Blogom rendszeres olvasói már sok cikket olvashattak a tankok történetéről (I. és II. világháború, különféle nemzetek fejlesztései stb). A magyar katonák által használt, itthon készült fegyverekről viszont korábban még nem írtam – most pótlom ezt a hiányt.
Az I. világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege nem használt tankokat.
A trianoni béke ezt meg is tiltotta az összezsugorodott, szegény Magyarország számára. Az 1930-as évek végén azonban a Magyar Honvédség vezérkara már erősen igényelte, hogy mi is rendszeresítsünk páncélosokat és az 1938-as győri program (középiskolai tananyag �) biztosított ehhez anyagi erőforrásokat is.
Érdekes módon a magyar vezetés nem saját modell fejlesztésébe fogott, hanem Svédország, azaz semlegességére kifejezetten ügyelő állam egyik járművének, az L-60-asnak a licencét vásároltuk meg.
A Magyar Honvédség 38 M Toldi I néven rendszeresítette a már itthon gyártott eszközöket. Tömege mindössze 8,5 tonna (!!!) volt, hiszen a benne helyet foglaló, mindössze 3 fős személyzetet többnyire csak 13 mm-es (!!!) páncéllemez óvta. 7 900 köbcentis, nyolchengeres motorja 155 LE-t adott le (azaz 54 kg/LE aránnyal rendelkezett). Így úton az 50 km/h-s tempót tudta elérni.
A szűkös méretek (főleg a toronyé) erősen korlátozták a beépíthető fegyvereket: igazi ágyú helyett csak 20 mm-es nehézgéppuskát kapott, amely mellé egy 8 mm-es géppuskát építettek be párhuzamosan.
Ezekkel a paraméterekkel a Toldi-I mindenképpen csak könnyű harckocsinak számított és legfeljebb felderítésre volt alkalmas – különösen a keleti front ütközeteiben.
A háború megkövetelte a tank modernizálását, így született meg az 1940-es évek elején a Toldi-II (mely Toldi B-40 néven is ismerős lehet). (Toldi-I-eket is építettek át a javított változattá).
Minden tekintetben fejlesztettek rajta: 40 mm-es ágyút és 35 mm-es páncélzatot kapott. A tömeg így viszont természetesen 9 300 kg fölé hízott – de a motor maradt (azaz immár: 60 kg-t „cipelt” minden egyes lóerő).
A változások érdemben nem javították a Toldi túlélő-képességét, így szovjet tankokkal szemben nem voltak igazi esélyei…
A vezérkar számára hamar nyilvánvaló vált, hogy a Toldi nem teljes értékű harckocsi, ezért mindenképp igényt tartottak egy komolyabb járműre is.
Miután 13938-ban (müncheni konferencia), majd 1939-ben (a Wehrmacht bevonulása Prágába) az egykori csehszlovák hadiipar immár német kézbe került, így már az „új urak” voltak, akik 1940-ben egy továbbfejlesztett típust, a Skoda T-21-t kínálták fel a Magyar Honvédség számára.
Az átalakított tankokat mi 40M Turán (Turán-I) néven vettük használatba. Lecserélték az ágyút (47 mm-esről 40 mm-esre) és a Toldiból is ismerős, magyar gyártású 8 mm-es géppuskát tették mellé másodlagos fegyverzetként.
Megnövelték az eredeti változat páncélvédettségét (némely helyeken akár 50 mm-re is) és nagyobb lett (immár 3 személyes) a torony. Így összesen 5 katona kezelte – akárcsak a II. vh többi „komoly” harckocsiját (Sherman stb.).
Következett a „klasszikus probléma”: a védelem növelése tömegnöveléssel jár: 16,5 tonnáról 18 tonna fölé. A helyzeten javítandó a 240 LE-s Skoda motort 260 LE-s hazai, 8 hengeres motorra cserélték. (Arány 70 kg/LE…).
A történelem ismétli önmagát – néha meglehetősen rövid időn belül… A 40 mm-es lövegről kiderült, hogy nem üti át az ellenséges járművek páncélját, ezért megszületett az új változat: 41M Turán (Turán-II).
A vezérkar követelésére komolyabb ágyút építettek bele: 75 mm-est! Ez már „komolyabb hangzik” – de a torony komoly akadályt jelentett a beépíthetőség iránt, így mindössze egy rövid csövű változatot került a tankba. Rövidebb cső à kisebb torkolati sebesség à mégsem elegendő átütőerő…
A tömeg tovább növekedett (immár 19 tonna fölé!!!), ami tovább rontotta a mobilitási arányokat.
A harckocsik legsérülékenyebb része a lánctalpa. Ezek védettségét próbálták a mérnökök megoldani speciális köténylemezekkel. A fotón jól látható a korban „divatos” fegyver-elrendezés: az egyik 8 mm-es géppuskát a torony mellé építették be, a másikat pedig a jármű testébe, a vezető mellé.
Az egyre súlyosbodó harcok közepette a vezérkar igényelte a Turán-III harckocsi kifejlesztését is – de ez csak a prototípusig jutott.
