A XX. század derekáig - néhol később is - nagy divat volt a politikai vezetők köré kultuszt építeni.
Nálunk ez legerőteljesebben talán Rákosi Mátyás estében valósult meg - néhány röpke évre. Nemzetközi előképe a Sztálin-kultusz volt (lásd: Rákosi, mint "Sztálin elvtárs legjobb magyarországi tanítványa"), haza pedig a két világháború közötti Horthy-kultusz.
A magyar ipar államosítása több lépésben történt. A döntő áttörést 1948. márciusa jelentette - ekkor elvben a 100 főnél népesebb üzemeket vették el (magyar vagy külföldi) tulajdonosaiktól. Ahogy a felirat mutatja: a "vezér" neve nagyobb betűkkel szerepel, mint minden egyéb "harcos köszöntés".
A diktatúra felé vezető út újabb fontoseseménye volt a "két munkáspárt", azaz a kommunisták és a szociáldemokraták erőszakos összeolvasztása 1948 júniusában. Az egyesített párt neve MDP lett.
Látható milyen hatalmas arcképekkel díszítették a kongresszust (és egyúttal árulkodók a képek méretei közti különbségek is). A két központi alak Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás (a két pártvezető - akik közül persze Rákosi lett az MDP főtitkára), mellett pedig - kisebbre megfestve - Rajk László és Marosán György.
Érdemes megjegyeznünk, hogy a két szociáldemokratát Rákosi később évekre börtönbe záratta, kommunista "elvtársát" Rajkot pedig 1949-ben kivégeztette...
A civil társadalom felszámolásának folyamatába egyetlen ifjúsági szervezet maradhatott: a "Dolgozó Ifjúság Szövetsége". Természetesen mindenki mosolyog, a három fiatal pedig a három "szövetséges" társadalmi réteget szimbolizálja: munkásosztály, parasztság, értelmiség. Kicsit nagy a gabonakéve a parasztlány előtt...
Az ifjúság számára, 1950-ben természetesen Rákosi elvtárs mutatja a "fényes jövőt".
A "szocialista realista" stílus egyik "remeke" a fenti, 1951-es alkotás: "Rákosi elvtárs útmutatást ad a TSZ-kongresszus küldötteinek." A rendszer 1949-től törekedett - erőszakkal - a kollektivizálásra (másolva ezzel a sztálini Szovjetuniót). A kép külön érdekessége (ritkasága), hogy a vezér mellett felesége ül - akit jakut származású volt és Moszkvában házasodtak össze.
A kultusz csúcspontját az 1952-es év hozta el, amikor a "vezér" 60 éves lett. A Magyar Posta természetesen bélyegsorozat kibocsátásával ünnepelt.
Az "ünnepelt" többek között azt kapta ajándékba, hogy róla nevezték el a Csepel Műveket. (Eredetileg: Weisz Manfréd Gyár). Ekkortájt jelent meg az egyik lapban "kedvenc" újsághírem: "Rákosi Mátyás látogatást tett a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművekben" :) Itt éppen felvonulók visznek egy transzparenst, hatalmas arcmással.
Természetesen az úttörők sem hagyhatták ki, hogy "spontán" felköszöntsék "népünk szeretett vezérét".
Egy "rendes" születésnapon természetesen az ünnepelt tárgyi jellegű ajándékokat is kap. Az országban szabályos "verseny" alakult ki - falvakban, városokban, gyárakban.
A szép, hímzett terítőn a parasztlány mezítláb készül az aratás fárasztó munkájára. A sarló utalhat a kommunista mozgalom jelképére is.
Egy másik hímzés: kép itt nincs, de a vezér megszólítása: "Rákosi apánk".
Egyik "kedvencem" ez a "gyönyörűség" - a Bonyhádi Zománcművek ajándéka. Látszik, hogy az alkotó a képi megformálásban nem a "fényképi tökéletességű ábrázolásra" törekedett :).Viszont "szépen" kapcsolta össze a népi motívumokat a magyar valóság "megszépülésével".
Aki az 1950-es évek első felében járt az akkori Belügyminisztérium épülete felé ilyen "csodás" dekorációban "gyönyörködhetett.
Íme egy "rendes" május 1-jei felvonulás: a mi Rákosink itt kellő kontextusba került: balra Lenin, a Szovjetunió megalapítója, jobbra Sztálin, a jelen "lánglelkű géniusza" középben pedig - talán csak kicsit kisebb méretben -az ő "legjobb tanítványuk.
