Nemrég írtam róla, hogyan keveredett bele Amerika a II. világháborúba.
A hadkötelezettséget már 19140-ben bevezették és elkezdték az alakulatokat feltölteni - de tudták, hogy egy demokráciában lelkesíteni is kell a népet a harcra. Erre szolgáltak többek között a színes plakátok.
Az első plakát kifejezetten a 18-19 éves korosztálynak szól: "Kövess engem!" - mondja egy tapasztaltabb harcos. Aláhúzták a MOST kifejezést, hisz a kiképzés időt vesz igénybe -így is több hónap, mire egy fiatal a csatába kerülhet.
A második kép ugyanígy a fiatalokhoz szól. Azzal csábít, hogy az önkéntesek megválaszthatják, melyik haderőnemhez kerülnek.
A harmadik plakát igazi csemege a történelem iránt érdeklődőknek: párhuzamba állítja a II. világháborús erőfeszítéseket a XVIII. század végi függetlenségi háborúval. Az aláhúzás itt is kiemelést jelent: "Az amerikaiak MINDIG a szabadságért harcolnak".
Az egyes fegyvernemek külön is toboroztak. A fenti plakátok arra ösztönöznek, hogy fiatalok a tengerészgyalogságot válasszák! Ők elit alakulatokat alkották - ott vetették be őket, ahol nagyobb ellenállásra lehetett számítani (pl. a legvéresebb csendes-óceáni sziget-harcokan. A jobb oldali képen a harcos hagyományosabb, "ausztrál-kalapos", khaki-színű egyenruhát visel, a középsőn pedig már a híressé vált díszegyenruhát. A három kép közül kettőn is kiemelt szerepet kap az amerikai nemzeti lobogó (akkor még 48 csillagot számlált), mint a hazafiság szimbóluma.
A légierő is azt az utat választotta, hogy külön felhívja a fiatalok figyelmét.
Az első képen a délceg fiatalember hatalmas bombát tart a kezében, a felirat pedig ("A sáncokat nézzük") olyasmit akart jelezni, hogy a légierő bombázói alapvetően védelmi feladatokat látnak el.
A középső plakát ismét aláhúzással emel ki - és olyat tematikát alkalmaz, melyet más hadviselők is a történelemben: a gyermekek és családtagok védelmét: "Repülj az ő szabadságukért -és a sajátodért!"
A harmadik kép üzenete a legegyértelműbb: "A győzelemért!"
Még egy különleges fegyvernem, aki kiemelten toborzott: az ejtőernyősök. A képen olvasható jelmondat kicsit "szlenges": "Megvan hozzá a bátorságuk" (Kb. úgy értendő: az ejtőernyősök vagány fickók). Nagyobb bátorságot igénylő, kockázatosabb feladat volt - de ugrásonként külön kaptak pár dollárt, ami jól jött a szegény srácoknak.
A modern háború elképesztő összegekbe kerül. Az amerikai kormány ezt úgy oldotta meg, hogy a lakosságtól kért pénzt: a fegyverkezési kiadásokat "hadi kötvényekből" finanszírozták. Ezek a plakátok a civil állampolgárokat ösztönzik, hogy ezek megvásárlásával segítsék a harcoló katonákat!
Az első plakát szövege egyértelmű: "Hadd legyen nekik" - azaz a fiúknak fegyverük és lőszerük.
A második üzenet hasonló: "(Mindenki) vigye a (maga) részét!"
A harmadik plakát talán a legharciasabb az egész válogatásban: "Támadás, támadás, támadás".
Az USA a II. világháború végére létrehozta a történelem valaha látott legnagyobb haderejét (több, mint 10 millió!!!) fővel - gyárai pedig a szövetségeseket is el tudták látni a győzelem fegyvereivel.