A Kijevi Rusz a XI. században részfejedelemségekre bomlott, melyek zöme a XIII. század közepén tatár uralom került (ami adófizetéssel és barbár szokások átvételével, az Európától való eltávolodással) járt.
A XIV-XV. században a Moszkvai Fejedelemség (később Nagyfejedelemség) fokozatosan uralma alá vont sok más részfejedelemséget (elsősorban a tajga és a tundra övezetében, az eredeti területektől ÉK-re). Ezt hívták az "orosz földek összegyűjtésének". Az 1462-ben trónra lépett III. Iván alkalmanként már a cári ("császár") címet is használta.
A XVI. században elsősorban kelet (Szibéria) és DK (Volga-mente) felé terjeszkedtek. Jelentős eseménynek számított 1552-ben (Rettegett Iván uralkodása idején) a Kazanyi Kánság elfoglalása.
A XVII. század elején vívott háborúban a lengyelek még Moszkvát is elfoglalták rövid időre. Az 1618-ban kötött békében az oroszok Moszkvától nyugatra szereztek meg területeket (pl. Szmolenszket).
A XVII. század közepén a kozákok Lengyelország elleni felkelése újabb orosz-lengyel háborúhoz vezetett, melyet az 1667-es andruszovói béke zárt. Ebben orosz kézre került a Dnyeper bal partja, benne Kijev városával is.
A svédek ellen vívott északi háborút lezáró 1721-es nystad-i békében Nagy Péter cár megszerezte a Baltikumot. Az itteni német nemesség utódai alkották a későbbiek az orosz katonatiszti-hivatalnoki-diplomata réteg jelentős részét.
A XVIII. század második felében Nagy Katalin cárnő folytatta a terjeszkedést: a korábban oszmán vazallus Krími Kánság bekebelezésével Oroszország fagymentes kikötőkhöz jutott a Fekete-tenger-partján.
Szintén Nagy Katalin uralkodása idején az oroszok részt vettek Lengyelország mindhárom felosztásában (1772, 1793, 1795) és hatalmas területeket szereztek meg az egykori egyesült lengyel-litván állam keleti földjeiből.
A francia forradalomi háborúk sodrában, 1809-ben leragadták a svédektől a finn nép által lakott területeket (ez lett a Finn Nagyhercegség).
A napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszuson (1814/15) ugyan elvileg létrehozták a Lengyel Királyságot, de ezt I. Sándor orosz cárnak adták, azaz a lengyel nép zöme orosz uralom alá került.
A XIX. század nagy részében az oroszok hatalmas terjeszkedést folytattak: elsősorban a Kaukázusban (örmények, azeriek, csecsenek és más népek kerültek így uralmuk alá); Belső-Ázsia földművelő és nomád népei irányába és a Távol-Keletre egészen a Csendes-óceánig.
Az I. világháborús vereség és az azt követő polgárháború rettenetes vérzivataraiban az egykori nagy birodalom némileg "megkisebbedett", de az "új cár" Sztálin törekedett ezek közül mind többet visszahódítani. A náci diktátorral, Hitlerrel megállapodva 1939/40-ben sok földet újra orosz uralom alá hajtott: pl. a balti államokat, Nyugat-Ukrajnát és Besszarábiát (ez 1812-1918 között volt már az övék).
A náci Németország legyőzésével 1944/45-ben minden eddiginél hatalmasabb területek kerültek a orosz birodalom alávetettségébe: ezeket részben a Szovjetunióhoz csatolták (pl. Kárpátalját vagy Königberget) mások pedig (mint pl. Magyarország) csatlós államok lettek.
