Amikor a honfoglalók birtokba vették a Dunántúlt (900 körül), akkor azt a Keleti Frank Királyságtól ragadták el. Ez az állam a X. század folyamán Német Királysággá alakult át (melynek uralkodója 962-től általában "római császár" is volt).
A X/XI. századi Német Királyság "törzsi" hercegségekre oszlott, melyek közül hazánk szomszédja a Bajor Hercegség volt. A magyar határon ennek "keleti őrgrófsága" (Ostmark) terült el - a későbbi Ausztria korai magva.
A német-római császárok a XI. század folyamán többször is indítottak támadást hazánk ellen.
II. Konrád 1030-as támadását Szent István olyan sikerrel verte vissza, hogy - egy időre - még Bécset is birtokba vette. Persze a kora XI. századi Bécs még nem hasonlítható ahhoz a jeles késő-középkor városhoz, melyet majd Mátyás király foglal el 1485-ban.
Szent István utódját (unokaöccsét), Orseolót Pétert 1041-ben letaszították a magyar trónról - ezért ő Németországba menekült.
Ő segítségül hívta a korabeli uralkodót, III. Henriket, aki 1044-ben támadást is indított hazánk ellen.
Az Orseoló Pétert váltó - harmadik - magyar király, Aba Sámuel elébe ment seregével. A két had Győr közelében, a Rába mellett található Ménfőnél ütközött meg. Aba seregéből néhány magyar csata közben átállt a másik oldal vegyes magyar-német seregéhez - akik így győzelmet arattak. A menekülő Aba Sámuelt egy faluban meggyilkolták - ahogy ezt a Képes Krónika fenti miniatúrája jelzi is.
Orseoló Péter - hálából - hatalmas hibát követett el: 1045-ben Fehérvárott hűbéri esküt tett az ót a trónra visszasegítő III. Henriknek. Ezzel feladta hazánk függetlenségét - ami olyan felháborodást okozott, hogy a magyar urak a következő évben újra fellázadtak ellene. Ő megint Németország felé menekült - de út közben meggyilkolták.
III. Henrik viszont innentől hazánkat "német hűbéresnek" tekintette. Mivel a következő magyar uralkodó - I. András - ezt természetesen nem fogadta el, ezért III. Henrik 1051-ben újra támadásba lendült.
A német-római császár hada most nem a Duna völgyében jött seregével, hanem a Dunántúlon haladt kelet felé. A magyarok a "felperzselt föld" taktikáját választották - azaz megfosztották a helyszíni élelmezés lehetőségétől a támadó hadat, közben pedig kisebb támadásokkal is nyugtalanították őket.
A németek végül is a mai Vértes hegység környékéig jutottak, ahol - az elszórt híradások szerint - végül az éhezéstől hajtva visszafordultak. A legenda szerint eldobálták páncéljaikat / pajzsaikat, ezért nevezték el a magyarok a lapos hegységet "Vértesnek".
III. Henrik a dolgot nem hagyta annyiban és 1052-ben újra támadott. Most a klasszikus útvonalat választották, mert így tudtak utánpótlást szállítani a Dunán haladó hajókon.
Pozsonyig jutottak, ahol a Képes Krónika szerint egy Zotmund nevű vitéz megfúrta a császár hajóit, aki kénytelen volt így "dolgavégezetlenül" visszafordulni.
Ennek a férfiúnak - aki "Búvár Kund" néven vonult be a magyar történelembe - a tette persze eléggé legendásnak hat. Mindazonáltal tudjuk, hogy pl. a bizánciak is használtak búvárokat hajók megrongálására, már a X. században is.
III. Henrik 1056-ban elhunyt, fia, IV. Henrik pedig 1074-ben már azért küldött hadat Magyarországra, hogy a vele rokoni kapcsolatban lévő Salamon magyar királyt segítsék meg a belháborúban.
A mogyoródi csatában azonban Salamon vereséget szenvedett unokatestvéreitől, Géza és László hercegektől és így trónját is elveszítette (egyelőre Pozsony várába húzódott vissza).
IV. Henrik pár éven belül komoly konfliktusba került VII. (Szent) Gergely pápával az invesztitúra (a püspökök kinevezésének) kérdésében - így hazánkat jó ideig nem fenyegette német támadás...
