Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

Franciaország államformaváltásai képekben elmesélve

Az ország, ahol ezer év alatt sokat változott a kormányzási forma

2024. október 03. - Szentgáli Zsolt

patrimonialis_monarchia_terkep_1030.png

Franciaországot - ezen a néven - talán 987-től számíthatjuk, amikor a Capeting-dinasztia került az egykori Nyugati Frank Királyság trónjára. Amint látható, csak az államterület igen kicsiny része (Párizs és közvetlen környéke, Ile-de France) állt közvetlen uralmuk alatt.

A többi területen nagyhatalmú urak (hercegek, grófok) akarata érvényesült - akiket pusztán a hűbéri eskü kapcsolt a királyhoz (aza gyakran pusztán formális kapcsolat). Hívhatjuk ezt a korszakot a hűbéri állam korának.

patrimonialis_monarchia_szent_lajos.jpg

A korszak jeles figurája volt a XIII. században élt IX. Lajos (az egyetlen szentté avatott francia király!), aki sokat tett az ország egyesítéséért. Mélyen hívő ember volt, ennek egyik elemeként kétszer is elment keresztes hadjáratba.

rendi_monarchia_iv_fulop.jpg

Aztán 1302-ben IV. (Szép) Fülöp király - egyes tartományokban már működő gyűlések nyomán - összehívta az Általános rendi gyűlést - ezzel másfajta kormányzási rendszer irányába mozdult el (meglehetősen lassan!) az ország: ez lett a rendi monarrchia. 

Szép Fülöp, amúgy hírhedten kapzsi ember volt: konfliktusba került VIII. Bonifác pápával és elérte a templomos lovagrend felszámolását - vélhetően azért, hogy rátehesse a kezén vagyontárgyaikra...

abszolutizmus_rochelieu.jpg

Az évszázadok során annyira megerősödött a királyi hatalom, hogy 1614-től (175 évig!) nem is tartották rendi gyűléseket. Beköszöntött az abszolutizmus időszaka. Ennek egyik fontos megalapozója volt, a regényekből, filmekből is ismerős Richelieu bíboros, első miniszter, a XVII. század első felében.

abszolutizmus_14_lajos.jpg

A leghíresebb abszolút uralkodó XIV. Lajos volt - immár a Bourbon-dinasztiából - aki Napkirálynak címeztette magát...

 alkotmanyos_monarchia_bastille_1789.jpg

Aztán - az államcsőd okán - 1789-ben még egyszer összehívták a rendi gyűlést. Ez azonban forradalomba torkollott. Az ország alkotmányos monarchiává alakult át.

alkotmanyos_monarchia_16_lakos.jpg

Szegény XVI. Lajos nem tudott megbékélni az új kormányzási rendszerrel, tetteivel maga is hozzájárult annak bukásához.

elso_koztarsasag_1792.jpg

1792-ben a párizsiak megrohamozták és elfoglalták a királyi palotát, rövidesen pedig kikiáltották az (Első) Köztársaságot. XVI. Lajost és feleségét 1793-ban lefejezték.

elso_koztarsasag_robespierre.jpg

Az újdonsült köztársaság nemsokára igen véres diktatúraként működött: 1793/94-ben Franciaországot a jakobinus párt vezetője, Robespierre irányította. Sokakat lefejeztetett - és végül ez történt vele is...

elso_csaszarsag_napoleon.jpg

1799-ben egy Bonaparte Napóleon nevű korzikai származású tábornok átvette a hatalmat - de egyelőre megtartotta a köztársasági formát.

Aztán 1804-ben váltott: megalapította az (Első) Császárságot -a lényeg persze maradt katonai diktatúra.

restauracio_xviiii_lajos.jpg

A koalciós seregek 1814-ben (majd 1815-ben még egyszer) legyőzték Napóleont. Bekövetkezett a restauráció, az ország államformája újra királyság lett, a trónra a kivégzett király öccse, XVIII. Lajos került. Nem vezetett be korlátlan abszolutizmust, kiadta az Alkotmányos Chartát és működött a Nemzetgyűlés.

alkotmanyos_monarchia_1830.jpg

1830-ban zajlott le a híres júliusi forradalom. A felkelők néhány nap alatt megbuktatták XVIII.Lajos öccsét X. Károlyt, aki Nemzetgyűlés nélkül akart kormányozni.

alkotmanyos_monachia_1830.png

Az ország most már valóban alkotmányos monarchia lett - a trónra pedig a család Orléans-i ágába tartozó Lajos Fülöp került.

 masodik_koztarsasag_1848_lamartine.jpg

Lajos Fülöp lett az a francia király - egyéként az utolsó a történelemben! - akit forradalom juttatott hatalomra - és forradalom is buktatott meg.

1848 februárjában ugyanis egy újabb sikeres felkelés hatására elmenekült, Lamartine (a híres romantikus költő) pedig kikáltotta a (Második) Köztársaságot.

masodik_koztarsasag_barikadok.png

A Második Köztársaság története meglehetősen véresen folytatódott, hiszen 1848 júniusában a párizsi munkások újra felkeltek - de a hadsereg most leverte őket -(ágyúval lőve szét barikádjaikat).

masodik_csaszarsag_iii_napoleon.jpg

"Szegény" Második Köztársaság csak négy esztendőt "bírt ki". Az 1848 decemberében köztársasági elnökké megválasztott Louis Bonaparte - a "nagy" Napóleon unokaöccse - már 1851-ben diktatúrát vezetett be, majd 1852-ben III. Napóleon néven uralkodónak nyilvánította magát: megszületett a Második Császárság.

harmadik_koztarsasag_barikadok_1871-ben.jpg

Párizs népe körében nem volt népszerű III. Napóleon uralma - ezért amikor 1870-ben az uralkodó a poroszok fogságába esett, gyorsan ki is kiáltották a (Harmadik) Köztársaságot!

A "vérfürdő" most sem maradt el. A párizsi nemzetőrök megtagadták az engedelmességet az 1871-ben megválasztott kormánynak: a városban néhány hétre a Kommün (városi tanács) vette át a hatalmat. Májusban egy hétig tartó, minden eddiginél véresebb barikádharcok során buktak el.

harmadik_koztarsasag_clemenceau.jpg

A Harmadik Köztársaság hetven éven át létezett (1870-1940). A korszak egyik jellegzetes figurája volt az I. világháborút 1918-ban miniszterelnökként megnyerő, de bennünk magyarokban nem túl kellemes emlékeket ébresztő Clemenceau. becenevén: a Tigris...

 vichy_petain.jpg

1940 júniusában a németektől elszenvedett vereség pillanatában a franciák egy "nyugdíjas" hadvezért, Pétain marsallt vették elő. Ő - további ellenállás helyett - fegyverszünetet kötött, kormányát a kellemes üdülővárosba, a következő rendszernek nevet adó Vichy-be költöztette és a Nemzetgyűléssel megszavaztatta a demokrácia felszámolását. Hivatalosan megszületett a Francia Állam.

vichy_plakat.png

A Vichy-rendszer hivatalosan "nemzeti forradalmat" hirdetett, megtagadta a Harmadik Köztársaságot - és kollaborált a megszálló németekkel (pl. francia zsidók egy részének deportálásában).

negyedik_koztarsasag_1944.jpg

1944-ben újra fordult a történelem kereke: a szövetséges (elsősorban amerikai) csapatok felszabadították Párizst, az ellenállás pártjai pedig De Gaulle tábornok vezetésével helyreállították a demokráciát: megszületett a Negyedik Köztársaság.

 otodik_koztarsasag_de_gaulle.jpg

1958-ban -az algériai háború hatására - Franciaország mély válságba, a polgáháború széléra sodródott. Ekkor visszahívták a nyugdíjból De Gaulle tábornokot, akit új alkotmányt dolgozott ki, mely az erős elnöki hatalomra épült (przidenciális rendszer). Megszületett az Ötödik Köztársaság.

otodik_koztarsasag_barikadok_1968.jpg

A francia nép természetesen hű maradt hagyományaihoz. 1968 májusában újra emelkedtek Párizsban "barikádok" - de ezeket a rendőrség már vérfürdő és véres harcok nélkül fel tudta számolni. Ahogy egy éles szemű megfigyelő mondta: a demokráciában a diákok "forradalmat játszottak"...

Válogatás a XX. századi német történelem ikonikus képeiből

A XX. század német történelme nem szűkölködött az elképesztő (drámai, tragikus, néhol tragikomikus, máskor felemelő) pillanatokban. A modern technika ezek közül számosat már dokumentált is. Közülük válogattam néhányat.

forradalom_1918.jpg

1918 novemberében a németek végleg megcsömörlöttek a háborútól - és a császári kormányzattól. November 9-én a forradalom Berlinbe is elért. A munkások fegyvert ragadtak - és csak reménykedhettek, hogy a hadsereg nem fogja nyers erőszakkal megvédeni a császár hatalmát. Ezért szól a felirat: "Testvérek! Ne lőjetek!"

II. Vilmos császár még aznap lemondott és kikiáltották a Köztársaságot.

utolso_remenyunk_hitler.jpg

Az 1929-es gazdasági válság romba döntötte a weimari köztársaságot. Az emberek, nyomorát elkeseredését a náci párt használta ki. Ikonikus plakátjuk is hozzájárult az 1932-es választási győzelemhez: "Utolsó reményünk: Hitler."

hindenburg_hitler_kezfogas.png

Hindenburg, birodalmi elnök (öreg császári tábornok) végül beadta derekát - és 1933. január 30-án kinevezte kancellárrá - egyelőre koalíciós kormány élén - Hitlert. Azért a kézfogáshoz felhúzta kesztyűjét - ezzel is kifejezve lenézését az alulról jött "osztrák káplárral" szemben.

 reichstag_1933.jpg

Egy hónappal később, február 26/27-ének éjszakának leégett a Reichstag, a Birodalmi gyűlés épülete - mégpedig gyújtogatás következtében. Hitler azonnal lecsapott a lehetőségre és Hindenburggal olyan rendeletet adatott ki, mely megfosztotta a német népet alapvető szabadságjogaitól.

hitler_utolso_szuletesnapja.jpg

Hitler belevitte a német népet és a világot az emberiség történetének legtöbb áldozattal járó világháborújába - melyet elvesztett. Berlini bunkeréből még egyszer - 56. születésnapján, 1945. április 20-án - feljött, hogy halálba küldött német gyerekekkel fogjon kezet. 10 nappal később öngyilkos lett...

szovjet_zaszlo_berlin_felett.jpg

Hitler azt ígérte 1933-ban, hogy alaposan megváltoztatja a történelmet - és ez sikerült is neki...

A halálát követő napokban, május elején a szovjet hadsereg végleg legyőzte a Wehrmacht-ot és kitűzte a vörös zászlót a Reichstag-ra. Ezzel Európa Kelet-Közép-Európa és a Balkán jelentős része hosszú évtizedekre szovjet uralom alá került...

kelet-berlini_felkelok_1953.jpg

A felosztott Németország szovjet zónájából 1949-ben megalakították az NDK-t. Ebből az államból - nevével ellentétben - éppen a demokrácia hiányzott a legjobban. A szegénységben is élő kelet-berlini munkások bátor tüntetésre indultak 1953. júniusában - de a szovjet tankok agresszív fellépése 5 nap alatt vérbe fojtotta próbálkozásukat.

epul_a_fal.jpg

A nyomorgó keletről 1949 és 1961 között több, mint 2,5 milliónyian költöztek át a gazdasági csodát átélő nyugatra. Az NDK vezetésének ez már akkora munkaerő- és presztizs-veszteséget jelentett, hogy 1961. augusztus 13-án (szovjet engedéllyel) lezáratták az átjárást Kelet- és Nyugat-Berlin között, majd pár nap alatt felépült a Fal is.

willy_brandt_leterdel.jpg

Német politikus nevéhez fűződik a XX. század talán legfelemelőbb közéleti / emberi gesztusa. Willy Brandt, az NSZK szociáldemokrata kancellárja 1970-ben Lengyelországba látogatott. Varsóban koszorút helyezett el a II. világháborús gettó emlékművénél, majd - saját későbbi szavaival: "a német történelem mélypontjával szembesülve és a meggyilkoltak millióinak súlya alatt" - letérdelt. 

ndk_noi_atletak.jpg

Az NDK volt egy időben a világ egyik legkisebb presztizsű országa - hiszen fallal zárta be saját állampolgárait, nehogy mind elmenjenek...

A kommunista vezérek ezt találták ki, hogy látványos sportsikerekkel javítják meg országuk hírnevét. Hogyan mentek "biztosra"? Állami doppinglaborokban férfihormont adtak női atlétáiknak és úszóiknak. A kelet-német női sportolók számtalan világcsúcsot és bajnoki címet elértek - de a férfi atlétáik egyet sem. Nahát...

leomlik_a_fal.jpg

A német - és az európai - történelem talán legnagyszerűbb XX. századi pillanata 1989. november 9-én érkezett el, amikor az NDK határőrei már nem nyitottak tüzet a nyugati honfitársaikhoz igyekvő kelet-berliniekre. A TV-ben az egész világ láthatta aznap este, hogy ledőlt a Fal, véget ért a hidegháború és a német nép (és Európa) esélyt kapott egy szebb jövőre.

Hogyan lett az Egyesült Államokból óceántól óceánig tartó ország?

1_13_gyarmat.jpg

A XVI-XVII. században az Atlanti-óceán partján 13 angol gyarmat jött létre (igaz, nem mindegyiket alapították angol nyelvű telepesek).

 2_proclamation-states_1763.png

1763-ban véget ért a hétéves háború. Ennek során a britek a franciák összes észak-amerikai gyarmatát elfoglalták (Kanadát, Louisiánát). A háború végeztével III. György király megtiltotta a telepeseknek, hogy az általa kijelölt vonaltól nyugatra terjeszkedjenek. Így kívánta megőrizni a békességet az ott élő indián törzsekkel.

3_1783.jpg

Az 1775-1783 között vívott függetlenségi háborút - francia segítséggel - megnyerték az egykori gyarmatok. Az 1776-ban alakult Egyesült Államok határait az 1783-as versailles-i békében jelölték ki. Az USA nyugati határa ekkor a Mississippi lett, azaz az új állam jóval nagyobb területet kapott, mint a 13 gyarmat eredeti területe.

4_1800_uj_allamok.png

A következő évtizedekben két lépcsőben gyarapodott a tagállamok száma (13 --> 50). Első lépésként - kellő számú telepes odaköltözésekor - önkormányzattal rendelkező "területet" (Territory") hozhattak létre. Ha ennél magasabb (törvényben előírt) népességszámot értek el, akkor alakulhattak tagállammá ("State") és nyerhettek felvételt az Unióba.

 5_louisiana_1803_ii.jpg

1800-ban Napóleon visszaszerezte Spanyolországtól az 1763-ban elvesztett Louisiana nevű egykori gyarmatot - majd 1803-ban (15 millió akkori dollárért!) eladta az Egyesült Államoknak.

6_louisiana_1803.jpg

Az USA ezzel megduplázta területét, hiszen az ekkor megnevezett Louisiana a nagy folyótól egészen a Sziklás-hegységig ért.

7_florida_1819.png

A következő gyarapodás Florida lett. A szintén indián törzsek által lakott, mocsaras területet 1819-ben adta át Spanyolország a jenkiknek - némi nyomásgyakorlás után...

8_1820_helyzet.png

Közben jelentősen előrehaladt a népesség nyugatra vándorlása - és ezzel újabb "területek", majd államok szerveződése. Ezzel kiéleződött a vita a déli rabszolgatartók és az északi, szabad államok között.

9_1820_missouri.jpg

Ezt a vitát - egyelőre - 1820-ban kompromisszummal zárták le. A nemrég megvásárolt Louisiana területén húztak egy vonalat: az ettől északra belépők a tervek szerint szabad államok lesznek, a vonaltól délre csatlakozók viszont tarthatnak rabszolgákat. (A rabszolgákat főleg gyapot-termesztő ültetvényeken dolgoztatták - a gyapot pedig melegégövi növény).

 10_texas_1836.jpg

1836-ban az egykori hatalmas Mexikó északi részének angol nyelvű farmerei elszakadtak a spanyol nyelvű államtól és Texas néven független államot hoztak létre.

 11_1845.png

Texas független állami léte mindössze 9 évig tartott, mert 1845-ben csatlakoztak az Egyesült Államokhoz. A határ az USA és Mexikó között vitatottá vált.

12_oregon_1846-ig.png

Időközben a távoli észak-nyugaton is kiéleződött a helyzet, mert a hatalmas Oregon területét igényelte (a brit gyarmat) Kanada és amerikai telepesek is.

13_oregon_hatarmeghuzas.png

A két állam 1846-ban kötött egyezményt: a 49. szélességi fok mentén meghosszabbított nyugatra az eddigi kanadai-amerikai határt, de a végén tettek egy kis "kanyart", hogy Vancouver kanadai terület maradhasson.

 14_1848_mexikotol.png

Ezen eseményekkel párhuzamosan, 1846-48 között háború zajlott az Egyesül Államok és Mexikó között. A jenkik győztek, az 1848-ban megkötött békében hatalmas területet került át az USA-hoz.

Az 1846-os Oregon-egyezménnyel és az 1848-as békekötéssel így az USA eljutott a Csendes-óceán partjára.

15_1850.png

1849-ben Kaliforniában aranyat találtak - a hírre olyan hatalmas embertömeg vándorolt ide rohamtempóban, hogy 1850-ben tagállammá tudtak szerveződni. Az ország közepén elterülő hatalmas prérin és a hegyekben egyelőre főleg indián törzsek éltek.

terjeszkedes.jpg

Ezen a térképen összefoglalva láthatjuk a terjeszkedés fent ismertetett főbb eseményeit.

A II. világháború leghíresebb tankjai

Új kiemelésekkel

          Azt hiszem, alig akadhat olyan fiú széles e hazában, kinek figyelmét még soha nem keltették fel a modern hadviselést alapvetően átalakító lánctalpas acélszörnyek. Noha az egyes technikai részelemek (robbanómotor, lánctalp, hátultöltő ágyú, modern acéllemez) már legkésőbb a századfordulóra rendelkezésre álltak; de csak az I. világháború áldatlan lövészárok-pokla késztette a katonákat és mérnököket, hogy – elsőként Angliában – ezek kombinálásával új harci eszközt hozzanak létre. A britek és a velük szövetséges franciák több típust is kifejlesztettek rövid idő alatt, értek is el velük sikereket, de – egy híres történész szavaival szólva – az I. világháborút így is „a gyalogság egymásnak zúdított tömegei” döntötték el.

          A két világháború között (különösen a húszas években) a fejlődés mindenütt lelassult, néhol tévutak felé fordultak a fejlesztők (lásd pl. a többtornyos, sokszemélyes csata-monstrumokat), az anyagi forrásokat nem erre a fegyvernemre koncentrálták; ráadásul nem kevés maradi gondolkodású tiszt kifejezetten ellenezte a tankok felhasználását. Aztán – a történelmi törvényszerűségeknek megfelelően – a II. világháború hat éve alatt a haditechnika fejlődése hihetetlenül felgyorsult (gondoljunk pl. az 1939-es hős lengyel lándzsás lovasokra és az 1945-ös amerikai atombombára), ami a tankok példáján különösen jól látható.

          A részletezés előtt néhány szó a megértés elősegítésére. Egy harckocsinak három alapvető követelménynek kell megfelelnie – igazán sikeressé nyilván azok válhatnak, melyek úgy tudják ezeket ötvözni, hogy az egyik irányba tett előrelépés nem okozza egy másik paraméter végzetes meggyengülését.

A három – egymással sokszorosan összefüggő – fő szempont: a védettség, a mozgékonyság és a tűzerő.

Az elsőt sokáig a páncélzat vastagításával kívánták megvalósítani – ez viszont a súly növekedéséhez vezetett. (Napjaink tankjai ezért már rétegelt páncélzattal készülnek, melybe az acélon kívül más anyagokat – pl. kerámiát is – beépítenek.) A súlyt csak bizonyos határig lehet, érdemes növelni (pl. az utak és a hidak teherbíró képessége miatt). A védettséget befolyásolja a harckocsi alakja és sebessége is (a tervezéskor el kell dönteni, hogy kisebb, de fürgébb, vagy nehezebb, de lomhább típust állítsunk-e elő).

A mozgékonyság elsősorban a motor teljesítményének függvénye. Sok nehéz típus azért vált valóságos „céltáblává”, mert igen lassúnak bizonyultak. Az erősebb motorok viszont általában több teret és rengeteg üzemanyagot igényeltek. A civil élettel szemben a hadseregek lelkiismeret-furdalás nélkül pazarolják az üzemanyagot, ezért a fogyasztást sokáig nem vették tekintetbe a tervezés során – a háború vége felé épp azért kellett a németeknek sok (amúgy kiváló) járművűket otthagyni a harcmezőn, mert nem tudták már őket feltankolni. Választani kell a dízel- és benzinmotor között is – ez utóbbi ugyanis találat esetén könnyebben felrobban.

A tűzerő növelése érdekében egyre erősebb (egyre nagyobb űrméretű) lövegekkel szerelték fel a tankokat. Kísérleteztek több ágyúval felszerelt típusokkal is, de ezek nem váltak be. Az is bebizonyosodott, hogy kiegészítő fegyverzettel – géppuskákkal, manapság néha rakétákkal – is el kell látni a tankokat, a gyalogság és a légierő elleni védekezés céljából.

          A három alapvető szemponton kívül természetesen másokat is figyelembe kell venni. Túlzottan bonyolult konstrukciók esetén pl. nő a meghibásodás esélye, nehezedik a javítás, több pótalkatrészre van szükség. Ráadásul olyan háború esetén, melyeket zömmel sorkatonákból álló hadseregek vívnak, lehetőleg egyszerűbben kezelhető járműveket kell készíteni, hogy gyorsan és könnyen ki lehessen képezni a személyzetet (illetve könnyen lehessen pótolni az elesetteket). A modern tankokban egyre nagyobb súlyt helyeznek a jól képzett – ezért értékes – személyzet védettségének, túlélési esélyének növelésére.

          Súlyuk alapján a tankokat alapvetően három típusba szokás sorolni: könnyű-, közepes- és nehézharckocsik. Az egyes kategóriák határai persze nincsenek abszolút számokban meghúzva, ezért előfordulhat, hogy egy bizonyos tömegű harcjármű az egyik hadseregben már nehéznek minősül, míg az ellenfélnél éppen csak közepesnek. A II. világháború (és az azóta eltelt évtizedek) alapvető tendenciája a harckocsik egyre nehezebbé válása: nőttek a méretek, a lövegátmérők, vastagodott a páncélzat. A háború kitörésekor mindegyik fél jelentős számban rendszerben tartott könnyűharckocsikat, de ezek könnyen áldozatul estek az ellenség tüzének, ezért egy idő után ütközetek helyett másfajta feladatokra használták őket (pl. felderítés, ágyúk vontatása). A legfontosabb és legelterjedtebb alább említendő típusok a közepes harckocsik közé tartoznak, ám a két legfontosabb harcoló fél (a németek és a szovjetek) egyaránt felismerték, hogy ezek rohamát erősebb löveggel felszerelt és jobban páncélozott nehézharckocsiknak kell vezetniük. Napjainkban a világ legfontosabb hadseregei általában már nem alkalmaznak külön közepes és nehezebb típusokat, viszont a tankok harcát támogató gyalogság is páncélozott járműveken indul csatába.

          A II. világháborút kirobbantó náci Németország az első esztendőkben hatalmas sikereket ért el – villámháborújuk nem kis részben a páncélos-fegyvernem korszerű, tudatos alkalmazásán alapult. Kézenfekvőnek tűnik a feltételezés, hogy azért győzhették le gyorsan ellenfeleiket, mert ők rendelkeztek a kor (1939/41) legjobb tankjaival. Csakhogy ez nem így van. Az egyes típusok rövid bemutatása előtt el kell mondani, hogy a németek jó darabig nem technikai, hanem taktikai tekintetben múlták felül pl. a franciákat és briteket (sőt a szovjeteket is). Sok járműből álló tankhadosztályokat hoztak létre, ahol az egyes tankok ugyan nem bírtak különösebben nagy tűzerővel, de az ellenfelek apránként, egyszerre mindig csak kis számban bevetett erőivel szemben mindig fölényben voltak. Jól oldották meg az egyes tankok közti együttműködést: ma már természetes, hogy mindegyikben van rádió, a háború kezdetén azonban csak a németeknél volt magas a rádióval felszerelt harcjárművek aránya. Nagy hangsúlyt fektettek a legénység kiképzésére és általában merészen, támadó szellemben léptek fel. Mindezeken felül harckocsi-hadműveleteiket összehangolták a légierő tevékenységével is: a bombázók „megpuhították” az ellenséget, majd a tankok rájuk zúdultak. Az I. világháborús gondolkodásmódot őrző franciáknak és angoloknak esélyük sem volt, még kevésbé az alig gépesített lengyeleknek, jugoszlávoknak és görögöknek.

          A harckocsit „szépen csengő” német szóval „Panzerkampfwagen”-nek mondják. Típusaiknak kezdetben nem adtak külön nevet, hanem egyszerűen számozták őket: így született a Panzer (Pz) I-es, II-es egészen a VI-ig. A sikerültebbeket sokáig gyártották és használták, közben azonban – a tapasztalatok alapján – folyamatosan fejlesztették őket. Így születtek az egyes altípusok, melyeket betűvel jelöltek. Ezáltal pl. kezdetben a Panzer III A gördült le a futószalagról, majd jött a III B, a III C és a többi (egyre erősebb páncélzattal és löveggel). A németek egyik gyengéjét jelentette, hogy egyszerre nagyon sok típust és altípust használtak, ami megnehezítette a karbantartást, az alkatrész-utánpótlást. Ráadásul minden erőfeszítésük ellenére is csak sokkal kevesebb tankot tudtak gyártani (különösen a háború vége felé, a nehezebb típusokból), mint a szovjetek és az amerikaiak.

          A Panzer I és II tipikus könnyűharckocsi volt: az első mindössze öt és fél, de másik is alig tíz tonnás tömeggel, vékony páncélzattal, gyenge fegyverzettel (géppuskák, illetve 20 mm-es gépágyú). Az alig gépesített lengyel hadsereg ellen még sikerrel lehetett bevetni őket, de legkésőbb 1941-re más típusokkal kellett felváltani őket.

panzer_i.jpg

Panzer I.

panzer_ii.jpg

Panzer II.

A II. világháború két német alapharckocsija a közepes súlycsoportba tartozó Panzer III és IV voltak: belőlük gyártották a legtöbbet. Hasonlítottak egymásra, bár a IV-es kicsit magasabb és szélesebb volt. Folyamatos fejlesztés révén harcteljesítményük egyre javult.

A Panzer III-at 1939-től 1943-ig gyártották (összesen mintegy 5 500-at). Kezdetben mindössze 37 mm-es löveget építettek bele, de a nyugati fronton szerzett harci tapasztalatok hatására ezt a III F altípustól 50 mm-esre, majd a III N-nél 75-ösre cserélték ki. Fokozatosan növelték páncélzata vastagságát is (a III N már 22 tonnát nyomott), ám a motorteljesítmény változatlansága miatt ez a végsebesség fokozatos csökkenésével járt (kb. 40 km/h-ra).

panzer_iii.jpg

Panzer III.

A Panzer IV is nagyjából azt az életutat járta be mint a III-as, de valamivel mindig erősebb volt, mint az és jóval több (8 500) is készült belőle. A kezdetektől 75 mm-es löveget építettek bele, mellyel nyugati ellenfeleiket gond nélkül ki tudták lőni. A szovjetek elleni harcban érdekes megoldást választották: az ágyú űrmérete maradt, de a cső egyre hosszabb lett (ez megnövelte a lövedék torkolati sebességét). Későbbi változatai már viszonylag robosztus látványt nyújtottak, de 25 tonnás tömegűket alig 38 km/h-val tudták megmozdítani.

panzer_iv.jpg

Panzer IV.

A Szovjetunió megtámadása után igen hamar nyilvánvaló vált, hogy az ellenfél minőségi fölényben van, ezért a német hadseregnek teljesen új típusokra, nehézharckocsikra van szüksége. Egymással párhuzamosan több fejlesztés is folyt, így két új típus is született: a II. világháború két legjobb német tankja. Ők a típusszám mellé külön nevet is kaptak, mégpedig nagymacskák után. Mindkettő 1943-ban lépett használatba. A próbák során (és még inkább az első bevetések alkalmával) több műszaki probléma is napvilágra került (pl. a futóműnél), de nem igen nyílt idő ezek kiküszöbölésére, mert az antifasiszta koalíció seregei közben megfordították a háború menetét. Így viszont e tankok nem nyújtották azt a teljesítményt, ami elvben „benne volt” a konstrukcióban.

          Lehetséges, hogy a Panzer V Panther (Párduc) volt az egész háború legjobb tankja – valamennyi harcoló felet figyelembe véve. Tekintetbe véve ehhez még az 5 500 elkészült példányt, megállapíthatjuk, hogy meghatározó fontosságú fegyverről beszélhetünk. A parancsnokság eredetileg max. 30-35 tonnás járművet akart, de az elkészült példányok 45 tonnásak lettek. Nem véletlenül. A homlokpáncél minden eddiginél vastagabb lett (a kései változatoknál 100 mm). Szemből lényegében nem lehetett kilőni, tornya és teste pedig döntött volt, ezért a nem pontos találatok lecsúsztak róla. A 75 mm-es lövegből még hosszabbat kapott, mint a Panzer IV-es. A fő fegyvert három 7,92 mm-es géppuska egészítette ki: egyik a homlokpáncélzatban, másik az ágyú mellé a toronyba építve, a harmadik pedig a torony tetején, légvédelmi céllal.

Néhány adat a méretek érzékeltetésére, a korábbi típusokkal összevetve: hosszúság (csővel együtt): 8,9 m (Panzer IV: 7 m), szélesség: 3,4 m (Panzer III: 2,9 m), magasság: 3,1 m (Panzer IV: 2,7 m). A korábbi típusok 300 LE-s motorja természetesen teljesen alkalmatlan lett volna e monstrum megmozdítására. Az új, 700 LE-s erőművel is csak 46 km/h-ig tudott gyorsulni, a fogyasztás viszont jelentősen megnőtt – márpedig a németek a háború vége felé egyre komolyabb üzemanyaghiánnyal küzdöttek. A típus kiválóságának bizonyítéka, hogy a háború után a győztes francia hadsereg zsákmányként sokat átvett és hosszú ideig használt közülük.

parduc.png

Panzer V. (Párduc)

A világháború leghíresebb német tankjának minden bizonnyal a Panzer VI Tiger-t (Tigris) tekinthetjük. Koncepciója némileg eltért a Párducétól. Teste és tornya egyaránt szögletes volt (mintha két téglát helyeztek volna egymásra), bár 100 mm-es homlokpáncélja miatt szemből a másik „nagymacskához” hasonlóan majdnem sebezhetetlen volt. A német tankok közül egyedüliként megkapta a kiváló 88 mm-es löveget, amivel lényegében bármely ellenséges páncélozott járművet ki tudott lőni – akár messziről is. 55 tonnát nyomott, bonyolult szerkezete miatt gyártása és karbantartása is körülményesnek bizonyult.

Motorja valósággal „zabálta” a benzint és így sem tudott 38 km/h-nál többet elérni. Lánctalpának görgői közé gyakran sár került (különösen az orosz front szó szerint „fagyos” viszonyai között), ezért néha kritikus helyzetben vált mozdíthatatlanná. Problémái ellenére 1:1 elleni küzdelemben felülkerekedett nyugati vagy keleti ellenfelein, de összesen 1 450 darabot tudtak gyártani belőle, ami elenyésző számnak bizonyult a szovjet és amerikai tankok végeláthatatlan tömegeivel szemben.

tigris_i.jpg

Tigris I.

A háború utolsó évére a németek elkészítettek egy minden korábbinál hatalmasabb tankszörnyeteget: a Tigris II-t (másképpen: Königstiger (Királytigris)). Neve ellenére mégis inkább a Párduc továbbfejlesztésének tekinthetjük: döntött lemezekből álló testet és tornyot kapott. Páncélzata a kritikus helyeken elérte a 150 mm-t (és még oldalt is a 100-at) és ő is megkapta a 88 mm-es páncéltörő löveget. Harcban szinte nem lehetett elbánni vele, ám súlya elérte az egészen „brutális” 70 tonnát, így sárba ragadás, vagy a benzin elfogyta miatt személyzetének nem egyszer el kellett hagynia. Mivel két elődjének motorját kapta, így legfeljebb 35 km/h-val tudott „száguldani”, ráadásul alig 500-at tudtak belőle gyártani.

kiralytigris.png

Tigris II. (Királytigris)

A Vörös Hadsereg” és a „tank” szavakat egy mondatba helyezve a legtöbb embernek egyetlen kifejezés jut eszébe: T-34. E kombináció a II. világháború legdöntőbb fegyverét takarja. Németországgal szemben a Szovjetuniót nem sújtotta fegyverzet-korlátozás a két világháború között, így számtalan típust fejleszthettek és próbálhattak ki, a mindössze két katona által kezelt, tíz tonna alatti könnyű-harckocsiktól a több toronnyal felszerelt, sok fegyverrel ellátott monstrumokig. Természetesen a II. világháború alatt (főleg az első szakaszban) is bevetettek ilyeneket – igen gyakran katasztrofális „eredménnyel”. 1940-ben viszont megszületett az egyszerűségében zseniális T-34. Fokozatosan tudták csak ellátni vele a Vörös Hadsereg alakulatait, de már 1941-ben meglepték vele a németeket. Jobbnak bizonyult a Panzer III-nál és IV-nél is, ám a német hadvezetés minőségi fölénye, katonáik jobb kiképzettsége, kiérlelt taktikájuk így is Moszkva kapujába és Sztálingrádig vezette a Wehrmachtot.

          A szovjet mérnökök által tervezett T-34 sok szempontból kiváló konstrukciónak bizonyult. Hengeres és döntött formájú tornyát – melyről könnyen lecsúsztak a lövedékek (ezt másolta a Párduc) – egy darabból öntötték: ezáltal hiányoztak róla a gyenge szegecselési pontok. 76 mm-es ágyúja gond nélkül átütötte a korai német típusukat, 1943-ben pedig ezt a még jobb 85 mm-essel váltották fel. A szovjet terepviszonyok között (az aszfaltozott utakat itt a sártenger „helyettesítette”) döntő tényezővé vált a német tankokénak lényegesen szélesebb lánctalpa (ezáltal a jármű súlya nagyobb felületen oszlik el) és kiváló futóműve. Olyan terepen is lehetett vele haladni – és harcolni – ahol az ellenfél elakadt.

Páncélvastagsága 60 mm-ig terjedt, így 26 tonnát nyomott. E súlyt az 500 LE-s dízelmotor (mely találat esetén kevésbé robbanásveszélyes, mint a német benzinmotorok) 55 km/h-ig tudta felgyorsítani, ami akkortájt szép sebességnek számított. Ilyen tempó mellett, alig 6 m-es hosszával és 2,4 m-es magasságával nem volt könnyű eltalálni, még kevésbé megsemmisíteni. A T-34 igazi szovjet termék volt: kivitelezésben igénytelen, kényelmetlen, a benne harcolók számára szűk – és brutálisan sikeres. Ráadásul hihetetlen számban gyártották: a fejlettebb T-34/85-ből mintegy 22 ezer, a T-34/76-ból pedig vélhetően még ennél is több készült.

 t-34.jpg

T-34

A többtornyos tankok kudarca ellenére a szovjetek nem tettek le a nehézharckocsik alkalmazásáról. A T-34-el párhuzamosan alkalmazták a KV-1-t nevét Kliment Vorosilov marsallról kapta). A „kistestvérhez” hasonlóan ezt a típust is kezdetben 76 később pedig 85 mm-es ágyúval szerelték fel (ez utóbbit hívták KV-85-nek), de minden tekintetben robosztusabb volt (hosszabb, szélesebb és magasabb is). Tágasabb tornyot kapott (igaz 4 helyett 5 katona harcolt benne) és erősebb páncélzatot. Érdemes megfigyelni, hogy 43 tonnájával valamivel még a Párducnál is könnyebb volt, nem is beszélve a két Tigrisről. Mivel csak 600 LE-s motorral látták el, ezért mindössze 35 km/h-val tudott vánszorogni.

kv-i.jpg

KV-I.

A szovjetek maguk sem voltam megelégedve ezzel a típussal, ezért egész nehéz-harckocsi családot fejlesztettek ki, melyet – nyilván nem véletlenül –a diktátorról, Joszif Sztálinról neveztek is. A fronton az ellenfél először 1944-ben találkozhatott az ISZ 2-el. Bizonyos szempontból mérnöki csúcsteljesítménynek tekinthetjük, hisz brutális 122 mm-es lövege és a torony elején alkalmazott 230 mm-es páncélja, valamint 10 m-es hossza ellenére, alig nyomott 46 tonnát (ezt megint érdemes összevetni a Tigrisekkel). Motorja ugyan csak 37 km/h-ra tudta gyorsítani, de félelmetes adottságai ellenére kilőni még ilyen lassú tempónál sem nagyon lehetett. A háború végére kialakult a szovjet támadó harckocsi-taktika: élén a rohamot vezető ISZ 2-ekkel, mögöttük pedig a T-34-esek végeláthatatlan tömegeivel.

jsz-2.jpg

JSZ-2

A szovjetek harckocsi-tervezésről még két dolgot kell megjegyeznünk. Egyrészt lényegesen alacsonyabbak voltak német társaiknál (még a nehezebb típusok is csak 2,7 m magasságúak); másrész pedig kevesebb (és egyszerűbb) típust használtak, ami megkönnyítette a karbantartást és a javítást. A német katonák jobb kiképzése miatt természetesen érzékeny veszteségeket szenvedtek egyik-másik ütközetben, ám ők ezeket mindig tudták pótolni – a másik oldal viszont egyre kevésbé.

          Az Egyesült Államok az I. világháború idején nem épített saját harckocsit – hisz csak az utolsó évre szálltak be – és a két világháború között sem jeleskedtek ezen a téren (sokkal inkább a légierő és a hadiflotta fejlesztésével törődtek). Az amerikaiak a II. világháborúban a mennyiségi szemlélet révén diadalmaskodtak: mindent (tankokat, repülőket, hajókat) hihetetlen mennyiségben gyártottak, seregük összlétszámát pedig 1945-re 12 millió főre duzzasztották (ez a teljes világtörténelem valaha létezett legnagyobb hadi gépezete). Az amerikai gyárakból kikerülő harci eszközök nem kis hányadát a szovjet és a brit hadsereg kapta, így az ő katonáik is megtapasztalhatták ezen fegyverek előnyeit és hátrányait. Többféle tankkal próbálkoztak, de ezek közül mindössze két típus érdemel komolyabb figyelmet.

          Az M3-at már a német villámháborús tapasztalatok figyelembe vételével tervezték. Ez volt az egyetlen olyan tank, melyet nem a gyártó ország hadereje vetett be elsőként, hanem a britek (még 1942-ben Észak-Afrikában). A britek – némi átalakítás után – General Lee néven emlegették, az eredeti változathoz ragaszkodó amerikaiak viszont General Grant-ként, ami némiképp azért mulatságos, mert a két jeles amerikai hadvezér annak idején – a polgárháborúban – egymás ellen harcolt.

          Az M3 jó példája annak, hogy alapvetően jó ötletek kombinációja is eredményezhet olyan „készterméket”, amely – jobb tank híján – segít ugyan alkalmazóinak, de mégiscsak a fejlődés egyik mellékága. A mind sikeresebb harc érdekében ugyanis három tűzfegyvert is beépítettek – méghozzá egymás fölé.

Bármely fényképen azonnal könnyen felismerhető, ugyanis 75 mm-es lövegét a harckocsi testébe építették be, elől, ám a középvonaltól jobbra – azaz a világ kevés aszimmetrikus felépítésű tankjának egyike. Fő tornyába 37 mm-es ágyú került, az erre helyezett legfelső toronyba pedig egy 7,62 mm-es géppuska. 75 mm-es ágyúja ugyan le tudta küzdeni még a Panzer IV-et is (ezzel nagymértékben hozzájárult az El-Alameinnél kivívott diadalhoz), de elhelyezése okán csak korlátozottan lehetett vele célozni. A toronyba lévő 37 mm-essel bármerre lehetett lőni – akár menet közben is – de ez, ekkor már csak az olasz tankok ellen ért valamit. A külön géppuskatorony miatt pedig az összmagasság 3,1 méterre nőtt, ami sebezhetővé tette. Páncélzata csak 38 mm-ig terjedt, ennek köszönhetően viszont súlyát sikerült 27 tonnán tartani. 350 LE-s motorja 42 km/h-ra tudta gyorsítani. Hátrányai ellenére kezelői szerették és a belőle készült 6 300 példány nagy szolgálatot tett az angolszász seregeknek.

m3.jpg

M3

Az amerikaiak II. világháborús „nagy dobása” a legendássá vált, hihetetlen számban (50 ezer körül!) gyártott Sherman volt. (Úgy tűnik, míg az elnevezésben a németek a nagymacskákhoz, a szovjetek vezéreikhez ragaszkodtak, addig az amerikaiak a polgárháborús tábornokokhoz). A hivatalosan M4-nek nevezett tankból elképesztően sok változat készült (ezek jelölése: M4A1, M4A2 stb.), ezért e helyen csak vázlatosan írhatunk róla. Az amerikaiak felismerték, hogy a fő löveget csakis a toronyba helyezhetik el: a többség 75 vagy 76 mm-es ágyút kapott, ami a legtöbb harci feladatra megfelelt, de Párducok és Tigrisek szemből történő kilövésére nem.

E problémára két megoldás is született – és mindkettő bevált. Az 1944-es (pl. normandiai tapasztalatokon alapuló) mondás szerint: „egy Tigris leküzdéséhez legalább öt Sherman kell: négyen lekötik, az ötödik pedig mellé, vagy mögé kerül”. (A Tigris – akárcsak a többi tank – legsebezhetőbb pontja a lánctalpa volt és hátsó páncélja sem vetekedett a homloklemez vastagságával). Bár a mondás elsőre elképesztőnek tűnhet, de a helyzet az, hogy tényleg jutott minden Tigrisre (és még Párducra is) ilyen sok amerikai tank – nézzük meg a gyártási adatokat. A britek a saját példányaik egy részében az amerikai ágyút, hazai, 17 fontos (ez azt jelenti, hogy mintegy 7 kg súlyú lövedéket kilövő) páncéltörőre cserélték ki, amellyel az így létrejött Sherman Firefly („Tűzlégy”) lett az egyetlen világháborús nyugati tank, amely szemből le tudta küzdeni a német nehézharckocsikat.

          A Sherman felismerését egy háborús fotón megkönnyíti, hogy a szovjet és a német tankoknál is lényegesen keskenyebb volt (mindössze 2,6 m), viszont magassága elérte azokat (igaz ez altípusonként jelentősen eltérhetett), így egy viszonylag „karcsú” járművet kell magunk elé képzelnünk. Döntött homlokpáncélt és hengeres tornyot kapott, melyek növelték védettségét, amire viszonylagos magassága és a németeknél valamivel vékonyabb páncélzata miatt szüksége is volt. Az egyes altípusok 31-32 tonnát nyomtak, így még nem túl széles lánctalpukkal is szinte minden talajon elboldogultak. Számtalan motortípussal készült, és elérte a 47 km/h-t. Érdekes, hogy míg a légierőnél az amerikaiak többféle négymotros nehézbombázót is kifejlesztettek és hatalmas számban építettek, addig tankok terén beérték a tipikus közepes harckocsinak számító Sherman-nel.

sherman.jpg

Sherman

Talán furcsának tűnhet, hogy a harckocsi őshazájának tekinthető Nagy-Britannia csak negyedikként került sorra e cikkben. Az ok egyszerű: a két világháború között az angolok – gazdasági nehézségeik és a tisztikar jelentős részének maradi szemlélete miatt – alaposan lemaradtak a fejlesztésben. Leginkább csak kicsiny, vékony lemezből készült, néhány katona által kezelt és mindössze géppuskával felfegyverzett járműveket építettek.

A II. világháború során talán Britanniában fejlesztették ki a legtöbb típust, ezt azonban, ebben az esetben egyértelműen negatív jelnek tekinthetjük, hisz azt mutatja, hogy mindegyikük olyan hiányosságokkal küzdött, amiért át kellett tervezni. (Az a tény, hogy a brit katonák szívesebben ültek be az amerikai Sherman-ekbe, mint a hazai típusokba is jelzi a problémákat). Katonáik – és mérnökeik – szemlélete eltért a németekétől: a harckocsikat kezdetben a gyalogság támogatására és nem tömeges rohamokra szánták. (A németekkel szemben az egyes altípusokat nem betűvel, hanem számmal jelölték: így következett egymás után a Cromwell I, II, III stb.).

          A brit szárazföldi csapatok első, 1940-es bevetésükkor leginkább a Matilda II-re lehettek büszkék. A hagyományos felépítésű jármű páncélzata (a homloknál 78 mm) akkor ellenállt a német tankok lövegeinek, saját 2 fontos ágyúja pedig közelről át tudta ütni a korai Panzer III-at. (Érdemes ezt az adatot összevetni azzal a fent említett ténnyel, mely szerint a háború végső szakaszában a britek 17 fontos löveget építettek saját Sherman-jeikbe…). A védettség árát meg kellett fizetni: gyenge motorjának köszönhetően a 27 tonnás Matilda II alig 24 km/h-val tudott vánszorogni. Amikor pedig a németek bevetették 88 mm-es páncéltörő (eredetileg egyébként légelhárítónak szánt) lövegüket, akkor a britek súlyos veszteségeket szenvedtek.

matilda_ii.jpg

Matilda II.

A gyalogság támogatására szánt tankokkal párhuzamosan a britek fejlesztettek ki „cirkáló” harckocsikat is. Az elsőként 1941-ben, Észak-Afrikában bevetett Mark VI Crusader („Keresztes”) 44 km/h-ás sebességével kétségtelenül megfelelt az e téren támasztott elvárásoknak, de alig 20 tonnás súlya is jelzi, hogy mindössze 40 mm-es páncélzattal látták el, ami sebezhetővé tette. Több altípusban gyártották – összesen 5300 példányban – melynek során egyre erősebb löveget építettek bele (pl. hatfontos, 57 mm-est). Bár El-Alemeinnél még megfelelően szerepelt, de Sherman-ek tömeges beérkezésével gyorsan lecserélték.

crusader.png

Crusader

Még a Crusadernél is több – 9000 – készült 1940 és 1944 között a kompromisszumos megoldásnak tekinthető Valentine-ból. 24 km/h-ás sebességével „cirkálónak” aligha tekinthetjük, páncélzata viszont vékonyabb volt (max. 65 mm) mint a Matilda II-é, és alig 17 tonnát nyomott. Kezdeti kétfontos lövegének helyére idővel itt is hatfontos, sőt végül 75 mm-es került. Nagy számán kívül egyedüli pozitívumának megbízhatóságát tekinthetjük.

valentine.png

Valentine

A II. világháború kitörésekor a britek számításba vették az előző világégés megismétlődésének lehetőségét, és igényt tartottak olyan nehézharckocsira is, mely képes áthatolni a lövészárkokon és kellően védett a páncéltörő lövedékekkel szemben. Az egyenként kiváló részelemekből épített, de összességében komoly műszaki problémákkal küzdő – ezért folyamatosan fejlesztett – tankot élő személyről, magáról Winston Churchill miniszterelnökről nevezték el. Ez volt egyszerre a legnehezebb (40 tonna) és a leglassabb (20 km/h) világháborús brit harckocsi. Erős páncélzatot kapott: pl. utolsó, VII. altípusának homloklemeze elérte a 150 mm-et, ami több, mint a Tigrisé. Hatfontos, majd 75 mm-es löveget építettek bele. Fényképen könnyen felismerhető, mert – szemben szinte az összes többi II. világháborús harckocsival – futóművét (melyen a lánctalp fut) nem néhány nagy, hanem sok apró kerék alkotta. Másik külső ismertetőjegyének ágyúját tekinthetjük: a német, szovjet és amerikai típusokkal szemben a rövid csőhossz és a jármű hosszú teste miatt ez nem nyúlt túl előre a harckocsi homlokzatán. A Churchill jelentőségét 5600-as példányszámán kívül az adta, hogy számtalan különleges változat épült belőle, melyeknek különösen a normandiai partraszállás során látták hasznát a szövetségesek: lángszórós, aknaszedő, szőnyegfektető, akadály-romboló stb. - ahogy egy korábbi posztomban erről sok képet láthattok.

churchill.jpg

Churchill

A háború utolsó szakaszára – sok hazai és külföldi tapasztalat felhasználásával – a briteknek végre sikerült elfogadható tankot gyártaniuk, bár a legjobb német, szovjet, amerikai típusokkal ez sem ért fel. Tervezőitől a Cromwell nevet kapta, 1943-ban jelent meg, jelentősebb szerepet 1944-től játszott. 75 mm-es lövege és homlokzatában 76 mm-es páncélja mellett javára vált megbízhatósága és 570 LE-s motorja, mellyel a 28 tonnás jármű az akkortájt elképesztő 60 km/h-t is elérhette. Jó szolgálatot tett a brit harckocsizók kiképzése során is.

cromwell.jpg

Cromwell

A négy nagy nemzeten kívül természetesen mások is gyártottak tankokat – e típusok azonban az eddig említetteknél lényegesen kisebb hatást gyakoroltak a háború menetére.

A francia hadsereg tényleges hadműveletekben alig hat héten keresztül vett részt (1940 májusában és júniusában) és gyors vereséget szenvedett a németektől. Az 1930-as években kifejlesztett tankjaik (Char B1, Somua S-35, Renault R-35, Hotchkiss H-39) között a német típusokkal egyenrangúakat is találunk, ám taktikailag hibás bevetésük (kis csoportokban, a gyalogság támogatására) miatt esélyük sem lehetett a győzelemre. A fegyverszünet után ezek a német hadsereg kezébe kerültek, amely egy részüket felhasználta (pl. kiképzésre vagy partizánok ellen). A szövetségesek oldalán a későbbiekben feltűnő – De Gaulle tábornok nevéhez köthető – Szabad Franciaország csapatai elsősorban Sherman-eket kaptak.

somua_s-35.jpg

Somua S-35

Az olasz tankok (FIAT L6/40, FIAT M 13/40) az észak-afrikai harcokban szerepeltek 1940 és 1943 között – siralmasan. Kicsik és zsúfoltak voltak alig (7 illetve 14 tonna), gyengék (70 és 125 LE-s motor, 6-tól 40 mm-ig terjedő páncélzat), rosszul felfegyverzettek (20 és 47 mm-es ágyú), megbízhatatlanok és elavultak. Ráadásul a kettőből együtt alig készült több 1000-nél.

fiat_13_40.jpg

Fiat 13/40

A japánok Kínát könnyen győzték le – részben akkor megfelelő minőségű tankjaik (elsősorban a Type 95, más néven Ke-Go) segítségével – az 1930-as évek végén; ám a küzdelem a Csendes-óceánon dőlt el, ahol az amerikaiakkal szemben olyan háborút vívtak (a tengereken, a levegőben és a szigetek dzsungeleiben), melyben harckocsiknak nem sok szerep jutott. Ahol pedig mégis szembe kerültek a Sherman-ekkel, ott az alig páncélozott (14 mm) és hatástalan (37 mm-es) ágyúval felszerelt harckocsi semmiféle segítséget nem nyújtott a szamurájok utódainak.

type_95_3.jpg

Type-95

A II. világháború harcmezőin nagy számban tűntek fel a tankokon kívül más páncélozott harcjárművek is (rohamlövegek, páncélvadászok, páncélautók). Ezek bemutatása talán egy következő cikk tárgya lesz majd.

A Német Lovagrend - a legérdekesebb országnév a középkori Európa térképén

Aki az iskolai atlaszban a középkori Európa térképet böngészi, találhat egy érdekes nevet - mely földrajzi fogalomként valóban különleges: "Német Lovagend".

Erről az államalakultról hoztam most pár térképet. 

1_balti_torzsek.jpg

A XIII. század elején a Balti-tenger partján éltek Európa utolsó olyan törzsei, melyek még nem vették fel a keresztény hitet. Közülük többen is (pl. a litvánok) rendszeresen harcba keveredtek szomszéd - már Krisztus-hitű - népekkel, pl a lengyelekkel.

2_korai_terjeszkedes.png

A pogány népek elleni harcra (és reménybeli megtérítésükre) már 1200 körül fegyveres alakulatot alapított a rigai (német) püspök: ez volt a Kardtestvérek Rendje.

Amint a fenti térképen - pirossal jelölve - jól látható, ők elsősorban a térség északi részén, a mai Észtország és Lettország területén hódítottak.

rohamozo_lovagok.jpg 

A katonai jellegű német terjeszkedés akkor lett még sikeresebb, amikor Európába érkezett a Német Lovagrend. Ők kezdetben (a XII. század vége felé) a Szentföldön betegápolóként tevékenykedtek, de Európában tevékenységük hangsúlya más irányba tolódott el.

1211-1225 között Erdély dél-keleti sarkából, a Barcaságból kiindulva a kunok megtérítésén munkálkodtak - de alig másfél évtized után kiűzte őket II. András magyar király, mert saját államot akartak létrehozni.

2_korai_terjeszkedes.png

Így nagyon is kapóra jött nekik Mazóvia Konrád lengyel részfejedelem üzenete, aki 1226-ban a Balti-tenger vidékére hívta őket, az itteni pogány törzsek elleni küzdelemre.

A Balti-tenger déli partján élő porosz nép ellen vívtak évtizedes küzdelmet. A poroszok többször fel is lázadtak a lovagok ellen - de elbuktak.

Közben a Kardtestvérek is csatlakoztak a náluk sikeresebb és erősebb testvér-rendhez - így együtt már meg tudták valósítani régóta dédelgetett álmukat: önálló államot alapítottak.

3_1290.jpg

A XIII. század végi állapotok jól mutatják, hogy a litvánokkal ugyan nem bírtak, de - egyházi / püspöki birtokokkal osztozkodva - nagy területeket tudtak birtokba venni.

5_drang_nach_osten.png

Mindezzel párhuzamosan egy olyan folyamat is zajlott, mely évszázadokra meghatározta Közép-Európa arculatát. Németország földje ekkortájt nem tudta eltartani egyre gyarapodó népességét - keletebbre (Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon) viszont hatalmas területek vártak benépesítésre.

A megoldás: hosszú időn át tartó vándormozgalom, melynek során a német telepesek (parasztok és polgárok) hozták magukkal jogaikat, fejlettebb mezőgazdasági technikáikat - és növelték az őket befogadó uralkodók bevételeit. E folyamat neve: "Drang nach Osten".

Nos: a Német Lovagrend tagjai tárt karokkal fogadták honfitársaikat: a folyton lázongó, egykori porosz parasztok közé (és helyükbe) német földművesek érkeztek. A "porosz" név jelentése pedig megváltozott: most már a Balti-tenger déli partján élő németeket hívták így.

4_teutonic_order_1410.png

A XIV. századra a terjeszkedés kora véget ért: A felkeléseket leverték, az állam -a Kardtestvérek bevonása által is - megszilárdult.

A Német Lovagrend olyan fenyegetést jelentett, hogy ennek kivédésére 1386-ban Litvánia és Lengyelország - uralkodóik házassága révén - szövetségre lépett (a litvánok pedig megkeresztelkedtek).

1410-ben az igen híres grünwaldni (tannenbergi) csatában le is győztek az elit német lovagokat. Egy újabb háborút követően a Lovagrend 1466-ban a Lengyel Királyság vazallusává vált - a korábbinál jelentősebb kisebb területeket birtokolva.

6_kelet-poroszorszag_16_szazad.png

A végső nagy fordulatra a XVI. század elején került sor.

Az utolsó nagymester, a Hohenzollern-dinasztiába tartozó Brandenburgi Albert 1525-ben csatlakozott Luther Márton hitújításához, az államot pedig világi fejedelemséggé alakította - Porosz Hercegség néven.

A "Német Lovagrend" elnevezés így eltűnt a térképről - viszont egy olyan államalakulat magja kezdett kibontakozni, mely a későbbi századokban jelentős szerepet játszott egész Európa sorsának alakításában...

Kevésbé sikeres brit bombázók a II. világháború első szakaszában

A RAF "botladozásai"

A brit légierő (Royal Air Force) már a '30-as évek közepétől "sejtette", hogy előbb-utóbb konfliktusra kerül sor a felemelkedő Harmadik Birodalommal. Ezért fejlesztési megbízást adtak ki vadászgépekre és bombázókra egyaránt. A következőkben néhány - itthon kevéssé ismert - bombázó típust szeretnék bemutatni - elsősorban a korai évekből.

fairey_battle_2.jpg

 A Fairey Battle-t akkor tervezték, amikor még azt hitték, hogy komoly szerepet játszhatnak a háborúban az egymotoros, könnyű bombázók is - de nem így alakult.

Kicsi - és lényegében használhatatlan - gép volt. 1000 LE körüli Merlin motor hajtotta (ami persze önmagában nem volt rossz ötlet), három fős személyzet repült vele - akik 2 géppuskával próbálták meg felvenni a harcot az ellenséggel és mindössze 450 kg bombaterhet vihettek magukkal.

fairy_battle.jpg

A 390 km/h órás maximális sebesség már papíron sem mutatott túl jól - de a valóságban ezt sem tudta elérni...

1940 májusában, a Franciaország elleni német támadáskor olyan súlyos veszteségeket szenvedtek el a légelhárító ágyúk és a vadászgépek tüzében, hogy a háború további részében a csatáktól messzebb vezényelték, illetve kiképzési célokra használták őket. Így is építettek belőle több, mint 3 000 (!!!) darabot - zömüket teljesen feleslegesen...

bristol_blenheim.jpg

Azért már a '30-as évek közepén felsejlett, hogy a kétmotoros, közepes bombázók hatékonyabbak lehetnek. Ekkor gyártották a Bristol Blenheim-eket.

Nevük eredete érdekes - és magyar vonatkozással is bír. 1704-ban, a spanyol örökösödési háború során az egyesült brit-osztrák seregek, egy, a Duna mentén vívott csatában állították meg a Bécs felé előretörni szándékozó francia hadakat. Ezt a csatát az osztrák vezért (Savoyai Jenő!) Höchstadt faluról nevezte el - a brit vezér (John Churchil!!!), viszont Blenheim-ről. A győzelem tiszteletére kapott is egy óriási kastély, melyet "Blenheim Palace"-nak neveztek el. Ebben a kastélyban született a nagy hadvezér dédunokája - egy bizonyos Winston Churchill...

Noha a Blenheim gyártását befejezték 1939-ben, de értelemszerűen sok példány állt rendelkezésre a háború első szakaszában, ezért be is vetették őket. Lehet, hogy nem kellett volna...

bristol_blenheim_2.jpg

A háromfős személyzettel repülő gépbe 2 db 850-900 LE körüli Mercury motort építettek. Alig tudott 400 km/h-s tempó fölé "kapaszkodni" - a repülősök pedig összesen 2 géppuskával próálhatták megvédeni magukat (feltéve, hogy a hátsó lövész nem lőtte szét saját hátsó vezérsíkját...). Legfeljebb 450 kg bombaterhet próbálhatott meg célba juttatni... Az oldalról jövő támadások ellen védtelen volt - akárcsak más brit géptípusok...

Minden probléma ellenére több, mint 5000 példányt (!!!) gyártottak belőle - egy részüket akkor, amikor már kiderült, hogy túl sok sikert nem lehet elérni vele...

vickers_wellington_2.jpg

Az egykori legendás brit hadvezérről (aki 1815-ban a waterloo-i csatában legyőzte Napóleont) elnevezett Wickers Wellington már komolyabb "alkotás" volt. A folyamatos fejlesztések során két Pegasus motorjának teljesítménye 1000-ről 1 300 LE környékére növekedett.

vickers_wellington_3.jpeg

Nagyobb gép volt: hatan repültek vele, kapott farok- és orr-lövészállásokat (összesen 6 géppuskával), akár 2 000 kg bombát is felpakolhattak rá, amivel el tudott repülni, akár 4 000 km-re is.

Látszólagos előnyei mellett azonban csak a 380 km/h-s tempót tudta elérni - és oldalvédelemmel őt sem látták el...

hampden1.jpg

A brit tervezők nem szűkölködtek az ötletekben. A Handley Page Hampden különleges külsejű gép volt - kettős függőleges vezérsíkjával. (Ez aerodinamikai előnyök mellett nyilván segítette a toronylövész védelmi munkáját is a hátulról támadó vadászgépekkel szemben).

Két 1000 LE körüli motorja a "szokásos" 420 km/h sebességre tudta gyorsítani - amivel persze sokkal lassabb volt a korszak vadászainál.

p_hampden3.jpg

A másik problémát a különlegesen karcsú - bár kétségkívül látványos - törzs jelentette. Csak négyen repülhettek vele , akik nehezen tudtak egymással kommunikálni. (Pedig elvileg erősen védettnek szánták, hiszen 6 géppuskája tüzelt előre, felül hátra és alul is (sok gépet támadtak alulról a vadászok).

1800 kg bombaterhet tudott elvinni legfeljebb 3000 km-re - ha addíg nem lőtték le...

avro_manchester_excc.jpg

Egy olyan kétmotros hagytam a végére, amelyik majdnem jó lett - de a típus elmondhatja magáról, hogy egy későbbi, valóban fontos gép fejlesztésének alapja lett.

A szakértők elmondása szerint az Avro Manchester igazi problémáját az jelentette, hogy csak két motort építettek bele, melyek összességében gyengének bizonyultak.

avro_manchester_mk_i_by_araeld.jpg

Az 1940-42 között bevetett géppel folyamatosan "kísérleteztek" a mérnökök - építették kettő- és három (!!!) függőleges vezérsíkkal is.

A 2 db 1 800 LE-s Vulture motorra 3 600 kg bombaterhet "bíztak" - melyet elvben 2 600 km-re tudott eljuttatni, de csak legfeljebb 426 km/h-s tempóval.

A korábbiaknál erősebb védelemmel próbálkoztak: 7 fős személyzete 8 (!!!) géppuskát kapott önmaga megvédésére: a "klasszikus" orr- és faroklövész mellett, elvben meg tudta védeni magát a törzs tetején és alján elhelyezett ikerfegyverekkel is.

Összességében elmondható, hogy a brit vezetők nem mindig a legésszerűbben használták fel erőforrásaikat, hiszen sokszor erőltették olyan gépek építését (és használatát) melyek túlzottan sebezhetők voltak és kevéssé tudtak hozzájárulni a valós harci sikerekhez...

"Akik" valaha Európa legnagyobb állama voltak - Lengyelország a kezdetektől a XVI. századig

1_kezdetek_-9_10_szazad.png

Az I. évezred utolsó századaiban szláv törzsek vándoroltak folyamatosan a feltételezett őshazából nyugat felé.

Némely csoportjukat "poljánoknak", azaz "síkságlakóknak" nevezték.

2_korai_kozpontok.png

A X. században északról, a Balti-tengeren át viking (svéd) harcosok érkeztek, akik erődített településeket emeltek a síkság közepén - ahonnan igyekeztek adóztatni / uralmuk alá hajtani a földművelő szlávokat.

E központok egyike volt Gniezno vára.

3_mieszko_idejen.png

960 körül történhetett, hogy egy Mieszko nevű viking harcos / fejedelem harcosaival uralma alatt tudta egyesíteni a síkság jelentős területeit. Innentől számoljuk a lengyel állam létét.

966-ban vette fel a nyugati keresztény hitet.

4_vitez_boleszlav_idejen.png

Fia, Vitéz Boleszláv - a mi Szent Istvánunk kortársa - igyekezett országa független államiságát elismertetni a nyugati szomszéd Németország és a keleti szomszéd Kijevi Rusz között.

1000-ben elérte, hogy Gniezno érseki székhely lehessen, élete vége felé (1024-ben) pedig királlyá koronáztatta magát.

A fenti térkép természetesen pontatlan, hisz az ezredforduló környékén a Felvidéken nem létezett "szlovák" állam - legfeljebb igen ritka szláv lakosság, a Magyar Királyság részeként.

5_reszfejedelemsegek_1138.png

1138-as halálakor III. Boleszláv fejedelem részfejedelmségekre osztotta országát. Ez olyan keleti szláv hagyományt követett, melyet a Kijevi Rusz esetében is láthatunk (ott persze sokkal erősebb volt ez a folyamat) - de Magyarországon nem.

A térképen szereplő Német Lovagrend nevű állam nem ekkor, hanem 1226 körül alakult meg, amikor Mazóviai Konrád részfejedelem hívására német lovagok érkeztek a Balti-tenger partjára. Őket elvben a pogány litvánok támadásai ellen hívtak be - és éppen a mi II. Andrásunk űzte el őket a Barcaságból.

Erdélyben nem tudtak önálló államot alapítani - itt viszont sikerült.

 6_lokietek_ulaszlo_ujraegyestese.jpg

A Piast-dinasztiába tartozó "Lokietek" Ulászlónak a XIV. század elején sikerült újraegyesítenie Lengyelországot. Ezt azzal is kifejezte, hogy 1320-ban az egész ország királyává koronáztatta magát.

Ekkor már a Visztula partján fekvő Krakkó volt a főváros.

7_iii_kazmer_idejen.png

Az ország középkori fénykorának III. Kázmér - az utolsó Piast - XIV. század közepi uralkodását szokás tartani. A nyugati civilizációhoz való tartozás jegyében ő már országgyűlést hívott össze és egyetemet is alapított Krakkóban.

Megfigyelhető, hogy Lengyelországnak ekkor nem volt tengerpartja - mert fent, északon terült el a Német Lovagrend állama.

 8_jagellok_kora.jpg

III. Kázmér 1370-as halálával kihalt a Piast-dinasztia. A trónt unokaöccse a mi Nagy Lajos királyunk örökölte - így egy időre perszonálunió jött létre a két ország között.

1382 után a két ország történelme kettévált: Lengyelországot a fiatalabbik lány Szent Hedvig kapta. Neki feleséget a lengyel urak választottak.

Mivel Lengyelország számára a legnagyobb fenyegetést ekkor a Német Lovagrend jelentett, ezért Litvánia mellett döntöttek. Jagelló Ulászló litván nagyfejedelem lett Szent Hedvig férje - és Lengyelország királya. A litván nép - Európában utolsóként - 1386-ban keresztelkedett meg. Hedvig fontos szerepet játszott a litván nép megtérésében. Lengyelország és Litvánia között perszonálunió jött létre.

 Az ekkori Litvánia területének zömén nem a litván nép tagjai éltek. A Kijevi Rusz területét még a XII. században hajtották uralmuk alá a mongolok. A mongolok XIV-XV. századi gyengülésekor nem minden egykori "kijevi" (azaz keleti szláv keresztények által lakott)  részfejedelemség került moszkvai uralom alá - sokuk a litvánok alattvalója lett

1410.jpg

Az immár egy uralkodó alá tartozó, egymással szövetkező lengyel és litván hadak hatalmas sikert arattak, amikor 1410-ben a grünwaldi (tannenbergi) csatában legyőzték a Német Lovagrendet.

Hohenzollern Albert nagymester 1525-ben szekularizálta a Német Lovagrendet - a létrejött Porosz Hercegség pedig a lengyelek alávetett / vazallus állama lett.

9_lublini_unio.png

A Jagelló-dinasztia 1572-ben "Öreg" Zsigmond királlyal kihalt a Jagelló-dinasztia. Erre mintegy "felkészülve" még 1569-ben, Lublin városában a lengyel és litván rendek kimondták az egyesülést / reáluniót. Az egyesült állam - melyet Európában leginkább csak Lengyelország néven emlegettek - ekkor valóban Európa leghatalmasabb területű állama lett.

10_1582.png

Mivel ebben a hatalmasra nőtt államban Krakkó városa földrajzilag már nagyon a "peremre" került, ezért 1596-ban - a szintén a Visztula partján fekvő - Varsót tették meg fővárosnak.

 

Merre jártak a vikingek? Hogyan járultak hozzá Európa mai arculatának létrejöttéhez?

Azt remélhetőleg mára már mindenki tudja, hogy a vikingek NEM viseltek szarvakat a sisakjukon :).

1_letelepedes_evszazadonkent.png

Alapvetően három skandináv (északi germán) népről beszélünk, akik keresztény hitre térésük előtt, hozzávetőleg a IX-X. században hatalmas területeket jártak be hajóikkal. Raboltak - kereskedtek - letelepedtek, azaz igen szerteágazó tevékenységet folytattak.

 2_utvonalak.jpg

Láthatjuk, hogy körbehajózták Európa partjait. Az Északi- és a Balti-tenger után átmerészkedtek az Atlanti-óceánra, a Földközi-tengerre és a Jeges-tengerre is.

Fontos, hogy a folyók révén be tudtak hatolni a szárazföld belsejébe is.

 3_hajo.jpg

Hajóikat különféle méretekben ácsolták: szél és evezősök hajtották őket.

A kisebbeket ki tudták húzni a partra - és így folyóról-folyóra haladva egészen hosszú távokat is meg tudtak tenni.

 4_utvonalak_nyilakkal.jpg

A három nép természetesen eltérő útvonalakat választott, hiszen más-más tengerpartokról indultak.

5_nepenkent_2.png

Ezt a térképek érdemes alaposan végigböngészni.

A norvégok elsősorban az Északi-tengeren haladtak nyugat felé. A Brit-szigeteket (főleg a mai Skóciát és Írországot) célozták meg - majd továbbhaladva Izlandot.

A dánok főleg dél-nyugat felé haladtak: Angliában és Észak-Franciaországban le is telepedtek.

A svédek a Balti-tengeren keltek át és a nagy kelet-európai síkságon áthaladva a későbbi Oroszország megalapítói lettek.

 6_brit_szigetek.jpg

"Ráközelítve" jól láthatjuk, hogy skandináv otthonukból kiindulva, az Északi-tengeren át nem is kellett túl sokat hajózniuk a Brit-szigetek eléréséhez.

A viking támadások korszakát 793-től számoljuk, amikor az észak-angliai partoknál lévő LIndisfarne szigetének derék szerzeteseit támadták meg a tengeri rablók.7_brit_szigetek_2.jpg

 Egységen angol királyság akkor még nem létezett, így a IX. században az egyre ismétlődő - és egyre véresebb - normann (elsősorban dán) támadások az angolszász államok közül elsősorban Northumbirát, Merciát és Kele-Angliát érték.

A dán lakosok közül sokan le is telepedtek itt - azaz a mai angol népnek részben ők az ősei.

A IX. század végén Nagy Alfréd (871-899) Wessex legendás királya tudta őket megállítani - részben várak építésével.

 8_korai_8_9_szazad.jpg

Egy időre szabályosan kettéosztották a mai Angliát: az észak-keleti részén a "dán törvények" érvényesültek.

A kelta írek földjén norvég vikingek telepedtek le - ők alapították Dublin városát is!

9_normandia.png

A dánok - részben már Angliából érkezve - az észak-francia partok felé is továbbhaladtak. (Ez akkor elvben a Nyugati Frank Királyság része volt).

911-ben egy vegyes rablócsapat élén álló, Rolló nevű vezér megkeresztelkedett és megkapta a terület hercegi méltóságát - megalapítva ezzel Normandiát ("nord man = északi ember"). Hamarosan átvették a helyi lakosság francia nyelvét.

10_gronlkand_es_vinland.jpg

A legbátrabb norvég vikingek elvetődtek Izlandra is - ahol le is telepedtek.

Aztán - valamikor a X. század vége felé -  egy Vörös Erik nevű különös alak a társaival még nyugatabbra vetődött. A hatalmas földdarabnak akkor még más volt az éghajlata, ezért el is nevezték "zöld földnek" - ez lett Grönland.

Aztán, az ezredforduló vidékén - Erik fia még tovább merészkedett és olyan vidékre ért, ahol mér a szőlő is megtermett akkortájt. Ez lett Vinland ("a szőlő / bor földje") - azaz a vikingek valóban felfedezték Amerikát.

A helyi indián törzsekkel hamar konfliktusba kerültek - így az itteni letelepedésük nem vált tartóssá.

 11_orosz_siksag.jpg

 Miközben északi társaik inkább nyugat felé fordultak, addig a svédek átkeltek a Balti-tengeren, majd végighajóztak a nagy kelet-európai síkság folyóin (pl. a Dnyeperen és a Volgán):

Az erdőben lakó finnugor népek őket nevezték "ruszoknak" (Svédország a mai finn nyelven: "Ruotsi"). Ezt a rusz kifejezést vették át tőlük az erdőben lakó szlávok.

12_sved_utvonalak.png

Ezek a ruszok / svédek / varégok folyamatosan adóztatták, uralmuk alá hajtották az erdőben lakó szláv népeket. Elsősorban mézet, prémet és rabszolgákat szedtek tőlük adóba - melyeket főleg Bizáncba és az araboknak adtak tovább jó pénzért.

12_korai_rusz.jpg

A IX. század vége felé az adószedés olyan rendszeressé vált, hogy már az államszervezés jellegét öltötte. Így szervezte meg a svéd / rusz Rurik-család ezt a korai szláv államot - melynek neve (központja alapján) Kijevi Rusz lett. A kisszámú svéd harcos / kereskedő elszlávosodott - az erdőben lakó szlávokra pedig átterjedt a "rusz" elnevezés.

nepenkent.png

Az ezredforduló környékén / után a három északi germán nép is megkeresztelkedett, támadásaik / áttelepülésük lassan véget ért.

Európa arculata ma alapvetően más lenne nélkülük.

Egy elfelejtett nagyhatalom - Bulgária a középkorban

Térképeken a történelem

Ha megkérdeznénk, hogy az EU jelenlegi 27 tagállama közül melyik állam tartozik a legrégebben jelenlegi néven létezők közé - persze megszakításokkal - akkor talán kevesen gondolnának Bulgáriára.

Pedig...

1_alapitas_aszparuch_680.png

680/681-ben történt, hogy a sztyeppéről bolgár nevet viselő, törökös nyelvet beszélő, nomád harcosok érkeztek - Aszparuch nevű uralkodójuk vezetésével - akik uralmuk alá hajtották a Balkánra nemrég betelepült szlávok egy részét.

Ezt a mozzanatot tekintjük az Első Bolgár Állam megalapításának.

A következő évtizedekben a nomád kisebbség beolvadt a földművelő többségben és átvette annak szláv nyelvét - viszont ők adták az ország (és az ott élő nép) nevét.

 3_krum_terjeszkedese_803_utan.png

A következő évtizedek folyamatos terjeszkedéssel teltek. A Balkán keleti felének állammá szervezésével párhuzamosan kiterjesztették befolyási övezetüket Erdélyre (vagy legalábbis annak déli részére) is, elsősorban az ott található arany- és sóbányák miatt.

E folyamat egyik fontos szereplője volt Krum nevű uralkodójuk 803 után.

4_850_korul.png

Ez a térkép jól mutatja, hogy a IX. század második felében - amikor a magyar törzsek többnyire Etelközben tartózkodtak - Bulgária igazi nagyhatalom volt. Legfőbb riválisának - és egyúttal kulturális mintaadójának - Bizánc számított.

864-ben a bolgárok el is kezdték a - keleti rítusú - kereszténység felvételét.

5_904_korul.png

A fenti - valószínűleg nem teljesen pontos - térkép jelzi, hogy az állam törzsterülete lényegesen kisebb volt, mint az a fajta befolyási övezete, melyet szövetségeseik révén tartottak uralmuk alatt.

6_-simeon_idejen.png

Az Első Bolgár Állam egyik legnagyobb személyisége Simeon cár volt. A magyar honfoglalás 894/895 környékén éppen annak az eseménysornak a része volt, ahová Simeon és Bizánc háborúja is tartozott.

Jól látható, hogy ekkorra már a Balkán nyugati része is jelentős részben a Bolgár Állam része volt.

7_simeon_927.jpg

Jól látható, hogy Simeon 927-es halálakor a Kárpát-medence már kiesett a bolgár befolyási övezetből.

8_950_korul.jpg

A X. század közepén a Balkán feletti hatalomért két igazi nagyhatalom küzdött: Bulgária és Bizánc. Látható, hogy az Első Bolgár Állam a szűkebben értelmezett "bolgár" nép tagjain kívül sok más szláv (és nem szláv) törzseit is magában foglalt.

9_1014_elott.png

Az ezredfordulón - Sámuel cár uralkodása idején - szinte a végsőkig éleződött a feszültség a két nagyhatalom között.

10_1014_elott_bizanci_hadjaratok.png

Aztán - 1014-1018 körül - a bizánciak végső csapást mérve megsemmisítették az Első Bolgár Államot. Látható, hogy előbb az állam keleti törzsterületeit hajtották uralmuk alá, majd csapást mérve a Nyugat-Balkánra, azt is uralmuk alá hajtották.

Nem véletlen, hogy II. Baszileosz bizánci császár a történelemtől a "Bolgárölő" melléknevet kapta...

11_bizanc_1025.jpg

II. Basziloesz 1025-ös halálakor az egész Balkán feletti uralmat utódaira hagyta. A Bolgár Állam ekkor nem létezett, hazánk pedig így hosszú szakaszon Bizánc szomszédjává vált.

12_second_bulgarian_empire_1185-1196.png

A Balkán lakói azonban nem törődtek bele a bizánci uralomba.

1185-ben egy testvérpár, Péter és Aszen vezetésével a bolgár (és velük szövetséges vlach) törzsek sikeresen fellázadtak és létrehozták a Második Bolgár Államot.

13_masodik_allam_1185.png

A Balkánon a határok sohasem voltak szilárdak - és nem igazán etnikai alapon húzták meg őket - így amikor egy állam megerősödött, mindig igyekezett terjeszkedni.

14_1300.png

A XIV. század eleji bolgár államterület több-kevésbé emlékeztet a jelenlegire.

15_1355.png

A Második Bolgár Állam megalakulásával párhuzamosan - még 1200 körül - a szerb nép is kivívta függetlenségét.

A XIV. század közepén ez a két állam uralta a Balkán keleti, illetve nyugati felét. Bizánc ekkor már létének végső hanyatló korszakába lépett.

16_1371-ig.png

A XIV. század közepén sokasodni kezdtek a gondok. A Második Bolgár Állam nem tudta megtartani egységét - és kezdett darabokra hullani.

Ráadásul 1354-ben az oszmán csapatok Gallipolinál átkeltek Európába és azonnal a Balkán meghódításába kezdtek.

17_bulgaria1344-1396_svg.png

Aztán bekövetkezett a katasztrófa és a bukás.

1371-ben a Marica-folyó mentén az oszmán-törökök legyőzték a bolgár csapatokat, majd a következő években fokozatosan hajtották uralma alá a különböző főurak által uralt "cárságokat".

Az utolsó bolgár terület 1396-ban került oszmán uralom alá.

A Második Bolgár Állam ezzel végleg megszűnt létezni. Az oszmánok kiűzésére törekvő magyar király, Luxemburgi Zsigmond ugyanebben az évben szenvedett vereséget a Duna déli partján fekvő Nikápolynál...

Dohányzásra buzdító plakátok a magyar XX. századból

Az emberiség már hosszú ideje tudja, hogy a dohányzás károsítja az emberi testet. A cigarettában található anyagok (nikotin, kátrány stb.) ártanak a légzőszerveknek és a keringési rendszernek.

Ennek ellenére hosszú évtizedeken át reklámozhatták a gyártók mégis termékeiket - és az államok csak az utóbbi időben tiltották meg ezt.

A magyar XX. század cigaretta-reklámjaiból hoztam egy válogatást.

modiano_magyar_1934.jpg

A Modiano gyártó igyekezett "felvenni a modern világ ritmusát": e plakát grafikusa 1934-ben Art Deco stílusban alkotta meg plakátját. A szándékosan egyszerű grafika tudatosan "magyaros" karaktert mutat: bajszos férfi, kicsit "parasztos" kalapban - melyet nemzeti színű szalag díszít.

fecske_1935.jpg

Teljesen más stílusban, de hasonló "mondanivalót sugall ez az 1935-ös alkotás. A Fecske márka ismerős lehet azoknak is, akik már éltek az 1970/80-as években. Alföldi csikóst látunk (egy fiatal fiút!), aki látható élvezettel szív.

A termék ekkor még nem a kész cigaretta volt, hanem inkább cigarettapapírt - hiszen a többség ekkor még saját maga töltötte cigarettáját.

senator.jpg

Úgy tűnik, a korabelli reklámozók számára a vidéki férfiak jelentették a fő célközönséget - vagy éppen az alföldi pásztort tekintették a jellegzetes magyar karakternek, aki különösen alkalmas "reklámhordozónak".

Hasonló grafikát - a mosolygós férfiarccal - láttunk már korabeli sörreklámban is. "Pörge" kalap, rajta a háromszínű szalaggal - és a piros-fehér-zöld még az ingujján is feltűnik.

 50_fejes_macskassy_tastier_cigarette_more_pleasant_time_1950_hungarian_vintage_poster.jpg

A fenti plakát egyik érdekessége, hogy nem konkrét terméket (márkát) reklámoz. A hagyományos üzleti szemléletben ennek így persze semmi értelme - ezért sejthetjük, hogy az 1945 utáni világban készült.

Egészségi ártalmakról persze szó sincs - ez nem más, mint egyfajta öncélú ösztönzés - nyilván az állami ipar (azaz az állami bevételek) támogatására.

Persze ez a középkorú pár is mosolyog - ez is klasszikus marketing-fogás: a terméke fogyasztását összekötni a kellemes érzéssel.

egy_cigaretta_jol_esik_macskassy_gyula.jpg

Macskássy Gyula grafikáján is hasonló a gondolatmenet: nem konkrét márkát reklámozunk, hanem a cigarettázást "csak úgy", önmagában.

A mosoly persze itt is elmaradhatatlan... A szöveg persze rímel - de azért ez nem Petőfi...

hosszu_elet.jpg

A magyar cigarettagyártás - és legfőképpen a dohány-marketing - különös fejezete volt a Nikotex. A két világháború között találték, ki, hogy csökkentik termékeik nikotin-tartalmát (erre utal a név is) - és erre hivatkozva azt állították, hogy ez a cigaretta "egészséges". Tehát: nem azt mondták, hogy "kevésbé károsító". Holott - értelemszerűen - a Nikotex nikotin-tartalma is mérgezte a fogyasztót + kátrányból még csak kevesebb sem tartalmazott...

nikotex_1.jpg

Itt éppen nem az "egészség" a fő üzenet a "gondok elkergetése". Nyilván a két világháború között készült, hisz a "hitelezés" és a "házbér" nem azok problémák, melyek az '50-es évek magyarjait sújtották (volt akkor egyéb gond bőven...

keksz.jpg

Az aktuális marketinges itt a rímelést választotta - és olyan dolgokat kapcsolt össze, melyeknek vajmi kevés közük van egymáshoz.

sport.jpg

Ennél nagyobb ellentmondást nehéz elképzelni: a sport maga az egészség (ráadásul a rajz élsportolóra utal) - aki dohányzik. Képzeljünk el egy atlétát - aki épp csökkenti vitálkapacitását...

sieles.jpg

Még egy sportoló - bár ő legalább amatőr kikapcsolódónak tűnik. Ismét egy klasszikus markentinges toposzt látunk: a nézőre mosolygó - szinte már kihívó - szőke nőt.

A "Nikotex" felirat hatalmas betűkkel íródott - és pirossal!

aki_szeret.jpg

Maradnak a hatalmas piros betűk - és marad a csábító női karakter.

Kiderül, hogy a "Nikotex" nem is egyetlen termék márkaneve, hanem egy egész termékcsaládé.

A sport itt már eltűnt: marad a szimpla csábítás és a szerelem - csak épp nem, mint "költői ihletforrás"

süti beállítások módosítása