43%) és Meclenburgban (41,7%).

Bár a Katolikus Centrumra összességében feleannyian voksoltak, de több régióban is ők lettek a legerősebb párt.

Nem meglepő módon ez a kifejezetten felekezeti alapon szerveződő párt z ország katolikus hitű vidékeiről gyűjtötte be voksait:

Jól látszik, hogy a "legkatolikusabb" régiókban (Alsó-Bajorország, a Koblenz-Trier vidék (a Rajna mentén) és DK-Szilézia (a régi oppelni hercegség)).tudtak 40% fölé kerülni!

Azért ekkor is mutatkoztak már szélsőjobboldali tendenciák: a DNVP ("Német Nemzeti Néppárt") az ÉK-i, erősen protestáns agrár-vidékeken győzni tudott: Kelet-Poroszországban és még inkább Pomerániában.

1930-ban,Kelet-Poroszországban a nácik már átvették a "hagyományosabb" szélsőjobboldal helyét.

A szociáldemokraták a visszaesés ellenére "hagyományos" körzeteikben még a legerősebb párt tudtak maradni (Brauschweigben megközelítették a 40%-ot) - hasonlóképpen a Centrum is.,

Két év alatt (1930. szeptember - 1932. július) radikálisan átalakult a térkép. A nácik országosan az elképesztő 37%-ig jutottak.

Legerősebb vidékeik Schleswig-Holstein (51%), Dél-Hannover (49,5%), az Odera menti Frankfurt (48,1%), Liegnitz (ÉNY-Szilézia) (48%) és Pomeránia (47,9%) lettek. Kivétel nélkül erősen lutheránus vidékek...

 A katolikus egyház több püspöke is igyekezett a '30-as évek elején még visszatartani híveit az "újpogány" náciktól + a katolikus hívek egy részében erősebb maradhatott a párthűség.

Alsó-Bajoroszágban még javítottak is (!!!) 1928-hoz és 1930-hoz képest (48%!!!) és megtartott szavazóikat Trier környékén (46,2%).

1932 novemberében a nácik kicsit visszaestek, de a német politikai elit végül végzetes lépésre szánta el magát: 1933. január 30-án Hindenburg birodalmi elnök kancellária nevezte ki Hitlert.

A Reichstag február végi égése után március elején még rendeztek egy utolsó parlamenti választást - már a szabadságjogok korlátozása és a kibontakozó terror közepette.

A nácik legerősebb bástyái - immár hagyományosan - azok a keleti vidékek "maradtak", melyek 1945 óta nem tartoznak Németországhoz: Kelet-Poroszország és az Oderától keletre eső (erősen evangélikus) vidéke (55% felett).

Két zónában maradt az NSDAP 35% alatt (azaz itt a lakosság kb. 2/3-a még ilyen körülmények között is elutasította őket)

:Egyfelől az erős baloldali hagyományokkal rendelkező Berlinben, másfelől nyugaton: az erősen katolikus Kölnben, valamint Vesztfáliában, ahol részben a munkásmozgalmi hagyományok (Ruhr-vidék!) részben pedig a katolicizmus okán.

Az egész országban már csak két körzet maradt, ahol nem a nácik lettek a legerősebb párt: a katolikus Rajna-vidéken. Talán nem véletlen, hogy innen kerül majd ki a II. világháború utáni "újjáépítő" NSZK-kancellár: Konrad Adenauer

Korábban már többször közöltem összeállítást arról, milyen tapasztalatot szereztek honfitársaink a kelet-európai autógyártás rossz minőségű termékeivel.

Most ismét a Népítéletről válogattam leírásokat olyan "szerencsésektől", akik megtapasztalhatták a rendszerváltás környéki romániai autóipar egyik minőségi mélypontját: a Citroen kisautó-licence alapján gyártott Oltcitot.

(A képeket külön válogattam az egyes írások illusztrálására).

Ipari hulladék négy keréken

Kihajtok a kereskedőtől. Tükröket állítgatom. A belső tükör a kezemben maradt. Ragasztották.

Este mondom irány a város. Hoppá. Csak a reflektor világít. Izzócsere. A városba tartva az új tompított is kiégett. Másnap szerelés. Túltölt.

Az aksiból kiforrott az összes sav. Aksicsere, elektomos rendszer buherálás. Utazgatásaim során a kapcsolók bosszantottak. Megnyomva őket sokszor beestek a műszerfalba, csak csavarhúzóval lehetett kipiszkálni.

Esküvőre mentünk. Előtte nap töltöttem bele 10 liter benzint. A távolság 40 km lett volna oda-vissza. Hazafelé kifogyott. Kiderült, hogy a szivató bowdenje, elszakadt, úgy maradt.

A szelepemelő bütyköstengely úgy elkopott, hogy aszongya ilyet a szerelő még nem is látott elfelejtették megedzeni.

Gyárilag a hátsó ajtó gumiján keresztül vezették át a világítás kábeleit, amitől az deformálódott, és nagy esőben csak gumicsizmában lehetett beülni az autóba.

Rohadt.

Ablaktörlő tekerőkar a kezemben maradt

Román veszedelem

 A fogyasztást nem elírtam, tényleg 25 litert zabált, egyszer ki is fogyott a benzinkúttól 70m-re a piros lámpánál :)
Az óradesign viszont nagy sikert aratott az ismerősök körében (mindenki könnyesre röhögte magát a műszerfalon, meg a levesestányér felniken :))) 

Istenverte sz*r!!!

Ennél sz*rabb autó a világon nincs! Inkább vettem volna egy szekeret es ket lovat, Inkább hánytam volna a trágyát!

Egyszer nem mentem úgy el vele valahova, hogy ne legyen baja! Sokszor nem értem haza se. Egy szerelő sem meri elvállalni ,annyira bonyolult és sz*r! 

Képtelen voltam az alapjáratot beállitani!! Hiába volt jó, másnapra elb*szodott!
Porlasztót többször is cseréltem de nem volt hatásos!
A porlasztó fedelet többször leszereltem egy nap, mint amennyit pisiltem!

Önismereti tréning olcsón

Nagyobb esőben életveszélyes volt, többször megállt egy komolyabb pocsolya átszelése után. (Vár-önindítóz-imádkozik-vár-önindítóz-imádkozik). 

Egyszer az M3-ason elhagytam a kipufogóját, Isten vigyázott az utánam jövőkre...
Egy erdélyi kiránduláson már a határon úgy kellett áttolni, röhögtek is rendesen a román határőrök.

Aztán megállt úgy 80-100 kilóméterenként. Benzinszűrő-csere. Aztán megállt, mert esni kezdett az eső.

Visszatérő rémálom

 Belülről olyan, mintha egy régi Citroen szeretkezett volna egy génhibás bölénnyel, és gyermeküket beleillesztették volna a járműbe.
Az 1129 ccm boxermotor hangja fenomenális, 90km/h felett már nem lehetett rádiót hallgatni.

A fogyasztása szintén őrült jó, benzinből 16l/100km, olajból csak fél.

Minden nap meglepett valamivel, az alkatrész beszerzése pedig néha szinte lehetetlen feladat volt. Néha még rémálmodok vele, olyankor izzadva ébredek.

Horror-Made in Romania

 A gyertyák szó szerint berohadtak, hátul oldalt befolyt az esővíz, rozsdásodott mindenhol, néha kurblival kellett beindítani, elszakadt az ékszíj, túlságosan szerette a benzint, hidegben néha beindult, (amikor már örültem, hogy indulhatok, akkor leállt), eltömődött benne az összes cső, szelep, retesz, tönkrementek a zárak, az üvegbiztosíték csak azért volt, hogy legyen. Többször toltuk, vontattuk, mint vezettük.