A IX. és a X. század szörnyen viharosnak bizonyult Európa akkori - meglehetősen csekély számú - lakói számára.

Vad vikingek, hódító arabok és lovasnomád magyarok támadásai + állandó belháborúk veszélyeztették a közbiztonságot. Egyre több földesúr érezte szükségét, hogy valamiféle "várat" építsen, menedékül - elsősorban családja, de alattvalói számára is.

Ezen a szép grafikán egy erődített települést láthatunk a X. századból. Síkságon nehéz volt kőhöz jutni - a távolsági szállítás rettentő körülményes és drága volt akkortájt és a megmunkálásához is komolyabb szakértelemre volt szükség, ezért  a pár házikóból álló "falut" inkább csak fapalánkkal vették körül. A védelmet vizesárok fokozta.

 A vélhetően mesterséges földhalomra külön lakötorny épült a földesúr és családja számára - a lakóházaktól elkülönítva, dupla palánkkal védelmezve.

A korai időkben még a lakótorony is fából épült: a már említett dupla fal és így két kapéu által is védelmezve.

Figyeljük meg, hogy bejárata nem a földszinten volt - azaz az esetlges ostromlók még akkor sem jutottak be könnyen magába az épületbe, ha a falak / kapuk őrségét leküzdötték.

Persze, ha vakamiért nem volt rá lehetőség, akkor a "várúr" kénytelen volt szerényebb védelemmel beérni - de azért mindenképpen elkülönül az "alávetett" lakosságtól.

Ez a rajz jobban "kidomborítja" a település mezőgazdasági jellegét: csűrök, konyhakertek stb. - és láthatjuk a (még torony nélküli) templom körüli temetőt is.

A mesterséges kerek dombon álló "vár" itt már nem csak lakótoronyból áll (bejárata "szigorúan" az emeleten nyílik), hanem csatlakozik hozzá lakóépület is.

Végezetül egy - a megértést magyarázatokkal segítő - képet hoztam. A településre felvonóhídon és a főkapun át jutunk be.

Az éppleteket palánk és árok oltalmazza.

Az emberek és állatok vízellátásáról kút gondoskodik - ennek hiányában az ostromlók hamar megadásra tudták volna késztetni a lakókat.

A néhány lelkes településen láthatunk egyfajta "csarnokot", istállókat és kézművesek műhelyeit is.

A dombocskán ("földhányáson") lévő várhoz meredek lejtőn kellett felkapaszkodni - a lépcsőszerű feljárót pedig újabb felvonóhíd védte.

A legfontosabb - és legmagasabban álló - épület az őrtorony / lakótorony volt.

Hosszú fennállása során a római hadereg sokat változott. A kezdeti sorozott "paraszt"-katonaságból profi, világhódító hivatásos, zsoldoserővé vált. Csúcspontját a korai császárkorban,  Krisztus születése utáni I. században érhette el.

De milyen fegyverzetettel harcolt, milyen öltözéket / páncélt hordott egy "klasszikus" római legionarius?

Legfontosabb fegyvere a hajítódárda (pilum) volt: fa nyélre rögzített acél hegy. Roham (vagy védekezés) esetén ezt hajították el először.

Súlyos sebet okozhatott az ellenfélnek, ha pedig annak pajzsába fúródott, akkor azt használhatatlanná és így viselőjét védtelenné tette.

Másik támadó fegyvere a rövid, egyenes, vágásra és szúrásra is alkalmas kard (gladius) volt, melyet jobb oldalán viselt (a mi huszárjaink majd mindig bal oldalukra kötik a szablyát).

A legionarius ütközetben elsősorban hatalmas, ívelt, fából készült, szögletes pajzsával (scutum) védte testét. (Közepén a "pajzsdudor" fémből készült.) A pajzsok festése / díszítése légiónként eltérő volt

Fején csatában a katona nehéz, acélból készült sisakot (galea) viselt - melynek szerelékei nem csak az agykoponyát védték, hanem a nyakszirtet és két oldalt az arcot is.

 A korszak általános férfi és női viselete volt - civilek és harcosok számára egyaránt a vászonból szőtt, nagyjából térdig érő tunika volt.

A fölötte vislet acél testpáncél (lorica segmentata) volt talán a legkomolyabb kézműves-remek, amivel a legionarius védte magát. Fémlemez-csíkokból állították össze, hogy legalább valamelyes mozgást lehetővé tegyen.

Természetesen övet (cingulum) is hordtak - az erről lelógó acél-ilessztékek is a védőfelszerelés részét alkották. Elsősorban a "lágy részeket" védték vele.

A katonák bőrszíjakból váart sarut (caligae) viseltek - erről kapta nevét az egyik leghírhedtebb, beteglelkű császáruk Caligula ("csizmácska").

Természetesen az ütközet a római legionariusok esetében is csak rendkívüli alkalom volt - sokkal gyakoribbak voltak a hosszú menetelések. 

A képen látható módon menetelő harcost hívták "Marius öszvérének" is - a kr.e. Ii / I. századok fordulóján élt jeles hadvezér után.

Látható, hogy övére a bal oldalon akasztva viselt egy kardjánál rövidebb, szintén egyenes, szúrásra és vágfásra is alkalmas tőrt (pugium).

 Az imént már látott fegyverzetén kívül, egy rúdra akasztva magával cipeli személyes holmiját is (köpeny, ivó- és étkezési alkalmatosságok, sátorverési kellékek).

Sisakja (elmo) nehéz, ezért csak csatában és kiképzéskora hodja a fején - egyébként "kényelmesebb" volt a mellkasára akasztva cipelni.

A legionarius teljes menetfelszerelése 30-40 kg (!!!) súlyú volt - és ezzel tettek meg naponta több tucat kilómétert. Világverő hadsereg volt - plkolian nehéz szolgálattal...

A demogárfia egyik fontos mérőszáma az ún. "teljes termélkenységi aranyszám" (TFR), ami azt mutatja meg, hány gyermek születne egy nő életében, ha az adott évi kor szerinti születési gyakoriság érvényesülne.

A krtikus érték itt 2,1: egy ország népessége akkor stagnál, ha a nők átlagosan ennyi gyermeket szülnek életük során.

1960-ban még Európa számtalan régiójában valóságos népességrobbanás zajlott. Komoly vallási korrelációs figyelhetünk meg. Átalgosan legalább három gyermek született családonként az erősen hívő katolikus Írországban, és Lengyelországban (pedig itt kommunista diktatúra volt ekkor); de a vegyesen kálvinista és katolikus Hollandiában is.

Másutt a hagyományos vallásosság együtt hathatott a falusiasabb életmóddal: pl. a muszlim jelleggű balkáni nemzeteknél; a szegény Dél-Olaszországban és Észak-Portugáliában és a valamivel jobb módú Észak-Franciaországban is.

 Némely területek már igen korán az önreprodukciós 2,1 környkére vagy alá zuhantak: pl. az iparosodottabb Észak-Itália, a szovtet "tagköztársaságok" közül a protestáns Észtország és Lettország; valamint a kommunista Magyarország, Románia és Bulgária bizonyos területei.

Húsz év alatt drasztikusan megváltozott a kontinens. Növekedett az életszínvonal nyugaton és keleten is - és radikáélisan kevsebb gyermeket vállaltak a családok.

A kiemelkedő 3-mas szám fölés már csak az írek és az albánok kerültek.

"Tartotta magát" még néhányagrár-régió: Kelet-Lengyelország, Románia egyses részei, Andalúzia.

A leginkább iparosodott / városias területek már az 1,6-os (sőt 1,4-es!) szint alá zuhantak: Nyugat-Németország, Észak-Olaszország. A német melyvterületen belül egyértelműen több gyermek született a kommunista NDK-ban, mint a demokratikus NSZK-ban.

Újabb tíz évvel később a korábbi tendenciák "kiteljesedését" láthatjuk.

A Rómától északra elterülő Olaszország szinte a "kihalás" irányába "sodorta magát. A folyamat egyik tényezőjeként többen a "mamahotel" jelenségét határozták meg. Az olasz fiatalok egyre tovább élnek szüleikkel együtt, élvezve annak kényelmét - és egyre később és egyre kevésbé alapítanak saját családot.

Észak-Spanyolország "összeomlása" is 1990-re vált nyilvánvalóvá. A vallásos hit csökkenése melett itt a megélhetási nehézségek is szerepet játszhatnak ebben (noha az életszínvonal természesen folyamatosan nőtt).

Albánia maradt még ekkor is a valóban sokgyermekes családok országa - és úgy-ahogy tartotta mág továbbra is néhány agrár-vidék (Írország, Kelet-lengyelország, Kelet-Rpmánia).

Az utolsó térképen az ezredfordulót látjuk.

Az észak-olasz és észak-spanyol gyermektelenség egyre jobban átterjedet országuk délebbi régióira is. "Lzárkózott" melléjük Hellasz is.

A kommunista rendszerek összeomlása sokak számára jelentet súlyos gazdasági megrázkódtatást: a kevéssé vallásos Csehország fertilitása a mediterrán szinre zuhant.

A "belnémet" trend megforult: némely nyugat-német régiókban már több gyermek születik, mint a "kiürülés" felé hajló keleten (ahonnan sok fiatal nyugatra költözött".

Észak-Franciaország megyéi jelentettek egyfajta "üdítő" kivételt az általános nyugat-európai termékenységi zuhanás közepette. A katolikus Írországban továbbra is több gyermek szpletett, mint a jobbmódú, de protestáns Angliában.

A legtovább a kétségkívül szegény albán nép tartorr kia családonkénti több gyermek mellett.

Akik 26 évvel ezelőtt születtek, mostanában vannak szülőképes korban. Ha tehát már eleve kisebb ltszámú generációkról beszélünk, akkor láthatjuk, hogy milyen súlyos demográfiai kihívások elé néz a jelenben is kontinensünk...

Az idei év középszintű írásbeli történelem érettségijéből válogattam pár "aranyköpést". (A képi illusztrációkat én válogattam hozzá).

1. A KÉRDÉS így szólt:

A dualizmus korában növekedett a magyar és a román népesség száma Mi volt a közös oka ennek?

Diákok válaszai:

„Erdélyből románok telepedtek át a Kárpátok túloldalára (???), onnan meg magyarok Magyarországra.”

„Írni-olvasni tudás miatt.”

„Több munkahely lett Magyarországon az iparosodás miatt.”

„A vasúthálózat fejlődése miatt”

„Fejlődési különbség”

„Betelepültek a városokba.”

2. KÉRDÉS: Milyen településszerkezeti változás miatt nőtt meg a magyarság száma és aránya a dualizmus idején?

„Vármegyerendszer”

„Iparosodás.”

„Megyeszékhely” (???)

„közigazgatás”

3. Esszé-mondatok az 1950-es évek Magyarországáról:

„Rákosi Mátyás minden nacionalista szellemű embert családjával együtt felelősségre vont.” (???)

 „A titkosrendőrség félt az MKP tagjaitól.” (???)

 „Az 1950-es években Rákosi Mátyás gettósította a magyarországi zsidóságot.” (!!!)

4. KÉRDÉS: Mi volt a Szovjetunió gazdasági rendszere az 1930-as években?

„Konszolidáció”

 5. Feladat: Nemzetiségek a mai Magyarországon.

KÉRDÉS: Melyik az a nemzetiség, akiket a Kádár-rendszer kifejezetten nemzetiségként kezelt? Ma 832 szegregátumban élnek. Létszámukat kb. 600-800 ezerre becsülik.

 „zsidóság”

 „románság”

6. KÉRDÉS: Melyek voltak Magyarországon a hasonló nyelvű nemzetiségek, melyek közül az egyik a nyugati, a másik pedig a keleti kereszténységhez kötődik?

„sváb – szász”

7. Gyöngyszemek a középkori céhekről szóló esszékből:

"A céhek sokban különböztek a gyáraktól.”

„A céhek voltak a manufaktúrák főnökei”

„A céhek nagy szerepet játszottak az ipari forradalomban.”

„A céhek a mai nagy cégek és nagy üzemek elődei voltak"

8. FELADAT: Írd be a forrás sorszámát!

„B”

9. Melyek voltak Aczél György kultúrpolitikai elvei?

„Mindent a népnek – semmit a nép által.”

Az Opel céget ma a világon mindenki elsősorban autógyártóként ismeri - de a történet egészen másként indult.

Igazi családi vállalkozásként indult: a németország Rüsselheimben: Adam Opel alapította még 1862-ben.

Mivel magát az autót csak 1883-ban alkotta meg - egymástól függetlenül - két német mérnök (Gottlieb Daimler és Karl Benz), ezért természetesen Opelék sokáig varrógépeket majd kerékpárokat gyárottak.

Kerékpár-reklámjaikból hoztam most pár érdekeset.

Az alapító 1895-ben hunyt el, így ez a plakát még az ő életében készült. Elegáns férfit látunk és feltüntetik a gyártási helyet is.

A kerékpár már akkor is a sportos életmód egyik jelképe volt. A mosolygós, túra-öltözékes úriember értő tekintettel dicséri a járművét: "Finom márka!"

Egy jó cég külföldre is terjeszkedik - itt éppen a svájci disztibútor hirdetését láthatjuk. A gyártók (és a kereskedők) hamar felismerték, hogy nyitni kell a szebbik nem felé is.

A kép kapcsán egyetlen kérdés merül fel: ilyen csodaszép, hosszú szoknyás ruhában vajon valóban fel lehetett szállni egy hagyományos "férfi" kerékpárra?

Ez a hölgy ("az énekesnő") már sokkal sportosabb öltözéket visel - felfedezték a "nadrágszoknyát".

A gyártók hamar rájöttek egy fontos technikai változtatásra és kifejlesztették a női vázat - amit a hölgyek szoknyában is tudtak hajtani. Az öltözék tipikusan XIX. századi végi: a szoknya természetesen - praktikus okokból - rövidebb, de nadrágról még nincsen szó.

A marketingesek hamar felfedezték, hogy a mosolygós gyermek mellett kiváló vevőcsalogató lehet a kutya. Ez a fréfi már "levetette" öltönyét és valóban sportossá vált: pulóvert vett fel. A piros szín mindig figyelemfelhívó.

A plakátok néha párban készültek: vélhetően ugyanazt a szép, fehér kutyust láthatjuk - most egy hölgy mellett lelksedik. A szín itt is feigyelmfelkeltő piros, a kalap egészen modern, a hölgy bizonyára nem visel fűzőt, a váz egyértelműen női és már a láncot is beburokolták.

Másfajta megközelítés: a felhasználó (most már egészen rövid szoknyás hölgy!) mellett láthatjuk magát a gyárat is.

A felirat egészen "lehengerlő": "A világ legnagyobb termelése"

Vágül egy plakát - kivételesen emberek nélkül. Igazi szakmai "csemege": az egyes típusokat mutatja be (férfi, női stb.) - külön kitérve az egyes rendelhetó kormányváltozatokra.

Az alapító halála után fiai nyitottak az autőgyártás irányába - és még híresebbeé tették a céget...

Amikor a II. világháború után, Európa keleti felében, Sztálin parancsára kommunista diktatúrákat hoztak létre, akkor ezek propagandája meglepő hasonlóságokat mutat egymással.Az NDK ("Német Demokratikus Köztársaság") korai plakátjaiból hoztam most tanulságos válogatást.

Ez a plakát valamilyen "típusterv" alapján készülhetett - mert szinte tökéletes mását láthattuk a Rákosi-rendszerben.

Szövege: "Veszteség nélküli betakarítás – példamutató teljesítményt nyújtanak – ez erősíti a mi munkás- és parasztállamunkat" A szöveg és a kép egyértelműen a nagyüzemi gazdálkodás, a termelőszszövetkezetek mellett agitál.

Mosolgyó család gyermekkel: a tökeletes "marketing-recept": "Minden mázsa gabona, minden kilogramm hús többet nyom a béke mérlegén."

A beszolgáltatásra buzdít, kulcsszava pedig itt is: BÉKE.

Teljesen abszurd módon az NDK-ban formálian végig "többpártrendszer" létezett. Az állampárt vezette "Nemzeti Frontban" - természetesen a Német Szocialista Egységpárt (németül: SED)vezetését elfogadva "működtek" pártok. A cél az volt, hogy olyan társadalmi rétegeket is elérjenek, melyk távol tarottak magukat a kommunista párttól.

A szöveg: "A Demokratikus Parasztpárttal a Nemzeti Frontban a jobb jövőért." Éljen a fényes jövő...

Ezek a "kamu" pártok még működést is fejtettek ki: "A békéért, az egységért, az újjáépítésért – falvaink jólétéért.

 Az egész család mosolyog és a kombájn (tehát a ngyüzemi gazdálkodás!) hozza el a "fényes jövőt".

 Még mindig a parasztsághoz szól a rendszer: "Tavaszi rendelésfelvétel - jobb, mint korábban"

A Szovjetunióban is gyakran ábrázoltak traktorokat - büszkélkedtek a gépesítéssel.

Figyeljük meg, hogy a traktort (fiatal) nő vezeti: ezzel az őrülettel nálunk is próbálkoztak Rákosiék!

Ezen a plakáton már megjelenik az ellenségkép is. Gonosz katona (vélhetően amerikai) és az "öltönyösök" (gonosz tőkéesek).

A szöveg: "Az építkezés olyan gyorsan halad, hogy semmi hazugság nem történik benne." A mondat utalhat arra is, hogy a lakosság találkozott azzal, hogy a rendszer propagandája nem mindenben felelt meg a valóságnak - és a nyugati rádióadások / újságok erre felhívhattá ka figyelmet.

Figyeljük meg: a háttérben természetesen kohó (mint a Szovjetunióban vagy Rákosi Magyarországán) - az 5-ös szám pedig utalhat az 5 éves tervre.

A "vezető réteg" természetesen a munkásosztály; láthattuk, mennyire szeretnék megnyerni a "velük szövetséges" parasztságot - és figyeltek ők másokra is.

A szöveg: "Tanulunk, tanítunk és harcolunk a békéért." Június közepére behozták a pedagógusnapot.

Figyeljük meg, hogy a jobb felső sarokban látható zászlón még nem szerepel az NDK búzakalászos címere!

Valamiért minden diktatúra szükségét érezte, hogy megpróbálja maga mellé állítani a fiatalokat.

Persze mi más lehet egy fiatal élete álma, mint gépgyárban fogaskerekeket reszelni...

A szöveg: "Ifjúság előre! Válj a gépezet uraivá!"

A fiatalokat igyekeztek is a párt és a fegyveres erők "bűvkörébe" bevonni. Természetesen megpróbálták ezt az ifjúság természetes érdeklődését kihasználva megtenni. Technika, repülés, versengés.

A szöveg: "Köztársasági bajnokságok a modellrepülésben."

Terméshzetesen minden diktatúra "szükségét érzi" ellenségkép felmutatásának. Különösen kellemetlen volt az NDK urai számára, hogy Nyugaton demokráciát és fellendülést hozott létre az NSZK, melynek alapító kancellárja volt a kereszténydemokrata Konrad Adenauer.

Az 1950-es években, a hidegháború kereteiben mindkét német állam lehetőséget kapott a nagyhatalmaktól saját hadsereg felállítására. Az NDK-ban ez lett a "Nemzeti Néphadsereg", az NSZK-ban pedig a Bundeswehr. Ez utóbbi persze nem tetszett a kommunista vezetőknek, ezért készült ez a plakát:

"(Legyen)vége Adenauer katonai törvényének!"

1944 decemberére a szövetséges főparancsnokság (Eisenhower és csapata) biztosra vették, hogy megnyerték a világháborút. A lényeget tekintve természetesen igazuk volt - de Hitler (még) másként gondolta.

Nagy támadást készítettek elő, az Ardennek erdős hegyvidékén keresztül, hogy kettészakítsák az angol és amerikai csapatokat. A távlatos tervekben a tengerpart elérése is szerepelt.

Azért itt támadtak, mert ugyanebben a zónában lepték meg a franciákat 1940 májusában.

A támadás december 16-án indult, Luxemburg északi és Belgium keleti részén keresztül.

A behavazott tájon jó tempóban haladtak előre a harckocsizók. A képen látható Párducok valószínűleg a II. világháború legjobb tankjai közé tartoztak.

Az akciót a "B" hadseregcsoport hajtotta végre - Model tábornagy parancsnoksága alatt.

Az északi szárnyon az 5. páncéloshadsereg (Manteuffel) és a 6. SS páncéloshadsereg (Dietrich) támadtak, délebbre pedig a 7. hadsereg. Összesen több, mint 20 hadosztály rohamozott.

A támadás második hullámában az "élcsapatok" (2. páncélos hadosztály és a "Lehr" páncélos hadosztály) Karácsonyra majdnem elérték Dinant városát, azaz kb. 10 km-re közelítették meg a Meuse folyót.

 A Karácsony második ünnepének hadműveleti helyzetét ábrázoló térkép is mutatja a németek alapvető kudarcainak egyikét: Bastogne városát csak bekeríteni (és ostromolni) tudták - de elfoglalni nem.

Magyarországon az eseménysort "ardenneki csata" néven ismerük, de az angolszászok a meglehetősen érdekes "Battle of Bulge" , azaz a "Dudor csatája" elnevezést használják - a térképen kirajzolódó frontvonal alakja alapján.

December 26-án a szövetséges (elsősorban amerikai) csapatok, kihasználva számbeli fölényüket (emberben és technikai eszközökben egyaránt) ellentámadásba lendültek.

Az ellentámadás legfontosabb sikere a Bastogne-ban már erősen szorongatott amerikai ejtőernyősök felmentése volt, Patton csapatai által.

Bár decenber végére nyivánvalóvá vált a németek kudarca, az amerikai gyalogosok előrenyomulása mégsem halad annyira gyorsan, mint a december 16-26 közötti meglepetésszerű német "roham"

Januá 16-án a visszavonuló német csapatok még mindig megszállva tartottak bizonyos belga és luxemburgi területeket - és csak február elejére sikerült visszanyomni őket a december 16-i megindulási vonalra..

Az utókor számára az ütközet elsősorban "A halál 50 órája" című filmből lehet ismerős.

A filmben sok valós jelenet feltűnik - pl. USA hadifoglyok legéppuskázása SS-ek által - de több részt is Spanyolországban vettek fel - márpedig a valóságban a katonák hóban és hidegben küzdöttek...

1989 a kelet-európai rendszerváltások éve volt.

Az 1945-ben négy megszállási zónájára osztott Németország szovjet övezetéből 1949-ben alakult meg a "Német Demokratikus Köztársaság" nevű csatlós-állam.

1961-ig több, mint 2,5 millióan (!!!) menekültek innen nyugatra a jobb és szabad élet rteményében - de aztán felépült a berlini fal...

1989 őszén még a hihetetlenül szilárdnak tetsző kelet-német diktatúra is "inogni" kezdett és sorra következtek az egyre nagyobb tömegeket megmozgató tüntetések: Lipcsében, Kelet-Berlinben és más nagyvárosokban is.

Az ezeken készült fotókból készítettem most válogatást.

 "A "romos" Lipcse városa követeli, hogy minden építőmunkás térjen azonnal vissza!" - Ez a transzparens egyértelműen a nyugatra menekültek remélt hazatérésére utal - vagyis azt a reményt fejezi ki, hogy a diktatúrát remélhetőleg nemsokára felváltó demokrácia majd hazacsábítja a nyugatra menekült lipcseieket.

A jobbra látható, rímbe szedett transzparens tematikája is hasonló: "Tegnap még Bajorországban (azaz Nyugaton) söröztünk - de ma már itt vagyunk a tüntetésen!"

Ezek a feliratok természetesen a német egység reményére is utalnak.

 A három kedves tüntető hölgy a következő transzparens előtt fotózkodik: "Nyitott országért (benne) szabad emberekkel!"

A háttérben egy egyszavas, lényegre törő követelés olvasható: "Egyesülési szabadságot!"

Ezen a szép, színes transzparensen az ország hivatalos nevét értelmezték át. Eredetileg: DDR = Deutsche Demokratische Republik. Itt viszont: "Demonstrálni. Lefokozni. Reformálni."

A modern kor forradalmai gyakran használták a vörös-fekete színösszeállítást. Itt két erőteljes felkiáltás olvasható: " Szüntessük meg a kiváltságokat!". Vörössel pedig 1989 őszének leghíresebb kelet-német jelmondata" Mi vagyunk a nép"!

Jobbra, egészen "profi" betűkkel kivitelezve egy klasszikus követelés olvasható: "Új választásokat (egy) új útért!"

A követelés ugyanaz: "Szabad választásokat" Itt, kivételesen alá is írták, mely szervezetek nevében tüntetnek: "Új Fórum" és "SDP" (Ez utóbbi talán a Szociáldemokrata Pártra utal, bár ennek hivatalos neve: SPD.

Egy kifejező és egyértelmű követelés, ami pár héttel később valóra vált: "Múzeumba a Fallal!"

Ez a pár (talán házaspár?) a mi Petőfinkhez hasonlóan a demokrácia alapkövét fogalmazta meg: "Sajtószabadságot!"

Akadtak, akik úgy döntöttek, hogy nem "cifrázzák" transzparensüket: csupa nagybetűvel és három felkiáltójellel: "Szabadságot!!!"

A végére pedig egy kifejezetten kórhoz kötött, érdekes transzparens, amikor éppen egy demokráciát követelő tömegben jelenik meg a "sarló-kalapács-ötágú csillag" jelkép: "Gorbi, Gorbi. Segíts rajtunk!"

1989-ben az a furcsa helyzet állt elő, amikor a Szovjetunió vezetője kifejezetten reformpárti volt - miközben több kelet-európai kommunista országot még minden változást ellenző, "őskonzervatív" vezetők uraltak.

A történelem ezekben a hónapokban "nagy sebességbe kapcsolt":

1989. október 7-én ugyan még katonai parádéval ünnepelték meg az NDK 40. születésnapját,

de november 9-én már "ledőlt" a fal - hatalmas eufóriát váltva ki Németország- és Európa-szerte.

Aztán nem egészen egy évvel később maga az NDK meg is szűnt és 1990. október 3-án létrejött az egyesült Németország.

A XIX. század a magyar történelmi / romantikus festészet virágkora volt. Ekkor alkotta a - talán kevéssé ismert - Kovács Mihály az itt láthtó, meglehetősen mozgalmas, némiképp talán "véres" alkotást. Címe hosszú - de legalább nem rejtályes: "Gara nádor megvédi Mária és Erzsébet királynőket"

A festmény valós, jól behatáolható történelmi eseményt ábrázol. 

A központi alak - jól megvilágított, vilkágos ruhában - Garai MIklós nádor, aki jobbjában szablyát forgat (figyeljük meg, hogy övén még egy fegyver lóg (méghozzá jobb oldalt): talán egy tőr. Testtartása védekező, baljával a hintúra támaszkodik.

A hintóban két nőt láthatunk: a hozzánk közelebb eső Kotromanics Erzsébet, Nagy Lajos király özvegye, aki ölelésével védi a támadóktól lányát, I. Máriát, Magyarország első női uralkodóját.

Figyeljük meg azt az alakot, aki a hintó jobb első kereke alatt kúszik át - és éppen arra készül, hogy egy zsineggel körülhurkolja és elrántsa Garai Miklós lábát.

A véres eseménysor röviden összefoglalható. 1382-ben, Nagy Lajos váratlan halálakor, övegye Erzsébet és Garai nádor összefogtak, a gyermek Máriát királlyá koronáztatták, de valójában évekig ők ketten vezették hazánkat.

1385-ben délvidéki magyar urak (elsősorban a Horváti család) ezt megelégelve Nápolyból elhozták az Anjou család (egyik) utolsó férfi tagját és decembernben királlyá koronáztatták II.(Kis) Károlyt.

A hatalmukat vesztett Garai és Erzsébet azonban visszavágtak és 1386 februárjában Forgács Balázs pohárnokmesterrel Budán meggyilkoltatták a királyt.

A Horvátiak erre természetesen fellázadtak, mire Garai, Forgács és a királynők végeztes hibát követtek el: komoly sereg nélkül, csekély kísérettel indultak el a délvidékre, talán "lecsendesíteni."

A festményen ábrázolt esemény pontos dátumát is ismerjük: 1386. július 25-én, a Gara vára meleltti erdőben a Horvátiak csapatai rajtaütöttek a kicsiny csapaton és a lefestett módon le is győzték őket.

Garait (vagyis Magyarország nádorát!) valamint Forgácsot még ott helyben lefejezték - fejüket pedig - mintegy a bosszú beteljesülésének bizonyítékaként - eküldték Nápolyba, II. Károly özvegyének...

Síremléke természetesen vitéz harcosként és imádságos férfiúként ábrázolja a nagyra törő és véres halált halt nádort...

Bizonyára mindenki sokszor látta már Bem József szobrát a róla elnevezett téren.

Kérdés: vajon ki figyelt rá fel, hogy a hős tábornok jobb keze fel van kötve és közfeje alaposan be is van bugyolálva?

A művész nem ok nélkül alkotta meg így az emlékművet: a lengyel tábornok életének egy különlegesen hősies epizódját örökítette meg.

1849. január 21-én a magyar honvédek először ostromolták meg a császári erők fő bázisát a szászok által lakott Nagyszebent - de kudarcot vallottak.

A vereség után Bem a sereg egy részét Székelyföldre küldte, majd megfogyatkozott erőivel (mindössze 2 ezer honáddel!) a közeli Vízakna településnél rendezkedett be védelemre.

Február 4-én itt megtámadta őket Puchen sokkal nagyobb serege. A védekező harcban honvédeink jól helytálltak, de rohamuk már kudarcott vallott. A bekövetkezett vereség után Bem megmaradt alig 1 500 emberével nyugat felé vonult vissza - mert innen várta a magyarországi segélyhadakat.

Bekövetkezett az négynapos hőseposz, mely a magyar irodalomban is mály nyomokat hagyot. A kicsiny magyar hadnak szász településeken kellett keresztülvágnia magát. Császári csapatok (és román fekelől) igyekeztek elzárni az útját - közben pedig Puchenr főserege "loholt" a nyomában.

Február 5-én Szászsebesre ért és fél óra alatt elfoglalta a fallal védett várost.

Február 6-a a vkisszavonulás egyik legsúlyosabb napja volt: komoly harcokban sikerült Szászvárost elfoglalni. A heves küzdelemben egy császári katona egész Bemig jutott, aki - más fegyvere nem lévén - lovaglóostorával kergette őt el!

Ekkor találta el egy puskagolyó jobb kezének nagyujját. A csonkot a katonorvos ott helyben amputálta - a műtét közben Bem le sem szállt lováról!

Másnap, február 7-én már csak 1 200 főre olvadt, elcsigázott seregét Bem tovább vezette nyugatra, Dévára.

Febuár 8-án megjöttek a magyarország isegélyhadak, Bem visszafordult és másnap, február 9-én megvívta a diadalmas Piski csatát. Ekkor hangzott el tőle életének talán leghíresebb mondata: "Ne fuss honvéd! ha nincs híd, nincs haza!"

(Blogom rendszeres olvasói tudják, hogy a címlapképem pontosan ezt a hősi közdelmet ábrázolja).

A magyar történelem és irodalom különösen egybeesése folyamán az erdélyi harcok ezen szakaszában Bem mellett szolgált egy Petőfi Sándor nevű honvédtisz is....

Bem tudta, hogy február 9-én, a piski hídnál sokan életüket fogják áldozni a hazáért, ezért még 8-án, Déváról futárként Debrecenbe küüldte a költőt - talán azért is, hogy óvja őt. Debrecenbe érve Petőfi az átélt eseményeket vesbe öntötte: "Négy nap dörgött az ágyu / Vízakna s Déva közt , / Ott minden talpalatnyi / Földet vér öntözött."

Az eseménysor megihlette a magyar irodalom másik óriását is: mindenkinek ajánlom elolvasásra Jókai Mór: "A kis szürke ember" című rövid "irkafirkáját".