AS 1889 nyarán összeült II. Internacionálé döntött úgy, hogy május 1-je legyen a munkásosztály ünnepe. Természetesen az államhatalmak csak lassan, fokozatosan tették ezt állami munkaszüneti nappá - így számtalan országban a munkások aznap egyszerűen sztrájkoltak, hogy ünnepelni tudjanak.
A magyar munkások is ünnepeltek ezen a napon - természetesen rendszerenként eltérő lehetőségek között - és változó szellemben és hangulatban. A május 1-jei fotókból hoztam most bőséges válogatást.
Az első kép kivétel - hiszen mg nem fénykép, hanem grafika. A budapesti munkások már a legelső alkalommal, 1890-ben magukévá tették az Internacionálé felhívását. Aznap a Városligetbe mentek ki ünnepleni - a leírások szerint 60 ezren! A helyszín később hagyománnyá vált.
1919 különleges évnek bizonyult, mert március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság. A kommunista irányú Forradalmi Kormányzótanács - először a magyar történelemben - munkaszüneti nappá nyilvánította május 1-jét. Mivel csak heteik voltak az előkészületekre, így ideiglenes dekorációkat tudtak készíteni: a Keleti pályaudvar előtt pl. gyorsan bedeszkázták Baross Gábor szobrát és fel is tettek rá egy vörös csillagot...
"Feudális" múlt helyett munkásjövő gondolhatták -így vörös drapériával burkolták be a magyar uralkodók szobrait a Hősök terén (erre utal majd Horthy Miklós november 16-i bevonulási beszédében). A középső szoborcsoport főalakja Marx...
Természetesen felvonulást is tartottak aznap. A transzparensen Kun Bélák nagy reménye szerepelt - amire a rendszer egész létét alapozták: "Világforradalom".
A két világháború között ismét sztrájkoltak a munkások május 1-jén, de 1945-ben az Ideiglenes Kormány - nyilván kommunista befolyásra - újfent munkaszüneti nappá nyilvánította ezt a napot. A jelszónak az ad értelmet, hogy formálisan még tartotta a Ii. világháború (Hitler épp előző nap lett öngyilkos...).
1946-tól aztán sokkal szervezettebbé vált ez a nap. Ekkor erősen politizáló jelleget öltött - hiszen két hónappal hamarabb. márciusban alakult meg a Baloldali Blokk (a kommunisták, a szociáldemokraták és a Nemzeti Parasztpárt) "harci szövetsége". Itt még több a piros-fehér-zöld zászló, mint a vörös...
Régi szokás volt május 1-jén szakmánként felvonulni. A szín nem lehet más, mint vörös, az autó ütött-kopott, a jelszó pedig velősen: "Termelj!
1947-től egy újabb tipikus elem jelent meg: autókra szerelt, nagyméretű, időnként látványos installációk - így-egy gyár vagy szakma képviseletében.
1952-ben ért hatalma zenitjére Rákosi Mátyás (60. születésnap, miniszterelnöki tisztség átvétele). Jól látható a személyi kultusz: a "dolgozók" kötelesek voltak hatalmas arcképeket cipelni.
1954-ben a Kossuth Lajos utcát is a vörös szín uralta - "minden mennyiségben"... A részvétel a legkevésbé sem volt önkéntes...
Ezen a szintén 1954-es fotón láthatjuk, ami a kommunista diktatúrákban május 1-je legalapvetőbb sajátossága volt: dolgozók tömegeinek (százezreinek!) kivezénylése, hosszú tömött sorokban - a vezetők pedig tribünről "gyönyörködnek" bennük...
1955-ben még állt Sztálin szobra: a felvonulás monumentalitást, teljes rendezettséget sugall - a spontaneitás legcsekélyebb jelei nélkül...
A XX. században talán 1957-ben volt a legnagyobb fontossága ennek a napnak. A novemberben, a forradalom eltiprásával, az ország élére került kádári vezetés demonstrálni akarta, hogy "a nép a kormány mögött áll". Valóban sokan mentek ki aznap a Hősök terére: gyáranként terelték oda az embereket, sokan bizonyosan félelemből mentek el...
Ekkor zajlott le a magyar történelem első élő TV-közvetítése - bár a lakosság többsége ekkor még nem rendelkezett ilyen készülékkel...
1959-ben ismét a hagyományos "koreográfiát" láthatjuk: felvonulók tömegei a Dózsa György úton - temérdek vörös zászlóval. Akit a gyára nem vezényelt ki, az - kihasználva a munkaszüneti napot - bámészkodhatott...
Egy időben szokás volt, hogy a vezetők "spontán" elvegyültek a dolgozók soraiban: 1961-ben éppen a kádári megtorlás egyik kifejezetten bosszúálló, agresszív alakja vonul: Marosán György.
A gyerekek számára május 1-je azon napok egyike volt, amikor lufit kaphattak a Városligetben: 1965-ben is ennek örülnek gyerekek és felnőttek egyaránt.
1970-re visszatértek az egyre látványosabb installációk: az Inotai Hőerőmű dolgozói még azt is megoldották, hogy a szimbolikus kémények füstöljenek is....
1978-ban eső mosta a várost: a felvonulás azért így sem maradhatott el...
A Kádár-korszak talpkövét jelentette az "életszínvonal-politika" - ennek egyeik elemeként egyre több család rendelkezett saját tulajdonú személyautóval.
Igen ám, de a "szocialista" típusok némelyike hajlamos volt a meghibásodásra - a képen a Magyar Autóklub "sárga angyalait" látjuk, aki épp az 1978-as felvonulásra gurulnak.
A lakosságot vélhetően a szórakozás vonzotta leginkább a Városligetbe - itt (1980-ban) a kor színészei olvasnak fel szórakoztató jelenetet.
A kommunista vezetők a rendszer utolsó pillanatáig ragaszkodtak a lakosság tömeges felvonultatásához - Budapesten ennek 1983-ban is a Dózsa György út volt a legfőbb helyszíne.
A felirat elárulja, hogy ez a kép 1985-ben, a "felszabadulás" 40. évfordulóján készült. Sejthetjük, hogy a ligeti járókelőket egyre kevésbé érdekelte a politika - és egyre kevésbé hitt bárki is a "munkásosztály megbonthatatlan egységében"...
