Aki az iskolai atlaszban a középkori Európa térképet böngészi, találhat egy érdekes nevet - mely földrajzi fogalomként valóban különleges: "Német Lovagend".

Erről az államalakultról hoztam most pár térképet. 

A XIII. század elején a Balti-tenger partján éltek Európa utolsó olyan törzsei, melyek még nem vették fel a keresztény hitet. Közülük többen is (pl. a litvánok) rendszeresen harcba keveredtek szomszéd - már Krisztus-hitű - népekkel, pl a lengyelekkel.

A pogány népek elleni harcra (és reménybeli megtérítésükre) már 1200 körül fegyveres alakulatot alapított a rigai (német) püspök: ez volt a Kardtestvérek Rendje.

Amint a fenti térképen - pirossal jelölve - jól látható, ők elsősorban a térség északi részén, a mai Észtország és Lettország területén hódítottak.

A katonai jellegű német terjeszkedés akkor lett még sikeresebb, amikor Európába érkezett a Német Lovagrend. Ők kezdetben (a XII. század vége felé) a Szentföldön betegápolóként tevékenykedtek, de Európában tevékenységük hangsúlya más irányba tolódott el.

1211-1225 között Erdély dél-keleti sarkából, a Barcaságból kiindulva a kunok megtérítésén munkálkodtak - de alig másfél évtized után kiűzte őket II. András magyar király, mert saját államot akartak létrehozni.

Így nagyon is kapóra jött nekik Mazóvia Konrád lengyel részfejedelem üzenete, aki 1226-ban a Balti-tenger vidékére hívta őket, az itteni pogány törzsek elleni küzdelemre.

A Balti-tenger déli partján élő porosz nép ellen vívtak évtizedes küzdelmet. A poroszok többször fel is lázadtak a lovagok ellen - de elbuktak.

Közben a Kardtestvérek is csatlakoztak a náluk sikeresebb és erősebb testvér-rendhez - így együtt már meg tudták valósítani régóta dédelgetett álmukat: önálló államot alapítottak.

A XIII. század végi állapotok jól mutatják, hogy a litvánokkal ugyan nem bírtak, de - egyházi / püspöki birtokokkal osztozkodva - nagy területeket tudtak birtokba venni.

Mindezzel párhuzamosan egy olyan folyamat is zajlott, mely évszázadokra meghatározta Közép-Európa arculatát. Németország földje ekkortájt nem tudta eltartani egyre gyarapodó népességét - keletebbre (Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon) viszont hatalmas területek vártak benépesítésre.

A megoldás: hosszú időn át tartó vándormozgalom, melynek során a német telepesek (parasztok és polgárok) hozták magukkal jogaikat, fejlettebb mezőgazdasági technikáikat - és növelték az őket befogadó uralkodók bevételeit. E folyamat neve: "Drang nach Osten".

Nos: a Német Lovagrend tagjai tárt karokkal fogadták honfitársaikat: a folyton lázongó, egykori porosz parasztok közé (és helyükbe) német földművesek érkeztek. A "porosz" név jelentése pedig megváltozott: most már a Balti-tenger déli partján élő németeket hívták így.

A XIV. századra a terjeszkedés kora véget ért: A felkeléseket leverték, az állam -a Kardtestvérek bevonása által is - megszilárdult.

A Német Lovagrend olyan fenyegetést jelentett, hogy ennek kivédésére 1386-ban Litvánia és Lengyelország - uralkodóik házassága révén - szövetségre lépett (a litvánok pedig megkeresztelkedtek).

1410-ben az igen híres grünwaldni (tannenbergi) csatában le is győztek az elit német lovagokat. Egy újabb háborút követően a Lovagrend 1466-ban a Lengyel Királyság vazallusává vált - a korábbinál jelentősebb kisebb területeket birtokolva.

A végső nagy fordulatra a XVI. század elején került sor.

Az utolsó nagymester, a Hohenzollern-dinasztiába tartozó Brandenburgi Albert 1525-ben csatlakozott Luther Márton hitújításához, az államot pedig világi fejedelemséggé alakította - Porosz Hercegség néven.

A "Német Lovagrend" elnevezés így eltűnt a térképről - viszont egy olyan államalakulat magja kezdett kibontakozni, mely a későbbi századokban jelentős szerepet játszott egész Európa sorsának alakításában...