Blogom rendszeres olvasói tudják, hogy már több nemzet XX. századi képeiből (elsősorban fotókból) készítettem kronologikus válogatást. Most a briteken a sor!

1914-ben kitört az I. világháború - de az országban csak 1916-ban vezették be a hadkötelezettséget: a brit hadsereg addíg elsősorban hivatásos katonákból állt! Mivel a többi nemzet milliós létszámú, sorozott sereggel szállt hadba, így a brit kormányzat is szükségét érezte, hogy erőteljes toborzást indítson.

A plakáton maga V. György király (1910-1936), a nagy Viktória unokája néz szúrós szemmel és mutat rá erőteljesen a férfiakra: "A hazádnak szüksége van rád!"

1916-ra a világháború már végképp mérhetetlen szenvedéseket hozó állóháborúvá vált. A képen a Királyi Ír Regiment tagjai láthatók egy Somme-menti lövészárokban: sárosan, arcukon mérhetetlen kimerültséggel.

1936-ban idősebb fia, VIII. Edward örökölte V. György trónját. Mivel ragaszkodott hozzá, hogy egy elvált (!!!), amerikai (!!!) hölgyet vegyen feleségül, így le kellett mondania a trónról. Így megnősülhetett és az európai kontinensen meglátogathatott egy olyan politikust, akit szociálpolitikája miatt figyelemre méltónak talált...

1938 őszén Neville Chamberlain konzervatív miniszterelnök a müncheni egyezményben tett engedményekkel próbálta megállítani Hitler terjeszkedését. Hazatérve a repülőtéren büszkén mutatta fel az egyezmény (Hitler által is aláírt!) szövegét, mondván: "Megmentettem a békét Európában!"...

Alig két évvel később a német légierő már Londont bombázta: 1940-ben a nagyváros számtalan lakója töltötte az éjszakát a metróállomásokon, mintegy óvóhelyül használva azokat.

Aztán 1945-ben eljött a győzelem pillanata: a májusi német kapitulációt lelkesen ünnepelte London népe. A Buckingham palota erkélyéről köszöntötte őket VI. György király és felesége, a két gyermekük (baloldalt a későbbi II. Erzsébet királynő) és Winston Churchill miniszterelnök.

VI. György 1952-ben elhunyt, 1953-ban pedig pazar külsőségek között királlyá koronázták II. Erzsébetet.

A háború és az utána jövő évek még a szegénység korszakát hozták el a Brit-szigetek lakóinak: a koronázás egyúttal egyfajta új kezdet is volt egy jobb életet hozó jövő irányba.

Aztán 1962-ben négy "gombafejű" liverpooli srác bevonult egy stúdióba, felvettek pár kislemezt - és őrület zenei robbanás vette kezdetét. Ők voltak a Beatles.

  Fellépések valóságos tömeghisztériát váltottak ki - különösen a lányok sikongattak hangosan koncertjeiken...

Azért nem állíthatjuk, hogy az Egyesült Királyságban csupa "móka és kacagás" lett volna az élet ezekben az évtizedekben. Észak-Írországban a katolikus lakosság évszázadok óta komoly hátrányokban élt a XVII. századi protestáns bevándorlók leszármazottaival szemben.

Amikor 1972-ben békés tüntetéssel követelték jogaikat, akkor a brit hadsereg alakulatai rájuk lőttek. A január 30-i hajtóvadászat ("Véres Vasárnap") során a katonák 13 fegyvertelen civilt öltek meg, 15-t pedig súlyosan megsebesítettek.

1977 körül kiderült, hogy számtalan brit fiatal nem érzi jól magát a bőrében: a minden ellen tiltakozó, végsőkig kiábrándultak lettek a punkok, akik különleges hajviseletükkel és öltözködésükkel is kifejezték a társadalmi konvenciók elutasítását. Az egészből új zenei stílus is született.

1981-ben tartották "az évszázad esküvőjét". A királynő legidősebb fia, Károly herceg (a jelenlegi III. Károly király) 33 évesen végre megnősült és elvette a 20 éves Lady Dianát.

Született két fiúk (Vilmos és Henrik), de a házasság valószínűleg kezdetektől boldogtalan volt. Diana 1997-ben, tragikus autóbalesetben elhunyt, Károly pedig később elvette feleségül azt a nőt, akibe eleve igazán szerelmes volt: Kamillát, Anglia jelenlegi királynéját.

Azért a '80-as évek sem csak "az évszázad esküvőjéről" szóltak. Margaret Thatcher (a "Vaslady") konzervatív kormánya eladta Anglia híres szénbányáit, az új tulajdonosok pedig sorra bezárták azokat.

1984 körül a bányászok kitartó sztrájkkal próbálták megmenteni munkahelyeiket - és nagy tüntetéseken is igyekeztek követeléseiknek. A transzparens szövege mindent elárul:

"Támogasd a bányászokat! Ők nem csak a bányász-munkahelyekért küzdenek!"

A két világháború közötti magyar közélet egyik legfontosabb témája volt az 1920-as trianoni békeszerződés revíziója, az elszakított területek visszaszerzése.

Mivel a televízió ekkor még nem létezett (az Internet pedig még kevésbé :)), így a vizualitás legfontosabb terét a plakátok jelentették. Az adott témát a művészek hasonló motívumkinccsel dolgozták fel - mégis sokszor érdekes eltérésekkel.

Ezekből a plakátokból válogattam most egy "csokorra" valót.

Egy klasszikus plakát a korai időkből (vélhetően még 1920-ból). A grafika végtelenül egyszerű, lényegre törő, a színek közül csak a feketét használja.

Ezt a plakátot is a friss sokkhatás válthatta ki. A szöveg arra a hagyományos elképzelés utal, mely szerint a címerpajzs ezüst (fehér) vágásai a Kárpát-medence nagy folyóit hivatottak jelképezni.

A szöveg (különösen a jobb felső sarokban) dühös - ugyanakkor némileg talán "depressziós". Ez a plakát már színes - és grafikailag is ötletes.

Szintén egy korai plakát - ahol már megjelenik a két világháború közötti korszak állandó jelszava: "Nem! Nem Soha!" Ráadásul vörössel és egyre fokozódó méretben.

A térképre helyezett töviskoszorú Krisztusra utal. A klasszikus kifejezés szerint: "Népek Krisztusa, Magyarország."

 A két világháború között az iskolai oktatás során is állandóan igyekeztek a diákok figyelmét felhívni a revízióra (lásd: a Magyar hiszekegy elmondása a tanítási nap kezdetekor)

A képen a kisfiú éppen diáktársának (egy kislánynak!) értelmezi rajzban a mindennapi mondanivalót.

A téma egy idő után "transzcendens" magasságokba emelkedett.

Alul szántóvetőt látunk - akinek munkáját mintegy "barokkos" dicsfénnyel ragyogja be a majdani határok visszaállítása. A kép középpontjában a középcímer áll (a melléktartományokkal) és erősen utal a Szent Korona - Nagy-Magyarország képzettársításra is.

A keresztény hagyomány szerint Szent István király halála előtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. Ezért - gyakran - szokták őt a Szent Koronával a fején is ábrázolni ("Patrona Hungariae"). Itt a grafikus - sajátos módon - fegyvert is adott a kezébe: kardot és (címer)pajzsot.

Az emberek mintha a különféle társadalmi rétegeket szimbolizálnák: parasztság - munkásság - értelmiség. A gondolatmenet szerint "Mária országa" azonos a földrajzi értelemben vett Nagy-Magyarországgal - a határok helyreállítása így egyfajta vallási jellegű esemény lesz.

A nemzeti lobogót éppen a trianoni béke miatt a korszakban csak "félárbócra" húzták fel - ahogy a képen is láthatjuk.

Mai szemmel különös a kép. A nőalak egyértelműen Szűz Máriára látszik utalni (fején a Szent Koronával) - de öltözékként sodronypáncélt (!!!) és párducbőr kacagányt visel. Talán nem is Szűz Mária ő, hanem egyfajta szimbolikus "Hungária nagyasszony".?

A lobogó továbbra is félárbócon - az emberek pedig talán Erdélyt és a többi magyar tájat akarják szimbolizálni.

Ez a kép az erdélyi menekültekre utal: kis csomagokkal vándorló család (az apán székelyharisnya). A háttérben az Erdélyben hagyott hegyek - de a nemzeti lobogó fénye talán (ki nem mondott) reményt is sugároz.

Sok elemből összerakott rajzot láthatunk. A parasztmenyecske locsolása által "a megnyesett fa kizöldül" (ez szinte bibliai kép). Persze van abban némi ellentmondás, hogy a tönkből épp egy zászlórúd sarjad ki...

A térkép különösen érdekes: a Nagy-Magyarország területére - halvány vonallal - berajzolt országhatárok talán az 1938-40-es országgyarapításokat tükrözik (első és második bécsi döntés, Kárpátalja) - de rettentően pontatlanul. Azért elképzelhető, hogy a plakát 1940-ben született (ezért is sugároz reményt!) - csak épp a grafikus nem törekedett pontosságra.

Ez a plakát már egyértelműen a revíziós sikerek időszakában készült - hiszen egy országhatár már "ledőlt" (pontosabban: odább helyezték a nagyhatalmak).

Figyeljünk a háttéralakra: van még magyar, aki Magyarországon kívül maradt: ezt nem csak a sorompó jelzi, hanem a kézen lévő bilincs is.

Ha 1939-es a kép, akkor a felszabadult figura a felvidéki, a megbilincselt pedig az erdélyi magyarságot jelképezi. Talán erre utalnak a háttérben a hegyek is.

A 1945 után berendezkedő kommunista államhatalom a parasztságot kifejezetten ellenségnek tekintette. A számtalan elnyomó intézkedés mellett igyekeztek őket irányítani is - ennek egyik eszközét pedig az '50-es években a színes plakátok jelentették. Ezekből válogattam most.

Mivel nem vagyok agrárszakember, ezért nem vagyok benne biztos, hogy valóban racionális megfontolás diktálta a "keresztsoros vetés" ösztönzését. Figyeljük meg, hogy a traktorista is nő - és a vetőgépen álló, fárasztó munkát végző TSZ-tag is! A férfiakat igyekeztek az iparba vonzani.

Ennek a plakátnak nehéz az üzenetét félreérteni: "dolgozzatok még többet!". (A gyomok kiirtásáért). A képi ábrázolás talán nem TSZ-tagokra, hanem "egyénileg gazdálkodó" parasztokra utal - és itt is jól érzékelhetjük a női munkaerő fontosságát!

A szemlélőnek néha olyan érzése támadhat, hogy fentről, a "nagyokosok" akarták megmondani a parasztságnak, hogyan vesse földjét. Olyanoknak, akik valóban értettek hozzá...

Ha már tavaszi vetés, akkor itt egy még konkrétabb felszólítás! - Közben persze tudjuk, hogy 1951/52 körül a "padlássöprések" időszakéban sok családtól még a vetőmagját is elkobozták "beszolgáltatás" címén...

Újabb "fenti" ötlet, beavatkozni a paraszti gazdálkodás rendjébe. A tarló a learatott gabonatáblát jelenti - a "társadalom mérnökei" ezt kívánták azonnal újra használatba vetetni...

Éppen a rendszer elnyomó gyakorlata váltott ki élelemhiányt (sokan menekültek inkább városokba, otthagyva földjeiket) - ezen akart a rendszer változtatni: "tüneti kezeléssel".

Hasonló ötlet volt akkortájt a "vessünk a búza közé tököt" "zsenialitása is...

A húsellátást a kommunista diktatúrák (lásd: Hruscsov-féle Szovjetunió) igyekeztek úgy megoldani, hogy legalább némileg csökkentsék a lakosság jogos elégedetlenségét. Persze az alapprobléma a mezőgazdaság teljes elhanyagolása volt, a mértéktelen beszolgáltatási kötelezettségekkel és az emberek üldözésével..

Ide azért sikerült festeni egy mosolygós háziasszonyt!

A rendszer folyamatosan érzékelte az állati termékek (hús, gyapjú stb.) hiányát - de nem állt szándékában rendesen megfizetni azokat!

Ha már állattartás - azt is igyekeztek fentről megmondani, "hogyan" neveljék fel a "jószágot". A felszólítás mindig tegezve történik, egyfajta "csendőrpertuban"!

Ilyen, amikor még azt is fentről akarják megmondani a nehéz fizikai munkát végzőknek, hogy a trágyával hogyan bánjon!

A festő nem is igyekszik titkolni, hogy milyen nehéz munka hárul a nőkre...

A kommunista időszakban igyekeztek mindig, mindent "gyűjteni" (vasat, papírt, gesztenyét stb.). Annyit azért felfogtak "odafönt, hogy az emberek szívesebben adnak le bármit, ha legalább filléreket kapnak érte...

A hagyományos paraszti civilizációban az asszonyok otthon sütötték a kenyeret a család által megtermet gabonából. A rendszer a mosolygós fiatalasszonnyal egyfajta modernizációt igyekezett népszerűsíteni. Kérdés persze, hogy olyan minőségű búzából sült-e a "központi" kenyér, mint amit az illető család beadott?

Ez a felszólítás is a szántóföldi munkákhoz kapcsolódik. Az érvelésben itt kellően magas összeget tüntetnek fel - hogy elriasztó legyen!

A végére egy ünnepi hangulatú plakátot hoztam. A kép hátterében még nem kombájn aratja a búzát, hanem "csak" egy traktorra szerelt gépezet. Persze ez is hatalmas előrelépés volt a kézi erővel történő, kaszás aratáshoz képest...

Azért a színek legalább nemzetiek.

Albániáról mindenki hallott már - de kevesen tudnak bármit is az ország sajátosságairól. Jelen poszthoz érdekes térképet hoztam - melyeket a Balkán történelmével összhangban lehet megérteni.

Az ország etnikailag korántsem egysíkú. Észak-nyugaton - a montenegrói határnál - élnek (kis létszámban) szerbak, keleten (természetesen a macedón határnál) macedónok, délen pedig (nagyobb létszámban) görögök (az össznépesség mindössze 3%-a)

A "legizgalmasabb" népcsoportot az "arumun"-ok alkotják. Ők újlatin nyelvű hegyi pásztornép - személyükben a legmélyebb bizonyítékai, hogy a román nép a korai középkorban a Balkán-félszigeten alakult ki és innen vándoroltak ÉK-felé: előbb a Dunán átkelve Havasalföldre, majd onnan tovább Erdélybe.

A fenti térkép viszonylag friss és településekre lebontott. Kiderült belőle, hogy a görögség valójában csak néhány - határmenti - településen alkot többséget (Gjirokaster régióban). A macedón többség pedig még kisebb területen, pusztán Pogradec környékén él.

Kifejezetten érdekes, hogy az albán nyelv két, eltérő dialektusra oszlik: az északi a "gheg", a déli pedig a "toszk"

Talán még kevesebben tudják, hogy Európában talán az albán nép rendelkezik a legérdekesebb vallási megoszlással - természeti történelmi okokból.

Az ország északi / észak-nyugati területein a lakosság a katolikus hitet vallja. Főleg Shkodra és Durres régiókban. Gondoljunk rá, hogy Durres középkori olasz neve Durazzo volt (innen kapta nevét pl. a nápolyi Anjouk egyik ága is). E területek népét a korai középkor óta nyugati keresztény misszionáriusok térítették meg - és ők megtartották hitüket az oszmán uralom hosszú évszázadai alatt is. Most mintegy 10%-ot tesznek ki.

 Délen és a dél-nyugati tengerparton főleg ortodoxok élnek (természetesen ide tartoznak a görögök is). Őket a középkor korai századaiban bizánci misszionáriusok térítették meg. Most mintegy 7%-nyian vannak.

Érdekes módon a nyugati és a keleti keresztény albánok területei nem igazán érintkeznek egymással - mert az ország közepe muszlim.  (Ők teszik ki az összlakosság 57 %-át). Nos, a hosszú évszázados oszmán uralom nem múlhatott el nyomtalanul az albán nép "feje felett".

A muszlimmá válás akár komoly karrier-lehetőségeket is hozott az áttérők számára. Gondoljunk csak a magyar történelemből is jól ismert Köprülü-dinasztiára, akik a XVII. század második felében egészen a szultán utáni legmagasabb rangra, a nagyvezíri rangra emelkedtek. Közülük Kara Musztafa 1683-ban Bécsig vezették a soknemzetiségű oszmán hadakat.

A térképen még egy különlegességet figyelhetünk meg: az albán muszlimok egy része a szunnita irányzat követője (akárcsak a Föld muzulmánjainak mintegy 90%-a). Élnek azonban Albániában szép számmal egy különleges muszlim csoport hívei is: ők bektasik.

Ez a térkép kifejezetten a muszlimokra koncentrál - települési szintre lebontva. Jól látszik, hogy számtalan régióban egymással keverve - és békességben - élnek a keresztény és muszlim albánok.

Vallási egyneműség csak néhány régióra jellemző. Északon ilyen Lezhé és Shkodra (ahol szinte mindenki katolikus; délen délen pedig a görögök által lakott, ortodox Gjirokaster.

Velük ellentétben a fővárostól keletre és észak-keletre (azaz a Balkán belseje felé) szinte mindenki a muszlim hit egyik vagy másik ágát követi.

A teljes képhez azt is meg kell figyelnünk, hogy albánok nem csak Albániában élnek - hanem a vele szomszédos Koszovóban is.

Koszovó etnikailag még "egyöntetűbb", mint Albánia: a két peremen élő némi szerb lakosság mellett, itt szinte mindenki albán.

A koszovói albánság vallási szempontból sokkal kevésbé megosztott, mint az anyaországi: 93%-uk muszlim, a 2-2%-nyi katolikus és ortodox néhány településen él.

Jól látható, hogy a koszovói és az anyaországi albánság valójában egyetlen nagy etnikai tömböt képez. 

Különösen akkor igaz ez, ha ide vesszük Macedónia észak-nyugati részét is.

Ha valaki kedvet kap Albánia meglátogatására, akkor érintetlen, gyönyörű tengerpartokon és szép, hegyvidéki tájakon kívül még valamit biztosan fog látni - rengeteg, szinte egyforma betonbunkert.

A kommunista diktatúra időszakában teleépítették velük az országot - elsősorban a határok mentén.

És akkor se lepődjön meg a kedves turista - ha a mediterrán tengerparton is beléjük botlik :).

Anglia hosszú és viharos történelme során számtalan kisebb-nagyobb ütközetet vívott ellenfeleivel - vagy éppen az országon belül küzdöttek különféle erők a hatalomért. A legérdekesebbekből válogattam most egy "csokorra" valót.

1. Hastings, 1066

1066-ban Hitvalló Edwarddal kihalt az ősi angolszász királyi család. Harold lépett a trónra, ám az év őszén, francia nyelvű lovagjaival átkelt a Csatornán Hódító Vilmos, Normandia hercege.

A "pajzsfalként" álló angolszász gyalogosok és a modernebb harcmodor képviselő normann lovagok vívták meg a brit történelem talán legfontosabb csatáját.

A folyamatos rohamok végül győzelemre vezettek - különösen azután, hogy Harold szemébe nyílvessző fúródott. Vilmost, pár hónappal később Anglia királyává koronázták - az ország földbirtokai pedig pár évtized alatt francia/normann nemesek kezére kerültek...

 2. Bannockburn, 1314

Az Arany János által is megverselt I. (Nyakigláb) Edward angol király folyamatosan próbálkozott Skócia elfoglalásával (ezt a küzdelmet mutatja be Mel Gibson híres filmje is: "A rettenthetetlen").

Fia, II. Edward már korántsem bizonyult ilyen tehetségesnek:

1314-ben a bannockburni csatában Robert Bruce skót király le tudta győzni őt. Ezúttal a skót gyalogosok megállították az angol lovagi rohamot.

Ezzel évszázadokra megmenekült Skócia függetlensége.

3. Bosworth, 1485

A romantikus irodalomból is jól ismert "Rózsák Háborúja" két angol család küzdelme volt a trónért.

A Shakespeare drámája által világhírűvé tett III. Richard (York-diansztia) vaddisznós címerrel vonult fel a küzdelemre. A York-dinasztiával rokon Tudor Henrik, származása révén Wales sárkánya alatt vonult hadba.

III. Richárd népszerűtlen volt, még saját katonáinak egy része is cserben hagyta csata közben. Életét vesztette és jött a Tudor-dinasztia kora: 1485-ben VII. Henrik lépett trónra, aki megbékélésként egy York-hercegnőt vett el feleségül...

4. Marstonn Moor, 1644

A XVII. század közepén polgárháborút vívott I. Károly király (Stuart-dinasztia) a saját parlamentje ellen. kezdetben a király képzettebb sereg tűnt győzelemre esélyesnek - aztán 1644-ben hatalmas fordulópont következett be.

Marston Moornál a parlamenti sereg, mintegy 5 ezer főnyi lovassága élén rohamra indult Oliver Cromwell. Ő mélyen vallásos,puritán, (a csatákban is zsoltárt éneklő) New Model Army-ja (a híres "vasbordájúak) legyőzték a király hadait.

A király utóbb fogságba esett, kivégezték - évtizedek alatt pedig bebizonyosodott, hogy a parlament nélkül nem lehet Angliát kormányozni. A század végére kialakult az alkotmányos monarchia politikai rendszere.

5. Waterloo, 1815

Napóleon francia császár legkövetkezetesebb ellenfelei az angolok voltak.

A végső összecsapásra, a "száz napos" uralom végén került sor, amikor 1815 júniusában Napóleon Brüsszel felé nyomult előre hadaival.

Déltől fogva folyamatosan indultak rohamra a francia gyalogos és lovas alakulatok - alapos tüzérségi tűzzel "megtámogatva".

A Wellington hercege által vezetett angol-holland sereg a végsőkig kitartott - majd az estefelé megérkező porosz hadakkal (Blücher) együtt elsöpörték a franciákat.

Napóleon életet az angolok foglyaként, Szent Ilona szigetén fejezte pedig, Európában pedig a Szent Szövetség uralkodóinak konzervatív korszaka következett.

 6. Somme, 1916

Az I. világháborúba a Brit Birodalom Franciaország szövetségeseként kapcsolódott be.

1916 februárjától a franciák szorult helyzetbe kerültek amikor Verdunt védelmezték a heves német rohamoktól. Megkérték a briteket, hogy a front másik szakaszán indítsanak támadást, mely elvonja a németek figyelmét.

1916. július 1-je lett a brit történelem legszörnyűbb napja: a lövészárokból kikászálódó gyalogosokat letarolta a géppuskatűz. Egyetlen nap alatt 60 ezren (!!!) estek ki a csatasorból, közülük 20 ezren aznap életüket vesztették!

A brit erők még késő őszig folytatták a hiábavaló próbálkozást - de csak annyit "értek el", hogy ifjúságuk (köztük számtalan önkéntes!) színe-java vérzett el - pár kilométer értelmetlen előrehaladásért...

7. El-Alamein 1942

A II. világháború észak-afrikai harcai akkor lángoltak fel igazán hevesen, amikor az olasz segítségére ide érkezett a német Afrika Korps, élén a híres "sivatagi rókával", Rommel tábornokkal.

1942 nyarán elkeseredett harcokban végül sikerült őt megállítani Egyiptomban, az El-Alamein-nél húzott védelmi vonalon.

 A nemzetközösségi erők augusztusban új parancsnokot kaptak (Montgomery tábornokot), özönlött hozzájuk az utánpótlás - és októberben már ők indultak rohamra.

Ez lett a második - híresebbik - el-alameini csata.

A britek november elején áttörték a német-olasz védelmet - és ezzel megkezdődött a tengelycsapatok kiűzése Észak-Afrikából.

Sokan tudják, hogy hosszú ideig kelta törzsek éltek a mai Anglia területén - és az is közismert, hogy a rómaiak is évszázadokig uralták e földet. Népét romanizálták és kereszténnyé tették.

Ám az angol nyelv a germán nyelvcsalád tagja - tehát nem származhat a keltáktól - és a rómaiktól sem. Mi történt a Brit-szigeten a korai középkornak nevezett forráshiányos - de igen érdekes időszakban?

Valamikor az V. század elején kivonták az utolsó római légiókat is Britanniából - mert szükség volt rájuk a Birodalom végóráiban.

Részben ezt is kihasználva, a népvándorlásnak nevezett hatalmas vándormozgalom keretében germán törzsek szálltak hajóra és telepedtek át - részben vagy egészben - a vonzó szigetre.

Elsősorban három népcsoportról van szó: jütökről (ők a névadói a mai Dániát alkotó Jütland-félszigetnek), angolokról és a szászok kisebbik részéről (a legtöbb szász a kontinensen maradt).

A fokozatos betelepedés bizonyosan véres konfliktusokkal is járt - ez tükröződhet vissza a sokkal később lejegyzett Artúr-király mondakörben is.

A keleti irányból érkező (ekkor még pogány!) germánok fokozatosan szorították nyugat felé a keresztény briteket (azaz keltákat).

A jütök a Temze torkolatától délre telepedtek meg, a szászok tőlük délre és nyugatra, a - legnagyobb létszámú - angolok pedig a Temzétől északra és keletre.

A fenti két térk összevetése jól mutatja, hogy a VI. század folyamán erőteljesen zajlott a germánok nyugatra nyomulása - és a kelták visszaszorulása. A keltáké egyre inkább csak Wales, Cornwall (dél-nyugat) és észak-nyugat maradt.

Közban 596 körül - egyenesen Rómából - megkezdődött az angolszászok keresztény hitre térítése is.

Itt láthatjuk, hogy 600 körül már korai "törzsi" államok is szerveződni kezdtek a szigeten.

A jütök létrehozták Kentet - az itteni Canterbury-ben indult a keresztény misszió - ezért lett a mai napig Anglia egyházi központja.

A szászok - égtájak szerint - három részre tagolódtak: déliekre, keletiekre és a nyugatiakra (ők voltak a legtöbben).

Az angolok vették birokba "Kelet-Angliát", valamint a Merciának és Northumbriának nevezett tágasabb vidékeket.

Ez a - több évszázadot felölelő - térkép jól mutatja, hogy mozgott nyugat felé a germán betelepülés - a kelták rovására. 700-ra - Cornwall kivételével - övék lett az egész mai Anglia.

800 körül már egészen "megszilárdult" keresztény királyságokat látunk.

Kent (jütök) maradt a legkisebb; a két kisebb szász állam (Sussex és Essex) mellett egy nagyobb is szerveződött: Wessex (egyre terjeszkedve Cornwall irányába).

Az angoloké volt Kelet-Anglia, Northumbria (maga is több, kisebb törzsi területből kovácsolódott össze) és Mercia.

A korszak legjelentősebb uralkodója Offa volt, aki - kihasználva saját állama, Mercia központi helyzetét és erejét, elismertette hatalmát a négy kisebb állammal is. Csak Wessex és Northumbria tudott dacolni vele.

Leghíresebb műve a Wales határán építette, a kelta betörésektől védő fal volt. Saját pénzt is bcsátott ki.

Aztán a IX. században nagyot fordult a világ. Skandináviából megérkeztek a vad tengeri rablók. Az első viking támadást - 793-ban - épp az ÉK-i angol sziget, Lindisfarne jámbor bencés szerzetesei jegyezték fel.

A vikingek egyre véresebben nyomultak előre dél és nyugat felé - az egykori dicső Mercia lehanyatlott.

A sikeres ellenállás Nagy Alfréd wessexi király (871-899) nevéhez fűződik, aki várak építésével is védte a megmaradt angolszász területeket.

A IX/X. század fordulóján - hozzávetőleg a magyar honfoglalással egy időben - is véres harcokat vívtak a korábban érkezett germán harcosok (már keresztény) utódai a még pogány északi germánokkal.

910 körül stabilizálódott a helyzet: egy "átlós" vonal mentén lényegében "elfelezték" a szigetet. Az ÉKi- részeket hívták "Danelaw"-nak, mert itt a viking törvények érvényesültek - és ide szép számmal települtek is be dán lakosok.

Nyugat és dél Wessex királyainak - Nagy Alfréd utódainak - a kezén maradt.

 A X. és a XI. században dán és angol királyok is uralkodtak a szigeten.

A korszak egyszerre haladt az egységesülés irányába - eltűnt a külön "dán" és angol terület -; ugyanakkor az a fajta "feudális" szisztéma jött létre, ahol egy vagy több grófság (területi egység) egy-egy nagyobb úr uralma alá tartozott.

Aztán 1066-ban jött a francia anyanyelvű Hódító Vilmos normann herceg - és a híres hastingsi csatával az egész királyság urává tette magát lovagjai élén...

Korábbi posztomban már igyekeztem végig vezetni Olvasóimat a francia történelem utóbbi két évszázadának barikádharcain.

Az utca torlasz - különösen középkori eredetű, szúk utcákból álló városokban - máshol is a felkelők gyakori eszköze volt a rájuk támadó, általában reguláris csapatokkal szemben.

Ezen események ábrázolásaiból szeretnék párat "felvillantani" - a teljesség igénye nélkül.

Az európai forradalmi hullámok gyakran indultak ki Párizsból, 1848/49-ben azonban a feszültség Itáliában hamarabb érte el a robbanáspontot.

Palermóban már januárban fellázadt a nép a Nápolyból őket elnyomó Bourbon-dinasztia ellen. Kikiáltották ugyan Szicília függetlenségét, de 1849-ben elbuktak a nápolyi csapatokkal szemben.

A februári párizsi forradalom - időlegesen - sikeresebbnek bizonyult. Lajos Fülöp király menekülésre kényszerült és kikiáltották a Köztársaságot (másodszor a francia történelemben).

A fenti rajz nyilván hevenyészett és méreteiben nem pontos, de így is jól mutatja, hogy a barikádokat spontán építették - és tényleg bármit felhasználtak hozzá, amit erre alkalmasnak véltek...

Az olasz nemzettudat szempontjából Ausztria (amely 1815-ben birtokba vette Lombardiát és Velencét) elnyomó hatalomnak bizonyult. Velük szemben március közepén tört ki felkelés: "Milánó öt napja" során ki is űzték a városból a megszálló csapatokat. Az osztrákok aztán visszatértek - és Lombardia még egy évtizedig Ferenc Józsa tartománya maradt...

Minél szűkebb egy sikátor - annyél könnyebb volt eltorlaszolni...

Nem ok nélkül kapta az 1848/49-es forradalmi hullám a Népek Tavasza elnevezést - a Német Szövetség államaiban is igazából márciusban ragadtak fegyvert a hazafias és alkotmányos törekvések hívei.

Az itt látható küzdelem a híres berlini Alexanderplatzon zajlott. A barikádra kitűzött zászló jól mutatja, hogy a felkelők célja nem csak alkotmányos rendszer bevezetése volt, hanem a német egység megvalósítása is. Az alkotmányosság terén sikeresebbnek bizonyultak, de a Német Császárság csak két évtizeddel később született meg.

Bécs népe különösen aktívan "politizált" 1848-ban. Márciusban sikerült elérniük Metternich kancellár menesztését, de májusban már újra barikádok emelkedek, hogy a Habsburg-dinasztiát újra engedményekre szorítsák. A hazafiás felkelők legelszántabb csapata a - főleg diákokból álló - Akadémiai Légió volt.

Ők is a német egység zászlaját tűzték ki.

A harmadik bécsi forradalom (október 6.) után a város irányítása hetekre az Akadémiai Légió kezébe került. A reguláris osztrák csapatokkal szemben - a lengyel Bem tábornok vezetésével -barikádokat emelve vették fel a küzdelmet, de október végén elbuktak.

 Az itt látható barikád ugyan nem tűnik méretében pontosnak - de ez már "profibb" - hiszen építéséhez főleg követ használtak.

A Habsburg Birodalom szláv alattvalói Prágában tartottak konfliktust. A radikálisabb diákok júniusban kerültek szembe fegyveresen is a reguláris osztrák csapatokkal. A korabeli ábrázolás a lengyelség szerepét (nemzeti színek) emeli ki, valamint azt, hogy nők is fegyvert ragadtak az utcai torlaszok védelmében.

Widisch-Gratz tábornok csapatai öt nap alatt győztek - utána indultak ugyanők Bécs ellen...

1849-re a legtöbb európai uralkodó - elsősorban az arisztokrácia, az államapparátusok, a hadseregek és a melléjük társuló nagypolgárság segítségével - már visszaszerezte pozícióját.

Néhány bátor radikális / liberális próbálkozott utóvédharcokkal. Ezek egyike volt a drezdai felkelés 1849 májusában - melynek leverésében a szász király igénybe vette a porosz csapatok segítségét is...

Nyilván már senkit nem lep meg, hogy a felkelők nem szász tartományi színek, hanem a német egység fekete-vörös-arany lobogója alatt küzdöttek...

A mi magyar 1848/49-es szabadságharcunk sem szűkölködött hősies küzdelmekben, de utcai harcok helyett nálunk inkább a regulárissá szerveződő honvédség vívta önvédelmi harcát - főleg mezei ütközetekben.

Júniusban lehetőségem nyílt 4 napon át hallgatni diákok középszintű történelem érettségi feleleteit.

Idén is elhangzott pár bájos mondat - ezekből válogattam :)

"Szent István kolostort épített a bencés apostoloknak." - Úgy érzem, az "apostol" és a "szerzetes" szavak kicsit összeakadtak...

"Az evangélikusok - Luther Márton tanácsa nyomán - az Újszövetséget "nem annyira" olvassák". - Tekintve, hogy a protestantizmus kiemelt szempontja Isten Igéjének olvasása, azért ez elég meredek mondat...

"A dualizmus korában a mezőgazdaság GÉPIESEDETT" - Elképzelem, amint a parasztok GÉPIES mozdulatokkal kaszáltak...

"Fejlődött a VASBÁNYÁSZAT" - Milyen frankó lehetett, amikor csavarkulcsokat és kalapácsokat bányásztak a föld mélyéből...

"Csökkent a natalitás - ezért nőtt a népességszám" - Tehát kevesebb gyerek született, de mégis többen lettünk. Ha ezt gimnáziumi matektanárom hallotta volna...

"A dualizmus korában újfajta ANTIBIOTIKUMOKAT használtak." - Fleming már Tisza Kálmán munkatársaként tevékenykedett - azát 50 évig titkolta...

"A négyesfogat tagjai: Rákosi, farkas, Révai - és talán Szálasi?" - Szálasi és Rákosi tényleg ültek a Szegedi Csillagbörtönben együtt 1938-40 között, de azért Szálai vörös csillaggal?

 "Fontos, hogy a ppt-nél tudjunk mutogatni az ÜGYESEBBIK kezünkkel." - És mi van akkor, ha valaki az ÜGYETLENEBBIK kezével mutogat a táblánál???

Nagy Imre KOALÍCIÓS per áldozata lett." - KONCEPCIÓT ki sem dolgoztak az egészről...

"Szent István korában nem lehetett húst enni böjtön KÍVÜL" - Szegény középkori magyarok, akkor mikor ettek húst? Se böjtben, se böjtön kívül???

"Szent István a SZENT ISTVÁN BAZILIKÁBAN  temették el." - Abban a bazilikában, melyet 1905-ben szenteltek fel...

"Szent István fia - NAGY IMRE." - Imre - Imre, de nem mindegy melyik....

"Kádár János hátba szúrta Rákosit." - Vagy talán inkább Nagy Imrét?

"Az Alföldön CUKORNÁDAT termesztettek." - Elképzelem, amint 1952-ben machetét ragad Józsi bácsi Kiskunlacházán...

 A tanulság: a diákság fantáziája - különösen vizsgahelyzetben: kimeríthetetlen!

Kárpátalja fogalma alatt a Kárpát-medence észak-keleti részét értjük: hozzávetőleg a Felső-Tiszától a Kárpátok gerincéig (a Vereckei-hágóig) terjedő területet. Ez a táj a 895-ös honfoglalástól 1919/20-ig a mindenkori magyar állam része volt.

A hatalmas erdőségek igen lassan, évszázadok alatt népesültek be, ezért a vármegyerendszer is csak ilyen ütemben érte el őket.

Az itt látható térkép, elsősorban helynévi adatok alapján próbája meg rekonstruálni a Kárpát-medence kora-Árpádkori népességét.

Látható, hogy az hegyvidékek / erdők szinte lakatlanok voltak még, illetve a magyarság elsősorban a síkvidéki részeket népesítette be.

Kárpátaljának a Tiszához közelebbi részein elszórt, ritka szláv népességet tételezhetünk fel, az Alföld peremvidékén a magyarsággal keveredve.

A XII. században feltehetően megindult bizonyos magyar paraszti csoportok áramlása a hegyek felé - újabb szláv-magyar keveredést eredményezve, egyúttal lehetővé téve a vármegyerendszer kiterjesztését.

Évszázadok hosszú során át zajlott keleti szláv nyelvet beszélő, keleti keresztény vallású csoportok bevándorlása a hatalmas erdőségekbe. A "Rusz" szóból eredeztetve őket nevezte hívta a magyarság ruszinoknak vagy ruténeknek, esetleg (a későbbiekben, megkülönböztetendő majd a létrejövő orosz birodalom alattvalóitól) "kisoroszoknak".

 A mohácsi csata utáni három részre szakadáskor Kárpátalja alapvetően a királyi Magyarországnál maradt, de bizonyos (déli) területei az Erdélyi Fejedelemséghez kerültek.

A török kiűzése után kirobbanó Rákóczi-szabadságharc éppen erről a tájról indult (ezért is hívták Esze Tamás korai mozgalmát "tiszaháti felkelésnek". Mivel kezdetben e régió (etnikailag vegyes!) parasztsága ragadott fegyvert a Habsburg-elnyomás ellen, ezért is hívják a ruszinságot "Rákóczi népének".

(A nagy fejedelem telepített is le a Kárpátokból, belsőbb részekre ruszin üvegkészítő mestereket - az ő utódaik élnek most is a Zemplénben pl. Komlóska kedves falujában).

A török kiűzése utáni  XVIII. század hozta a legnagyobb népmozgásokat a Kárpát-medencében.

Az elpusztított alföldi részekre részben a hegyvidék magyarságra költözött "lejjebb" - így a hegyekből szintén földművelére alkalmasabb tájakra költöztek ruszin társaik is.

A török időkben "letarolt" ország vonzotta a betelepülőket, így ÉK-ről (a korabeli lengyel-litván állam területéről) újabb ruszin beköltözők érkeztek.

Láthatjuk, hogy a XVIII. század végére a ruszin parasztság - a magas hegyek kivételével - Kárpátalja fő népcsoportjává vált, sőt a keleti Felvidéket is ők népesítették be. A magyar parasztság a Tiszahát földjeit művelte.

1772-től, amikor Mária Terézia birtokba vette a Galíciát (Dél-Lengyelországot) jelentőssé vált a zsidóság beköltözése - elsősorban Kárpátaljára. Mivel ők - kívül állván a keresztény hiten - nem birtokolhattak földet sokáig semmilyen formában, így egyfajta "illeszkedő társadalmat" hoztak létre: elsősorban kocsmabérlők (pálinkafőzők!) és kereskedők lettek.

 Még a koraújkor évszázadaiban a ruszin papok nagyon bölcs döntést hoztak. Visszatértek Rómához, azaz a katolikus egyház kebelébe - a Szentszék pedig bölcsen megengedte számtalan eddigi szokásuk megtartását. Így lett a ruszin nép teljes egésze (és egy idő sután sok magyar is) görög (rítusú) katolikus.

1918-20 alaposan felforgatta Közép-Európa hatalmi viszonyait. Az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés az 1918 őszén megalakult (első) Csehszlovák Köztársaság részév tette Kárpátalját.

Ez a soknemzetiségű csehszlovák állam demokratikus keretek között működött, de hatalmat elsősorban mégis a prágai cseh polgárság tartotta kezében, a magyar és a ruszin elitnek nem sok szava volt.

1938/39-ben - elsősorban az egyre erősödő Német Birodalom "nyomulásának" következtében - Csehszlovákia (több szakaszban) felbomlott.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés értelmében a Felvidék déli sávja, így Kárpátalja magyarok által lakott része (pl. Beregszász, Munkács, Ungvár) is visszatért Magyarországhoz.

Amikor 1939 márciusában Hitler csapatai bevonultak Prágába Csehszlovákia megszűnt létezni. Kárpátaljára ekkor a magyar honvédség vonult be. Az ekkor hazánkhoz visszacsatolt területen ekkor szinte kizárólag ruszin nemzetiségűek éltek.

Mintegy másfél évig (az 1940-es második bécsi döntésig) a fenti térkép mutatta hazánk hivatalos határait.

Aztán 1944 tavaszán minden korábbinál nagyobb szörnyűség szakadt a civil lakosságra. A német megszállókkal együttműködő magyar hatóságok áprilistól gettókba zárták, majd májustól deportálták a zsidónak minősített magyar lakosság jelentős részét. A rémség éppen Kárpátalján kezdődött...

A XX. században különösen gyors változékonyságot mutat a történelem.

Magyarország újra elvesztett egy világháborút, így az 1944. október 11-i (meg nem valósult) és az 1945. január 20-i fegyverszünetekben le kellett mondanunk az országgyarapításokról.

Kárpátalja így elvileg az újra megalakított Csehszlovákiához került volna vissza, de szovjet nyomásra Csehszlovákia még 1944-ben szerződéssel átadta a területet a Szovjetuniónak. A szovjet-orosz birodalom így, a történelem során először került a Kárpátokon belülre, hazánk pedig - Szálin akaratából - közvetlenül határos lett a Szovjetunióval...

Az 1944-ben megérkező szovjet hadsereg persze itt is "szokásos" tevékenységét folytatta: gyűjtőtábort hozott létre és a civil lakosság egy részét keletre hurcolta, munkatáborokba...

Kárpátalja lakói (ruszinok, magyarok és a kisszámú túlélő zsidóság) 1944 és 1991 között a Szovjetunó állampolgárai voltak - ahol az állami élet hivatalos nyelve az orosz volt.

Aztán 1991-ben megszűnt a Szovjetunió, az egykori tagköztársaságok határai államhatárokká váltak, így Kárpátalja a frissen függetlenné vált Ukrán Köztársaság egyik megyéje lett.

Kárpátalja lakóniak zöme ukránul beszél, a magyarok elsősorban a határ menti falvakban és három városban élnek: Beregszászon, Ungváron és Munkácson.

Kárpátalja lakói most mindnyájan a háború végét és a béke beköszöntét várják - én pedig szeretném posztomat egy kedves  - pár éve még érettségiben is szereplő! - viccel zárni:

 "Szabó bácsi, az öreg suszter 1995 körül kopogtat a Menny kapuján. Szent Péter kéri, hogy foglalja össze röviden hosszú földi életútját:

- Én kérem, születtem Ferenc József apostoli király alattvalójaként; iskolába jártam és kitanultam a mesterséget Csehszlovákiában;; megnősültem Horthy Miklós kormányzó országlása alatt Magyarországon; hosszú évekig dolgoztam a Szovjetunióban most pedig ukrán nyugdíjas vagyok!

Szent Péter felkiált: - Nézd Uram, megvan a vándor zsidó!

Szabó bácsi méltatlankodik: - "Én kérem, egész életemben ki sem mozdultam Munkácsról!"

 A fenti blogbejegyzés összefoglalása az alábbi videómban is megtekinthető:

Rendszeres olvasóim tudják, hogy készítettem már válogatást magyar sörplakátokról.

Azóta újabb remekművekre bukkantem a múltból - ezekkel szeretném most a kedves olvasókat "felüdíteni" :)

A svájci származású Haggenmacher Antal Budapest több pontján is üzemeltetett sörgyárat. Ez a plakét a XX. század elejének "boldog békeéveiben" készülhetett - ekkor volt a Haggenmacher művek fénykora is.

A bal felső sarokban elegéns, polgári hölgyeket és urakat látunk egy kellemes kertvendéglőban. Ha figyelmesen megnézzól a képet, akkor kimondhatjuk, hogy a jelenben bizonyosan nem készülhetne ilyen plakát. A "vicces kedvú" festő ugyanis a reklám főalakjaként egy meglehetősen szakadt ruhájú, éppen lopást elkövető, szegény cigányembert ébrézolt..

A Kőbányai Polgári Sörfőzdét is a száuadforduló felívelő éveiben alapították - amkikor Budapest népessége (azaz a potenciális fogyasztók száma) ugrásszerűen növekedett.

A korszak sajátossága volt, hogy az év különböző szakaszaiban különféle "idénysöröket" is gyártotak és dobtak piacra. A plakát üzenete egyértelmű: a vidám farsangi mulatozás elengedhetetelen kelléke az alkohol...

Ez a plakát azt a fajta nyelvi leleményt használja, melyet manapság is láthatunk: a "jó fogás" üzleti kifejezést használja - és valóban egy erős férfikar ragadja meg az üveg nyakát. Ez is a Polgári Sörfőzde reklámja volt.

A Fővárosi Sörfőző Rt-t az I. világháború előtti években alapították, fénykora a két világháború közé esett.

Túl sokat nem tépelődhettek jelen termékük névadását illetően...

Ez a palkát sem készülhetne el manapság, hiszen a kifejezetten elhízott valóban "sörhasú" figura nem felel meg az egészségről alkotott jelenbeli képünknek. Mivel 200 literes hordót ábrázol, ezért feltehető, hogy ezen reklám megcélzottjai részben a budapesti kocsmárosok voltak.

Figyeljük meg, hogy a festő nem törekdett kifejezetten a város pontos ábrázolására, hisz a két híd ugyan jól felismerhető - de a Duna egyik partján mintha éppen a kék tenger hullámozna...

Úgy tűnik, régen a reklámpozóktól nem volt idegen a morbid humor sem. A kép meglehetősen sztereotíp: csíkor rabruha, golyó a lánc végén (a XX. századi magyar börtönükben ilyet biztosan nem használtak), a rabnak pedig igazi "bűnöző feje" van: kopasz és fogatlan.

Az mondjuk nem világos, hogy egy halálraítélten hogyan "segít" a "szenzációs" (!!!) termék, a "gyógytápsör"... Ugyanakkor azért láthatjuk a marketing alapvető szabályát: a kép fő alakja vidám és mosolyog...

 Természetesen nem csak Budapesten főztek ört hazánkban. A pécsi sörgyár 1911 óta viselte a Pannonia nevet.

A plakáton erőteljes testalkatü munkésember mosolyog szélesen - ezért is tehetjük ezt a képet inkább valahová a "30-as évek környékére. A cég választékára is felhívja a figyelmet: főznek barna és világos sört is.

Ez az 1939-ben készült naptár kicsit "nagyképű" Halvány színekben, a kép sarkaira elhelyezve teszi nevezetességként pl. a Székesegyházat (a jobb felső sarokban látható, firssen átadott Kikelet hotel a kor nevezetesség volt, filmet is forgattak itt) - majd mindezeknél fontosabbnak mutatja (a kép közepére helyezi, színesben) a helyi SÖRT...

A II. világháború utáni kommunista diktatúra természetesen a sörgyártásban is államosítást és központosítást hozott. Az "Országos Söripari Vállalat" reklámja nem "cizellál" olyan finomságokkal, mint pl. "dupla maláta", nem ad a termékének márkanevet, nem utal még a gyártás helyére sem - üzenete egyszerű: "igyál sort"...