Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

Kelet-közép-európai autós "élmények": Dacia 1300 / 1310

Nyugati tervezés - balkáni kivitelezés

2023. január 20. - Szentgáli Zsolt

Dacia 1300.JPG

Az 1960-as évek végén a Renault gyár - a korban modernnek, divatosnak - számító modellel rukkolt elő: ez volt a Renault 12. A kelet-nyugati együttműködés keretében az autót Európa hozzánk közelebb eső táján is elkezdték gyártani: ez lett a Dacia 1300 (később, frissített változata a Dacia 1310)

 

dacia-1300-combi-1972-302004.jpg

A szedán változat mellett gyártották kombi karosszériával is.

Több, mint három évtizeden át - rendszerváltáson átnyúlva - állították elő Romániában. Itthon is sokan vásárolták - de úgy tűnik, hogy "gondok adódhattak" a felhasznált alapanyagok és az összeszerelési eljárás során egyaránt: magyar autósok ezreinek okozott temérdek bosszúságot.

Az egykori Dacia-tulajdonosok "népítéleteiből" adok közre most egy válogatást.

 dacia_piros.jpg

Az autó,mely minden nap új oldalát mutatta

Végül is jó logikai játék volt,mert ha leesett róla valami, lehetett agyalni, hogy az mi a franc lehet és honnan jött le.

Másrészt hogy milyen alkatrésszel rakjuk meg a csomagtartót, ha 30 km-nél hosszab útra megyünk.

dacia-ot7_muszerfal.jpg

Hibalista

- 2.nap szakadó esőben elrepült a bal ablaktörlő (miért is ne a vezető oldali :) )
- -Az olajnyomást jelző lámpa szinte mindig égett...
- -A ventilátor szerintem magától az életbe nem kapcsolt volna be, ha nem kötjük be (milyen szerencse, hogy a gondos román kezek előkészítették az egyik vakkapcsolóban, tudván a hiányosságról), ezért manuálisan lehetett kapcsolni, amikor a víz hőfoka kritikussá  ált.

 dacia_romos.jpg

A rohadék. Természeti csapás

A világ legrosszabb autója, ha egyáltalán lehet annak nevezni. Kevés pénzem volt autóra, de rosszabb dologra aligha költhettem volna.

Egy erdei kiránduláson a feleségem mellett feljött egy ág - simán átszúrta a fenéklemezt. Motorgenerál után 10000 km-el eltörött a 3. henger kompressziógyűrűje - felmarta a hengerfalat (apropó generál, tudtok még olyan autót, amelynek kötelező módon generálozni kell a motorját minden százezer kilométer után? Röhej.).

Képes elromlani álló helyzetében. Borzalom.

dacia-1310-bontott-alkatreszei-26272160.jpg

Atomot neki!

Ki nem alltam ezt a sz@rt. Amig nalam volt, csak bajom volt vele. Minimalis konfort, sz@r teljesitmeny. Nyaron nagyon meleg, telen meg lehet benne fagyni (szó szerint). Allando frászban eltem, hogy mikor hibasodik meg rajta valami, nem mertem elhagyni vele a megyét. 

dacia_roncs.jpg

Sátán a román autóipartól

Az első héttől kezdve gond volt vele, nem működött a fordulatszámmérő, kontakthibás volt a világítás, recsegett a sebességváltó stb.

Másfél év után szépen elkezdett mattulni a fényezés, ráadásul nem egyenletesen, hanem minden elem másként.

A fenéklemez úgy szétrozsdásosott, ahogy a 25 éves VW bogaram se nézett ki alulról. Szétment a teljes fékcső, a hűtő, a motorral folyton gond volt, többször kellett a dugattyúkhoz nyúlni.

Hibalista

- Egyszerűbb felsorolni, mit nem kelett cserélni. Mindenesetre: komplett sebességváltó, kuplung, dugattyú, mindenféle csövek, a teljes hátsó fékrendszer, elektromos tábla és még ki tudja mi minden

 dacia_motorter.jpg

 

1 tonna ipari hulladék

Hihetelenül megbizhatatlan egy hulladék,.
Budapest vége táblát már veszélyes volt vele elhagyni mert szinte biztos hogy elhagyta magát.
8000 km alatt 2* motorgenerál igaz az elsőnél Tatabányáról haza teligázon a második közvetlenül az első után volt mert a vadiúj olajszivattyú nem nyomott.

 A falu földútjan egy nagyobb gödör miatt reccsenést halottam, otthon megnéztem az egyik motortartó bak elengedte magát.

Hála Istennek csak az egyik és a motor a helyén maradt.Unalomból aláfeküdtem, a kipufogón nagyobb volt a lyuk mint a maradék lemez.

.A következő utamon kb 20km/h-nál kiszakadt a bal első kerék, megpördültem, majd nekivágódtam egy kerítésnek.A fék nem fogott.Lefejeltem a kormányt, vérzett az orrom.

Elegem lett. Otthagytam az egészet francba a kerítés mellett, csak a rendszámot vettem le róla.

dacia-ot7_muszerfal_2.jpg

Mindenhol le tudot robbanni minden előzetes hibajelenség nélkül, a legváltozatosabb okokból. Legtöbbször az elektromos berendezéseivel volt baj. A karosszérián kívül. Az ugyanis életveszélyesen átrozsdásodott hat éves korára - a padlólemez és a küszöb elváltak egymástól, így ki lehetett látni köztük. Félelmetes volt 80 km/h-nál a látvány.

saros_dacia.png

Én csak arra emlékszem hogy kisgyerek voltam és a szemét lerohadt velünk folyton:(((
Még akkor is képes volt lerohadni ha kényelmes tempóban döcögtünk Balatonra.
Földvár után volt egy enyhe emelkedő, és a végén 1esben imádkoztunk hogy ne guruljunk vissza:((
Borzalmas volt, beárnyékolta az egész gyerekkoromat:..(
Útáltam!!!

dacia-new-york-head-1024x461.jpg

Ez a kocsi maga a tragédia. A hibalista csak egy kis szemezgetés volt a penetránsabb dolgok közül, de ez a kocsi maga volt a testet öltött lidércnyomás. Úton útfélen valami összeszarta benne magát, a pontot az i re az tette fel, mikor kettétört a főtengelye.

 Az ajtózárak förtelmes szarok voltak, ugye a kopott román szerszámokkal készített gyárilag elvetemedett ajtóktól mit is várnánk. Fényezés????????? az mi?

A kormány szorult, a féltengelyek sorban haldogáltak, a lámpákat cserélgettük.....

Roncsprogram a gyakorlatban

Egyszer fékeztünk egyet, akkor teljesen elszállt a fék. A kézifék meg elszakadt. Maradt a motorfék, de hát egy ekkora tutbófospisztoly motor mit fékezzen? Mindent egybevéve, örültünk amikor jött pár román egy zsigulival, és rúddal elvontatta a messzi messzi távolba. Ameddig a miénk volt apám örjöngött, és rúgdalta, mindig azt mondta "betolom a gazba, és fölgyújtom" . A Trabantunk ennél sokkal korrekteb járm? volt! 

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr6718030874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2023.01.22. 22:30:32

Bróhaha, jó kis sztorik, szórakoztató így utólag olvasni, de jó, hogy nem velünk történt ez meg...
:D
Nekünk Wartung 353 volt a családban, a szélesebb családi körben összesen 3.Ebből 2 új autóként megvásárolva.Az egyik még ma is megy, persze már nem sokat.
Azokkal is voltak érdekes dolgok, de azért messze nem ennyi.A német az német, még ha a szovjet is ül a nyakán. A jó kis magyar 80-as évek meg aztán mindenre rátett egy jó nagy lapáttal.Alkatrész sehol semmihez.
Érdemes lenne összekóstolni egy sima széria Dáliát egy ugyanolyan korabeli R12-vel tartóstesztre.Mert hogy a fhanszia autókról is akadt "néha" negatív vélemény, sőt, még az ezt követő 30 évben is "elő-előfordul"... :D
Bezzeg a modern Dáliák milyen király gépek, a szerelők szinte éhen halnak, annyira nincs velük baj a régiekhez képest (Modern = mondjuk a Logan1-től kezdve)
Egy Porolót, Joggolót simán vállalnék saját használatra is, csak hát az áruk, na az sem a szoci időket idézi.

gigabursch 2023.01.24. 10:36:41

Két Dákónk volt, abból az egyik új (1984, GC-3627), a másik 1990 és már 1400 cm3-es, ötsebességes. (ABO-6xx ?)

Az előbbi a rohadástól eltekintve nagyon jól szuperált.
Sajnos az alvázvédő festék évről évre közelítette a kilincset, meg kapta mindig a gmk-soktól a lemezpótlásokat, de tényleg mindenhová elment. Akkoriban jött be újdonságként (talán 1987) a Slick50 nevű teflonos kulimászt. Mind a motornak, mind a sebességváltónak látványosan sokat segített, és fogyasztásban is. Mondjuk azoknál az anyagminőségeknél nem volt csoda, hogy érdemben csökkent a felületi súrlódás...
Rengetegszer volt a Felvidéken, sítúrákon, akárcsak 2×3 hetes balkáni út, benne 2-2 hét Bulgáriával, s még sorolhatnám...
Ami a Kotori-öbölből való hágózást illeti, ott apu tudatosan megvárt a Napszentülést, mert a forró sziklafalak előtt, és mögötte a rugóúttalanná rakott Szkiff sátrasutánfutóval erős volt a félelme, hogy gond lesz a melegedéssel.
(Itt tanultam meg, hogyha erősen melegszik a motor, akkor ablak le, fűtés maxra fel és túlélheti a motor. Ez később számos esetben jól jött, bármilyen gépjárművel.)

Szerelni kellett, de nem éreztem, hogy aránytalanul sokat.
A fűtéssel az első télen volt gond, kisült, hogy a levegőbeáramlási csatornában egy lemez belógott, amit aztán apu rossz irányba csavarozott meg, majd én megoldottam. (Ólyeee)
Utána sosem volt gond a fűtéssel.
Világítása kiemelkedően jó volt, a hátsó rugókat viszont meg kellett erősíteni és kellett bele gumibakokat is tenni.

A második az jól ment, ami gáz volt vele, hogy irtó gyorsan megette az önindító a keféket.
A negyedik cserénél (kb 10 e km-n belül), már én is ott voltam a műhelyben és kértem, hogy hozzák már szét az önindítót, kiderült, hogy görbe volt a tengelye. Utána még szolgált közel 10 évet.

A féltengelyek olyan 50-70 ekm körül kerültek cserére, igaz minden szervíznél a zsírzógömb üzemi használatára odafigyeltünk. (szerintem 100-ból 101 szervizes nem is tudta, hogy van ilyen rajta.)

Amúgy havas úton (akkor még volt ilyen bőven), hólánccal csuklás nélkül elment mindenhol.

gigabursch 2023.01.24. 10:37:31

@geegee:
Nem beszélve a Dusterről.
kibeba.szott jó.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2023.01.25. 09:01:44

@gigabursch: A Duster a Poroló, ahogy én is írom.Egyszerűen lefordítva.
A Jogger a joggoló, helyben futó, kocogó.
A Dokker a becsatlakozó, dokkoló, mint egy notebook.
A Sandero az nem igazán jelent semmit így tükörfordításban, esetleg kicsit megerőszakolva Homokozó, vagyis homokban játszó lehetne.
A Logan meg esetleg a login, bejelentkezés jelszóval.
Na, kiveséztük asszem.
:D

gigabursch 2023.01.25. 09:19:55

@geegee:
Ez olyan, mint a Suzukiknál

Swift: stift
Alto: szaltó
Splash: Placcs (ez tükörfordítás)
WagonR: vagyonőr
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2023.01.25. 09:24:17

@gigabursch: Melegedés a Wartungnál is előfordult, mert a vízpumpa csapágya, tengelye, éxíjtárcsája nem egy erős pont a 353-asnak.De ha volt figyelve rá, meg cserélve amikor kell, akkor nagyjából szódával elment.Cserében ultra-neuralgikus pont a gyújtás volt, a kis kalapácsok, üllők, mexakítók, mindez a motor legelején, alul, és a fedele meg típushibásan elvetemedik, had menjen be egy vödörnyi víz a legkisebb esőben is.Okos DDR-VEB mérnökök.
:D

Mi gyerekkorban Nyugatra is mentünk vele, Párizsig hatoltunk 1984-ben, na hát az egy csoda út volt.Pár helyen megkérdezték, hogy ezt a gépet mi raktuk össze saját kezüleg?Mert akkor az úgy nem is rossz.
:-))))))))))
Kempingben, sátorral, Palma gumimadrasszal (mennyit kellett pompálnom, de rühelltem gyerekként), anyám konzervkaját főzve gázpalackos rezsóval, de még úgy is király volt világot látni.
Az Alpok, Svájc, a migrimentes Franciaország, Párizs, Loire-völgy, haza É-Olaszokon, Dolomitokon át, óóójjaj.(Persze csak a max egynyilas emelkedőkön, mert a Wartung nem a hágók, hajdúkanyarok bajnoka...)
Szaros kis 10 éves tökönc voltam, de vágtam, hogy mennyire más világ, mint a dicső szocializmus.
És a Wartung erre is képes volt.Már mint, hogy elvitt-visszahozott minket, és nem is csak egyszer.(Bár a többi túra már jóval kisebb volt...)
Egy hónap alatt semmi baj nem jött elő a sok ezer km-en.
Ezt ma már tök alapnak vesszük, de akkoriban mocskosul nem volt természetes.
Persze azért nem akarnám visszakapni napi használósba, de úgy néha elmennék egyszer-egyszer vele.Fateromé még megvan, a kocsi 40, az apám 80 éves, de még bírják egymást.
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2023.01.25. 09:27:49

@gigabursch:
Suzuki SX7 = Esik szét
Peugeot C-Elysée = Széjjel Izé-e?
Vannak még, és nagyon jó vidám a legtöbb.
:D
süti beállítások módosítása