A Római Birodalom hadserege Krisztus születése táján hódították meg Pannoniát. A Duna alkalmasnak bizonyult természetes határnak + jó szállítási útvonalnak. Ráadásul így a borostyánút újabb szakasza is római fennhatóság alá került.
Itt, akkor különféle kelta törzsek éltek - akik életében a 400 éves római uralom idején bizonyosan bekövetezett valamilyen fokú romanizáció (pl. a latin nyelv megismerése).
Erdélyt - főleg az aranybányák megszerzése céljából - 104-107 között hódította meg Traianus császár. Az itt élő népről a provinciát Daciának keresztelték. Az állandó germán és szarmata támadások miatt a római uralom itt viharos és rövid volt - ezért a dákok körében nem került sor romanizációra.
A római uralom alá nem került területeken - elsősorban a Duna-Tisza közén különféle szarmata népek éltek - pl. a jazigok.
A különféle germán népek (elsősorban a gótok) folyamatosan támadták - elsősorban keleti irányból - Daciát. A Kárpátok láncai ellenére a rómaiak nem tudták megvédeni. Az aranybányák termelése ezért akadozott / szünetelt - ezt belátva Aurelianus császár 271-ben a maradék római népességet is visszavonta a Dunától délre és feladta Daciát.
A lovasnomád hunok 375 körül érkeztek Ázsiából a Fekete-tengertől északra található sztyeppére. A keleti gótokat uralmuk alá hajtották, a nyugati gótok pedig bemenekültek előlük a Római Birodalomba.
400 körül a hun sereg nyugatabbra indult: birtokukba vették a Kárpát-medencét: ekkor szűnt meg a római fennhatóság Pannoniában. Feltehető azonba, hogy a korábbi Kárpát-medencei lakosság (legalább egy része) a helyén maradt és így hun alattvalóvá vált.-
Történelmi távlatban "röpke" ideig, mintegy fél évszázadra a Kárpát-medence lett a hun birodalom központi magterülete. A korábbi germán és szarmata lakosság mellé a hunok "hozták magukkal" saját germán törzseiket.
A hunok régészeti hagyatékának leginkább megfogható elemei azok az áldozati üstök, melyeket az előkelők búcsúztatásakor használtak.
A fenti térképen is jól látható, hogy a Dunántúlon a (keleti) gótok tűnnek fel, a Tiszántúl és Erdély irányába pedig a gepidák kezdtek beköltözni.
453-ben meghalt Attila, a hunok híres királya - a hun harcosok pedig rövidesen keletre, vissza a sztyeppére költöztek. Így az egykori alávetett germánok saját államokat hozhattak létre.
Ezek egyike volt a Gepida királyság, amely az V. század második felében és a VI. század első felében uralma alatt tartotta Erdélyt és a Tiszántúlt.
A gepida királyok központja talán Szilágysomlyón lehetett - legalábbis a régészek itt tárták fel a korai középkor legpazarabb aranykincsét.
Attila halálakor és a hunok elvonulásakor a keleti gótok is "szabaddá váltak" és ők is saját királyságot hoztak létre az V. század közepén - Pannonia központtal.
Rövid időre a keleti gótok állam jelentősre nőtt, mert nagy királyuk, Teoderik vezetésével a Dunántúlról kiindulva Itáliát is elfoglalték az V/VI. század fordulóján.
Theoderik mauzóleuma Ravennában - a római építészet hagyományait követve.
Uralmuk rövid életű volt, mert a VI. század közepén Justinianus bizánci hadai megsemmisítették őket - és visszafoglalták a birodalomnak Itáliát.
Miközben a Tiszától keletre folyamatosan létezett a Gepida Királyság, addig a VI. században - észak felől - egy újabb germán nép telepedett a Dunántúlra: ők voltak a longobárdok.
Mivel a longobárdok és a gepidák "nem szívelték" egymást, így feltehető, hogy a Duna-Tisza-közét meghagyták egyfajta "ütközősávnak".
Aztán 568-ban a dolgok alaposan megváltoztak. Erős és harcias lovasnomád nép érkezett kelet felől: az avarok. Felmérték a Kárpát-medencében aktuális "erőviszonyokat", majd a longobárdokkal összefogva, valamikor Húsvét táján, Baján kagán vezetésével véres csatában legyőzték és megsemmisítették a gepida államot (melynek népessége vélhetően helyben maradt).
A longobárdok nem akartak a vad, harcias és erős nép szomszédságában élni - így mindnyájan felkerekedtek és még 568-ban átköltöztek Észak-Itáliába (ezért ezt róluk azóta is Lombardiának nevezik). Szép lassan majdnem egész Itáliát birtokukba vették - visszaszorítva ezzel ott a római/bizánci uralmat.
Az avarok, Kárpát-medencei központtal tehát 568-ban nagy és sikeres államot alapítottak. "Fénykoruk" 626-ig tartott (ekkor vallottak kudarcot Konstantinápoly ostromával). Ebben az időszakban a bizánciak kénytelenek voltak egyfajta "védelmi pénzként" több tonnányi aranyat kifizetni a kagánoknak.
A 626-os vereség után a Kazár Kaganátus a Kárpát-medencébe szorult vissza. Amint a térképen is látható, a sztyeppéről folyamatosan vándoroltak nép / törzsek avar fennhatóság alá. 680 körül újabb, jelentős hullám érkezett.
680 körül ugyanis jelentős változás történt a sztyeppén Kovrat kán halálával felbomlott a Bolgár Birodalom (ezek a bolgárok török nyelvet beszéltek).
Kovrat öt fia szétvándorolt. A leghíresebb - és legjobban dokumentált - Aszparuch lett, aki harcosaival a Balkánra vándorolt, uralma alá hajtotta az ott élő földműves szlávokat és megalapította azt az első Bolgár Államot, melynek a mai Bulgária szerves folytatása!
A második fiú, Kuber a Kárpát-medencébe vándorolt - és itt népével az avar kagán alattvalója lett. (Lehet, hogy Kuber később továbbállt, de feltehető, hogy a vele érkezetteknek legalább egy része a Kárpár-medencében maradt. Több tudós véleménye szerint "Kuber népe" az onogurok voltak (a szó jelentése "tíz törzs"), azaz ők érkeztek ide 680-ban és ők lettek a "késői avarok". A dolog azért is érdekes, mert a magyar nép elnevezése a nyugati nyelvekben (Hungarian, Ungarisch stb.) az onogurból származik - azaz a középkori források minket valamiért az onogurokkal azonosítottak...
A régészeti leletek egyértelműen mutatják, hogy a "késői avarok" (onogurok?) elsősorban a Kárpát-medence alacsonyabban fekvő, alföldi jellegű régióit lakták be.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy fennhatóságuk nagyobb területre terjedt ki, mint letelepedési területük - ez pedig azt jelenti, hogy az avaroktól / onoguroktól eltérő etnikumú népekre is kiterjesztették uralmukat. A Kárpát-medenceezen peremvidékein elsősorban szláv betelepülőkkel számolhatunk (nyugat felé pedig germánokkal).
A következő nagy változást a VIII./IX. század fordulója hozta. Nagy Károly frank seregei a 790-es években több hadjáratban megsemmisítették az 568 óta fennálló Avar Kaganátust (a bukásban a kitört polgárháború is szerepet játszott). Az avar aranykincsek jelentős részét vélhetően elvitték és beolvasztották.
A római hagyományokat (és a Karoling közigazgatás rendszerét) követve Mosaburg (Zalavár) központta őrgrófságot szerveztek. Érkeztek betelepülők és keresztény térítés kezdődött (pl. templomok épültek).
A frank hódítás azonban a Kárpát-medence nagy részére nem terjedt ki - és bizonyosan nem járt népírtással.
A IX. század végi Kárpát-medencéről - ahová Árpád magyarjai megérkeztek - hézagos ismereteink vannak.
A nyugat-dunántúli frank őrgrófság területére részben szláv betelepülők érkeztek - erre utal több helységnév is (pl. Tapolca).
A Dunától északra, Nyitra központtal, nevét a Morava folyóról kapva létezett egy "Karoling-peremállam". Morva Fejedelemségnek vagy Nyitrai Fejedelemségnek hívhatjuk. Népessége vegyesen lehetett frank és részben talán késői avar. Ők állandóan a Keleti Frank állam ellen küzdöttek, mert az vazallusként tekintett rájuk.
Erdély és a Tiszántúl déli részét az ekkor regionális hatalomként létező - ekkorra már teljesen szláv jellegű - Első Bolgár Állam vette birtokában - vélhetően az arany- és sóbányák miatt.
Feltételezhetjük, hogy a Kárpát-medence nagy részében, az a népesség élt tovább, melyben "egymásra rakodtak" a korábbi korok szarmata, gepida, korai avar és onogur örökségével. Az Alföldön vélhetően sok kisebb helyi hatalom alakult ki - melyek az írott forrásokban kevésbé hagytak nyomot.