A nomád / félnomád életmodú sztyeppei népek elitjének és katonai kíséretüknek (harcosaiknak) állandó tevékenysége volt a környezetükben élő letelepedett népek fosztogatása. Az elit és a harcos középréteg így szerezte be azokat a vágyott anyagi javakat (rabszolgák, nemesféme, értékes ruhaneműk), melyeket saját társadalmuk nem állított elő.

Az írott forrásokból kibogozható, hogy ezt tették már a korai magyarok is a IX. században és ezt folytatták a Kárpát-medencébe történt beköltözésük után is. A XIX. századi romantikus történetírás nevezte el a 899 és 970 közti hadjáratokat "kalandozásoknak", de ezekben valójában semmi "kalandos" nem volt. A cél pusztán a zsákmányolás volt: rabszolgák és nemesfémek szerzése. A nép többségét ez nem érintette, a hadjáratokban nem széles népi tömegek vettek részt, hanem profi harcosok.

A nyugat felé folytatott hadjáratok nem "vaktában folytatott vagdalkozások" voltak. Őseink elitje jó felderítéssel rendelkezett, igyekeztek kihasználni a a kora középkori Európát jellemző belviszályokat, uralkodók, hercegek, grófok, püspökök ellentéteit, fegyveres harcait. Igen gyakran felbérelve, szinte zsoldosként kapcsolódtak be a küzdelmekbe.