A II. világháború után Németországot kezdetben 4 megszállási övezetre osztották. Az ország keleti tartományait levágták és Lengyelországhoz, illetve a Szovjetunióhoz csatolták.
1948-ra a három nyugati zóna (angol, amerikai, francia) egyesült.
1949-ben a megszállók engedélyezték szabad választások megtartását, így úgy ország alakulhatott: a Német Szövetségi Köztársaság.
A választásokon természetesen csak a demokráciát, az emberi jogokat elfogadó szervezetek indulhattak – nácik és más szélsőjobboldaliak nem.
Az egykori Katolikus Centrum, majd Centrum folytatásaként alakult meg a CDU (Kereszténydemokrata Unió). Megtalálták a megfelelő embert: Konrad Adenauert. A 73 éves politikus már 1917 és 1933 között (!!!) Köln polgármestere volt, Rajna-vidéki katolikus politikus. A nácik hatalomra kerülésekor leváltották. A Harmadik Birodalom éveiben teljes passzivitásba húzódott, így azon kevés vezető német politikus közé tartozott, akik erkölcsileg makulátlanul vészelték át a náci korszakot. Mivel nem volt baloldali, így az amerikaiak számára is megfelelő volt a háború után…
A plakát – és a CDU-kampánya – egyértelműen rá épített: „Adenauerrel a békéért, szabadságért és Németország egységéért – ezért CDU).”
A másik CDU-plakát már tágabbra nyitja a horizontot: a vörös alak egyértelműen a Szovjetuniót, a kommunista veszélyt jelenti – amely elől csak a frissen magalakult Bundesrepublik nyugati integrációja jelenthet védelmet.
A német demokrácia több évtizedes letéteményese volt a Szociáldemokrata Párt (SPD). Ekkor elvben marxista és felvállaltan a munkásosztály pártja!
A jelmondat: „Az SPD-vel a szabad, szociális és egyesült Németországért”. Ma ezt a plakátot szinte már „nacionalistának” mondanánk. A térképen pirossal jelölték a létező Nyugat-Németországot, szürkével pedig az 1939-es határok óta elveszített részeket – mégpedig nem téve különbséget a Lengyelországhoz került és a szovjet zónaként működő „kelet-német” területek (a majdani NDK) között. Látszik, hogy 1949 németjei számára a keleti részek megszállása volt az egyik legfontosabb kérdés – annál is inkább, mert milliókat űztek el onnan.
A másik plakát nem tartalmaz képet, csak nagy, fekete, figyelemfelkeltő betűket – és egyfajta nyelvi leleményt –„Az összes milliomos a CDU-FDP-t választja – az összes többi német pedig az SPD-t”. Klasszikus baloldali üzenet: a jobboldal a nagytőke pártja, a lakosságé pedig a baloldal.
A harmadik erőt a liberálisok jelentették. Erős megszólítást írták ki – kép nélkül.
„Idős polgárok” – „Menekültek” „Ne egymás ellen – inkább együtt!” „Egy egységben, igazságban és szabadságban lévő Németországért – válasszuk az FDP-t!”
Aktuális kérdések: még a gazdasági csoda előtt járunk: az állam rendelkezésére egyelőre szűkös erőforrások álltak csak – és ebből szerettek volna az idősek magasabb nyugdíjat, a sok millió menetült pedig több támogatást.
A liberálisok tipikusan középen állnak az 1945 utáni német politikában – küzdöttek is a jobb- és baloldal szembenállása ellen.
Megfigyelhető, hogy a három jelentős politikai erő kiemelt egy közös értéket: SZABADSÁG. 12 évi náci zsarnokság alatt az emberek igencsak megtapasztalták a szabadság hiányát – és ennek értékét!
A nagy pártok versenye igen szorosnak bizonyult: a CDU önmagában csak 2%-al győzte le az SPD-t. Az FDP ekkor kifejezetten inkább jobbra fordult (ahogy erre utalt is már az SPD-plakát), ezért mérsékelt jobboldali koalíciós kormány alakult és Konrad Adenauer lett az NSZK alapító kancellárja.
Zárásként érdemes még megnézni, hogy milyen hatalmas földrajzi eltérések mutatkoztak a pártok szavazótáborában. A CDU-ra nagyon sokan szavaztak a katolikus Rajna-vidéken és a szintén katolikus Baden-Württembergben – míg a baloldalra inkább Közép-Németországban.
