A Kárpát-medence éghajlata különösen alkalmas szőlőtermesztésre - ezért a római kortól kezdve jelentős borkultúra alakult ki e tájon. Őseink vélhetően már a sztyeppei vándorlás során is megismerték ezen italt.
A magyarság évszázadokon át elsősorban bort fogyasztott - parasztok, nemesek és városiak egyaránt. Exportáltunk is - elsősorban Lengyelországba.
Aztán - a városok révén - elkezdődött itthon a sörfőzés is. Kezdetben műhelyekben, majd - a XIX. század közepétől - nagyüzemi keretekben is. Elsődleges központja Kőbánya lett - ahol bátran kiemelhetjük a Dreher és a Haggenmacher gyárakat.
A fogyasztás ösztönzésére elsősorban a plakátok szolgáltak - ezekből nyújtok most át válogatást. Törekszem időrendben haladni.
Elsőként mindjárt egy kivételt hoztam a századfordulóról - a Czell-család erdélyi gyárából. Mívesen megfestve ábrázol pocakos :) atyafit, aki hagyományos viseletben élvezi az élet örömeit: sör és pipa. Azért a gyár is feltúnik a kép alján.
Számtalan alkalommal nevet is adnak egy sörnek Egy történelmi hős erre különösen alkalmasnak tűnhet.. Szent László persze alighanem inkább bort ivott - de ilyen "kicsinységeken" ne akadjunk fel!).
Az 1910 körül festett plakát életének azt a legendás jelenetét ábrázolja (melyet számtalan templomi freskón is láthatott a középkor magyarsága), amikor a kerlési csata (1068) után üldözi a magyar lányt elrabló besenyő / kun vitézt.
1914 körül még az I. világháború rettenete is jó lehetőségnek tűnhetett a korabeli marketingesek számára.
Az osztrák-magyar és a német vitéz békésen, vidáman "kvaterkázik" - miközben a rémült, többnemzetiségű (pl. francia), felénk rohanó (!!!) ellenség megadja magát - harc nélkül!
1916 körülre a vidám hangulat alább hagyott - helyét inkább a felsrófolt pátosz vette át. Az alapötlet persze megmaradt: adjuk el a terméket - most éppen a háborúra hivatkozva.
Ekkorra valójában már a nagy huszár-rohamok kora leáldozott, "köszönhetően" a géppuska rettenetes "aratásának".
Valamikor 1918 körül békésebb témára váltott a festő:Budapest Belvárosában járunk (jól felismerhető háttérben a régi Erzsébet-híd). Kulcsszereplőnk a habzó nedűvel rohanó pincér - aki mindenkinek örömet hoz.
A magyar pásztorok - a fokos is elárulja hősünk foglalkozását - bizony évszázadokig bort (és pálinkát) ittak.
1928 körül a Dreher-cég jónak látta, ha megpróbálja őket is átszoktatta az árpa levére. A szlogenről eszünkbe juthat a "Miért jobb a sör, mint a nő?" című bölcsesség-gyűjtemény...
Ez a hirdetés aligha lehetett a nőmozgalmak kedvence 1933 körül.
A fiatal pincérlány az Oktoberfest, korsókkal alaposan megrakott bajor hölgyeire emlékeztet. A pocakos öregúr igen "kéjes" pillantásokat vet rá. A mondanivaló: a nők egyetlen dolga, hogy alkohollal (csak alkohollal?) "kiszolgálják" a férfiakat...
1938 Szent István-év volt (halálának 900. évfordulója) - ezért lehet, hogy ezt a reklámot is ekkortájt tették közzé.
A markentingesek mindig újabb- és újabb ötletekkel állnak elő a fogyasztás bővítésére. Mi lenne, ha nem csak kocsmákban / vendéglőkben innának a magyarok, hanem otthon is. De ha már otthon söröznek, akkor ne egyedül - hanem vonjuk be többi családtagot is!
A manapság is divatos, "a nagy kiszerelés ár/érték arányban olcsóbb" módszer egyik korai megvalósítása - bár kicsit talán furcsán hat a "család" szó egy alkoholos termékhez illesztve.
A korábban látotthoz hasonlóan, most épp egy vidéki sörfőzde célozza meg az Alföld pásztornépét termékével. 1939-ben járunk a gyönyörű szűrt viselő (kalapján nemzetiszínű pántlikát hordó) csikós mosolya feltűnően boldog. Eddig bort ivott - de most már átszokott a "városiak italára".
Ez a plakát valamikor 1940 után készült. ha nem látnánk a címert és a "részvény" szót, akkor a vakolókanalat tartó kőműves-mesterről és az állványzatról már az 1950-es évekre asszociálhatnánk. Az arc, a bajusz és a kalap viszont inkább parasztembert idéz.
Persze azért azt hiszem, nem igazán volt / van olyan korszaka a modern kor magyar történelmének, amikor egy fárasztó munkát végző kőművest ösztönözni kell, hogy hajtson fel egy jó korsó sört :).
