A magyar paraszti kultúrában a húsfélék tartósításának elsősorban két módja volt a sózás és a füstölés. Azaz: szalonnát (a zsíradékból) valamint sonkát és kolbászt készítettek. Nagyapám még az 1980-as években is azt a kolbászt ette, amit a saját kis kukoricaföldjéről származó "moslékkal" (kukoricadarával) etetett, saját disznói húsából készített - és ő maga füstölte meg.
A modern korban aztán megkezdődött az élelmiszerek "nagyipari" feldolgozása - elsősorban a városi fogyasztók számáa.
Herz Ármin eredetileg hajózási vállalkozó volt - és olasz mesterektől tanulta el a szalámikészítést. A cég alapítását a plakát 1873-ra (vagyis a kiegyezés utáni fellendülés időszakára) teszi.
Károlyfalva Temes megye déli részén feküdt, nagyjából Versec, Alibunár és a híres Deliblát homokpuszta között. A századfordulón majdnem 4 ezer sváb, katolkus lakója volt. A fehértemplomi járásban több más, tipikusan állattenyésztő település is volt - melyek a fellendülő húsipar beszállítói lettek. (A trianoni béke a települést Jugoszláviházo csatolta (igen közel a román-szerb határhoz).
Az igényen megfestett plakáton láthatjuk magát a hízlaldát, a kövér sertéseket, a szalámirúdon egyensúlyozó helyi gazdálkodót - mellette pedig a jómódú, középosztálybeli vásárlókat.
A számtalan aranyérme arra utal, hogy az 1896-os Milleneumi Kiállításon és az 1900-as Párizsi Kiállításon is arany díjat nyert el a gyár termékei minőségével.
Másik plakát - ugyanaz a hízlalda. A kép főalakja ezúttal nem fréfi, hanem nő. Kiderül, hogy - logikus módon - szalámin kívül másfajta zsíradékkal is fogolkoztak.
Figyeljük meg, hogy mindkét plakát kétnyelvű - magyar és német. ne felejtsük el, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia egységes vámteróletet alkotott, ezért Herzék joggal számítottak rá, hogy termékeiket el tudják adni a birodalom mindkét felében! (Ráadásul a XIX. század második felében még mindig jelentős volt városi polgáraink között a németül beszélők aránya).
A z 1880-as években (az alapítás pontos éve több forrásban eltérően szerepel) gyárat alapított a legnagyobbra növő vásárlópiac - azaz Budapest - kiszolgálására.
Telephelyük a Soroksári utat választották a Ferencvárosban, a cég neve pedig idővel "Herz és Fiáról" Herz Ármin Fiaira" változott. (Az épület sajnos ma már nincs meg, 2012-ben lebontották).
Ez a plakát már "eltávolodott" a "hízlalástól" - itt egy (kellően jóltáplállt :)) hentesinas buzdít a vásálásra.
Új idők - változó marketing: ez a palkát immár angolnyelvű (ami egyértelművé teszi a megcélzott piacot!). Sikerült is exportálniuk az Egyesült Államokba és Angliába is - pedig ezen nemzetek is rendelkeztek komoly, saját húsiparral.
A grafika igazolja régi bölcsességet: "A gyerek a legjobb reklámhordozó."...
1922-ben a cég részvénytársasággá alakult. A letisztult, kicsit humorosnak szánt grafika is a két világháború közti korszakra utal. Most először nincs emberalak a plakáton - csak némi utalás.
Budapest olyan hatalmas felvevőőiacot jelentett, hogy természetesen Herzék mellett más gyárak is alakultak.
A főváros másik pari zónájában, Kőbányán működött a "Szalámigyár". A plakát a minőséget hangsúlyozza ("tiszta sertéshús") és őjabb "szereplő" jelenik meg rajta: a szalámit kíanáló pincér.
A végére hagytam ugyanennek a gyérnak hasnló, bár kicsit "vidámabbra" mintázott plakátját.
A háttérben a gyár sziluettje, a fiatal hentes szélesen mosolyog (oldalán hatalmas késsel!) - már csak azt kell eldöntenünk, hogy a malac vajon éppen örül-e valaminek vagy esetleg tudja, hogy mi a "kapcsolat" közte és a finom téliszalámi között?
