Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

A Magyar Szocialista Párt választásai üzenetei - majdnem három évtized

Plakátok 1990-2018

2023. augusztus 03. - Szentgáli Zsolt

A Magyar Szocialista Párt 1989 októberében alakult meg - az egypártrendszer állampártja, az MSZMP utódjaként. Azóta minden választáson indulnak. A következőkben kronologikus válogatás következik plakátjaikból.

1990

A rendszerváltás parlamenti választása. A felmérésekből lehetett sejteni, hogy az MDF és az SZDSZ küzdelmét fogja hozni március és április - így az MSZP szelídebb célokkal indult. Ez tükrözték plakátjaik is. 

 mszp_egyetlen_1990.jpg

Központban a szegfű, a szín pedig a baloldal hagyományos pirosa / vöröse. A szöveg nem kifejezetten győzelemre törő...

mondd_a_papanak_1990.jpg

Egy "kis bájos" - 33 évvel ezelőttről. Kedves kisfiú, kósza, szőke fürtökkel...

mszp_demisz_1990.jpg

A DEMISZ a KISZ jogutódjaként próbálkozott, ifjúsági szervezetként. Toller Lászlót később Pécs polgármesterévé választották.

mszp_1990.jpg

A dolgozói tulajdon klasszikus baloldali program. Valahogy egyik kormány sem valósította meg három évtized alatt... A "baloldal nélkül nem megy" szlogen attól óvott 1990-ben, nehogy csak az újonnan megalakult "rendszerváltó" pártok kerüljenek be a parlamentbe.

1994

A szocialista győzelem éve: 33%-os szavazati aránnyal a parlamenti helyek 51%-át szerezték meg és - az SZDSZ-szel koalícióban - kormányra kerültek.

mszp_horn_gyula_1994.jpg

Szemben 1990-el most már kitették plakát egy politikusukat - mégpedig első számú vezetőjüket, Horn Gyulát.

  mszp_1994.jpg

Egy "kedvesen kikacsintó" - kicsit "nőies" szórólap.

1998

A vereség éve. A szocialisták ugyan - alacsonyabb részvétel mellett - megint megkapták a maguk 33%-át, de az ellenzék pártjaira összesen 60% voksolt, így megint kormányváltás következett. 

mszp_horn_1998.jpg

Ismét Horn Gyula a plakáton. Az üzenet egyértelmű: "sikeres folytatást".mszp_horn_1998_2.jpg

Az üzenet azonos. A vörös szín eltűnt - helyét a kék és a nemzeti hármasszín vette át.

mszp_donath_laszlo_1998.jpg

Egy "vicceskedő" grafikai próbálkozás: jogosítvány parlamenti képviselőséghez. Donáth László eredeti hivatásaként evangélikus lelkész.

2002

Új névvel - új arccal - az MSZP-SZDSZ tandem visszatért a hatalomba 

mszp_medgyessy_2002.jpg

Erre a plakátra nem is került szlogen: jó fotó a mosolygó jelöltről. A domináló szín a kék, a pártjelvény kicsi.

mszp_medgyessy_2002_2.jpg

Egy ikonikus plakát. Aki tanult pszichológiát tudja, hogy a Maslow-féle piramis szerint az ember legalapvetőbb igénye a BIZTONSÁG.

mszp_donath_laszlo_2002.jpg

Tipikus 2. fordulós plakát. Amikor még kétfordulós volt a választás, akkor lehetőség nyílt a kevésbé esélyes jelöltek visszalépésére, az esélyesebb szövetséges javára. (Így nyert a Fidesz 1998-ban a Kisgazdák visszalépéseivel). Itt is a kék szín dominál.

2006

A rendszerváltás óta először nem bukott meg egy kormány. Az MSZP ismételt - de úgy nevet "előhúzva a kalapból". 

mszp_gyurcsany_2006.jpg

Gyurcsány Ferenc 2004-ben vette át a miniszterelnökséget - most folytatás céljával kampányolt (sikeresen). Ez a plakát eltér sok mástól - mert konkrétumok szerepelnek rajta.

mszp_kiss_2006.jpg

Kiss Péter 2004-ben hajszál híján hazánk miniszterelnöke lett - az MSZP Elnöksége őt jelölte először. Mérnök volt és a KISZ-ből indult. Az MSZP Baloldali Platformját vezette.

mszp_2006.jpg

Egy negatív plakát - kormányoldalról. A domináns szín a narancssárga...

2010

Milyen sokat változott a világ négy év alatt: őszödi beszéd + 2008-as gazdasági válság - biztossá vált, hogy 2010-ben kormányváltás fog következni. 

mszp_mesterhazy_2010.jpg

Az MSZP hivatalosan Mesterházy Attilát jelölte - az "esélytelenek nyugalmával". A plakát erősen nemzeti színű, a kék éppen hiányzik.

mszp_kek_2010.jpg

Szinte "könyörgő" plakát: "tudjuk, hogy kikaptunk - de mégis szavazzatok ránk!". "Visszatért" a kék, "cuki" a szívecske - de pártlogó nincs...

szanyi_tibi_2010.jpg

Pártlogó nincs, a vörös szín teljesen hiányzik. Szlogen nincs - csak két személy (a másik a kerületi polgármester) és egy "húzónév".

mszp_angyalfold_2010.jpg

2010-ben még nem volt összeférhetetlen a polgármesteri és a képviselői tisztség. A nagy pártok éltek is a lehetőséggel, hogy helyben jól ismert embereiket indítsák. A színösszeállítás és a jelmondat erősen hazafias.

mszp_antifasiszta_2010.jpg

Klasszikus "antifasiszta" baloldali felhívás a XX. századból. A  grafika a Magyar Gárdára utal.

2014

Mesterházy Attila ezúttal "komolyan vett" jelölt volt - de kikapott... 

mesterhazy_2014.jpg

Személyes plakát, szép szavak - kis logó.

 mesterhazy_2014_2.jpg

Fontos plakát: Mesterházy Attilának többpárti koalíciót sikerült maga mögött felsorakoztatnia. Az üzenet egyértelmű: KORMÁNYVÁLTÁS.

mszp_hiszekeny_2014.jpg

Az egyes helyi jelöltek is kitették plakátjaikra a szövetkezett pártok logóit - de nem egyforma méretben.

mszp_fidesz-maffia_2014.jpg

Érdekes grafikai megoldásokkal ellátott szórólap indokolja a kormányváltás szükségességét. Negatív kampány - ellenzékből.

2018

Az MSZP érdekes megoldással próbálkozott: most egy kisebb párttal szövetkeztek és annak vezetőjét jelölték miniszterelnöknek. A kormányváltás megint elmaradt... 

karacsony-gergely-2018_-marcius-15.jpg

Mosolygós jelölt, klasszikus irodalmi jelmondattal - kicsi pártlogókkal.

pecs_2018.jpg

A végére egy teljesen piros plakát. Budapesti és helyi jelöltek közös fóruma. A bátorító kulcsszó: "elszántság."

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr8118176551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

body_andras 2023.08.06. 14:53:19

Remélem, 2024-ben úgy kikapnak hogy 2026-ban el se indulnak. Mondom ezt NEM kormánypártiként.

luis5 2023.08.06. 15:21:38

Most legyen 4/5! Ammég nem vót!
Ahogy látom ellenzéknek keményen dolgozik rajta.
Ja a szocik már mindegy....
süti beállítások módosítása