A XVI. század a magyar történelem egyik leginkább vészterhes időszaka. Az 1390 óta hazánkra nehezedő oszmán nyomás ekkorra végképp elérte hazánk területét, az ország szívéig hatolt, darabokra szakította Magyarországot – és mérhetetlen pusztítás okozott emberi életekben.
A törökök túlereje nyomasztó volt – de mégis fellelhetünk olyan mozzanatokat, ahol a keresztény oldal vezetőinek hibás döntései is hozzájárultak a bekövetkezett konkrét katasztrófához.
Az alábbi eseményeket mindig a KONKRÉT, abban a pillanatban fennálló helyzetben értelmezem.
Az 1520-ban trónra lépett fiatal, vehemens szultán, II. (Törvényhozó) Szulejmán 1521-ben élete első hadjárata céljául – tétovázás után – Nándorfehérvárt választotta. A Duna és a Száva találkozásánál fekvő várat hívták „Magyarország kulcsának”.
A hosszú évek óta komoly pénzhiánnyal küzdő magyar kormányzat nem csoportosított elegendő erőt a vár védelmére. Alapvető HIBA volt.
A két „vicebán” (alparancsnok) vezetésével a pár száz védő így is két hónapig kitartott: a vár csak augusztus 29-én esett el. Feltételezhetjük, hogy nagyobb létszámú sereg meg tudta volna tartani a várat – márpedig amíg Nándorfehérvár magyar kézen volt, addig szultáni fősereg nem tudott behatolni Magyarország szívébe.
A sokszor, alaposan elemzett 1526-os szulejmáni hadjárat során a magyarok tőbb HIBÁT is vétettek – ezek elkerülésével talán nem következett volna be a mohácsi katasztrófa.
A. Meg kellett volna erősíteni Pétervárad védelmét. Ez a vár nem volt olyan erős, mint Nándorfehérvár, de hetekig elhúzódó védelme esetén az ellenség talán ebben a hadi idényben nem jutott volna be az ország szívébe.
B. Meg kellett volna próbálni a törököket megállítani a Drávánál vagy a Karasica mocsaras partján, ahol így bajosan tudtak volna átkelni – ezt tervezték is a magyarok.
C. Talán kevesen tudják, de a magyarok eredetileg védelmi csatára készültek a mohácsi síkon – így is állt fel a hadrend. ha az ellenség idáig eljutott, akkor ki kellett volna tartani végsőkig a védelem mellett- D. Nem lett volna szabad elvezényelni a király mellől a válogatott udvari vitézeket / testőröket: egyszerűen vigyázni kellett volna a király életére! Ha II. Lajos életben marad és vele folytatódik a magyar királyok sora, sok későbbi tragédia elkerülhető lett volna.
Szapolyai János halála után HIBA volt nem betartani a váradi egyezményt. Az egyezmény értelmében Buda várát át 1540-ben (vagy legkésőbb 1541-ben) kellett volna adni Habsburg Ferdinánd seregeinek.
Ha 1540-ben vagy 1541-ben Budára német őrség kerül – akik 1541-ben majdnem el is foglalták a várat a kis János Zsigmond gyámjaitól – akkor nekik esélyük lett volna a megérkező szultáni fősereggel szemben Budát keresztény birtokban tartani.
Itt a döntés felelőssége egyértelműen Fráter Györgyöt terheli, aki „szövetségesként” és „barátként” tekintett Szulejmán megérkező hadaira…
A fentivel ellenkező módon viszont valószínűleg HIBA volt Ferdinánd csupán csekély méretű hadait 1551-ben beengedni Erdélybe. Az 1549-es – éppen Fráter György által létrehozott – nyírbátori egyezmény ugyan az ország egyesítését célozta, csak éppen a Habsburgok ehhez nem biztosítottak elegendő katonai erőt.
Ekkor még a gyermek János Zsigmond „keleti magyar királysága” magában foglalta Erdély mellett a teljes Tiszántúlt!
Az 1551-es Castaldo-féle erdélyi bevonulás váltotta ki a tragikus 1552-es oszmán támadást: ekkor kerültek török kézre és indultak évszázados pusztulásnak a Tiszántúl magyar települései!
