Korábbi posztomban bemutattam már, milyen plakátokon keresztül próbált férfiakat toborozni a Vörös Hadseregbe a Tanácsköztársaság vezetése.
Úgy tűnik még arra is figyelmet fordítottak, hogy a már belépetteket - illetve az otthon maradt hozzátartozókat - (tovább) buzdítsák a küzdelemre.

Talán az egyik leghíresebb 1919-es plakát: grafikailag kifejezetten modern, erős hatású. A mondanivaló egyszerű: nem védekezünk, támadunk (mindenféle értelemben).

Ugyanaz a mondat - teljesen más képi világgal. A plakátot szinte "beteríti" a hatalmas vörös zászló.
A két zászlótartó katona ugyan fegyvertelen, de alattuk/mögöttük "szuronyok erdeje" követi őket. A kép alsó sarkában feltűnő gyár sziluettje jelzi, hogy a rendszer kifejezetten a munkásokra számított.

A katonák ábrázolása itt szinte realisztikus. A képről a szemlélőnek azonnal Ady verssorai (1907-ben íródott) jutnak eszébe:
"Mióta ember néz az égre,
Vörös csillag volt a reménye."
A vörös csillag felhasználása nagyon gyakori volt évtizedeken át a kommunista államok ikonográfiájában. (Az 1949-es, Rákosi-féle címerben is hatalmas vörös csillag ontotta aranyló sugarait.
A kép érdekessége, hogy úgy tűnik, mintha a katonák éjszaka rohamoznának...
A plakát készítője még arra is ügyelj, hogy még a szöveg is vörös színnel íródjon. Itt azért megjelenik a fenyegetés: "a bujkáló az árulója".
Végre némi konkrétum: a Stromfeld Aurél vezette északi hadjárat valóban jelentős - zömmel magyar lakosságú - területeket szabadított fel másfél hónap alatt..
Feltűnő, hogy a hadműveleteket Nagy-Magyarország térképébe rajzolták bele. Kicsit olyan érzésünk van, mintha az 1920 utáni évtizedek revíziós plakátjait látnánk ("mindent vissza").
A dolog annyiban mindenképpen jogos, hogy még az 1920. júniusában aláírt trianoni béke előtt járunk.
Feltűnő a szóhasználat is: általában akkor szólítanak fel úgy, hogy "Ne csüggedj", ha a valós helyzet nem kifejezetten fényes...
Ez talán a legkülönlegesebb tanácsköztársasági plakát. Bár a zászló vörös, de nem említ politikát, "árulókat", munkásosztályt.
Az üzenet ("azért harcolj, hogy megvédd otthonod, családod") korántsem "osztályharcos", sokkal inkább hazafias, már-már szinte konzervatív.
Ha erre a képre nézek, mindig úgy érzem, mintha egy angyalt akart volna a festő ábrázolni...