Aki az iskolai atlaszban a középkori Európa térképet böngészi, találhat egy érdekes nevet - mely földrajzi fogalomként valóban különleges: "Német Lovagend".

Erről az államalakultról hoztam most pár térképet. 

A XIII. század elején a Balti-tenger partján éltek Európa utolsó olyan törzsei, melyek még nem vették fel a keresztény hitet. Közülük többen is (pl. a litvánok) rendszeresen harcba keveredtek szomszéd - már Krisztus-hitű - népekkel, pl a lengyelekkel.

A pogány népek elleni harcra (és reménybeli megtérítésükre) már 1200 körül fegyveres alakulatot alapított a rigai (német) püspök: ez volt a Kardtestvérek Rendje.

Amint a fenti térképen - pirossal jelölve - jól látható, ők elsősorban a térség északi részén, a mai Észtország és Lettország területén hódítottak.

A katonai jellegű német terjeszkedés akkor lett még sikeresebb, amikor Európába érkezett a Német Lovagrend. Ők kezdetben (a XII. század vége felé) a Szentföldön betegápolóként tevékenykedtek, de Európában tevékenységük hangsúlya más irányba tolódott el.

1211-1225 között Erdély dél-keleti sarkából, a Barcaságból kiindulva a kunok megtérítésén munkálkodtak - de alig másfél évtized után kiűzte őket II. András magyar király, mert saját államot akartak létrehozni.

Így nagyon is kapóra jött nekik Mazóvia Konrád lengyel részfejedelem üzenete, aki 1226-ban a Balti-tenger vidékére hívta őket, az itteni pogány törzsek elleni küzdelemre.

A Balti-tenger déli partján élő porosz nép ellen vívtak évtizedes küzdelmet. A poroszok többször fel is lázadtak a lovagok ellen - de elbuktak.

Közben a Kardtestvérek is csatlakoztak a náluk sikeresebb és erősebb testvér-rendhez - így együtt már meg tudták valósítani régóta dédelgetett álmukat: önálló államot alapítottak.

A XIII. század végi állapotok jól mutatják, hogy a litvánokkal ugyan nem bírtak, de - egyházi / püspöki birtokokkal osztozkodva - nagy területeket tudtak birtokba venni.

Mindezzel párhuzamosan egy olyan folyamat is zajlott, mely évszázadokra meghatározta Közép-Európa arculatát. Németország földje ekkortájt nem tudta eltartani egyre gyarapodó népességét - keletebbre (Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon) viszont hatalmas területek vártak benépesítésre.

A megoldás: hosszú időn át tartó vándormozgalom, melynek során a német telepesek (parasztok és polgárok) hozták magukkal jogaikat, fejlettebb mezőgazdasági technikáikat - és növelték az őket befogadó uralkodók bevételeit. E folyamat neve: "Drang nach Osten".

Nos: a Német Lovagrend tagjai tárt karokkal fogadták honfitársaikat: a folyton lázongó, egykori porosz parasztok közé (és helyükbe) német földművesek érkeztek. A "porosz" név jelentése pedig megváltozott: most már a Balti-tenger déli partján élő németeket hívták így.

A XIV. századra a terjeszkedés kora véget ért: A felkeléseket leverték, az állam -a Kardtestvérek bevonása által is - megszilárdult.

A Német Lovagrend olyan fenyegetést jelentett, hogy ennek kivédésére 1386-ban Litvánia és Lengyelország - uralkodóik házassága révén - szövetségre lépett (a litvánok pedig megkeresztelkedtek).

1410-ben az igen híres grünwaldni (tannenbergi) csatában le is győztek az elit német lovagokat. Egy újabb háborút követően a Lovagrend 1466-ban a Lengyel Királyság vazallusává vált - a korábbinál jelentősebb kisebb területeket birtokolva.

A végső nagy fordulatra a XVI. század elején került sor.

Az utolsó nagymester, a Hohenzollern-dinasztiába tartozó Brandenburgi Albert 1525-ben csatlakozott Luther Márton hitújításához, az államot pedig világi fejedelemséggé alakította - Porosz Hercegség néven.

A "Német Lovagrend" elnevezés így eltűnt a térképről - viszont egy olyan államalakulat magja kezdett kibontakozni, mely a későbbi századokban jelentős szerepet játszott egész Európa sorsának alakításában...

A brit légierő (Royal Air Force) már a '30-as évek közepétől "sejtette", hogy előbb-utóbb konfliktusra kerül sor a felemelkedő Harmadik Birodalommal. Ezért fejlesztési megbízást adtak ki vadászgépekre és bombázókra egyaránt. A következőkben néhány - itthon kevéssé ismert - bombázó típust szeretnék bemutatni - elsősorban a korai évekből.

 A Fairey Battle-t akkor tervezték, amikor még azt hitték, hogy komoly szerepet játszhatnak a háborúban az egymotoros, könnyű bombázók is - de nem így alakult.

Kicsi - és lényegében használhatatlan - gép volt. 1000 LE körüli Merlin motor hajtotta (ami persze önmagában nem volt rossz ötlet), három fős személyzet repült vele - akik 2 géppuskával próbálták meg felvenni a harcot az ellenséggel és mindössze 450 kg bombaterhet vihettek magukkal.

A 390 km/h órás maximális sebesség már papíron sem mutatott túl jól - de a valóságban ezt sem tudta elérni...

1940 májusában, a Franciaország elleni német támadáskor olyan súlyos veszteségeket szenvedtek el a légelhárító ágyúk és a vadászgépek tüzében, hogy a háború további részében a csatáktól messzebb vezényelték, illetve kiképzési célokra használták őket. Így is építettek belőle több, mint 3 000 (!!!) darabot - zömüket teljesen feleslegesen...

Azért már a '30-as évek közepén felsejlett, hogy a kétmotoros, közepes bombázók hatékonyabbak lehetnek. Ekkor gyártották a Bristol Blenheim-eket.

Nevük eredete érdekes - és magyar vonatkozással is bír. 1704-ban, a spanyol örökösödési háború során az egyesült brit-osztrák seregek, egy, a Duna mentén vívott csatában állították meg a Bécs felé előretörni szándékozó francia hadakat. Ezt a csatát az osztrák vezért (Savoyai Jenő!) Höchstadt faluról nevezte el - a brit vezér (John Churchil!!!), viszont Blenheim-ről. A győzelem tiszteletére kapott is egy óriási kastély, melyet "Blenheim Palace"-nak neveztek el. Ebben a kastélyban született a nagy hadvezér dédunokája - egy bizonyos Winston Churchill...

Noha a Blenheim gyártását befejezték 1939-ben, de értelemszerűen sok példány állt rendelkezésre a háború első szakaszában, ezért be is vetették őket. Lehet, hogy nem kellett volna...

A háromfős személyzettel repülő gépbe 2 db 850-900 LE körüli Mercury motort építettek. Alig tudott 400 km/h-s tempó fölé "kapaszkodni" - a repülősök pedig összesen 2 géppuskával próálhatták megvédeni magukat (feltéve, hogy a hátsó lövész nem lőtte szét saját hátsó vezérsíkját...). Legfeljebb 450 kg bombaterhet próbálhatott meg célba juttatni... Az oldalról jövő támadások ellen védtelen volt - akárcsak más brit géptípusok...

Minden probléma ellenére több, mint 5000 példányt (!!!) gyártottak belőle - egy részüket akkor, amikor már kiderült, hogy túl sok sikert nem lehet elérni vele...

Az egykori legendás brit hadvezérről (aki 1815-ban a waterloo-i csatában legyőzte Napóleont) elnevezett Wickers Wellington már komolyabb "alkotás" volt. A folyamatos fejlesztések során két Pegasus motorjának teljesítménye 1000-ről 1 300 LE környékére növekedett.

Nagyobb gép volt: hatan repültek vele, kapott farok- és orr-lövészállásokat (összesen 6 géppuskával), akár 2 000 kg bombát is felpakolhattak rá, amivel el tudott repülni, akár 4 000 km-re is.

Látszólagos előnyei mellett azonban csak a 380 km/h-s tempót tudta elérni - és oldalvédelemmel őt sem látták el...

A brit tervezők nem szűkölködtek az ötletekben. A Handley Page Hampden különleges külsejű gép volt - kettős függőleges vezérsíkjával. (Ez aerodinamikai előnyök mellett nyilván segítette a toronylövész védelmi munkáját is a hátulról támadó vadászgépekkel szemben).

Két 1000 LE körüli motorja a "szokásos" 420 km/h sebességre tudta gyorsítani - amivel persze sokkal lassabb volt a korszak vadászainál.

A másik problémát a különlegesen karcsú - bár kétségkívül látványos - törzs jelentette. Csak négyen repülhettek vele , akik nehezen tudtak egymással kommunikálni. (Pedig elvileg erősen védettnek szánták, hiszen 6 géppuskája tüzelt előre, felül hátra és alul is (sok gépet támadtak alulról a vadászok).

1800 kg bombaterhet tudott elvinni legfeljebb 3000 km-re - ha addíg nem lőtték le...

Egy olyan kétmotros hagytam a végére, amelyik majdnem jó lett - de a típus elmondhatja magáról, hogy egy későbbi, valóban fontos gép fejlesztésének alapja lett.

A szakértők elmondása szerint az Avro Manchester igazi problémáját az jelentette, hogy csak két motort építettek bele, melyek összességében gyengének bizonyultak.

Az 1940-42 között bevetett géppel folyamatosan "kísérleteztek" a mérnökök - építették kettő- és három (!!!) függőleges vezérsíkkal is.

A 2 db 1 800 LE-s Vulture motorra 3 600 kg bombaterhet "bíztak" - melyet elvben 2 600 km-re tudott eljuttatni, de csak legfeljebb 426 km/h-s tempóval.

A korábbiaknál erősebb védelemmel próbálkoztak: 7 fős személyzete 8 (!!!) géppuskát kapott önmaga megvédésére: a "klasszikus" orr- és faroklövész mellett, elvben meg tudta védeni magát a törzs tetején és alján elhelyezett ikerfegyverekkel is.

Összességében elmondható, hogy a brit vezetők nem mindig a legésszerűbben használták fel erőforrásaikat, hiszen sokszor erőltették olyan gépek építését (és használatát) melyek túlzottan sebezhetők voltak és kevéssé tudtak hozzájárulni a valós harci sikerekhez...

A XVI-XVII. században az Atlanti-óceán partján 13 angol gyarmat jött létre (igaz, nem mindegyiket alapították angol nyelvű telepesek).

1763-ban véget ért a hétéves háború. Ennek során a britek a franciák összes észak-amerikai gyarmatát elfoglalták (Kanadát, Louisiánát). A háború végeztével III. György király megtiltotta a telepeseknek, hogy az általa kijelölt vonaltól nyugatra terjeszkedjenek. Így kívánta megőrizni a békességet az ott élő indián törzsekkel.

Az 1775-1783 között vívott függetlenségi háborút - francia segítséggel - megnyerték az egykori gyarmatok. Az 1776-ban alakult Egyesült Államok határait az 1783-as versailles-i békében jelölték ki. Az USA nyugati határa ekkor a Mississippi lett, azaz az új állam jóval nagyobb területet kapott, mint a 13 gyarmat eredeti területe.

A következő évtizedekben két lépcsőben gyarapodott a tagállamok száma (13 --> 50). Első lépésként - kellő számú telepes odaköltözésekor - önkormányzattal rendelkező "területet" (Territory") hozhattak létre. Ha ennél magasabb (törvényben előírt) népességszámot értek el, akkor alakulhattak tagállammá ("State") és nyerhettek felvételt az Unióba.

1800-ban Napóleon visszaszerezte Spanyolországtól az 1763-ban elvesztett Louisiana nevű egykori gyarmatot - majd 1803-ban (15 millió akkori dollárért!) eladta az Egyesült Államoknak.

Az USA ezzel megduplázta területét, hiszen az ekkor megnevezett Louisiana a nagy folyótól egészen a Sziklás-hegységig ért.

A következő gyarapodás Florida lett. A szintén indián törzsek által lakott, mocsaras területet 1819-ben adta át Spanyolország a jenkiknek - némi nyomásgyakorlás után...

Közben jelentősen előrehaladt a népesség nyugatra vándorlása - és ezzel újabb "területek", majd államok szerveződése. Ezzel kiéleződött a vita a déli rabszolgatartók és az északi, szabad államok között.

Ezt a vitát - egyelőre - 1820-ban kompromisszummal zárták le. A nemrég megvásárolt Louisiana területén húztak egy vonalat: az ettől északra belépők a tervek szerint szabad államok lesznek, a vonaltól délre csatlakozók viszont tarthatnak rabszolgákat. (A rabszolgákat főleg gyapot-termesztő ültetvényeken dolgoztatták - a gyapot pedig melegégövi növény).

1836-ban az egykori hatalmas Mexikó északi részének angol nyelvű farmerei elszakadtak a spanyol nyelvű államtól és Texas néven független államot hoztak létre.

Texas független állami léte mindössze 9 évig tartott, mert 1845-ben csatlakoztak az Egyesült Államokhoz. A határ az USA és Mexikó között vitatottá vált.

Időközben a távoli észak-nyugaton is kiéleződött a helyzet, mert a hatalmas Oregon területét igényelte (a brit gyarmat) Kanada és amerikai telepesek is.

A két állam 1846-ban kötött egyezményt: a 49. szélességi fok mentén meghosszabbított nyugatra az eddigi kanadai-amerikai határt, de a végén tettek egy kis "kanyart", hogy Vancouver kanadai terület maradhasson.

Ezen eseményekkel párhuzamosan, 1846-48 között háború zajlott az Egyesül Államok és Mexikó között. A jenkik győztek, az 1848-ban megkötött békében hatalmas területet került át az USA-hoz.

Az 1846-os Oregon-egyezménnyel és az 1848-as békekötéssel így az USA eljutott a Csendes-óceán partjára.

1849-ben Kaliforniában aranyat találtak - a hírre olyan hatalmas embertömeg vándorolt ide rohamtempóban, hogy 1850-ben tagállammá tudtak szerveződni. Az ország közepén elterülő hatalmas prérin és a hegyekben egyelőre főleg indián törzsek éltek.

Ezen a térképen összefoglalva láthatjuk a terjeszkedés fent ismertetett főbb eseményeit.

Az I. évezred utolsó századaiban szláv törzsek vándoroltak folyamatosan a feltételezett őshazából nyugat felé.

Némely csoportjukat "poljánoknak", azaz "síkságlakóknak" nevezték.

A X. században északról, a Balti-tengeren át viking (svéd) harcosok érkeztek, akik erődített településeket emeltek a síkság közepén - ahonnan igyekeztek adóztatni / uralmuk alá hajtani a földművelő szlávokat.

E központok egyike volt Gniezno vára.

960 körül történhetett, hogy egy Mieszko nevű viking harcos / fejedelem harcosaival uralma alatt tudta egyesíteni a síkság jelentős területeit. Innentől számoljuk a lengyel állam létét.

966-ban vette fel a nyugati keresztény hitet.

Fia, Vitéz Boleszláv - a mi Szent Istvánunk kortársa - igyekezett országa független államiságát elismertetni a nyugati szomszéd Németország és a keleti szomszéd Kijevi Rusz között.

1000-ben elérte, hogy Gniezno érseki székhely lehessen, élete vége felé (1024-ben) pedig királlyá koronáztatta magát.

A fenti térkép természetesen pontatlan, hisz az ezredforduló környékén a Felvidéken nem létezett "szlovák" állam - legfeljebb igen ritka szláv lakosság, a Magyar Királyság részeként.

1138-as halálakor III. Boleszláv fejedelem részfejedelmségekre osztotta országát. Ez olyan keleti szláv hagyományt követett, melyet a Kijevi Rusz esetében is láthatunk (ott persze sokkal erősebb volt ez a folyamat) - de Magyarországon nem.

A térképen szereplő Német Lovagrend nevű állam nem ekkor, hanem 1226 körül alakult meg, amikor Mazóviai Konrád részfejedelem hívására német lovagok érkeztek a Balti-tenger partjára. Őket elvben a pogány litvánok támadásai ellen hívtak be - és éppen a mi II. Andrásunk űzte el őket a Barcaságból.

Erdélyben nem tudtak önálló államot alapítani - itt viszont sikerült.

A Piast-dinasztiába tartozó "Lokietek" Ulászlónak a XIV. század elején sikerült újraegyesítenie Lengyelországot. Ezt azzal is kifejezte, hogy 1320-ban az egész ország királyává koronáztatta magát.

Ekkor már a Visztula partján fekvő Krakkó volt a főváros.

Az ország középkori fénykorának III. Kázmér - az utolsó Piast - XIV. század közepi uralkodását szokás tartani. A nyugati civilizációhoz való tartozás jegyében ő már országgyűlést hívott össze és egyetemet is alapított Krakkóban.

Megfigyelhető, hogy Lengyelországnak ekkor nem volt tengerpartja - mert fent, északon terült el a Német Lovagrend állama.

III. Kázmér 1370-as halálával kihalt a Piast-dinasztia. A trónt unokaöccse a mi Nagy Lajos királyunk örökölte - így egy időre perszonálunió jött létre a két ország között.

1382 után a két ország történelme kettévált: Lengyelországot a fiatalabbik lány Szent Hedvig kapta. Neki feleséget a lengyel urak választottak.

Mivel Lengyelország számára a legnagyobb fenyegetést ekkor a Német Lovagrend jelentett, ezért Litvánia mellett döntöttek. Jagelló Ulászló litván nagyfejedelem lett Szent Hedvig férje - és Lengyelország királya. A litván nép - Európában utolsóként - 1386-ban keresztelkedett meg. Hedvig fontos szerepet játszott a litván nép megtérésében. Lengyelország és Litvánia között perszonálunió jött létre.

 Az ekkori Litvánia területének zömén nem a litván nép tagjai éltek. A Kijevi Rusz területét még a XII. században hajtották uralmuk alá a mongolok. A mongolok XIV-XV. századi gyengülésekor nem minden egykori "kijevi" (azaz keleti szláv keresztények által lakott)  részfejedelemség került moszkvai uralom alá - sokuk a litvánok alattvalója lett

Az immár egy uralkodó alá tartozó, egymással szövetkező lengyel és litván hadak hatalmas sikert arattak, amikor 1410-ben a grünwaldi (tannenbergi) csatában legyőzték a Német Lovagrendet.

Hohenzollern Albert nagymester 1525-ben szekularizálta a Német Lovagrendet - a létrejött Porosz Hercegség pedig a lengyelek alávetett / vazallus állama lett.

A Jagelló-dinasztia 1572-ben "Öreg" Zsigmond királlyal kihalt a Jagelló-dinasztia. Erre mintegy "felkészülve" még 1569-ben, Lublin városában a lengyel és litván rendek kimondták az egyesülést / reáluniót. Az egyesült állam - melyet Európában leginkább csak Lengyelország néven emlegettek - ekkor valóban Európa leghatalmasabb területű állama lett.

Mivel ebben a hatalmasra nőtt államban Krakkó városa földrajzilag már nagyon a "peremre" került, ezért 1596-ban - a szintén a Visztula partján fekvő - Varsót tették meg fővárosnak.

Azt remélhetőleg mára már mindenki tudja, hogy a vikingek NEM viseltek szarvakat a sisakjukon :).

Alapvetően három skandináv (északi germán) népről beszélünk, akik keresztény hitre térésük előtt, hozzávetőleg a IX-X. században hatalmas területeket jártak be hajóikkal. Raboltak - kereskedtek - letelepedtek, azaz igen szerteágazó tevékenységet folytattak.

Láthatjuk, hogy körbehajózták Európa partjait. Az Északi- és a Balti-tenger után átmerészkedtek az Atlanti-óceánra, a Földközi-tengerre és a Jeges-tengerre is.

Fontos, hogy a folyók révén be tudtak hatolni a szárazföld belsejébe is.

Hajóikat különféle méretekben ácsolták: szél és evezősök hajtották őket.

A kisebbeket ki tudták húzni a partra - és így folyóról-folyóra haladva egészen hosszú távokat is meg tudtak tenni.

A három nép természetesen eltérő útvonalakat választott, hiszen más-más tengerpartokról indultak.

Ezt a térképek érdemes alaposan végigböngészni.

A norvégok elsősorban az Északi-tengeren haladtak nyugat felé. A Brit-szigeteket (főleg a mai Skóciát és Írországot) célozták meg - majd továbbhaladva Izlandot.

A dánok főleg dél-nyugat felé haladtak: Angliában és Észak-Franciaországban le is telepedtek.

A svédek a Balti-tengeren keltek át és a nagy kelet-európai síkságon áthaladva a későbbi Oroszország megalapítói lettek.

"Ráközelítve" jól láthatjuk, hogy skandináv otthonukból kiindulva, az Északi-tengeren át nem is kellett túl sokat hajózniuk a Brit-szigetek eléréséhez.

A viking támadások korszakát 793-től számoljuk, amikor az észak-angliai partoknál lévő LIndisfarne szigetének derék szerzeteseit támadták meg a tengeri rablók.

 Egységen angol királyság akkor még nem létezett, így a IX. században az egyre ismétlődő - és egyre véresebb - normann (elsősorban dán) támadások az angolszász államok közül elsősorban Northumbirát, Merciát és Kele-Angliát érték.

A dán lakosok közül sokan le is telepedtek itt - azaz a mai angol népnek részben ők az ősei.

A IX. század végén Nagy Alfréd (871-899) Wessex legendás királya tudta őket megállítani - részben várak építésével.

Egy időre szabályosan kettéosztották a mai Angliát: az észak-keleti részén a "dán törvények" érvényesültek.

A kelta írek földjén norvég vikingek telepedtek le - ők alapították Dublin városát is!

A dánok - részben már Angliából érkezve - az észak-francia partok felé is továbbhaladtak. (Ez akkor elvben a Nyugati Frank Királyság része volt).

911-ben egy vegyes rablócsapat élén álló, Rolló nevű vezér megkeresztelkedett és megkapta a terület hercegi méltóságát - megalapítva ezzel Normandiát ("nord man = északi ember"). Hamarosan átvették a helyi lakosság francia nyelvét.

A legbátrabb norvég vikingek elvetődtek Izlandra is - ahol le is telepedtek.

Aztán - valamikor a X. század vége felé -  egy Vörös Erik nevű különös alak a társaival még nyugatabbra vetődött. A hatalmas földdarabnak akkor még más volt az éghajlata, ezért el is nevezték "zöld földnek" - ez lett Grönland.

Aztán, az ezredforduló vidékén - Erik fia még tovább merészkedett és olyan vidékre ért, ahol mér a szőlő is megtermett akkortájt. Ez lett Vinland ("a szőlő / bor földje") - azaz a vikingek valóban felfedezték Amerikát.

A helyi indián törzsekkel hamar konfliktusba kerültek - így az itteni letelepedésük nem vált tartóssá.

 Miközben északi társaik inkább nyugat felé fordultak, addig a svédek átkeltek a Balti-tengeren, majd végighajóztak a nagy kelet-európai síkság folyóin (pl. a Dnyeperen és a Volgán):

Az erdőben lakó finnugor népek őket nevezték "ruszoknak" (Svédország a mai finn nyelven: "Ruotsi"). Ezt a rusz kifejezést vették át tőlük az erdőben lakó szlávok.

Ezek a ruszok / svédek / varégok folyamatosan adóztatták, uralmuk alá hajtották az erdőben lakó szláv népeket. Elsősorban mézet, prémet és rabszolgákat szedtek tőlük adóba - melyeket főleg Bizáncba és az araboknak adtak tovább jó pénzért.

A IX. század vége felé az adószedés olyan rendszeressé vált, hogy már az államszervezés jellegét öltötte. Így szervezte meg a svéd / rusz Rurik-család ezt a korai szláv államot - melynek neve (központja alapján) Kijevi Rusz lett. A kisszámú svéd harcos / kereskedő elszlávosodott - az erdőben lakó szlávokra pedig átterjedt a "rusz" elnevezés.

Az ezredforduló környékén / után a három északi germán nép is megkeresztelkedett, támadásaik / áttelepülésük lassan véget ért.

Európa arculata ma alapvetően más lenne nélkülük.

Ha megkérdeznénk, hogy az EU jelenlegi 27 tagállama közül melyik állam tartozik a legrégebben jelenlegi néven létezők közé - persze megszakításokkal - akkor talán kevesen gondolnának Bulgáriára.

Pedig...

680/681-ben történt, hogy a sztyeppéről bolgár nevet viselő, törökös nyelvet beszélő, nomád harcosok érkeztek - Aszparuch nevű uralkodójuk vezetésével - akik uralmuk alá hajtották a Balkánra nemrég betelepült szlávok egy részét.

Ezt a mozzanatot tekintjük az Első Bolgár Állam megalapításának.

A következő évtizedekben a nomád kisebbség beolvadt a földművelő többségben és átvette annak szláv nyelvét - viszont ők adták az ország (és az ott élő nép) nevét.

A következő évtizedek folyamatos terjeszkedéssel teltek. A Balkán keleti felének állammá szervezésével párhuzamosan kiterjesztették befolyási övezetüket Erdélyre (vagy legalábbis annak déli részére) is, elsősorban az ott található arany- és sóbányák miatt.

E folyamat egyik fontos szereplője volt Krum nevű uralkodójuk 803 után.

Ez a térkép jól mutatja, hogy a IX. század második felében - amikor a magyar törzsek többnyire Etelközben tartózkodtak - Bulgária igazi nagyhatalom volt. Legfőbb riválisának - és egyúttal kulturális mintaadójának - Bizánc számított.

864-ben a bolgárok el is kezdték a - keleti rítusú - kereszténység felvételét.

A fenti - valószínűleg nem teljesen pontos - térkép jelzi, hogy az állam törzsterülete lényegesen kisebb volt, mint az a fajta befolyási övezete, melyet szövetségeseik révén tartottak uralmuk alatt.

Az Első Bolgár Állam egyik legnagyobb személyisége Simeon cár volt. A magyar honfoglalás 894/895 környékén éppen annak az eseménysornak a része volt, ahová Simeon és Bizánc háborúja is tartozott.

Jól látható, hogy ekkorra már a Balkán nyugati része is jelentős részben a Bolgár Állam része volt.

Jól látható, hogy Simeon 927-es halálakor a Kárpát-medence már kiesett a bolgár befolyási övezetből.

A X. század közepén a Balkán feletti hatalomért két igazi nagyhatalom küzdött: Bulgária és Bizánc. Látható, hogy az Első Bolgár Állam a szűkebben értelmezett "bolgár" nép tagjain kívül sok más szláv (és nem szláv) törzseit is magában foglalt.

Az ezredfordulón - Sámuel cár uralkodása idején - szinte a végsőkig éleződött a feszültség a két nagyhatalom között.

Aztán - 1014-1018 körül - a bizánciak végső csapást mérve megsemmisítették az Első Bolgár Államot. Látható, hogy előbb az állam keleti törzsterületeit hajtották uralmuk alá, majd csapást mérve a Nyugat-Balkánra, azt is uralmuk alá hajtották.

Nem véletlen, hogy II. Baszileosz bizánci császár a történelemtől a "Bolgárölő" melléknevet kapta...

II. Basziloesz 1025-ös halálakor az egész Balkán feletti uralmat utódaira hagyta. A Bolgár Állam ekkor nem létezett, hazánk pedig így hosszú szakaszon Bizánc szomszédjává vált.

A Balkán lakói azonban nem törődtek bele a bizánci uralomba.

1185-ben egy testvérpár, Péter és Aszen vezetésével a bolgár (és velük szövetséges vlach) törzsek sikeresen fellázadtak és létrehozták a Második Bolgár Államot.

A Balkánon a határok sohasem voltak szilárdak - és nem igazán etnikai alapon húzták meg őket - így amikor egy állam megerősödött, mindig igyekezett terjeszkedni.

A XIV. század eleji bolgár államterület több-kevésbé emlékeztet a jelenlegire.

A Második Bolgár Állam megalakulásával párhuzamosan - még 1200 körül - a szerb nép is kivívta függetlenségét.

A XIV. század közepén ez a két állam uralta a Balkán keleti, illetve nyugati felét. Bizánc ekkor már létének végső hanyatló korszakába lépett.

A XIV. század közepén sokasodni kezdtek a gondok. A Második Bolgár Állam nem tudta megtartani egységét - és kezdett darabokra hullani.

Ráadásul 1354-ben az oszmán csapatok Gallipolinál átkeltek Európába és azonnal a Balkán meghódításába kezdtek.

Aztán bekövetkezett a katasztrófa és a bukás.

1371-ben a Marica-folyó mentén az oszmán-törökök legyőzték a bolgár csapatokat, majd a következő években fokozatosan hajtották uralma alá a különböző főurak által uralt "cárságokat".

Az utolsó bolgár terület 1396-ban került oszmán uralom alá.

A Második Bolgár Állam ezzel végleg megszűnt létezni. Az oszmánok kiűzésére törekvő magyar király, Luxemburgi Zsigmond ugyanebben az évben szenvedett vereséget a Duna déli partján fekvő Nikápolynál...

Az emberiség már hosszú ideje tudja, hogy a dohányzás károsítja az emberi testet. A cigarettában található anyagok (nikotin, kátrány stb.) ártanak a légzőszerveknek és a keringési rendszernek.

Ennek ellenére hosszú évtizedeken át reklámozhatták a gyártók mégis termékeiket - és az államok csak az utóbbi időben tiltották meg ezt.

A magyar XX. század cigaretta-reklámjaiból hoztam egy válogatást.

A Modiano gyártó igyekezett "felvenni a modern világ ritmusát": e plakát grafikusa 1934-ben Art Deco stílusban alkotta meg plakátját. A szándékosan egyszerű grafika tudatosan "magyaros" karaktert mutat: bajszos férfi, kicsit "parasztos" kalapban - melyet nemzeti színű szalag díszít.

Teljesen más stílusban, de hasonló "mondanivalót sugall ez az 1935-ös alkotás. A Fecske márka ismerős lehet azoknak is, akik már éltek az 1970/80-as években. Alföldi csikóst látunk (egy fiatal fiút!), aki látható élvezettel szív.

A termék ekkor még nem a kész cigaretta volt, hanem inkább cigarettapapírt - hiszen a többség ekkor még saját maga töltötte cigarettáját.

Úgy tűnik, a korabelli reklámozók számára a vidéki férfiak jelentették a fő célközönséget - vagy éppen az alföldi pásztort tekintették a jellegzetes magyar karakternek, aki különösen alkalmas "reklámhordozónak".

Hasonló grafikát - a mosolygós férfiarccal - láttunk már korabeli sörreklámban is. "Pörge" kalap, rajta a háromszínű szalaggal - és a piros-fehér-zöld még az ingujján is feltűnik.

A fenti plakát egyik érdekessége, hogy nem konkrét terméket (márkát) reklámoz. A hagyományos üzleti szemléletben ennek így persze semmi értelme - ezért sejthetjük, hogy az 1945 utáni világban készült.

Egészségi ártalmakról persze szó sincs - ez nem más, mint egyfajta öncélú ösztönzés - nyilván az állami ipar (azaz az állami bevételek) támogatására.

Persze ez a középkorú pár is mosolyog - ez is klasszikus marketing-fogás: a terméke fogyasztását összekötni a kellemes érzéssel.

Macskássy Gyula grafikáján is hasonló a gondolatmenet: nem konkrét márkát reklámozunk, hanem a cigarettázást "csak úgy", önmagában.

A mosoly persze itt is elmaradhatatlan... A szöveg persze rímel - de azért ez nem Petőfi...

A magyar cigarettagyártás - és legfőképpen a dohány-marketing - különös fejezete volt a Nikotex. A két világháború között találték, ki, hogy csökkentik termékeik nikotin-tartalmát (erre utal a név is) - és erre hivatkozva azt állították, hogy ez a cigaretta "egészséges". Tehát: nem azt mondták, hogy "kevésbé károsító". Holott - értelemszerűen - a Nikotex nikotin-tartalma is mérgezte a fogyasztót + kátrányból még csak kevesebb sem tartalmazott...

Itt éppen nem az "egészség" a fő üzenet a "gondok elkergetése". Nyilván a két világháború között készült, hisz a "hitelezés" és a "házbér" nem azok problémák, melyek az '50-es évek magyarjait sújtották (volt akkor egyéb gond bőven...

Az aktuális marketinges itt a rímelést választotta - és olyan dolgokat kapcsolt össze, melyeknek vajmi kevés közük van egymáshoz.

Ennél nagyobb ellentmondást nehéz elképzelni: a sport maga az egészség (ráadásul a rajz élsportolóra utal) - aki dohányzik. Képzeljünk el egy atlétát - aki épp csökkenti vitálkapacitását...

Még egy sportoló - bár ő legalább amatőr kikapcsolódónak tűnik. Ismét egy klasszikus markentinges toposzt látunk: a nézőre mosolygó - szinte már kihívó - szőke nőt.

A "Nikotex" felirat hatalmas betűkkel íródott - és pirossal!

Maradnak a hatalmas piros betűk - és marad a csábító női karakter.

Kiderül, hogy a "Nikotex" nem is egyetlen termék márkaneve, hanem egy egész termékcsaládé.

A sport itt már eltűnt: marad a szimpla csábítás és a szerelem - csak épp nem, mint "költői ihletforrás"

A késői középkorban a Balkán északi részén két állam-kezdemény jött létre, melyeket elsősorban román havasi pásztorok laktak (más népekkel közösen).

Az egyik Havasalföld volt, mely hozzávetőleg a Déli-Kárpátok és a Duna közti területre terjedt ki.

A Kárpátoktól keletre (hozzávetőleg a Dnyeszterig terjedő területen) pedig Moldvát hozták létre.

A XIV-XV. században változó függés jellemezte a két vajdaság sorsát (magyar, oszmán, Moldva esetében lengyel is) - aztán a XVI. századtól (1878-ig!) tartósan oszmán vazallusokká váltak.

Ebben az időszakban történt, hogy az 1806-1812-es orosz-török háború lezárásaként a régi, nagy Moldvai Fejedelemség keleti részét (a Dnyeszter és a Prut közti területet) az Orosz Birodalomhoz csatolták. Ezt, az oroszok által megszervezett, de elsősorban románok által lakott területet hívták Besszarábiának.

A XIX. században a tájat is elérte a nacionalizmus. 1859-ben Moldvában és Havasalföldön is Alexandru Cuzát választották fejedelemmé, aki a perszonáluniót három év alatt reálunióvá alakította.

Így 1862-ben, Moldva és Havasalföld egyesüléséből új állam született Románia.

1878-ban véget ért egy újabb orosz-török háború. Ez Románia szempontjából két sikert is hozott: az államhoz csatolták a Fekete-tenger partján fekvő Dobrudzsát, illetve végre elnyerték a függetlenséget, azaz megszabadultak az oszmán uralom alól.

Ezt kihasználva a fejedelemség 1881-ben királysággá alakult.

 Az I. világháború kitörésekor Románia egyelőre semleges maradt (királya a Hohenzollern német császári család egyik mellékágához tartozott), de nagyon szerette volna megszerezni Erdélyt, így hamarosan az antanttal szövetkezett.

Noha az 1916-18 közti harcokban a román csapatok nem szerepeltek "túl fényesen" - erről korábbi posztomban írtam is - de az I. világháború után mégis hatalmas területi gyarapodás következett: megszületett Nagy-Románia.

Kihasználva a nagy birodalmak bukását az Osztrák-Magyar Monarchiától megszerezték Kelet-Magyarországot (nem csak Ertdélyt!) az Orosz Birodalomtól pedig Besszarábiát.

Látható, hogy a nagyra nőtt állam meglehetősen heterogén régiókból állt össze. Magyarországtól megszerezték Erdélyt, Partiumot és a Bánát keleti felét.

Szintén a Monarchiától vették birtokba a középkori Moldvai Fejedelemség északi régióját, Bukovinát, melyet még Mária Terézia csapatai foglaltak el 1774-ben. 

A hatalmasra nőtt államban persze korántsem csak románok éltek. Ide került sok magyar (Erdélyben, a Partiumban és Bánátban), szászok Erdélyben, svábok a Bánátban és a Partiumban, valamint Európa legnagyobb cigány közössége.

1940-ben aztán jelentősen "megkisebbedett" Románia. Júniusban Sztálin (mint a cárok "örököse") visszakövetelte (és vissza is kapta). Besszarábiát, az augusztus végi második bécsi döntéssel pedig hazánk visszakapta Észak-Erdélyt és Székelyföldet.

Amikor Hitler 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, akkor Románia szövetségesként azonnal bekapcsolódott - ás kapott is területeket. Talán ekkor volt a legkülönlegesebb alakja az országnak. 

A román csapatok nem csak Besszarábiát foglalták vissza, hanem kiterjesztették uralmukat a Dnesztertől keletre ("Transznisztriára") is.

Az etnikai viszonyokat feltüntető térképen jól látható, hogy "Transziisztria" megszerzését aligha tekinthetjük igazságosnak, hiszen itt lényegében a teljes lakosság ukrán. 

A II. világháború végén megint csak Sztálin húzta meg Románia - azóta is érvényben lévő - határait.

A románok elveszetették Besszarábiát (akkor a Szovjetunió része lett, ma pedig Moldova néven önálló állam); Dél-Dobrudzsát (melyet még a második Balkán háborúban, 1913-ban szereztek meg) vissza kellett adniuk Bulgáriának - cserébe viszont (és az 1944-es átállás jutalmaként) újra övék lett egész Erdély és a Partium.

Az első Csehszlovák Köztársaság a létét két cseh nacionalista politikusnak (T. Masaryk, E. Benes) köszönhetik, akik az I. világháború előtt és alatt megalkották a "csehszlovákizmus" eszméjét.

Az állam maga 1918 októberében alakult meg - az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területeiből. Határai sokáig tisztázatlanok voltak: ezeket végül az 1919-es saint germain-i és az 1920-as trianoni békék húzták meg - így magában foglalta a jelentős részben magyarok által lakott Felvidéket is.

Cseh vezetésű, demokratikusan működő, soknemzetiségű állam volt: éltek benne az "államalkotó" cseheken és szlovákokon kívül németek (3 milliónyian!), magyarok (legalább 600 ezren), ruszinok (Kárpátalján) és lengyelek is.

1928-38 között a fenti négy fő közigazgatási egységre oszlott - de azért Prágából irányítva.

1938 nyarán, az Anschluss után Hitler követelte a fenti térképen látható, német lakosságú Szudéta-vidék Németországhoz csatollását.

A nagyhatalmak - elsősorban Anglia - mindenképpen el akarták kerülni az újabb világháborút, ezért a szeptember 29-i müncheni konferencián Németországhoz csatolták a területet.

Hitler sikerét kihasználva - annak későbbi áldozata - Lengyelország is akcióba lépett és október elején birtokba vette Teschen-t.

Az ország felbomlása tovább folytatódott: októberben - régi követelést megvalósítva - önálló szlovák és kárpátaljai autonóm kormányok alakultak -egyelőre még a megkisebbedett Cseh-Szlovákián belül.

Hosszas magyar-szlovák tárgyalások után 1938. november 2-án megszületett az első bécsi döntés:hazánk visszakapta a Felvédék déli, magyarok által lakott sávját.

A Cseh-Szlovák állam nem sokkal élte túl ezt: 1939. márciusában a Wehrmacht bevonult Prágába: a cseh nép által lakott területek a Német Birodalom "védelme" alá kerültek.

Ez a terület lett az ún. Cseh-Morva Protektorátus, amely 1945-ig a Harmadik Birodalom része volt és német helytartó működött Prágában.

 Hitler akcióját kihasználva, ugyancsak 1939 márciusának közepén megalakult az "önálló" Szlovákia - valójában Hitler bábja és "szövetségese" majd a II. világháborúban. E néven most először alakult meg állam a történelemben.

 Ez a Szlovákia (1939-45 között létezett) természetesen kisebb volt a mainál. Mintegy 50-60 ezer magyar anyanyelvű lakos maradt keretei között.

Kárpátalja viszont nem vált önálló (ruszin) állammá - bár voltak erre irányuló helyi törekvések. Ide a magyar honvédség vonult be 1939 márciusában, így újra Magyarország része lett.

Aztán a II. világháború vége felé megint módosultak a határok.

Újra (másodjára) megalakult Csehszlovákia - és majdnem visszakapta 1918-as határait. Visszakerült a Szudéta-vidék és a Felvidék magyarok által lakott déli sávja is. Sztálin viszont a Szovjetunióhoz csatolta Kárpátalját.

A második Csehszlovák köztársaság végül jóval tovább "bírta", mint az első. 1993-ban szűnt meg, amikor - békés úton, harcok nélkül - kettévált és újra megalakult az önálló Szlovákia.

Kuba, a Karib-tenger legnagyobb szigete - meglehetős közelségben az Egyesült Államokhoz.

 1959 januárjában a Fidel Castro által vezetett felkelők vették át az hatalmat az elűzött diktátor  (Battista) helyett - ám demokrácia helyett másfajta diktatúrát vezettek be.

Miután egyre erősebb konfrontáció kerültek északi szomszédjukkal, így a másik hidegháborús szuperhatalommal, a Szovjetunióval "bútoroztak össze".

A SZU vezetője, Hruscsov ezt a lehetőséget arra használta ki, hogy 1962 őszén atomfegyvereket telepített a szigetre. Ezek közül a legveszélyesebbek a nukleáris töltet hordozására is képes középhatótávolságú rakéták (MRBM és IRBM) voltak.

A különféle hordozók hatótávolsága eltérő volt.

Az ügy azért volt különösen veszélyes, mert egy szovjet területről indított (interkontinentális ballisztikus rakéta) kb. 30 perc alatt érhette volna el amerikai célpontját, addig a Kubába telepített fegyverek indításuk után 7 perccel elhamvaszthattak olyan városokat, mint New York vagy Washington ("Az egy falu" - mondta Hruscsov).

Október folyamán amerikai. fegyvertelen U 2-es felderítő gépeknek sikerült egyértelmű fotókat készíteniük a rohamtempóban épülő bázisokról és arról, hogy a rakéták nemsokára bevethető állapotba kerülnek.

Bár a katonai vezetés támadást javasolt, Kennedy elnök - aki a veszélyt az ország népének tudomására hozta TV-beszédében - egyelőre mérsékeltebb megoldást választott: az USA hadiflottája blokádot vont Kuba szigete "köré", hogy ne érkezhessenek újabb rakéták a szigetre.

Szovjet - és más kelet-európai hajók folyamatosan haladtak Kuba felé (szovjet tengeralattjárók is kísérték őket), így egyre jobban fenyegetett a fegyveres összecsapás veszélye.

A blokád többszörös "vonalat" jelentett: amerikai repülők járőröztek már kint messze az Atlanti-óceánon, harcra kész csapatok állomásozták Floridában, más hajók pedig valósággal "körülvették" Kubát.

.

A Kubába telepített nukleáris fegyvereket szovjet katonák kezelték. Az amerikai támadás szovjet katonák halált okozta volna. Ha a SZU erre atomtámadással reagál, akkor talán Kennedy is ilyen "megtorló" parancsot adott volna ki....

A világ a nukleáris háború szélére érkezett - a két vezető napokig "üzengetett" egymásnak (a szovjetek persze kezdetben mindent tagadtak - bár az USA már fényképes bizonyítékokat is mutatott be az ENSZ Biztonsági Tanácsában)..

Végül "visszatáncoltak" a szakadék pereméről. Sikerült alkut kötni: a szovjetek kivonták rakétáikat, az USA pedig megígérte, hogy nem támadja meg Kubát és eltűri az ottani kommunista rezsimet. (Kicsit később az USA Törökországból is kivonta - elavult - középhatótávolságú rakétáit).

Ez az eseménysor volt a hidegháború "mélypontja" - vagy éppen "legforróbb" 13 napja. 

Figyelmetekbe ajánlom Kevin Costner filmjét: a címe - nem véletlenül: "Tizenhárom nap."