A hunokról valójában nagyon keveset tudunk. Nomád nép volt, akik Belső-Ázsiából származnak. A tudomány felvetette, hogy talán azonosak lennének a kínai forrásokban zsuan-zsuan néven emlegetett etnikummal - de ez az azonosítás egyetlen (egyébként magyar tudós által!) Belső-Ázsiában megtalált feliraton alapul, így nem bizonyított.

A késő-római forrásokból tudjuk, hogy 375 táján lépték át Ázsia és Európa földrajzi határát (az Uraltól délre).

A kelet-európai síkságon ekkor főleg germán népek éltek: a rájuk zúduló nomád támadás hatására a keletebbre élők (keleti gótok, gepidák) hun alattvalók lettek, mások (elsősorban a nyugati gótok) a Római Birodalomba költöztek be.

Az ún. "Hun Birodalom" tipikus nomád képződmény volt: rendkívül változékony, sok népet magából foglaló - és erősen germán jellegű. A nomád birodalmak nevüket vezető rétegükről / etnikumukról kapják.

Az V. század első évtizedében birodalmuk központját a Kárpát-medencébe helyezték át. Ekkortájt szűnt meg a római fennhatóság a Dunántúlon (az egykori Pannoniában), de feltételezhetjük a helyi lakosság egy része helyben maradhatott.

A hunok hozták magukkal számos alávetett népüket (akik a seregben szolgáltak, földet műveltek stb.): így kerültek pl. keleti gótok a Dunántúlra és gepidák a Tiszántúlra és Erdélybe.

A hun birodalom legismertebb uralkodója Attila (Etele) volt, aki a 440-es évek elejét, testvérét Budát (Bleda) megölve jutott trónra.

Több híres, római források által viszonylag jól dokumentált hadjárat is fűződik nevéhez.

447-ben Konstantinápolyt támadta (a nomád birodalmak fő célja mindig is a zsákmányszerzés, hadisarc kicsikarása, adószedés volt).

451-ben Galliára támadt: ekkor következett be a híres catalaunumi csata itt formálisan a "hun" és a "római" seregek ütköztek meg, ám valójában mindkettőben főleg alávetett / szövetséges germán népek harcoltak egymás ellen.

452-ben  a hunok Itáliára törtek: ekkor zajlott le Attila és Leó pápa híres találkozása.

453-ban Attila meghalt - a nászéjszakáján kapott agyvérzést, ami összefügghetett az alkohol nem éppen mértékletes fogyasztásával is...

453- után a hunok visszahúzódtak a keleti sztyeppére - ahol hamar feloldódtak a "népek olvasztótégelyében". A Kárpát-medence a hun uralom alól felszabadult germán népekre maradt (keleti gótok, később longobárdok, illetve gepidák); a kelet-európai lombos erdők övezetében ekkor már szláv törzsek éltek, a sztyeppe pedig maradt a népek országútja - elsősorban török jellegű nomád népekkel.

Mivel a hunok Kárpát-medencei tartózkodása legfeljebb 50 év lehetett, ezért elképesztően kevés régészeti lelet maradt utána - és ezek etnikaii azonosításai is meglehetősen kérdőjeles. 

A hunokról alig tudunk valamit...

Sok évszázaddal később (1282-85 között) egy Kézai Simon nevű értelmiségi - IV. (Kun) László magyar király udvari papja gesztát írt a magyar történelemről.

Az ország legfőbb problémája akkor az volt, hogy a kőváraikra és magánhadseregeikre támaszkodó arisztokraták (a formálódó tartományurak) dacoltak a királyi hatalommal és kaotikus, belháborús állapotokat teremtettek. Az ország békére vágyó, bölcs püspökei a korai rendiség meghonosításában látták a megoldást: keresték azokat a társadalmi rétegeket, akikkel összefogva újra meg lehet erősíteni a királyi hatalmat. Ebbe a - tartományúr-ellenes - összefogásba kísérelték meg bevonni az ekkor formálódó köznemességet: az egykori vitézek, királyi szerviensek utódait. Nekik írt ideológiát Kézai Simon, amikor azt állította, hogy az összes nemes ( a tartományuraktól a legkisebb birtokosokig) egyfajta közösséget, communitast alkot, akik a királlyal együtt vezetik az országot!

Ehhez keresett történelmi indoklást: ekkor dolgozta ki a hun-magyar azonosság elméletét, mely szerint a magyar nemesek a hun harcosok utódai - ezért van joguk az ország vezetésére. Kézai, mint művelt klerikus ezt az ötletet vélhetően korabeli nyugati írásokból merítette. A nyugati népek nem igazán tudták megkülönböztetni az időnként felbukkanó nomád hullámokat, ezért találunk (pl. német apátoknál), olyan kifejezéseket, mint pl. "hunok, azaz avarok, azaz magyarok".

Ráadásul ekkortájt divat volt az európai népeknél a dicső ősök keresése (pl. némely angol történetíró azt híresztelte, hogy ők a trójaiktól származnak :)).

A kérdés az, hogy a magyar népnek volt-e valamiféle saját hun hagyománya? A kérdés - írott források hiányában - nem eldönthető. Egyes történészek felvetették, hogy talán valamelyik, a Volga mentén (Magna Hungariaban) csatlakozott magyar népelem hozhatott magával ilyet (a VII-VIII. század környékén). Ha így is van, a hagyomány semmiképpen sem jelent bármiféle "etnikai rokonságot" -a hunok és a magyar felbukkanása közt több évszázados szakadék van.

Felmerülhet még az Árpád-ház esetleg Attila-hagyománya (ilyesmire utalhat Anonymus (P. mester) 1210 környékén a honfoglalás regényes elmesélésében. Nos: Attila híre évszázadoki fennmaradt (nyugaton éppúgy, mint a sztyeppén), ezért az egyes nomád uralkodói nemzetségek szívesen kötötték magukat hozzá...

Amikor a XVIII-XIX. században a bontakozó magyar nyelvtudomány bebizonyította anyanyelvünk uráli (finnugor) rokonságát, akkor a magyar nemességnek ez azért nem tetszett, mert önnön kiváltságait a Kézai ideológiai fejtegetéseiből vezette le... Mivel a XIX-XX. századi magyar nacionalizmus a nemesi ideológia folyományaként született,így került bele a hun-magyar azonosítás képzete.