A dualizmus korában hazánkban vagyoni cenzus határozta meg a választójogot, ezért csak a népesség csekély százaléka voksolhatott.
Az őszirózsás forradalom során született 1918. évi I. néptörvény bevezette az általános (nőkre is kiterjedő!) választójogot. Károlyi Mihály kormánya 1919 áprilisára tűzte ki a választásokat, de a március 21-i kommunista hatalomátvétel miatt ez meghiúsult.
A Tanácsköztársaság bukása után az ellenforradalmi Friedrich-kormány 1919 novemberében új választójogi rendeletet adott ki - amely lényegét tekintve jóváhagyta az általános választójogot, sőt azt az igen fontos alapelvet is, melynek értelmében a voksolás nyíltból titkossá vált!
1920 januárjában így megtartották a magyar történelem első, általános választójoggon alapuló, titkos választását.
Amint látható, még a meghúzott "trianoni" határokon belül fekvő területek egy része is idegen katonai megszállás alatt volt még (Baranya: szerb, Tiszántúl: román) - ugyanakkor a Nyugat-Dunántúl (a későbbi Burgenland) még a magyar kormány fennhatósága alatt állt.
Az ország egyik jelentős politikai ereje, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt nem indult - tiltakozáképpen a különítményesek fehérterrorja ellen.
A térképen is látható, hogy az ország legerősebb politikai ereje az "Országos Kisgazdapárt" volt. Nagyatádi Szabó István még 1919 körül szervezte meg a Kisgazdapártot, amibe aztán 1919 őszén már középbirtokos elemek is "beáramlottak". Őket támogatta a Dél- és Közép-Dunántúl, a Duna-Tisza-közének zóme, Abaúj és Zemplén is. A fővárosban értelemszerűen nem igazán voltak jelen.
A különféle (jobboldali) csoportokat egyesítő Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja jól szerepelt az erősen katolikus Nyugat-Magyarországon, valamint Heves, Nógrád és Borsod jelentős részén - és persze Budapesten.
A budapesti zsidó polgárság a Nemzeti Demokrata Párt (Vázsonyi Vilmos pártja) mellett tette le a voksát - így ők is bejutottak a két nagy mellett.
Az 1921 áprilisában miniszterelnöké kinevezett Bethlen István 1922 januárjában a Kisgazdapártból megalkotta "Egységes Pártját" - de tartott tőle, hogy ha 1920-hoz hasonlóan, meglehetően demokratikus feltételek mellett tartják meg a következő választásokat, akkor nem biztos, hogy többséget szerez.
A következő "megoldást" választotta: 1922 tavaszán új választójogi rendeletet bocsátott ki, amely jelentős visszalépést jelentett, több tekintetben is. Megszűntetve az általános választójogot, műveltségi cenzust vezetett be (férfiak 4 elemi, nők 6 elemi), ezzel a legszegényebbeket fosztotta meg a voksolás jogától. Ráadásul az ország nagy részén (Budapesten kívül szinte mindenhol) az 1918 előtti nyílt szavazást állította vissza - ami széles lehetőséget teremtett a kormányzati hatalom (az "urak világa") számára a nyomásgyakorlásra.
A térképen látható, hogy a "nyílt szavazás" "meghozta gyümölcseit": a legtöbb falusi választókerületben az Egységes Párt jelöltje nyert el a mandátumot (245 helyből legalább 140-et szerezve kényelmes többséget szerzett).
Bethlen megengedte magának azt a luxust, hogy Budapesten - ahol az emberek továbbra is titkosan voksolhattak - el sem indult (!) az Egységes Párt. Az ország második legerősebb parlamenti ereje a munkásosztály Szociáldemokrata Pártja lett: jól szerepeltek Budapesten, a főváros környékén valamint több bányavidéken is (Dorog, Tatabánya, Salgótarján, Miskolc).
A különféle "keresztény" jelszóval induló csoportok sokfelé szakadtak: némelyek beállnak majd a parlamentben Bethlen kormánya mögött, mások (pl. a legitimisták) szembe fordultak vele.
1926-ra politikai és gazdasági tekintetben is előre haladt a bethleni konszolidáció. A pártszerkezet egyszerűbbé, áttekinthetőbbé vált.
Az Egységes Párt majdnem teljesen "birtokba vette" a vidéki Magyarországot + most már a fővárban is indultak, így jelentősen megnövelték mandátumaik számát.
Több kisebb-nagyobb keresztény-jobboldali csoport egyesüléséből létrejött a kormánytámogató Keresztény Gazdasági és Szociális Párt. Ők - a politikai katolicizmus hagyományához méltón - Nyugat-Magyarországon voltak a legerősebbek. A hozzájuk tartozó Keresztény Községi Párt ("Wolff-párt") a fővárosban is sikeresen szerepelt.
A szociáldemokraták - szemben 1922-vel - egyéni mandátumot már nem, csak listásokat tudtak szerezni.
A különféle liberális erők továbbra is elsősorban a fővárosban remélhettek támogatást és - szemben a későbbi korszakokkal - tudtak egyéni mandátumokat "begyűjteni", helyi szintén "beágyazott" pártonkívüli képviselők is.
Az 1929-ben "megérkező" gazdasági világválság alaposan felforgatja majd a politikai viszonyokat - de ez már a '30-as évek "története".
