Az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke kapcsán elsősorban annak etnikai igazságtalanságát szoktuk kiemelni.

Ez igaz - most azonban egy olyan aspektushoz hoztam térképeket, melyre ritkábban szoktunk gondolni.

Első térképem kifejezetten gazdag adatokban.

A történelmi Magyarország kifejezett gazdasági egységgé épült ki. Az évszázadok fejlődését mintegy "tetézte" a dualizmus korának rohamos fejlődése.

A Kárpát-medence fontos ásványkincse volt a vasérc. Elsősorban a Kárpátok két pontján bányászták: északon (a tágabb értelemben vett Szepes-Gömöri-érhegységben) és dél-keleten (Dél-Erdélyben). Látszik, hogy környékük lassan iparvidékké vált.

A térkép jelentős ipari központokként (figyeljük a lila körök nagyságát is!) Budapestet és Pozsonyt jelöli. Azért vegyük hozzá nyugodtan Győrt, Aradot, Miskolcot (Diósgyőrt) és Salgótarjánt is!

A vasérc megolvasztásához (azaz a kohászathoz) és a gőzgépek fűtéséhez szénre (mégpedig elsősorban kokszolható feketekőszénre) van szükség. A természet kegyéből ezek a Kárpát-medencében sokfelé épp a vasérc-lelőhelyek környékén helyezkednek el: az Északi-Középhegység régiójában és Dél-Erdélyben.

Jól látható a trianoni határmeghúzás káros mivolta: egyfelől (északon) elszakított egymástól vasércet és szenet - bár ez nem teljes körűen történt, hiszen a Felvidéken (Csehszlovákiában) is maradtak szénbányák. Másfelől: az északi iparvidék egy részét (főleg a vasérc-bányákat) elszakította a nyersvasat / acélt felhasználó budapesti gépgyártástól.

A térkép alapján talán még Románia járt a legjobban, hiszen a dél-erdélyi kohászatot (pl. Vajdahunyad, Resicabánya) továbbra sem választotta el határ az aradi gépgyártástól.

Azt is láthatjuk, hogy Magyarország szinte teljesen színesércek (réz- és arany) valamint kősó nélkül maradt.

Elvesztek fontos vasútvonalak is (pl. Szatmárnémet-Nagyvárad).

Második térképemen elsősorban a mezőgazdasági vonatkozásokat emelném ki.

A dualizmus idején Budapesten (a Ferencvárosban) épült ki a világ második legnagyobb (!!!) - Cincinnati után - malomipari kapacitása. Nem ok nélkül, hiszen mi láttuk el liszttel a császárvárost, Bécset is. 

Bár azt szoktuk gondolni, hogy az Alföld "itthon maradt" - de ez sem teljesen igaz. Jól látható, hogy a Kárpát-medence kiváló búzatermő területeinek egy része a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (a "zsíros" bácskai földek) és Romániához (Partium, Nagyvárad és Arad vidéke) került.

Azaz: a Ferencvárosban felesleges őrlési kapacitás maradt - hiszen a határon túlra került gabonát már nem ide hozták őrölni.

A Felvidék persze - évszázadok logikus kapcsolatait folytatva - továbbra is rászorult volna az Alföld gabonájára (részben ezért "csapták oda" a Felvidékhez Csallóközt - a a csehszlovákok inkább távoli francia, mint közeli magyar búzát vásároltak...

A legfontosabb kukorica-termesztő területek is az utódállamokhoz kerültek - márpedig ezt a sertéstartás is megsínylette.

Az előző térképen már megfigyelhettük, hogy a nyersanyag-források közül fát nem is tüntettek fel Kis-Magyarország területén.

Nos: Magyarországon természetesen hatalmas erdőségek álltak rendelkezésre: a Kárpátokban, a Tátrában, a Bihari-hegységben. Az Alföld fásítására senki nem gondolt 1920-ig - hiszen egyszerű volt a fűrészáru beszerzése a "havasokból". Így aztán a trianoni országterületnek mindössze 11-12%-át borította erdő. Ezt sikerült mostanra - szívós és tudatos erdőtelepítéssel feltornászni 18% fölé.