„A pozsonyi csata” – ténybeli tévedések, torz kijelentések

           Az Internetre nemrég felkerült (és tudomásom szerint a TV által is bemutatott) „A pozsonyi csata” címet kapott, számítógépes animációval készült film sajnálatos módon sok tárgyi tévedést és eltorzított állítást tartalmaz. A történelemmel hivatásomként foglalkozó emberként lelkiismereti kötelességem ezekre rámutatni. Jelen cikk – terjedelmi okokból – természetesen a legkevésbé sem törekszik teljességre.

1. A filmben többször és hangsúlyosan elhangzik, hogy a magyarok „hazatértek” őseik földjére, a Kárpát-medencébe. Ez súlyos tárgyi tévedés: a magát magyarként meghatározó közösség (törzsszövetség) valahol az Ural-vidékén jött létre és biztosan létezett már az Volgától keletre (a Volga és a Káma folyók által meghatározott földrajzi területen). A tudományban évtizedes vita zajlik róla, hogy a magyar nyelven beszélő népközösség több hullámban (pl. László Gyula álláspontja szerint) vagy egyszerre (a IX. század utolsó évtizedeiben) érkezett a Kárpát-medencébe – de az biztosan nem igaz, hogy a magyarok ősei innen valamikor „kimentek”, majd „visszajöttek”.
2. A filmben többször elhangzik: „őseink a hunok”. Ez egyszerűen nem igaz. A hunok birodalma (mely jellegzetes, sok etnikumot magába foglaló nomád szerveződés volt, mely messze nem csak a – nehezen meghatározható – hun etnikumot foglalta magában) az V. század közepén megszűnt, a hun etnikum pedig a sztyeppén „felszívódott” a népek tengerében. A hun-magyar azonosítás egyik forrása az 1280-as években alkotott történetírónk Kézai Simon – akiről a tudomány feltételezi, hogy ezt korának nyugati, egyházi forrásaiban olvasta. Akkortájt más népek is „dicső őseiket” keresték – mások azt éppen a trójaiakban találták meg �.
3. A filmben elhangzik az avar-magyar rokonság kifejezése. Nos: a Kárpát-medencében 568-ban, Baján vezetésével birodalmat alapító, ázsiai eredetű avarokhoz nem sok közül lehetett a magyaroknak.
4. A film az Árpád-házat többször is „Attila örökösének”, illetve „Attila Turul-nemzetsége leszármazottjának” (illetve „a hun dinasztia örökösének”) nevezi. Attila 453-ban halt meg, Álmos vélhetően 895-ben: a kettejük közti négy és fél évszázad áthidalhatatlan szakadék, bizonyosan semmilyen rokoni, származási kapcsolat nem lehet közöttük. Ahogy fentebb már szóba került: a hunoknak garantáltan semmi közük sincs a magyarokhoz!
5. A film szépen szól a magyarok szép textilművességéről, máshol pedig említi sztyeppei kereskedelmünket. Ezt ki kell egészítenünk azzal, hogy a magyarok a szép selymeket és más értékes szövetek egy részét bizonyosan nem maguk állították elő, hanem bizánci és arab kereskedőktől vásárolták – legfőbb eladott „árucikkünk” pedig a rabszolga volt. Azaz őseink harcos elitje földművelő népek tagjait ejtette foglyul és tette rabszolgává, azért, hogy szép „divatos” öltözékekre cserélje…
6. A film szerint: „a bevonuló magyarság védőszárnyai alá vonta az itt élő népeket”. Sőt: „az itt élő népek örvendtek a magyaroknak”. Nos: egy harcos nomád elittel rendelkező népcsoport nem „védőszárnyai alá von”, hanem uralma alá hajt és leigáz (valószínűleg szolgává is tesz) letelepedett földművelőket. A film készítői és lelkendezői nézői bizonyára igen fel lennének háborodva, ha valaki az 1241/42-es szörnyű tatárjárást emlegetné úgy, hogy a „mongolok védőszárnyaik alá vonták az ők szeretettel fogadó testvéri magyar lakosokat” ☹. Mivel még az is hosszas kutatások tárgya, hogy pontosan kiket találtak a 895-ös honfoglalók a Kárpát-medencében, arról bizonyosan nem szól semmilyen forrás, hogy ki mennyire „örült” a másiknak.
7. „A szabad magyarok felemelték Árpádot fejedelemnek”. Súlyosan történelmietlen azt gondolni, hogy a IX. század végén a legfelső eliten (a törzsfőkön) kívül bárkinek lehetett a legcsekélyebb beleszólása abba, hogy ki vegye át a törzsszövetség vezetését. Ismételten elhangzik: „Attila nemzetségéből”…
8. A magyarságnak Etelközből a Kárpát-medencébe való beköltözése a filmben teljesen békés vándorlásként kerül ábrázolásra – annak legcsekélyebb említése nélkül, hogy a folyamatban valamilyen mértékben bizonyosan szerepet játszott a besenyőktől Etelközben elszenvedett katonai vereség (ami a 894/895-ös bolgár-bizánci háborúhoz köthető).
9. A film szerint a magyarok „több évszázadon át nomadizáltak a Fekete-tengertől északra”. Erre semmiféle régészeti bizonyíték nincs – a honfoglalók leletanyagának párhuzama a Volgától keletre lelehető fel.
10. A film szerint „Kurszán 902-es megölésével tört ki a háború”. Seregeink már 900-ban, Itáliából hazatérően elfoglalták a Dunántúlt (ami addig keleti frank felségterület volt), mégpedig kihasználva szövetségesünk 899-es Arnulf halálát, ezért aligha lehetett békés a magyarok és a keleti frankok / bajorok viszonya.
11. A film „tengernyi hadi népet” emleget és azt, hogy „minden szabad magyarnak a zászlók alá kellett gyűlnie”. Nos: a magyar népe zöme „civil” foglalkozású pásztor és földművelő volt: a harcosok csupán egy szűk, néhány százaléknyi – meglehetősen elit – réteget alkottak, a hivatásos katonáskodókét. A középkorban pedig a hadseregek kicsinyek voltak: néhány száz, pár ezer főből álltak.
12. A legsúlyosabb tévedések közé tartozik (bár a „hazatérést” nehéz felülmúlni) Árpád szerepeltetése a pozsonyi csatában. Árpádról 895 után hallgatnak a források. Kései forrás teszi 907-re a halálát – de ez meglehetően megbízhatatlan „információ”. A pozsonyi csatában való szereplését semmilyen forrás nem említi – ez mesés kitaláció. A dolog annál is inkább abszurd, mert a tudomány feltételezése szerint 895 után ő lehetett a kende, a szakrális fejedelem (ezért is tárgyalt Kurszán a bajorokkal!!!) – márpedig a kende biztosan nem vet részt csatában.
13. „Árpád szarmata eredetű elit-csoportokkal rohant rá az ellenfélre”: a fent említett súlyos tévedésen felül is értelmetlen a szarmaták (egy, a rómaiak ellen harcoló ókori nép) szerepeltetése.
14. Külön „gyöngyszem” az a megállapítás a záró percekben, mely szerint a magyar vezetés a X. század közepén „kívülről érkező nyomás nélkül” igyekezett felvételt nyerni az európai népek, nyugati, keresztény közösségébe. Nos: „kalandozó” (azaz rabló, fosztogató, civileket gyilkoló) csapataink 955-ben Augsburgnál, 970-ben pedig a Balkánon Arkadiopolisznál szenvedtek végső vereséget a nálunk erősebb seregektől. A 972-ben fejedelmi trónra lépett Géza ebből vonta le a következtetést: a nyugattal békét kell kötnünk és kereszténnyé kell válnunk, hogy megmaradhassunk a Kárpát-medencében. Nála a krisztusi hit még nem vált belső meggyőződéssé – viszont fiánál, Szent István királynál ez már valóban megtörtént.