Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

Amerikai elnökválasztások 2000 - 2020

A sorozat harmadik része - elérünk szinte a jelenbe

2023. október 24. - Szentgáli Zsolt

2000

al_gore.jpg

Talán a legvitatottabb elnökválasztás 1945 után.

Mivel Clinton 8 éve letelt, így a demokraták – logikusan – alelnökét, Al Gore-t indították. Elnökénél is fiatalabb volt két évvel (1948-ban született) és jól kiegészítette őt abban, hogy – szemben Clintonnal – hónapokon át harcolt a vietnami háborúban (noha ő is ellenezte azt). Tennessee (tehát szintén egy déli) államból származott, korábban képviselő és szenátor volt – és foglalkoztatta a környezetvédelem.

lieberman_official_portrait_2_cropped_2.jpg

A demokraták megint bevállalták egy újítást: most először az izraelitea felekezethez tartozó férfit jelöltek alelnöknek, J. Libermant-t.

a_ket_bush.jpg

 A republikánusok a korábbi elnök fiát, George Bush-t indították – sokak szerint minden idők leggyengébb szellemi képességekkel rendelkező jelöltjét. 

 

cheney.jpg

Megalapozott vélekedés szerint ő csak az előtérbe tölt báb szerepét „játszotta” – az igazi „Főnök” alelnök-jelöltje Dick Cheney volt, aki az idősebb Bush idején hadügyminiszter volt, a demokrata kormányzás idején pedig eg óriás-konszern vezére volt. Egy személyben jelentette azt, amiről már 1960-ban úgy beszélt Eisenhover elnök: a nemzetre / demokráciára / békére veszély „katonai-ipari komplexum”.

2000_green_party.png

Most először az amerikai történelemben szerephez jutottak a környezetvédők: a Zöld Párt jelöltje (R. Nader) majdnem 3 millió szavazatot szerzett! Szerepe azért bizonyult döntőnek, mert majdnem bizonyos, hogy szavazóinak zöme a demokrata jelöltet (a témára amúgy is érzékeny Gore-t) ikszelte volna be, aki így simán győzhetett volna.

2000_terkep.png

A történelem során most először adtak le 100 milliónál is több szavazatot az Egyesült Államokban! Szoros versenyben Al Gore több mint félmillióval több voksot gyűjtött be. Európában nem is lett volna kérdés. A XVIII. századból örökölt – európai ésszel felfoghatatlanul igazságtalan – elektori rendszerben azonban a floridai voksok (pár százas különbséggel) döntöttek. Az újraszámolás körüli huzavona (ellentétes bírói ítéletek stb.) miatt sokan úgy gondolják, hogy a republikánusok végül is csalással nyertek.

2000_presidential_election_results_by_congressional_district.png

A részletes térkép erős földrajzi megosztottságot mutat. A demokratákra szavaz az ország „világra nyitottabb” része: az ÉKI-i partvidék (Dalevare-től „fölfelé”),a Csendes-óceán partja és a Mississippi északi völgye, valamint elszórt „foltok” (pl. Dél-Texas és DK-Florida).

2004

Kicsit „egyszerűbb” történet. A megszokott módon a republikánusok a Bush-Cheney páros folytatását javasolták. (Mögöttük állt Afganisztán 2001-es megszállása, Irak 2003-as legyőzése és az ország „nyakig” benne volt a „terror elleni háborúban”).

john_kerry_portrait_of_climate_envoy_cropped.jpg

  A demokraták nem Al Gore-t, hanem Massachussetts szenátorát, John Kerry-t indították. Az ő távoli ősei közé tartozott az Osztrák-Magyar Monarchiában élő zsidó család is, de már édesapja is katolikus hitben nevelkedett. Bátran harcolt a vietnámi háborúban.

2004_terkep.png

Megint kiderült, hogy az USA népe szereti újraválasztani elnökeit: ifj Bush (azaz Chaney) most 3 millióval kapott több voksot, mint Kerry. A demokratáké maradt ÉK, a Csendes-óceán partja és a Nagy-Tavak vidéke – de a Sziklás-hegység, a Nagy-Síkság és a Dél erősen republikánus.

2008

barack_obama.jpg

A demokraták „meredeket” húztak: most először afro-amerikai politikust indítottak, a fiatal Barack Obamát. Obama édesanyja európai felmenőkkel büszkélkedhet (Amerikában „klasszikusan” angol, ír, német stb.) édesapja viszont kenyai bevándorló. Számtalan más elnökhöz hasonlóan ő is jogot tanult, Illinois szenátorává választották és igen fiatalon (47 évesen!) nyerte el a jelöltséget (amire Clinton elnök felesége is pályázott).

john_mccain_official_portrait_2009.jpg

 Teljesen más karaktert indítottak a republikánusok (Bush 8 éve lejárt): McCain pont 25 évvel volt idősebb riválisánál, pilótaként éveket töltött vietnámi fogságban. Arizona szenátoraként töltött hosszú éveket a Kongresszusban – néhány kérdésben pártjánál mérsékeltebb álláspontot elfoglalva.

2008_terkep.png

A választás óriási tömegeket tudott megmozgatni: most először adtak le 130 milliónál (!!!) több szavazatot. Obama hatalmas győzelmet aratott: majdnem 9,5 millióval többet választották őt! Majdnem megnyerte a „régi Unió” (1861) összes államát, de a hagyományosan demokrata nyugati part mellet régi „konföderációs” államokat is (pl. Észak-Karolina és Florida).

2008prescountymap.PNG

A részletesebb térkép mutat egy a „mély dél” szívén végihúzódó „kék” (demokrata) sávot: itt részben a lelkes afro-amerikai szavazókat láthatjuk, akik végre „sajátjuknak” érezhettek egy elnökjelöltet.

A közép-nyugati „préri” (Texastól Nebraskáig) viszont annyira „sötétpiros”, hogy a demokraták nem igazán „rúgnak labdába”.

2012

A demokratáknál nem lehetett kétséges Obama újraindulása. Akkor sem, ha a republikánus táborban (pl. egészség-biztosítási javaslata miatt) egyre hevesebb gyűlölet tárgyává vált.

mitt_romney_official_us_senate_portrait.jpg

A republikánusok M Romney-t indították. Obamánál még ő is lényegesen idősebb volt (14 évvel), de azért már nem a McCain-, hanem a Clinton/Gore-generációt képviselte. Ő volt az Államok történetének első mormon vallású jelöltje. Bár e felekezet hívei elsősorban Utah-ban élnek ő maga Massachussetss kormányzója volt. Már 2008-ban is küzdött a jelöltségért, de végül csak négy évvel később szerezte azt meg.

2012_terkep.png

 A szavazók kicsit kevésbé voltak aktívak, mint 2008-ban: most valamivel 130 milliónál kevesebben mentek el. Obamára 4 millióval kevesebben szavaztak, mint akkor, de így is 5 milliós különbséggel győzte le mormon riválisát. A demokraták több államot elbuktak (pl. Indiana, Észak-Karolina), ami figyelmeztethette volna őket….

2016

A demokraták között akadt egy idős politikus (B. Sanders) aki több felmérés szerint is győzelmet tudott volna aratni a republikánusok felett. Noha – Amerikában igen ritkán fordul ez elő – már-már európai típusú szociáldemokratának vallotta magát.

 clinton-profile-m.jpg

A demokraták azonban – utólag furcsa módon – nem őt, hanem a korábbi elnök, Clinton feleségét, Hillary-t választották (aki már 2008-ban is nagyon szeretett volna az USA első női elnöke lenni). Az USA első női elnökjelöltje lett….

trump-0805.jpg

A republikánusoknál is meglepő esemény történt: a modern korban először, olyan férfi nyerte el a jelöltséget, aki korábban soha nem töltött be választott tisztséget (tehát nem volt szenátor, képviselő vagy kormányzó). Ez volt D Trump, aki a családjától örökölt ingatlanvagyonból élte luxus-életét és ügyesen adta el magát „sikeres vállalkozóként”. Közismert média-szereplő volt.

Furcsa folyamatot jelzett az is, hogy az 1961-es születésű Obama után nála két jelentősen idősebb jelölt csapott össze: egy 69 éves demokrata a 70 éves republikánussal.

popular-vote-2016.png

A demokratákkal hasonló történt, mint 2000-ben, de most sokkal „durvább” formában: Clinton-né majdnem 3 millióval (!!!) kapott több szavazatot, mint az ingatlan-mágnás, de mégis Trump lett az elnök az elektori szavazatok republikánusoknak kedvező elosztása miatt.

A mindkét jelölttel való elégedetlenséget jelzi, hogy majdnem 8 millióan eleves esélytelen indulót választottak – sokan egyfajta protest-szavazatként. Mivel ez a fajta „tiltakozó-szavazás” inkább a demokrata érzelműekre jellemző, ezért feltételezhető, hogy jobb emokrata jelölt esetén közülük akár több milliónyian is arra szavaztak volna…

2016_terkep.png

A demokraták elbukták a „régi Unió” „munkásállamait” (pl. Ohiot, Pennsylvaniat, Michigan-t, Wisconsin-t). A történelem abszurd-fordulata: az „elit-ellenes” voksokat egy dúsgazdag milliárdos gyűjtötte be.

2016_united_states_presidential_election_results_map_by_county_svg.png

A részletesebb térkép jelzi, hogy a demokraták össznépességbeli többsége néhány földrajzen jelent csak helyi többséget: Csendes-óceán partja (főleg a nagyvárosok), Dél-Texas, Új-Anglia, néhány nagyvárosi körzet (pl. Chicago, New York) és a „mély-délen” áthúzódó „kék sáv” (vélhetően az egykori rabszolgák leszármazottjai).

2020

 Trump az USA egy legmegosztóbb elnöke volt. Kivételesen még saját pártjában is sokan jelezték, hogy nem hajlandók támogatni őt. Közben az év márciusában az Egyesült Államokat is elérte a Covid-járvány: sokan haltak bele, az elnök pedig igyekezett a problémát lekicsinyelni, illetve időnként egészen furcsa „gyógymódokat” javasolt. Pártja azért még így is őt indította a második mandátumért.

joe-biden-gettyimages-1267438366.jpg

A demokraták sem vállalták a fiatalítást. Jelöltjük Joe Biden 1942-ben született, évtizedeket szolgált a Szenátusban (a kicsiny Delavare-t képviselve), majd 8 évig ő volt a nála majd 20 évvel fiatalabb Obama alelnöke.

A demokraták megint bevállalták, hogy nőt jelölnek alelnöknek (ráadásul részben indiai származásút, Kamala Harris-t) – és most bejött nekik.

Az érzelmektől erősen túlfűtött kampány után sokan érezték sorsdöntőnek a novemberi választást: 150 milliónál is több voksot adtak le (ez persze utal az ország folyamatosan növekvő népességére is!)

Biden-t 81 millióan, Trump-ot pedig 74 millióan választották: ez 7 milliós demokrata fölényt jelent!

2020_terkep.png

A térkép szerint a demokraták egyre sikeresebbek dél-nyugaton (Arizona, Nevada, Új-Mexikó), kicsit „visszajöttek” a „régi Unióban” (pl. Pennsylvaniában) és megnyerték a „régi délről” Georgiát is.

Biden lett az USA történelmének második katolikus elnöke – ő is ír felmenőkkel büszkélkedhet, akárcsak Kennedy.

A jövő megjósolhatatlan - de még az is lehet, hogy jövőre, 2024-ben újra Biden és Trump mérkőzik...

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr6318241837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2023.10.25. 12:20:28

Lényegretörő összefoglaló. Néha nehéz belelátni az amerikai néplélekbe, de Trump megválasztását semmi sem tudta megindokolni.
Obama minden idők egyik legjobb elnöke volt stabil gazdaságpolitikával, szociális reformokkal, még jobb külpolitikával. Hilary nem volt egy jól marketingelhető „babacsókolgató” politikus, de amit Trump képviselt a hazug félrevezető egybites szövegével az minden kritikán aluli volt (sajnos George W esetében is bevált).
süti beállítások módosítása