Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

Sörreklámok a világháború után - államosításon innen és túl

2024. április 09. - Szentgáli Zsolt

A II. világháború vége után a budapesti sörgyárak egy ideig még hagyományos kereteik között, magántulajdonban működtek. Természetesen folytatták termékeik népszerűsítését is. A plakátok azonban grafikailag egyszerűbbé váltak – egy időre mellőzték az emberábrázolásokat.

1946.jpg

Az 1946-os plakát felszólítása elég egyértelmű (nagy betűkkel, felkiáltójellel): „Igyon sört!”

1945/46-ban hazánkban hiperinfláció zajlott, a pengő értéke olyan gyorsan romlott, hogy egy idő után a gyárak már részben természetben fizették alkalmazottaikat. Ennek egyik formája lehetett a „sörpénz”, amit sörvásárlására lehetett fordítani.

1947_allamositas_elott.jpg

1947-ben még magántulajdonban voltak a sörgyárak: erre utal a „részvény sör” elnevezés. 1948-ban látványos külsőségek között ülte meg az ország a forradalom centenáriumát – erre már az előző évben is készültek.

A plakát apró „szépséghibája”, hogy a XIX. század közepén – a nagyüzemi sörfőzés megindítása előtt – honvédeink elsősorban inkább bort (vagy pálinkát) fogyasztottak.

1947_friss_csapolas.jpg

A Dreher mellett a Haggenmacher volt a másik híres kőbányai sörgyár – 1947-ben még reklámozhatták magukat saját nevükön.

1950-es_evek.jpg

Aztán bekövetkezett a sörgyárak államosítása is. A márkanevek eltűntek. A korszak tipikus figurája a gyári munkás. A valóságban persze egy forró napon (esetleg izzasztó munka közben) aligha kellett a korszak férfijait sörözésre ösztönözni :)

Persze a „szocializmusban” szükség volt „egészségügyi” indoklásra is: erre volt alkalmas a klasszikus jelmondat: „A sör folyékony kenyér”.

1960_as_evek_sort_iszom.jpg

Az 1956 utáni Kádár-korban már „cizelláltabban” ösztönöztek fogyasztásra: polgári ruhás párok (nők is!) „minőségi” sört isznak. A „minőségi” jelleget akarták azzal is kifejezni, hogy „márkanevet” adtak a sörnek (lásd: „Délibáb”), illetve feltűnik az „extra” kifejezés.

A Dreher és Haggenmacher nevek eltűntek, maradt a semleges „Kőbányai Sörgyár” elnevezés.  

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr1118376175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lez blogger 2024.04.10. 12:45:52

Az I. vh és Trianon után a fővárosi sörgyárak is elvesztették a felvevőpiacuk nagyrészét, ami miatt komoly átalakulásra kényszerültek. A vh kitörésekor 5 sörgyár működöt Kőbányán, a Dreher, az Első Magyar Részvényserfőzde, a Polgári, a Haggenmacher és a Fővárosi. A piacvesztés hatására a Dreher 1923-ban felvásárolta a Részvény és a Haggenmacher részvényeinek jelentős részét, létrhehova az úgynevezett Koncentrációt, és átalakította a termelést. 1933-ben pedig a három cég hivatalosan is egyesült, létrejött a Dreher Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőde. Tehát a bár termékek Dreher, Haggenmacher, Részvény néven néven futottak, valójában ez egy cég volt.1934-ben pedig a Fővárosit is felvásárolták. Ezután a teljes magyar sörtermelés 75%-át ők állították elő, A maradék nagyrészét pedig a Polgári.
süti beállítások módosítása