Franciaországot - ezen a néven - talán 987-től számíthatjuk, amikor a Capeting-dinasztia került az egykori Nyugati Frank Királyság trónjára. Amint látható, csak az államterület igen kicsiny része (Párizs és közvetlen környéke, Ile-de France) állt közvetlen uralmuk alatt.
A többi területen nagyhatalmú urak (hercegek, grófok) akarata érvényesült - akiket pusztán a hűbéri eskü kapcsolt a királyhoz (aza gyakran pusztán formális kapcsolat). Hívhatjuk ezt a korszakot a hűbéri állam korának.
A korszak jeles figurája volt a XIII. században élt IX. Lajos (az egyetlen szentté avatott francia király!), aki sokat tett az ország egyesítéséért. Mélyen hívő ember volt, ennek egyik elemeként kétszer is elment keresztes hadjáratba.
Aztán 1302-ben IV. (Szép) Fülöp király - egyes tartományokban már működő gyűlések nyomán - összehívta az Általános rendi gyűlést - ezzel másfajta kormányzási rendszer irányába mozdult el (meglehetősen lassan!) az ország: ez lett a rendi monarrchia.
Szép Fülöp, amúgy hírhedten kapzsi ember volt: konfliktusba került VIII. Bonifác pápával és elérte a templomos lovagrend felszámolását - vélhetően azért, hogy rátehesse a kezén vagyontárgyaikra...
Az évszázadok során annyira megerősödött a királyi hatalom, hogy 1614-től (175 évig!) nem is tartották rendi gyűléseket. Beköszöntött az abszolutizmus időszaka. Ennek egyik fontos megalapozója volt, a regényekből, filmekből is ismerős Richelieu bíboros, első miniszter, a XVII. század első felében.
A leghíresebb abszolút uralkodó XIV. Lajos volt - immár a Bourbon-dinasztiából - aki Napkirálynak címeztette magát...
Aztán - az államcsőd okán - 1789-ben még egyszer összehívták a rendi gyűlést. Ez azonban forradalomba torkollott. Az ország alkotmányos monarchiává alakult át.
Szegény XVI. Lajos nem tudott megbékélni az új kormányzási rendszerrel, tetteivel maga is hozzájárult annak bukásához.
1792-ben a párizsiak megrohamozták és elfoglalták a királyi palotát, rövidesen pedig kikiáltották az (Első) Köztársaságot. XVI. Lajost és feleségét 1793-ban lefejezték.
Az újdonsült köztársaság nemsokára igen véres diktatúraként működött: 1793/94-ben Franciaországot a jakobinus párt vezetője, Robespierre irányította. Sokakat lefejeztetett - és végül ez történt vele is...
1799-ben egy Bonaparte Napóleon nevű korzikai származású tábornok átvette a hatalmat - de egyelőre megtartotta a köztársasági formát.
Aztán 1804-ben váltott: megalapította az (Első) Császárságot -a lényeg persze maradt katonai diktatúra.
A koalciós seregek 1814-ben (majd 1815-ben még egyszer) legyőzték Napóleont. Bekövetkezett a restauráció, az ország államformája újra királyság lett, a trónra a kivégzett király öccse, XVIII. Lajos került. Nem vezetett be korlátlan abszolutizmust, kiadta az Alkotmányos Chartát és működött a Nemzetgyűlés.
1830-ban zajlott le a híres júliusi forradalom. A felkelők néhány nap alatt megbuktatták XVIII.Lajos öccsét X. Károlyt, aki Nemzetgyűlés nélkül akart kormányozni.
Az ország most már valóban alkotmányos monarchia lett - a trónra pedig a család Orléans-i ágába tartozó Lajos Fülöp került.
Lajos Fülöp lett az a francia király - egyéként az utolsó a történelemben! - akit forradalom juttatott hatalomra - és forradalom is buktatott meg.
1848 februárjában ugyanis egy újabb sikeres felkelés hatására elmenekült, Lamartine (a híres romantikus költő) pedig kikáltotta a (Második) Köztársaságot.
A Második Köztársaság története meglehetősen véresen folytatódott, hiszen 1848 júniusában a párizsi munkások újra felkeltek - de a hadsereg most leverte őket -(ágyúval lőve szét barikádjaikat).
"Szegény" Második Köztársaság csak négy esztendőt "bírt ki". Az 1848 decemberében köztársasági elnökké megválasztott Louis Bonaparte - a "nagy" Napóleon unokaöccse - már 1851-ben diktatúrát vezetett be, majd 1852-ben III. Napóleon néven uralkodónak nyilvánította magát: megszületett a Második Császárság.
Párizs népe körében nem volt népszerű III. Napóleon uralma - ezért amikor 1870-ben az uralkodó a poroszok fogságába esett, gyorsan ki is kiáltották a (Harmadik) Köztársaságot!
A "vérfürdő" most sem maradt el. A párizsi nemzetőrök megtagadták az engedelmességet az 1871-ben megválasztott kormánynak: a városban néhány hétre a Kommün (városi tanács) vette át a hatalmat. Májusban egy hétig tartó, minden eddiginél véresebb barikádharcok során buktak el.
A Harmadik Köztársaság hetven éven át létezett (1870-1940). A korszak egyik jellegzetes figurája volt az I. világháborút 1918-ban miniszterelnökként megnyerő, de bennünk magyarokban nem túl kellemes emlékeket ébresztő Clemenceau. becenevén: a Tigris...
1940 júniusában a németektől elszenvedett vereség pillanatában a franciák egy "nyugdíjas" hadvezért, Pétain marsallt vették elő. Ő - további ellenállás helyett - fegyverszünetet kötött, kormányát a kellemes üdülővárosba, a következő rendszernek nevet adó Vichy-be költöztette és a Nemzetgyűléssel megszavaztatta a demokrácia felszámolását. Hivatalosan megszületett a Francia Állam.
A Vichy-rendszer hivatalosan "nemzeti forradalmat" hirdetett, megtagadta a Harmadik Köztársaságot - és kollaborált a megszálló németekkel (pl. francia zsidók egy részének deportálásában).
1944-ben újra fordult a történelem kereke: a szövetséges (elsősorban amerikai) csapatok felszabadították Párizst, az ellenállás pártjai pedig De Gaulle tábornok vezetésével helyreállították a demokráciát: megszületett a Negyedik Köztársaság.
1958-ban -az algériai háború hatására - Franciaország mély válságba, a polgáháború széléra sodródott. Ekkor visszahívták a nyugdíjból De Gaulle tábornokot, akit új alkotmányt dolgozott ki, mely az erős elnöki hatalomra épült (przidenciális rendszer). Megszületett az Ötödik Köztársaság.
A francia nép természetesen hű maradt hagyományaihoz. 1968 májusában újra emelkedtek Párizsban "barikádok" - de ezeket a rendőrség már vérfürdő és véres harcok nélkül fel tudta számolni. Ahogy egy éles szemű megfigyelő mondta: a demokráciában a diákok "forradalmat játszottak"...
