A magyarországi takarékszövetkezetek története az 1840-es évekre megy vissza, amikor Fáy András ösztönzésére megalakult az első ilyen hazai pénzintézet Pesten.
Feladatuk kettős volt: a lakosság szertény megtakarításainak összegyűjtése - szerény kamat fizetését vállalva -, illetve ebből a tőkéből kisebb hitelek nyújtása.
A Ii. világháború után berendezkedő kommunista diktatúra itt is a totális központosítás mellett döntött: a takarékszövetkezeteket az 1949-ben magalakult, állami OTP keretébe vonták össze.
Az új államhatalom sokféleképpen igyekezete ösztönözni a - joggal - meglehetősen bizalmatlan lakosságot, hogy megtakarításait ne otthon, készpénzben, hanem betétkönyvben tartsa.
A plakát szövege a lakosság bizalmatlanságát igyekezett eloszlatni: a törvény azt ígérte, hogy az összegeket titokban kezelik és a hatalom nem fogja rátenni a kezét ezekre a pénzekre...
A képi világot az ideológia diktálta: a három alak a háttérben a három, "a szocializmust építő" társadalmi réteget szimbolizálja: balra fent a munkás, mellette a dolgozó parasztság, lent pedig a (műszaki) értelmiség!
Itt már végre kiírják az OTP nevét. A munkás persze önfeledten mosolyog, a háttérben kohó (mi más is lehetne 1949 után?) és korai lakótelep.
Korábbi posztomban már írtam róla, hogy "békekölcsön" vásárlására is azzal igyekeztek rávenni a lakosságot, hogy - egyfajta korai lottóként - pénznyereményeket sorsoltak ki. Hasonló konstrukciót vezetettek be a takarékbetétkönyvek egyik fajtájának esetében is.
Régi reklámfogás: "mosolygó gyerekkel szinte mindent el lehet adni."
A parasztság - teljes joggal - bizalmatlan volt, az őt elnyomó-kifosztó endszerrel szemben. Ez a plakát kifejezetten nekik készült.
A pénz a házaspár kezében az 1946-ban bevezetett forint akkori legnagyobb címlete a 100 Ft-os, a megvásárolt áhított termék pedig a "világvevő" rádió.
Az 1956-os forradalom leverését követően berendezkedő kádári hatalom egy "visszalépett": újra engedélyezték a helyi Takarékszövetkezetek létrejöttét.
Továbbra is törekedtek a parasztság meggyőzésére: a mosolygó férfi kemény munkával megkeresett pénzét nem a "szalmazsákban" tartja, hanem abban a helyi takarékban, amely elvben a tagok közös, szövetkezeti tulajdona.
A városiak számára évtizedeken keresztül épített lakásokat a kádári hatalom (gondoljunk a lakótelepekre!). A vidékiek ilyen "kegyben" nem részesültek - ők az OTP-től vehettek fel alacsony kamatozású, hosszú lejáratú hitelt építkezésre - persze ha volt számlájuk és rajta már valamennyi spórolt pénz...
Grafikailag érdekes, hogy nem tipikus "Kádár-kockát" rajzolt a művész, hanem talán egyfajta régi paraszt-polgári "kúria" lebegett a szeme előtt.
A művész e plakáton a két vágyott vagyontárgyat ábrázolta: saját, takaros, pirostetős családi ház + önálló közlekedési eszköz a munkába járáshoz. A magánautó-vásárlás tömeges elterjedése előtt ez utóbbi elsősorban a motorkerékpárokat jelentette.
