Az 1945-49 közötti polgárháborút megnyerve Kína a kommunista párt által vezetett országgá alakult.

Haláláig (1976-ig) Mao Ce-tung vezette az államot - szinte korlátlan hatalommal.

Ő nem volt megelégedve az általa lassúnak ítélt gazdasági fejlődéssel - ezért 1958-ban meghirdette a "Nagy Ugrást". Az elsődlegesen megfogalmazott cél az volt, hogy az acéltermelés mennyiségét tekintve a világ első számú hatalmává váljanak.

A plakát szerint a meghirdetett célok természetesen osztatlan lelkesedést váltottak ki a lakosságból.

(2026-os szemmel különösen "izgalmas" a kép hátterében látható férfiú, aki a lába közé vett rakétán szárnyal a "fényes jövő" irányába).

Egyúttal azt is tervbe vették, hogy az élelemtermelést is alaposan felfuttatják - mégpedig hatalmas "vízművek" (csatornák és gátak) építésével.

Mivel kifejezzen a "statisztika számára" termeltek - és,a nagy kohászati üzemek létrehozása pedig igen költséges lett volna - ezért a parasztoknak megparancsolták, hogy falujuk szélén "népi kohókat" építsenek.

Mivel az acélöntéshez valamiféle nyersanyag is szükséges, ezáltal falusiak sokszor a szerszámaikat (sőt az edényeiket (!) olvasztották be.

A dolog több, súlyos következménnyel járt: a parasztoknak nem maradt idejük (és energiájuk) a létfontosságú rizstermesztése + ráadásul gyakran már szerszámuk sem maradt hozzá.

Ráadásul a "népi kohókból" teljesen használhatatlan, értéktelen vasat tudtak csak kifolyatni. Az egésznek nem volt semmi értelme...

Mao azt is kitalálta, hogy ássanak csatornákat - az eltervezett "öntözőművekhez" Gépek természetesen ne voltak, így. minden földmunkát kézzel kellett elvégezni.

Figyelmesen nézve a képet még azt is észrevehetjük, hogy a parasztok futva (!!!) szállították a kitermelt földet nyomorúságos taligájukon. Mao jelszava a "tömegmozgósítás" volt, ami "mindent megold."

A következmények szinte azonnal jelentkeztek.

Az acéltermelésben valóban hatalmas ugrás következett be 1960-ra - de ennek zöme használhatatlan, értelmetlen volt. (Aztán a kiugrást, logikusan, hatalmas visszaesés követte).

Azok a parasztok viszont, akik acélt öntöttek, nem tudtak földet művelni - így viszont (az előbbivel párhuzamosan) brutálisan leesett az élelemtermelés.

Az emberi következmények minden korábbinál borzalmasabbak lettek.

Az emberek hamarosan éhezni kezdtek, elmaradt a nők mensturációja, végletekig legyengülve nem tudtak megfoganni az új életek. A születésszám elképesztően lezuhant 1960-ra.

Vele párhuzamosan tömeges éhínség következett be: nem volt, aki termeljen, a "csatornák" semmire sem voltak jók: az emberek éheztek, majd egész megyék haltak éhen. Pontos számokat azóta sem tudunk. Mértékadó becslések 25 millió (!!!) éhenhalttal számolnak - de ez a szám akár magasabb is lehet!

Bekövetkezett az ami elképzelhetetlennek látszott: több 1960-ban, Kínában többen haltak meg, mint ahányan születtek.

Ha nem is pontosan a számok (elzárkózó diktatúrában ritkán azok!) a tény egyértelmű: 1960-61-ben csökkent Kína lakossága!

Saját alvtársai nagy nehezen tudták megértetni Maóval, de végül 1961 körül felhagytak a "Nagy Ugrás" őrületével. A kínai társadalom - főleg emlékeiben - még sokáig nem heverte ki a tömeges éhhalál tarumáját.

A XX .század magyar történelemben néha olyan táblákat / kiírásokat is kihelyeztek bizonyos nyilvános terekbe, melyekkel ma már nem lehet találkozni.

Ezekből válogattam most.

A két világháború között még létezett Magyarországon engedélyezett prostitúció. (Bár a téma szakértői szerint sokkal többen voltak az "illegálisok" (általában kizsákmányolt, szegény lányok), mint a "hivatásosok").

A fenti abszurd tábla egy ilyen "szállóban" került kifüggesztése - mégpedig belügyminiszteri rendelet alapján!

Ilyen táblával is legfeljebb múzeumban lehet(ne) manapság találkozáni.

A tilalom arra vonatkozott, hogy bizonyos pörgős-forgós táncok közben a férfi ne emelje fel partnerét - mert akkor kilátszhatna a lány lába - esetleg a nyári melegben (alsónemű hiányában) egyéb testtájai is...

A "szocializmus" időszakában a falusi italboltokat a helyi szövetkezetek üzemeltették. Bizonyos alkohol-mennyiség elfogyasztása után a férfiak kezdtek "felbátorodni", magukban késztetést érezni hangoskodásra. kötekedésre.

A tábla ezt ugyan tiltotta - de nem vagyok róla meggyőződve, hogy a (fél)részeg férfiak vajon ezt figyelembe is vették volna...

Ennél tökéletesebb ellentmondás aligha lehetséges. A megfáradt, kiégett "TSZ-dolgozók" azért mentek a kocsmába, hogy igyanak - és pont ott lettek ittasak, ahol már nem volt szabad őket kiszolgálni.

De ki mondta meg, hol van a mérce, miután már valaki elég "ittas" ahhoz, hogy kiszolgálják?

A végére egy "gyöngyszem" - ami aligha igényel kommentálást...

A katolikus (és az ortodox) egyház azokat sorolja a szentek közé, akikről hisszük, hogy már elnyerték az üdvösséget.

A korai szaázadokban elsősorban a vértanúkat (a keresztényüldözések áldozatait) sorolták ide. Aztán kialakult az a szemlélet, hogy az életszentséget olyanok is elnyerhetik, akik hősies fokon gyakorolják az erényeket - akkor is, ha életüket nem gyilkos szándék oltotta ki.

A jelentősebb szentek külön ünnepnapot kaptak az éves naptárban. Ezt általában a "mennyei születésnapjukra", azaz a haláluk napjára tették.

A X. században alapított Cluny (franciaországi) bencés kolostor a középkori egyházi reform egyik "élharcosa" volt.

E kolostor körül hamarosan jelentős kongregáció (kolostorok szövetsége) alakult ki, így hatásuk elérte az egész korabeli Európát.

Ők kezdeményezték, hogy minden év november 1-jén emlékezzenek meg a hívek minden megdicsőült lélekről - azokról is, akiknek nincs "személyes" ünnepnapjuk a naptárban.

(Az Újszövetségben a Jelenések Könyve is utal a szentek "megszámlálhatatlan sokaságára").

Szent Odilo volt az egyik legjelentősebb cluny apát: 994-1049 között vezette a szerzeteseket, a mi Szent István királyunkkal is levelezett.

Ő kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepe utáni napon, azaz november 2-án emlékezzenek meg az összes elhunytról.

A katolikus egyház hite szerint akik úgy halnak meg, hogy különféle "tökéletkenségek" jellemezték életüket, ők egyfajta nagy lelkiismereti tisztuláson mennek keresztül, mielőtt Isten színeletására, az üdvösségbe juthatnának. Ezt az állapotot (és nem helyet!) hívjuk Purgatoriumnak.

Így lett november 2-a a "Halottak Napja".

Az ókori Hellasz városállamainak szabad férfiai nagyjából hasonló fegyverzetben harcoltak évszázadokon át.

Közülük a legjobbak a spártaiak voltak - ezért most őket választottam példaként.

A csatákat azok a férfiak döntötték el, akik elegendő pénzzel rendelkeztek hozzá, hogy maguknak nehézgyalogos fegyverzetet vásároljanak. Ők voltak a hopliták.

Nevüket a nagy, kerek pajzsukról kapták, melyet görögül hoplon-nak neveztek. Erről indőnként még textília is lógott lefelé, hogy némi védelmet nyújtson a harcos lábának.

 Legfőbb fegyvere az acélhegyű, hosszú fanyelű lándzsa volt, melyet döfésre használtak.

Kiegészítő fegyverük a szintén acélpengéjű, egyenes, viszonylag rövid kard volt. Lehetett vele vágni és szúrni is.

A fejüket bronzból készült sisakkal védték, amely általában az arcot is takarta és szemnek hagyott nyílást.

A mellkasukat és az alsó lábszárakat is bronzból készült vértezettel óvták - a mellvértet igyekeztek az emberi izomzat mintázatára megformálni.

Mindez azt jelentette, hogy csak olyan férfiak tudtak harcolni, akik fizikailag alkalmasak voltak e nagy súlyok hordozására.

Ez harcos ijesztő arcot festetett pajzsára - ezzel is igyekezvén "ráijeszteni" az ellenfélre.

Sisakját festett lószőr díszíti.

A jobb kézben tartott pajzs és a bal kézben vitt lándzsa csak meneteléskor (vagy épp a festő fantáziájában :)) fordulhatott elő - csatában semmiképpen sem.

A hopliták tipikus harci alakzata a négyszögletes phalanx volt. Itt szigorúan mindenki jobbjában tartotta lándzsáját és baljában a pajzsát. 

Mivel a bal kézben tartott pajzs valamelyest védte a harcos mellett álló társát is, így a legbátrabbakat a csatarend jobboldalára állították - mert ők voltak a legkevésbé éveddet.

A hátsó sorok felefelé nyújtot "lándzserdeje" alkalmas lehetett az ellenségen nyilak elhárítására is.

A csatarend mögött álló kürtösök továbbították a parancsokat.

Ezek a harcosok bizonyosan spártaiak - mert a pajzsukon viselett "lambda" betű a spártai állam hivatalos elnevezésére (Lakedaimón) utal.

Láthatjuk, hogy ő a mellvértjük nem a drága bronzból készült, hanem keményített vászonból. Ez olcsóbb volt és könnyebben lehetett benne mozogni.

A XIV. század első évtizede különösen "zűrösen" alakult hazánkban.

1301-ben, III. András halálával kihalt az Árpád-ház férfiaga - "letört az utolsó aranyágacska.

Leányági rokonok (IV. Béla leszármazottai) viszont többen is maradtak - ők mind magyar királyok szerettek volna lenni.

1301-ben két koronázás is történt - két gyermeké.

Székesfehérvárott - majdnem minden feltételt teljesítve -

megkoronázták a Csehországból érkező Vencelt.

Nála volt a Szent Korona -de azt nem az esztergomi érsek helyezte a fejére - mert ő másik "párton állt".

Esztergomban, Bicskei Gergely érsek egy "alkalmi" koronával szintén "királlyá tette" a Nápolyból érkezett Carobertót (azaz I. Károlyt)

Hatalommal azonban egyikük sem rendelkezett - mert az országot nagyhatalmú tartományurak igazgatták. A leghíresebb köztük Csák Máté volt.

1305-ben megdöbbentő dolog történt - az ifjú Vencelt "hazavitte" az apja megelégelve a "látszat-királyságot".

Vitte magával a Szent Koronát is. Nem tartotta magánál,hanem átadta a másik trónkövetelőnek, Bajor Ottónak.

Ottó kihasználta a lehetőséget, belovagolt Fehérvárra és engedelmes püspökök őt is megkoronázták.

A következő két évben hatalom nélkül kóborolt az országban. Ennek során 1307-ben Erdélybe indult.

A Szent Koronát, mintegy hatalma zálogaként vitte magával, mégpedig egy csobolyóba rejtve (!!!), a nyereghez szíjazva....

Az utazás egyik napjának estéjén megdöbbenve vették észre, hogy a szíjak "eloldódtak", a korona pedig elveszett!!!

Visszaindultak - és az út mellet megtalálták - hatalmas megkönnyebüléssel

(A krónika ugyan nem írja, de történészek felvetették, hogy esetleg ez az eset is okozhatta a Korona tetején lévő kereszt elferdülését...)

 Ottó megérkezett ugyan Erdélybe - de jól nem járt vele. Kán László vajda börtönbe záratta (a királyt!!!) - és elvette tőle a Koronát...

Ottót utóbb kiengedte - de Koronát még három évig magánál tartotta - és csak nagy nehezen tudták tőle "kicsikarni" Károly Róbert harmadik, törvényes megkoronázására, 1310-ben.

Onnantól egy jó ideig jobban vigyáztak a szent tárgyra.

A "katonai légierő" kifejezésről mindenkinek automatikusan a XX. század jut eszébe (főleg a két világháború), hiszen a Wright-fivérek először 1903-ban emelkedtek magasba repülőgépükkel és logikus, hogy légicsatákat csak azután vívhattak, hogy már minden szembenálló fél rendelkezett ilyenekkel (1914/15 körül).

Csakhogy a repülés nem 1903-ban keződött, hiszen a francia Montgolfier-fivérek már 1783-ban építettek (papírból és vászonból) léghajót - azaz a levegőnél könnyebb repülő eszközt.

A ballont alulról szalmával és gyapjúval hevítették. A felmelegített levegő kitágult, sűrűsége kisebb lett, mint a külső, hideg levegőé - így felemelkedett.

Még abban az évben - a ballon aljára erősített kosárban - "röptettek" állatokat, sőt embereket is!

 11 évvel később, 1794. júniusában Jourdan tábornok vívott fontos csatát a Francaiországra törő koalíciós seregek ellen, Fleurus település mellett (a mai Belgium területén).

 Az észak felé menetelő franciák hőlégballont is vittek magukkal - melyet természetesen nem "engedtek szabadjára", hiszen akkor ki tudja merre fújta volna el a szél?

Csatában hatalmas előnyt jelent a pontos felderítés: az ellenfél erői elhelyezkedésének pontos feltérképezése. A XVIII. század háborúiban erre általában a könnyűlovasságot (a huszárokat) használták.

A franciák "gondoltak egy merészet" és a ballon kosarában egy (vagy több) megfigyelőt helyeztek el, aki így a biztos magasból jól szemmel tudta követni az ellenséges hadmozdulatokat.

A megszerzett információkat valahogy el kellett juttatni a harcolókhoz - erre (talán) táblákat, esetleg a kötélen leengedett üzeneteket használtak.

Jourdan megnyerte a csatát.

Ez komoly következménnyel járt, ugyanis mivrl a forradalmat ennek következtében nem fenyegette a közvetlen bukás veszélye. A Nemzeti Konventben (a korabeli törvényhozó testületben) a "Mocsár" tagjai már nem érezték szükségesnek a Robespierre-féle terror fenntartását és júliusban leváltották (és kivégezték) a jakobinus vezetőket...

A történelem iránt érdeklődők számára a Messerschmitt név alapvetően híres., II. világháborús német repülőgéptípusokat jelent.

A Harmadik Birodalom bukása után természetesen Willy Messerschmitt sem gyárthatott tovább fegyvereket - ezért teljesen új utakra lépett.

 A kibontakozó "gazdasági csoda" éveiben az emberek szerettek volna egyre "mobilabbá" válni. Ám nem mindenkinek "jött be" a motorozás (a karosszéria nélküli utazás), az "igazi" autók pedig még sokáig azért drágák maradtak. Így állt elő több gyártó is "miniautók", illetve "buborékautók" ötletével.

A képen látható fiatalember is azért ilyen lelkes, mert nem kell már a zsúfolt villamoson zötykölődnie és motorjáról is "átszállhat" (Umsteigen!) a bukósisak nélkül használható,, karosszériával és tetővel ellátott KR 200-ba.

A hívószavak: sportos, takarékos, megbízható - ami egy német (a rendszám alapján berlini) vásárlónak igazán kellhet!

1952-ben kezdték gyártani, a 3 méternél rövidebb és csak háromkerekű (!!!) "törpét".

Az alig 190 köbcentis, egyhengeres, kétütemű motor kb. 10 lóerő teljesítményt adott le.

A hátul elhelyezett "motorka" lánc segítségével hajtotta meg a hátsó kereket. A kormány "vagányul" emlékeztetett repülőgép-kormányra - ez talán Willy Messerschmitt ötelete volt - de az is lehet, hogy pusztán nem fért be igazi kerék.

A fenti reklám igyekezett háromszemélyesnek mutatni a "törpét" (1 felnőtt + 2 gyerek).

 Egy még "vagányabb" reklám: a gáz lelkesen taposó anyuka itt gyermekeivel száguld, akár még emelkedőn, hegyi szerpentinen is.

 A boldogság továbbra is teljes - mindenki mosolyog! (Alapvető marketing-igazság!)

 Ez az ausztrál szakmai magazin kicsit még bátrabb volt: két felnőtt férfit "photosoppolt" bele a buboréktető alá.

A sok rajz / festmény után íme egy fotó - persze erősen beállítva, hiszen ez is csak reklám.

Így talán még jobban érzékelhetők a méretek: két fiatal nő számára talán alkalmas lehet kirándulni - de vajon hogyan és hol vitték magukkal a sátrat?

(Persze értjük, hogy a Messerschmitt cég is igyekezett "meglovagolni" a növekvő életszínvonal által felkínált kempingezés lehetőségét).

A képen egyébként a kabrió-kivitel látható.

Aki "élőben" szeretne pár ilyen "csodát" megnézni, annak jó hírrel szolgálhatok: néhány gyűjteményben a mai napig őriznek pár példányt!

A háború elképesztően drága emberi tevékenység - és az idő múlásával, a technika fejlődésével csak egyre költségesebb lett. Hamar szembesültek ezzel a politikusok az I. világháború kitörése után.

A korabeli magyar kormányzat úgy döntött, hogy speciális államkötvényeket bocsát ki, "elkérve" ezzel a lakosság pénzét és kamatos visszafizetést ígérve. Természetesen a győzelem után...

Ha emberektől szeretnél pénzt kérni, akkor a távoli kamat (bizonytalan) ígérete kevésnek tűnik - ezért készültek plakátok, a lakosság meggyőzésére. Ezekből válogatok most.

Wekerle Sándor pénzügyminiszter (később többszörös miniszterelnök) még 1892-ben valutareformot hajtott végre a Monarchiában. Az ezüst alapú forintot az aranyalapú korona váltotta fel. Bár az emberek természetesen papírpénzeket használtak, de így is elterjedt az "aranykorona" kifejezés.

Ez a "klasszikussá vált" plakát erre utal. Itt az erős pénz, mintegy "pajzsként" védi a besorozott magyar bakát. Támadásról természetesen szó sincs, az igazságos háború csak védekező lehet.

Úgy tűnik, a "marketingesek" már 110 évvel ezelőtt is tudták: "Gyerekkel bármit el lehet adni". Azért egy háborúval ez mégiscsak ellentmondásos...

A rajzoló így a következő üzenetet próbálta meg előadni: "Gyerekek, hozzátok a spórolt pénzeteket - hogy édesapátok ebből a pénzből tudjon harcolni!" Finom üzenetek a képen: a kisfiún katonasapka (nemzetiszínű szalaggal), védelmezőn ölel leánytestvérét - de azért mezítláb és foltozott nadrágban...

Többszörös üzenet a kép. Ebben a korban még gyakran lehúztak a harangokat, hogy beolvasszák és ágyút öntsenek belőle.

A szöveg arra is utal, hogy talán már a háború második felében készülhetett, amikor egyre erősödött a békevágy (lásd Ady és Babits korabeli verseit). Azért a szöveg maga erős paradoxon: "Azért költsünk pénzt a háborúra - hogy béke legyen..."

 A mondanivaló azonos: ""Háborúzzunk a békéért!"

A kép (és a szöveg) utal az ószövetségi prófétákra is: amikor majd a Messiás eljön, ekét kovácsolnak a kardokból.

Szinte expresszív festmény: szögesdrót és szántás egymás mellett.

A hadikölcsön-biztosítás 1917-ben bevezetett speciális életbiztosítási forma volt, amelyet a hadikölcsönök jegyzésével kapcsoltak össze. Elvileg azt jelentette, hogy ha a családfenntartó elesett a háborúban, a megkötött biztosítás révén a hátramaradottaknak ne kelljen tovább fizetniük a jegyzett hadikölcsön részleteit

Azaz: két pénzügyi formát kombináltak: ezek a révén: az állam továbbra is - sőt egyre jobban - igényelte a lakosság pénzét - de a magáncégek ebben a formában életbiztosítást nyújtottak.

Azért a plakát tetején lévő mondat meglehetősen "lapos" és álságos: "Segíts magadon és az Isten is megsegít!"

....

A végére még plakát a kombinált üzleti termékről

A kép már-már érzelgős: idilli otthon (baba, anyuka (paraszti háztartás!) - még  hűséges házőrző eb is van)..

A háttérben - már csak árnyékként az apa. Az üzenet "kétarcú": "Adjunk pénzt, hogy harcolhasson - de kössünk is biztosítást, mert könnyen lehet, hogy ő már soha többé nem jön haza..."

Bosznia-Hercegovina Európa egyik etnikailag és vallásilag legszínesebb szőttese.

Az ország hivataloan 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét - azaz kiszakadását az egykori Jugoszláviából. A fenti térkép ezt az időbeli metszetet ábrázolja.

Néhány évig ezt a zászlót használták (elsősorban a bosnyákok) - még idén is lehetett látni a foci VB-n, szurkolók kezében.

Az országot lakó három népet igazából csak vallási / kulturális különbségek választják el egymástól, mert ugyanannak a délszláv nyelvnek az alig eltérő válozatait beszélik...

A három nép: a muzulmán hitű bosnyákok, a katolikus horvátok és az ortodox szerbek.

 A horvátok zöme egy DNY-i tömbben élt, a Horvátországgal határos területen (gyakorlatilag egyetlen nagy, közös, etnikai-vallási tömböt alkotva Dalmáciával).

Itt található Medjugorje, a Mária-jelenéseiról híressé vált katolikus zarándokhely.

Horvátok éltek még sok-sok településen elszórva - elsősorban az prszág középső videékein.

 Az ország ÉNY-i "sarka" bosnyák tömböt képzett: ez Bihács városa és annak környéke.

Szemmel látható, hogy ezen régión kívül a muzulmán népesség egyáltalán nem "különült el". Az oprszág középső vidékein, egy széles sávban a horvátokkal éltek együtt,  keleten pedig a szerbekkel.

A véres, gyilkos háborút 1995-ben, az erőteljes amerikai nyomással megkötött daytoni béke zárta.

Különleges megoldás született: Bosznia-Hercegovinát, mint államot lényegében két rész-államra bontották: a Bosnyák-Horvát Föderációra (nyugat, dél-nyugat, középső területek) és a Boszniai Szerb Köztársaságra (hatalmas területek északon és keleten).

Szarajevó, a főváros a két egység határára került.

1998-ban az ország zászlaját is megváltoztatták - ma is ez a hivatalos.

A függetlenség után negyed századdal és a háború végen után majdnem húsz évvel készült a fenti etnikai térkép.

Természetesen az egyes etnikumok fő elhelyezkedési területe nem változott, de szemmel láthatóan csökkent a "keveredés"...

A horvátok meghatározó zömét - egyre inkább - DNY-on találjuk.

Szinte kizárólag szerbek élnek északon (Banja Luka régiójában) és az ÉK-i "sarokban" (Bijeljina). A Bosnyák-Horvád Föderációhoz került nyugati vidékek is inkább szerb lakosságúak

Bihács maradt, mint volt "egynemű" bosnyák terület; hasonló az összetétele a Föderáció ÉK-i "sarkának" (Tuzla) is - a Föderáció közepe pedig maradt - nevéhez illőn - bosnyák/horvát vegyes lakosságú

Tisztelt Olvasóim a korábbiakban már két részbn láthattak német légiközlekedési plakátokat 1945 előttről.

A Harmadik Birodalom 1945-ös bukása után alaposan át kellett gondolniuk a Lufthansa vezetőinek, hogyan is reklámozzák magukat - ráadásul a világ légiközlekedése is alaposan átalakult. Előbb a sugárhajtású és több utas befogadására alkamas utasszállítók jelentek meg - aztán az életszínvonal növekedésével egyre többeknek nyílt lehetősége a repülésre.

Ez a plakát egyértelműen üzletemberek számára készült - hiszen elsősorban ők engedhették meg maguknak az utazás ezen, sokáig igen drága módját. A  kép egyértelműen a kényelmet hangsúlyozza. Figyeljük meg, hogy hosszú évtizedekig még emgedélyezték a repülőgépeken a dohányzást!

A palkáton olvasható elnevezés a Vickers cég reülőgépére utal (Viscount 814). A brit gyártmányú gép a '60-as években szolgált és szemmel láthatóan még a repülés légcsavaros korszakához tartozik.

A grafikai megközleítés szemmel láthatóan azonos: kényelmesen "terpeszkedő" üzletember, a korszak eleáns csíkos öltönyében - és persze dohányozva.

Ez a plakát kifejezetten a brit utasok számára készült - akik valamely nyugat-német nagyvárosba akartak utazni - vélhetően üzleti ügyben.(Kelet-Európa "nincs a térképen"...)

Reklámszakemberek jól tudják: az integető / mosolygó szőke kislány mindig főnyeremény. A stewardess hölgy is klasszikus szépségezyményt testesít meg: szőke haj, karcsú derék, hosszú lábak...

Az utolsó látható plakát minden eddiginél jobban mutatja az idők változását.

Az utaskísérő persze elképestően karcsú és "felfoghatatlanul" hosszú lábakat festettek neki - de egy afrikai (vagy afroamerikai) kisfiút kísér kézenfogva. Ez a plakát bizonyosan nem készülhetett volna el Adolf Hitler "árja" Németországában...

A repülőgép már sugárhajtóműves - a cég felirata pedig angolul szerepel.