Az SS ("védőosztag") eredetileg Hitler személyes testőrségeként alakult meg.
Már a '20-as évek végén, jóval a nácik hatalomra kerülése előtt Heinrich Himmler került a szervezet élére.
Létszáma egyre gyarapodott, szervezet egyre bonyolultabbá vált.
1940-ben hivatalosan is megalakították a Waffen-SS-t (Waffe = fegyver), mely kifejezetten katonai jellegű, elitnek szánt alakulatból állt.
Tagjait kezdetben természetesen Németországban toborozták, majd - párhuzamosan a német hadsereg egyre nagyobb emberhiányával - egyre több európai országban.
Ezekből a toborzás céljára szolgáló - egymásra meglehetősen hasonlító - plakátokból állítottam össze most gyűjteményt.
A fenti plakátot Németországban terjesztették - szövege alapján vélhetően a háború második felében: "Jelentkezz 17 éves kortól!" A hatalmas emberveszteségek miatt a nácik már szinte gyerekeket is harcba vetettek ekkortájt. A képen szereplő fiú is szinte még csak kamasz...
Ez már nem is felszólítás, hanem kijelentő mód: "A német ifjúság önként jelentkezik a Waffen-SS-be!" Feltehetjük a kérdést: milyen rendszer az, amely a gyerekeket (egy nemzet jövőjét!) veti oda ágyútölteléknek? A fekete egyenruhás "harcos" szinte még gyermek a képen...
"A rendőrség frontszolgálatban": talán olyasmiről lehet szó, hogy a belső rendfenntartási feladatokat is ellátó SS-alakulatokat is kivezényelték a frontra. A két marcosa harcos hátterében havas orosz harcmezőt fedezhetünk fe - kilőtt ellenséges tankokkal.
1942-ben már szükség volt az elesett frontharcosok pótlására a hátországi szolgálatból - a gyerekek ekkor még nem kerültek sorra...
A náci propaganda - a fajelmélet őrületének megfelelően - elsődlegesen a germán nyelvű népek körében toborzott. "Hollandok! A becsületedért és a lelkiismeretedért! A bolsevizmus ellen hív téged a Waffen-SS!"
A nácizmus egyik legsikeresebb szavazatszerző és toborzó jelszava az antikommunizmus volt. Kifejezetten érdekes a "lelkiismeret" szó használata attól a szervezettől, melynek tagjai "üzemeltették" a haláltáborokat...
A flamandok - Flandria lakói - lényegében a hollanddal megegyező nyelvet beszélnek, de ők Belgium állampolgárai voltak (és ma is azok).
A fenti kép kifejezetten antiszemita: a szójáték lefordíthatatlan, olyasmire utal, hogy Anglia "griffkarmai" valójában a "zsidóság hatalmát" akarják kiterjeszteni. "A mi válaszunk: fegyver a kézben!" A "Langemarck" a flamand SS-légió elnevezése volt.
A "mondanivaló" - de most egy másik (északi) nép fiait "csábítják": "Dániáért! A bolsevizmus ellen!" "Regisztráljon a dán SS-bevetési alakulatnál!"
Az SS a középkori viking harcossal állítja párhuzamba az MP-40-es géppisztolyt szorító II. világháborús katonát.
"Ugyanaz pepitában" - tartja a szólás: másik északi nép - de megint középkori viking és modern mása: "Harcolj Norvégiáért" Az üzenet nincs túlbonyolítva: "lehagyták" róla az antiszemitizmust és az antikommunizmust is.
Ne feledjük: Norvégiáéban komoly ellenálló-csoportok küzdöttek -a nácik ellen.
A fajelmélet határait túllépve megpróbáltak toborozni a nem germán nyelvű népek soraiból is. A vallonok francia nyelvű nép, Belgium déli felének lakói (jelentős bánya- és iparvidékekkel): ezért is látjuk a belga nemzeti színeket. A szöveg egyszerűen: "Jöjj hozzánk!"
Ez a harcos nem olyan marcona - és nem is indokolja meg a felhívást semmivel...
A wallon SS-légiót Léon Degrelle szélsőjobboldali belga politikus vezette - elsősorban a keleti front harcaiban.
Különleges párosítás: német nyelvű felhívás - de a cím brüsszeli, márpedig e város lakói franciául és flamandul beszélnek.
"Klasszikus" náci gondolatmenet: "kommunizmus = zsidók" - akik az ellenség (a sárkány színe ezért vörös). A harcos - mint árnyalak - itt kézigránáttal győzi le a sárkányt.
A három balti állam (Észtország, Lettország, Litvánia) 1918-ban szabadult ki az orosz medve uralma alól - hogy aztán Sztálin 1940-ben visszafoglalja őket. 1940/41-ben e balti népek fiaiból is sokakat elhurcoltak NKVD-alakulatok a gulágra - ezért is fogadták közülük sokan "falszabadítóként" a megérkező német csapatokat.
Erre hivatkozva toboroz észt férfiakat ez a különösen marcona harcos az észt SS-légióba.