Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

A II. világháború "epizódszereplői": francia és olasz tankok

Kevéssé ismert harcjárművek

2024. október 12. - Szentgáli Zsolt

Korábbi posztom nem törekedett a teljességre. A világháborúba bevetésre kerültek olyan tankok is, melyekről ott nem írtam – vagy csak nevüket említettem meg. Közülük hozok most egy kisebb „csokorra” valót.

A franciák tankjaikat elsősorban a gyalogság támogatására szánták. A 30-as években több típust is kifejlesztetek és hadrendbe állítottak.

Ezek egyike volt a Hotchkiss H-39. Úgy tűnik a két világháború közti tervezők elsősorban kisebb méretekben gondolkodtak. A H-39-es személyzetét mindössze két katona alkotta összsúlya is csak 12 tonnát nyomott. Tervezésekor elegendőnek gondolhatták a 37 mm-es löveget, de az 1940-es harcokban ez már nem vált be.

hotchkiss-h39.jpg

hotchkiss-h39_2.jpg

Hasonló tervezési megfontolások „szülték” a Renault R-35-t. Még a H-39-nél is könnyebb volt (csak 10 tonna) és ugyanazt a 37 mm-es ágyút kapta, ami kevéssé bizonyult alkalmasnak a német tankok kilövésére.

(A Panzer III-as 20 tonnánál is nehezebb volt, azaz lényegesen erősebb páncélzat védte). Motorja csak 82 LE-s volt (manapság a személyautók lényegében 100 LE-nél „kezdődnek”), így közúton is csak 20 km/h-val tudott „száguldani”. Az R-35-ből sokat vetett be a francia hadsereg 1940-ben – de csak a történelem „epizódszereplőjének” bizonyulhatott.

renault-r-35-latrun-2.jpg

renault-r-35_rajz.jpg

A franciák is tisztában voltak vele, hogy csupán könnyűharckocsikkal nem lehet háborút nyerni. Ezért jelent meg 1937-ben a Char B-1. Ezt néhol 60 mm-nél is erősebb páncélzattal látták el, így súlya az akkoriban tekintélyes 30 tonna fölé emelkedett. -

Fegyverzetelrendezése a korábban ismertetett amerikai M3-asra emlékeztet: egy valóban komoly (75 mm-es!) löveg a törzsbe építve és egy kisebb (45 mm-es, azaz a két könnyűtanknál még ezzel is ütőképesebb) ágyú a forgó toronyba.

A B-1-es lassú volt (úton is legfeljebb a 28 km/h-t tudta elérni), a legénység nehezen tudta kezelni – bonyolult szerkezete pedig könnyen meghibásodott. Harcban egyik sem előnyös tulajdonság…

char_b_1.jpg

char_b_1_ii.jpg

A végére hagytam egy „kedvencemet”: a Fiat L6/40 önmagában mutatja az olasz fasizmus minden abszurditását, teljes alkalmatlanságát és dilettantizmusát. Ez a „tankocska” csak 7 tonnát nyomott, egy 70 (!) LE-s motor mozgatta és egy 20 mm-es gépágyú volt a fő fegyverzete.

A benen szolgáló két katona aligha érezhette magát biztonságban az ellenség tüzétől – és azt sem gondolhatták, hogy ütőképes harceszközt irányítanak…

fiat_l6-40.jpg

fiat_l6-40_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr8217865633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amundsen 2022.06.27. 11:58:48

Megint csak elnézésedet kérném először, de az olaszok sok tényezőt figyelembe vettek, mikor kisharckocsi fejlesztésre adták a fejüket. Persze pénz az aztán nem sok volt, gyártási kapacitás is csak szűkösen, de sokat számított az is, hogy a kortárs országokban is szinte divat volt a könnyűpáncélos, másrészt a lehetséges bevetési helyszínek: hegyvidéki szűk utak Albániában, Görögországban, nem teherbíró hidak akár a Balkánon, akár Észak-Afrikában nehezen viseltek volna el akár egy közepes járművet is....A teljesítményről pedig annyit, hogy akkoriban a 10 Lóerő/tonna teljesen bevett dolognak számított a hadviselő feleknél, még a háború végén is.

Szentgáli Zsolt 2022.06.28. 15:08:40

@amundsen: Köszönöm a részletes szakmai kommentet! Bizonyosan sok igazság van a szavaidban, at gondolom, hogy írásod és az én meglátásom kiegészítik egymást és nem ellentétesek A kiharcskocsi valóban divat volt akkortájt (én is hoztam más nemzetbeli példákat), ugyanakkor a sivatagban 19451 körül a két Fiat tank már inkább "minősíthetetlen" volt, mint valóban harcképes fegyver. Mussolini valóságtól elrugaszkodott hódítási vágyakkal kormányozta országát - amibe ártatlanok ezrei haltak bele.
süti beállítások módosítása