Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

A nácik útja a hatalomba - német választási plakátok 1932-ből

A weimari demokrácia haldoklása

2023. március 24. - Szentgáli Zsolt

Németország 1919-1933 közti időszakát "weimari köztársságnak" hívjuk, mert 1919-ben ebben a kisvárosban fogadták el az alkotmányt.

Parlamentáris demokrácia volt, ahol a nép által választott "birodalmi elnök" erős hatalmi jogosítványokkal rendelkezett.

A rendszer stabilitását politikai értelemben alapvetően a mérséklet pártok (szociáldemokraták, Katolikus Centrum, liberálisok) együttműködése jelentette.

Az 1929-ben kezdődött gazdasági világválság alapjaiban rendítette meg a rendszert: a német népre munkanélküliség és nyomor zuhant rá - ami egyre többeket fordított a szélsőséges pártok irányába.

A modern tömegkommunikáció fontos elemét jelentette a színes, harsány plakátok felhasználása.

Mindig ezzel a plakáttal szoktam illusztrálni a diákjaimnak, miért nyerte meg a náci párt az 1932-es választásokat. Elkeseredett, depressziós arcok és a szöveg: "Utolsó reményünk Hitler". A náci vezér neve persze hatalmas betűkkel szerepel a plakáton.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr7418079440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérnork 2023.03.27. 12:20:59

Ha azok a "mérsékelt pártok" nem szarul csinálták volna a gazdaságpolitikát (szokás szerint), akkor a náciknak nem lett volna esélyük.
És talán szerencsétlen zsidók tömegeinek bűnbakká kikiáltása se ment volna olyan könnyen, ha nem pont közülük vannak elsöprő többségben azokban a "mérsékelt pártok"-ban.
Nem mellesleg Mo.-n se lett volna annyira könnyű a zsidók elleni hangulatkeltés, ha a tanáncsköztársaság összes vezetője tök véletlenül nem pont zsidó...

Comrade-Kex 2023.03.28. 06:57:48

Választási plakátok szerepel a címben, itt viszont csak egy plakát van...

Szentgáli Zsolt 2023.03.28. 08:05:23

@Comrade-Kex: Tökéletes észrevétel, köszönöm szpen!
Egy szép hosszú posztot írtam, legalább 7-8 plakáttal - de zöme eltűnt technikai okokból.
Már jeleztem a technikai illetékeseknek, remélem vissza tudják állítani!

Szentgáli Zsolt 2023.03.28. 08:07:19

@Mérnork: Németországban egyáltalán nem volt jelentős a zsidó származású németek aránya a politikában, a pártokban - és a gazdaságban sem.
Az 1919 utáni magyar antiszemitizmus a jobboldali "keresztény" középosztály pozíció-harca -a a Tanácsköztársaság csak hivatkozás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.03.28. 08:34:04

A liberalizmus elleni jogos felháborodás hozta el a nácizmust.

Sajnos aztán Hitler elárulta szavazóit.

fkv.119 2023.03.28. 21:16:52

@vasútihíd: Melyik liberalizmus, az SZDSZ féle szélsőidiotizmus, vagy a valódi?
süti beállítások módosítása