Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

Magyarország választási földrajza 1994-2006

2022. március 27. - Szentgáli Zsolt

1989 óta már a kilencedik parlamenti választást fogják tartani hazánkban 2022. április 3-án. 2012-ben alapvető módosítások történtek a rendszerben. 2012 előtt 386 mandátum került kiosztásra: a többség (210) területi és kompenzációs listákról, a többi (176) pedig egyéni választókerületekből. A választás kétfordulós volt: egyéni mandátumot csak akkor tudott egy jelölt már az első fordulóban megszerezni, ha a leadott voksok több, mint 50%-át magkapta. A második fordulóba a legjobban szerepelt három jelölt jutott be. A 2014 óta „használt” rendszerben a mandátumok többsége már egyéni körzetekben kerül kiosztásra (106, a 93 listással szemben) és a választás csak egyfordulós. Mivel az egyéni választókerületek száma jelentősen csökkent (176 à 106), ezért a kerületek határai is átszabása kerültek.

1994.png

Az 1994-es választás eredménye

1.Jelen munkához a hazánkban 1994 és 2006 között tartott négy parlamenti választás eredményét vettem alapul. Az 1990-es választást sok szempontból rendkívülinek minősíthetjük, ahol az állampolgárok még nem elsősorban a bal-jobb szembenállás szerint voksoltak. (Egy még teljesebb – remélhetően egyszer elkészülő – elemzésből természetesen 1990 (és 2010) sem hiányozhat majd).

 2. Alapvetőn a „baloldal” és a jobboldal” kifejezéseket / „tömbösítést” használtam. Tisztában vagyok a fogalmak pontatlanságával, a pártok „irányváltásaival”, mégis kérem az olvasókat, hogy engedjenek meg számomra ennyi leegyszerűsítést!

 3. Az 1994-es SZDSZ győzelmeket jobboldali győzelemként könyveltem el. A liberális párt a választások után koalícióra lépett MSZP-vel, mégis hibát követnénk el, ha a ’90-es évek első felének SZDSZ-szavazóinak többségét a baloldalra sorolnánk be. Ekkor ugyanis még az 1989 táján kialakított antikommunista retorika tartotta nagypárti státusban ezt a mozgalmat. Ezt bizonyítja, hogy míg 1994-ig stabilan 20% fölötti arányú állampolgári támogatással bírtak, addig a Horn-kormányba való belépésük után a 4-7%-os szintre zuhantak vissza.

 4. Mivel ez egy szigorúan történelmi tárgyú blog, ezért nem állt szándékomban a jelenhez közelebb hatolni, Ezért (is) álltam meg 2006-nál.

1998.png

A 1998-as választás eredménye

Az elemzés módszere igen egyszerű: azt vizsgáltam, hogy a számba vett négy parlamenti választáson (1994, 1998, 2002, 2006) az egyes választókerületekben mely párt (még inkább: melyik politikai oldal) szerezte meg a mandátumot. Ennek megfelelően soroltam be az egyes választókerületeket „baloldalinak”, illetve „jobboldalinak”. Nyilvánvaló, hogy hazánk valamennyi településén és minden egyes választókerületében (hisz ezek lélekszáma több tízezer volt) minden nagy politikai közösségnek éltek hívei. Mégis, négy választás már elegendő, hogy az esetek többségében megállapíthassuk, egy adott földrajzi térség lakosai közt mely tábor szimpatizánsai alkottak ezekben az években releváns többséget.

            Ezt kiegészítendő, számba vettem azokat a választókerületeket is, ahol valamelyik párt 2006-ban már az első fordulóban mandátumot szerzett, azaz jelöltjei már akkor meg tudták szerezni a leadott voksok több, mint 50%-át.

            Összesen 42 olyan választókerületünk van (ez az összesnek 24%-a), ahol 1994-2006 között mind a négyszer a szocialisták győztek (ebből 26-ban 2006-ban már az első körben mandátumot szereztek). Ezek a régiók a leginkább elkötelezett bástyák, némi túlzással itt az MSZP-nek még kampányolnia sem kellett ezekben az években.

            A 32 fővárosi választókerületből összesen 17 (vagyis több, mint a fele) tartozott ide: Észak-Buda, Észak- illetve Dél-Pest (egykori) ipari/lakótelepi régiói. A teljesség igénye nélkül további elkötelezett szocialista térségek: Baranyában Pécs három választókerületéből kettő, valamint Komló; a Sajó menti, borsodi iparvidék összesen öt választókerülettel (mind a nyolc első körös mandátum 2006-ban); Dunaújváros, Tatabánya, Kisbér, Salgótarján, Hatvan, Heves.

           Ezt kiegészíti két további olyan választókerület, ahol a jobboldal még soha nem tudott győzelmet aratni: Belváros-Lipótváros és Szerencs.

            Létezett további 42 olyan választókerület, ahol a baloldal négy alkalomból legalább háromszor győzelmet tudott aratni. Ezek azok a helyek, ahol a jobboldal szinte csak rendkívüli körülmények között (jellemzően 1998-ban vagy 2002-ban) tudott helyi sikert elérni, de a lakosság itt is inkább a szocialistákat favorizálta.

            Ide tartozott, többek között – ismét a teljesség igénye nélkül – tíz fővárosi választókerület (jellemzően Pest belső kerületei és pár kertvárosiasabb rész); három miskolci, két szegedi és egy székesfehérvári választókerület, (mind a hat 2006-ban első körös szocialista mandátum); öt választókerület a fővárost körülölelő agglomerációban; észak-dunántúli iparvidék; valamint nehezebb sorsú régiók Magyarország keleti felén (pl. Mezőtúr, Orosháza, Tiszavasvári).

            Ha az eddigiekhez hozzávesszük Szentest és Makót, ahol az MSZP – a korábbi választásokhoz képest némileg meglepően – szintén már az első körben mandátumot szerzett 2006-ban, akkor azt láthattuk, hogy 88 választókerület (ez az összes 176-nak pontosan a fele) sokkal inkább húzott balra, mint jobbra irányba. 

2002_elso_fordulo.png

2002: első fordulós győzelmek

A másik oldal felé fordítva figyelmünket: mindösszesen 19 olyan választókerületünk volt (az összesnek 11%-a), ahol az MSZP még egyetlen egyszer sem szerzett mandátumot. (Fontos megjegyezni, hogy 1994-ben, szinte mindenhol ők győztek).

           Ide tartozik, többek közt, négy jómódú budai városrész; az Alföldön Hódmezővásárhely egyetlen és Kecskemét két választókerülete; több, nyugat-dunántúli vidékünk, melyek szomszédosak Ausztriával (Kapuvár, Sopron, Kőszeg, Körmend), valamint néhány további kisebb elszórt tömb: Mohács, Szob (a Dunakanyar), Bonyhád, Lenti, Zalaszentgrót.

            Olyan választókerületünk 49 akadt, ahol a baloldal csak egyszer tudott mandátumot szerezni, vagyis ezek a vidékek is inkább a jobboldal mellé tették az X-t. Az Alföldön elsősorban a Duna-Tisza-köze (Bács-Kiskun megyében, illetve Pest megye déli részén) és Debrecen sorolható ide (de pl. Szarvas is); Nyugat-Nógrád; több dunántúli megye (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Tolna) majdnem teljes egészében. Ide sorolhattuk ÉK-Magyarország több, kifejezetten szegénynek számító régióját is (Abaúj, Zemplén, Matyóföld, Mátészalka, Fehérgyarmat).

           E fenti két utolsó csoportba összesen csak 68 magyar választókerület tartozik, ez a 176-nak valamivel kevesebb, mint 40%-a.

2002_vegeredmeny.png

2002: végeredmény

Az eddig elmondottak során is szóba került már, hogy a ’90-es évek során hazánkban is egyre inkább nagy „választói tömbök” alakultak ki. Egyre kevesebb párt tudta megszerezni az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket, egyre kevesebb jelölt szerepel az egyes szavazócédulákon, így mind több választókerületben dől el a mandátum sorsra már az első fordulóban. Természetesen ez leginkább azokban a térségekben lehetséges, ahol az egyik tábornak a támogatottsága, a másiknak pedig az elutasítottsága különösen erős. Igyekeztem e választókerületeket – ismételten a teljesség igénye nélkül – körülhatárolható földrajzi régiókba rendezni.

            Az MSZP legerősebb bázis-régiói a következők voltak: Észak- és Dél-Pest összesen 10 választókerülete; a borsodi iparvidék 8 (a földrajzilag kapcsolódó Tiszavasvárival együtt 9) választókerülete; az észak- és a dél-dunántúli bányász-vidékek 5 választókerülete (Tatabánya, Pécs, Komló); 3-3 választókerület a Közép-, illetve a Dél-Alföldön; Heves megye déli része és több nagyváros.

            A jobboldalt / Fideszt jelentős mértékben támogatta az Észak-nyugat- és a Nyugat-Dunántúl lakossága (a földrajzilag valamelyest ide kapcsolható régiókkal együtt 13-14 választókerület); az Alföldön a Duna-Tisza-köze és a Hajdúság összesen mintegy 8 választókerülete; valamint néhány további észak-kelet-magyarországi és pár elszórt alföldi választókerület.

            Az MSZP 2006-os győzelmében jelentős szerepet játszott az a 26 választókerület (ez az összes 176-nak a 15%-a), melyek 2002-ben még a Fideszt választották, de utána átszavaztak. Érdekes, hogy ezek közül 19 korábban egyáltalán nem számított baloldali jellegűnek. E 26 választókerület közül mindössze 6 található a Dunántúlon; azaz ekkor a szocialisták elsősorban az Alföldön tudták időlegesen honfitársaink egy részét maguk mellé állítani.

2006_elso_fordulo.png

2006: első fordulós győzelmek

Zárásként hadd vonjak le néhány tanulságot a fentiekből.

 1. Az MSZP-nek (és az SZDSZ-nek) az egyéni választókerületek mintegy feléért nem kellett különösebb harcot vívniuk, kampánnyal pedig ennél többet is tudtak szerezni. Azaz támogatottságuk nem korlátozódott bizonyos, jól körülírható rétegekre, évtizedek alatt erősen beágyazódtak a magyar társadalomba.

2. A szocialista kormányok legfőbb bázisa Budapest volt. A nagyvárosok baloldalisága világjelenség, a szociáldemokraták már a két világháború között is jól szerepeltek Budapesten. 1956-ban a főváros népe hősiesen küzdött a zsarnokság ellen, így a kádári politika kiemelten törődött velük. Állami lakásépítés, jobb ellátás, beruházások, az ipar további felduzzasztása. Budapest leginkább baloldalra szavazó részei azok, ahol a bezárt gyárakat és a nagy lakótelepeket találjuk, de szinte az összes többi kerület is mögöttük áll. A főváros ilyetén vonzása kiterjed az agglomeráció több településére is: sok itteni lakó is a nagyiparban talált megélhetést 1989 előtt.

 3. Vidéken a fővárosival hasonló helyzetet figyelhetünk meg: az egykor virágzó bányász/kohász, nehézipari régiók maradtak meg szocialista fellegváraknak, melyekre 1990 előtt kiemelten figyeltek, azóta viszont lakóik a túlélésért küzdenek. (A Dunántúlon a Mecsek, illetve Tatabánya tágabb régiója (és Dunaújváros); a Dunától keletre pedig a Sajó vidéke, Kelet-Nógrád és Heves). Hadd ismételjek meg egy szót még egyszer: bányászat. Nehéz, embert próbáló munka. 1989 előtt hazánkban rengetegen szálltak le nap, mint nap a tárnákba, és részesültek ezért valamelyes anyagi és társadalmi megbecsülésben – 1989 után a bányák bezártak, a munkalehetőségek eltűntek, csak a „szép múlt” emléke maradt.

 4. Hozzávetőleg Miskolctól Szegedig húzódik egy észak-dél irányú, a baloldalra szavazó sáv Kelet-Magyarországon, ami arra enged következtetni, hogy egykor elsősorban a mezőgazdaságból élő régiók is helyzetük romlásaként élhették meg az 1989 utáni éveket.

 5. Számtalan olyan nagyvárosban is a szocialistáknak állt a zászló, ahol a várost körülvevő régió egyébként inkább jobbra húzott (csak példaként: Székesfehérvár, Veszprém, Nyíregyháza, Kaposvár). Ez megerősíteni látszik az 1989 előtti ipartelepítés és lakótelep-építés összefüggését a szocialistákra való szavazási hajlandósággal.

 6. Bár hazánk kis ország, mégis megfigyelhetjük a szavazói tömbök egyfajta – sok más tényező által is „mozaikosra színezett” – nyugat-keleti megoszlását. A Dunántúl – a két egykori bányász-régiót és a nagyvárosok szocialista befolyásoltságát nem feledve – elsősorban a jobboldalt támogatta. Itt valamelyest magasabb az életszínvonal és mindig is jobban érezhető volt a nyugati világ kulturális vonzása.

 7. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az életszínvonal a nem determinált automatikusan valamelyik oldal támogatására. Generációk váltják egymást, de vannak olyan kulturális gyökerek, melyek akár száz évnél régebb óta is hatnak.

     Szép számmal találunk olyan régiókat, ahol a több évszázados paraszti hagyományok (mely az önállóan művelt kistulajdonon alapult) és a régi „függetlenségi / kurucos” mentalitás ma is hatnak. A Duna-Tisza-közének lakói és Debrecen nyakas cívisei (akárcsak a fent már említett zalai és vasi honfitársainak) egyaránt szívesebben adták voksukat jobboldalra. Ugyanarra szavazott az ország leggazdagabb lakóinak (a budai hegyvidék lakosságának) jelentős része, mint kifejezetten szegény régiók is: a Miskolctól észak-keletre fekvő tájak (Abaúj, Zemplén) és Nyíregyházától keletre élők.

2006_vegeredmeny.png

2006: végeredmény

Összességében úgy tűnik, hogy bár az embert számtalan tényező befolyásolja szavazata leadásakor, de 1994 és 2006 között a magyar állampolgárok némiképp a „visszapillantó tükörből” szavaztak. Azaz: nem elsősorban annak alapján adták le voksukat, hogy egy adott kormány hogyan tette a dolgát vagy melyik párt milyen programmal állt elő – hanem a múlthoz való viszonyuk alapján. Akik számára az 1945 és 1989 közötti évtizedek emelkedést okoztak (pl. ipari munkásokká váltak, lakást kaptak stb.), azok inkább voksoltak a baloldalra – míg azok, akik számukra / családjuknak sérelmesnek élték meg az 1989 előtti évtizedeket („kollektivizált” parasztság, egykori középosztály stb.) inkább a jobboldalra.

            Hadd ismételjem meg: kifejezetten történelmi-szakmai blog révén tudatosan nem léptem túl időben 2006-on. 2010-ben már nagyon eltérő eredmények születtek (a baloldal jelentős felmorzsolódása révén), 2014-től pedig teljesen máshol húzódnak az egyéni választókerületek határai, ezért az összehasonlítás leginkább sokkal mélyebb „adatmélység” feltárásával (akár szavazókörig „lehatolva”) lenne lehetséges.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr5517790612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.28. 17:05:08

Csináltam hasonlót én is pár éve.

A lényeg: szinte nincsenek stabil választókerületek Mo-on. Az evk-ek 90 %-ában már minden oldal nyert.

Szentgáli Zsolt 2022.03.28. 17:14:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Van igazság a szavaidban, de azért a rendszerváltás utáni két évtizedben (legalábbis a vizsgált időszakban) mégiscsak voltak, viszonylag stabil nagy földrajzi-választói tömbök (pl. ilyen volt szülőföldem, a DK-Mezőföld is).
süti beállítások módosítása