Mindenki tanulta az iskolában, hogy az I. világháborúban (különösen a nyugati fronton), különböző fegyverek "kombinációjaként" (lövészárok, szögesdrót, géppuska) állóháború alakult ki.

Az évek során különböző ötletek felmerültek a "patthelyzet" feloldására. Ezekből hoztam mára ízelítőt.

1. Tömeges gyalogos roham.

A tábornokok általában konzervatív emberek - nehezen szakadnak el a megszokott gyakorlattól. A nyugati fronton évekig - igazából a háború végéig - erőltették a gyalogság tömeges rohamát (lehetőleg azért szétszórt alakzatban).

A saját lövészárkaikból kimászó katonákat általában "lekaszálta" az ellenség tüze (géppuskák + puskák) - illetve ha el is foglalták az első vonalát, akkor ott volt többi vonal + érkezett a másik fél ellentámadása.

2. Tüzérségi előkészítés.

Már a XIX. században is elterjedt volt a gyalogság / lovasság támadása előtt - akár órákig - ágyúzni, "megpuhítani" az ellenség vonalait (pl. Napóleon Waterloonál).

Az I. világháborúban már nem golyókat, hanem robbanó tölteteket használtak erre a célra. Olyan mennyiségben lőtték ki a gránátokat, hogy az összes I. világháborús veszteség 70%-át (!!!) ágyútűz okozta.

Mégsem értek el vele sokat:

A. egymás után több lövészárok-rendszert ástak ki a védők: ha az egyik védelmi vonal el is pusztult, ott volt még több mögötte.

B. a napokig tartó "előkészítés" felhívta a védekező figyelmét a készülő támadásra: ilyenkor odavitték tartalékaikat és elveszett a meglepetés ereje.

C. Ráadásul a napokig-hetekig tartó ágyúzás hatalmas bombatölcséreket szántott a talajba - melyeket még nehezebbé tették az előrejutást. Ha pedig zuhogott az eső, akkor a két lövészárok közti "senki földje" szörnyű sártengerré vált, amibe beleragadtak a "rohamozó" katonák. Megint csak a mozgóháború lehetetlenült el.

3. Lovasroham

A XIX. században a lovasság többször döntött még el összacsapásokat, kaszaboltak le gyalogosokat. Sok brit tiszt maga is a lovasság soraiból került ki. A nyugat fronton a lovasokat időként a - részben - sikeres gyalogos-roham után vetették be, a támadás remélt "kiszélesítésére" - de a nyílt terepen őket menthetetlenül lekaszálta a géppuskatűz.

4. Testpáncél.

Mivel a lovasság egy része - a vértesek - még a XIX. század közepén is használt testpáncélt, így mindkét fél kipróbálta, hogy a múltat felelevenítve lehetne ilyet adni a gyalogosokra is. Ez azonban olyan nehézzé tette a mozgást, hogy éppen a mozgó hadviselés lehetőség vette el a csapatoktól.

5. Harci gáz.

Elsőként a német vegyipar állt elő a "parádés" lehetőséggel: engedjünk ki mérges gázt az ellenség csapataira (amely halált / vakságot) okoz.

Csakhogy néha megfordult a szél - és visszafújta a mérget a saját csapatokra...

A gáz ellen használt gázálarc olyan légszomjat okozott, ami még nehezebbé tette a mozgást - azaz megint a mozgóháború lehetetlenült el.

Ráadásul még azzal a dilemmával is szembe kellett nézni, hogy sikeres roham esetén a támadó fél pont azt a lövészárkot foglalta el - amelyet ő maga "gázosított el" percekkel korábban...

7. Tank

Az először a britek által bevetett harckocsi (robbanómotor + lánctalp + páncél + hátultöltő ágyú) valóban nagyszerű ötletnek tűnt az ellenséges lövészárkok leküzdésére.

Valójában azonban a gyakorlati alkalmazás hamar feltárta a "gyermekbetegségeket": a lassan "vánszorgó" (8 km/h!!!) járművek igen könnyen meghibásodtak + lövegekkel könnyen meg lehetett állítani őket (különösen, ha a lánctalpat találták el).

8. Rohamosztag

A német tábornokok a háború második felében válogatott, önkéntes katonákból állítottak fel különleges "rohamcsapatokat": ők - jobb ellátás fejében - vállalták, hogy könnyű felszereléssel (főleg kézigránátokkal) a nagy tömegroham előtt haladnak és megpróbálják kiiktatni a különösen veszélyes védelmi gócokat.

Ezzel a taktikával valóban értek el sikereket - de a döntő győzelmet nem tudták kivívni, az 1918 tavaszi / nyári utolsó nagy offenzívák során.

9. Bombázás

A világháború második szakaszában mindkét fél vetett be repülőgépeket: felderítőket, vadászokat és bombázókat is. Okoztak károkat civil létesítményekben és persze bombáztak katonaiakat is - de lassúak (azaz lelőhetők) voltak és csekély bombaterhük nem tudott a hadműveleteket érdemben befolyásoló károkat okozni.

 A sok különféle "ötlet" / próbálkozás mindegyike növelte a katonák szenvedését - de a "patthelyzetet" egyik sem oldotta fel.

Úgy tűnik a világháborút végül az olyan "hagyományosabb" szempontok döntötték el, mint Németország teljes kimerülése (pl. az élelem-hiány az angol blokád következtében) vagy a lelkes, friss amerikai csapatok megérkezése 1918-ban.