Érdekes írások azoknak, akik érdeklődnek a közelebbi és távolabbi múlt iránt

Történelem Mindenkinek

Történelem Mindenkinek

Július 31 - Petőfi Sándor halála a segesvári csatában

Ezzel a poszttal emlékezünk a hazáért elhunyt hősökre is

2023. július 31. - Szentgáli Zsolt

A segesvári csata és Petőfi Sándor halála

 

1849 tavaszán – az alig egy esztendeje létező – magyar honvédség szinte teljes Magyarországot felszabadította. (Kivételesen jó címet adott középiskolai tankönyv szerzője: „A semmiből teremtett hadsereg helytállása”) Csak néhány erőd (pl. Temesvár) és terület (pl. az erdélyi Érchegység) nem került a honvédcsapatok kezére.

Lehetett tudni, hogy a Habsburg-hatalom (ekkor fő alakjai Schwarzenberg miniszterelnök és az igen ifjú (19 éves) Ferenc József császár) nem törődnek bele a fél birodalom feletti hatalom elvesztésébe.

A történészek természetesen nem szeretik a „mi lett volna” ha típusú kérdéseket , de kivételesen  érdemes kicsit „elmélázni” azon, mi lett volna ha az osztrák hatalom nem kap külföldi segítséget a magyarok ellen. Talán évekig tartó véres háború? Esetleg valamiféle „kiegyezés”, ahol Ausztriát és Magyarországot csak perszonálunió köti össze? Teljesen független Magyarország (esetleg köztársaságként, Európa szívében)? Talán a teljes XIX/XX. százaid európai (és világ-) történelem máshogy alakult volna…

Az osztrákok azonban – a Szent Szövetség rendszerének értelmében – megkapták az orosz birodalom (I. Miklós cár) támogatását, akik 1831-ben már a lengyel szabadságharcot is vérbe fojtották. Az oroszok 200 ezer főnyi sereget küldtek, mely északról (Galíciából) és keletről / dél-keletről (a román fejedelemségek irányból) tört be hazánkba. (Ráadásul egy fontos hadosztály „hozzácsaptak” Haynau osztrák főseregéhez is.

Az Erdélyre törő, jelentős túlerőben lévő csapatokat Lüders cári tábornok vezette. Az orosz birodalom (és hadsereg) vezetésében számtalan németes hangzású családnévvel bíró személyt találunk 1721 után: ahogy egy korábbi posztomban már írtam, ők a balti nemességből jött, fokozatosan eloroszosodott egykori németek.

az_erdelyi_harcok_tekepe.png

A fenti térképen jól látható, hogy az orosz csapatok több irányból törtek rá Erdélyre – és viszonylag lassan, szinte „óvakodva” haladtak előre. A magyar csapatok hősiesen védekeztek (pl. ezekben a harcokban vesztette életét – ágyúlövéstől! – a jeles székely ezermester, Gábor Áron is), de a jelentős túlerővel szemben nem sok esélyük volt.

Lüders július második felében elfoglalta a szászok fővárosát, az 1849 téli/ tavaszi harcok egyik fő célpontját jelentő Nagyszebent, majd észak-kelet felé fordult és július 29-én bevonult a szintén szász Segesvárra.

bem.jpg

A szabadságharc lengyel hőse, Bem tábornok eközben kis seregével betört Moldvába, abban a reményben, hogy felkelést tud kirobbantani az orosz csapatok hátában. A nyári hajárat fontos sajátossága volt, hogy az magyar csapatok végig szétaprózva, sok kisebb csapattestben tevékenykedtek – Bem soha nem tudott egyszerre nagy erőt szembe állítani az oroszokkal.

 Július végén Székelyföldre, majd kicsiny, 2000-nél alig több gyalogosból, néhány száz huszárból és ugyanannyi tüzérből álló seregével Székelyudvarhelyről Segesvár felé indult.

a_segesvari_csata_terkepe.jpg

E város keleti határában, Segesvár és Fehéregyháza között ütközött meg július 31-én a két fővezér. Bár a fenti térkép nem jelezni, de Lüders háromfelé osztotta seregét: csapatai figyeltek észak felé (hátha magyarok támadnak északról, Marosvásárhely felől) és őrizték a nyugat (Medgyes) felé vezető utat is.

Bem valóban számított a Marosvásárhely felől beérkező honvédcsapatokra – de ez a támadás nem következett be. Ennek ellenére alig több, mint 2 ezer gyalogosával (melyeket mintegy 10 ágyú támogatott) bátran rohamozott majdnem egész nap a saját balszárnyán, ahol az orosz jobbszárny legyőzésével kívánt bejutni Segesvárra. A csata elején egy jól irányzott ágyúlövés halálosan megsebesítette Szkarjátyin tábornokot, az ellenség egyik vezérét.

A fordulat 5 óra felé következett be: az orosz balszárnyon addig tétlenkedő orosz lovasság (dzsidával (lándzsával) és karddal felfegyverezve) lerohanta csekély létszámú csapatainkat, akik nem tudván megállítani a rájuk zúduló áradatot, menekülésbe fogtak. A mi ágyúink ekkorra elhallgattak: csövük megrepedt vagy eltalálták őket. Rendezett visszavonulás helyett sajnos szétfutott a sereg, mindenki az életéért futott. Az oroszok nem ismertek irgalmat: kb. 500 honvédet mészároltak le – akiket a helyi lakosok temettek el, zömmel tömegsírban.

Az ellenség áradatát hősiesen fékezte egy ideig 35 szatmári gyalogos, akik hadnagyuk Kozma Dénes vezetésével háromszor verték vissza a lovasrohamot a Sárpatak hídján felborult  magyar ágyúból képzett torlasz mögül védekezve!

petofi_menekulese_1.JPG

A csatában – fegyvertelenül és gyalogosan (mert lovát pár nappal hamarabb eladta) – részt vett Petőfi Sándor (kinek Bem visszaadta őrnagyi rendfokozatát!) is. 5 óra után neki is menekülnie kellett.

A fenti térkép szerint ő is Fehéregyházán keresztül menekült, majd – feltehetőleg – dél felé kanyarodott.

petofi_menekulese_2.JPG

Általában azt szoktuk gondolni, hogy „ismeretlen körülmények között” adta életét a hazáért és a világszabadságért, de úgy tűnik, hogy ez nem igaz.

 Egy Kurka Mihály nevű tapasztalt honvédhuszár beszámolt haláláról (még aznap este, Kőhalomba érkezve csapzottan, sebesülten).

. A költő gyalog futott (nem volt túl jó egészségi állapotban), de Kurka aki magányosan menekült megragadta őt, Petőfi pedig felkapaszkodott mellé. Így kapott esélyt a menekülésre, de több orosz lovas utolérte őket: a Nemzeti dal költője kénytelen volt elengedni a kengyelszíjat, amibe kapaszkodott, befutott a kukoricásba, ahol az orosz lovasok utolérték és karddal (nem lándzsával!) több vágással megölték a fegyvertelen menekülőt! Kurka honvéd túlélte, ezért tudta még aznap elmondani a történteket. Petőfit vélhetően ott temették el a falusiak, ahol meghalt, azaz feltehetjük, hogy nem került tömegsírba.

A vereség ellenére Bem folytatta a harcot. Megismételte márciusi legendás hadmozdulatát és az ellenfél főerőit „kicselezve”, augusztus 5-én visszafoglalta Nagyszebent. Ez volt a szabadságharc utolsó győztes csatája!

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr7817780302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.03.15. 19:38:17

NÉPSZAVAZÁS!

Március 15-re népszavazást kezdeményezek az alábbi kérdésben:

Egyetért-e Ön azzal, hogy „Éljen Petőfi Sándor!”?

IGEN válaszok győzelme esetén az Országgyűlés kötelezettséget vállal, hogy időt és költséget nem kímélve haladéktalanul intézkedik Petőfi Sándor mindkét tetemének (ti. a segesvári fiatalnak és a barguzini idősnek) felkutatásáról és feltámasztásáról, valamint szigorú intézkedéseket foganatosít az felélesztett költő(k) újbóli halálának megakadályozására, azaz sem fújó paripák által beszáguldozott harcmező, sem párnákkal telezsúfolt ágy közelébe nem engedi ő(ke)t.

NEM válaszok győzelme esetén az Országgyűlés kötelezettséget vállal, hogy időt és költséget nem kímélve haladéktalanul intézkedik Petőfi Sándor mindkét tetemének (ti. a segesvári fiatalnak és a barguzini idősnek) felkutatásáról és gyorsított törvényalkotással rendelkezik arról, hogy tárgyi tetemek még a későbbiekben megnépszavaztatandó utolsó harsonaszóra sem fognak feltámadni.

Esőnap: márc. 14.

Motorogre 2022.03.15. 20:06:03

@Frady Endre:Tartózkodni lehet? Pl. a Tartózkodó-k többsége esetén szerény költséggel és korlátlan idő alatt legalább egy (ejtsd: ein) Sándor felkutatandó bárhol, száguldó pónik és fújtató párnák által hazatelepítendő, a legnagyobb titokban, áfa-mentesen.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.03.15. 20:08:20

@Motorogre: :DDD
A tartózkodók szavazzanak arra, hogy kiderüljön, hogy hol TARTÓZKODIK Petőfi Sándor! :)

Szentgáli Zsolt 2022.03.15. 20:45:16

A dolog annyira élénken foglalkoztatta még sokáig a magyar népet, hogy 1849 után ébtizedekig jelentkeztek az "Ál-Petőfik", miszerint ők túlélték a csatát...
süti beállítások módosítása